head main hirek

A vidéki operajátszás védelmében

A vidéki operajátszás védelmében

Nyílt levelek a magyar vidéki opera- és operett-kultúra védelmében.

LEGFRISSEBB:

 

Bátki Fazekas Zoltán felszólalása az Operafórumon

 

OPERAFÓRUM, 2017. április 21.

Köszönöm főigazgató úr meghívását!

Tisztelt Résztvevők!

A „Magyar vidéki opera és operett játék védelmében” elindított kezdeményezésről szeretnék beszámolni Önöknek. Több év után, több fórumot megjárva, a téma petíció formájában is elérhetővé vált az interneten. Kéréseink a kulturális kormányzat fél:

Állítsák vissza a vidéki opera és operett hagyományoknak megfelelő előadásszámot! Repertoáron tartva az opera és operett produkciókat, állítsák vissza az évszázados hagyományokkal bíró vidéki zenés repertoárjátékot!

Építsék vissza a helyi hagyományoknak megfelelő vidéki társulatokat!

Rendezzék a vidéki színházakban dolgozó művészek méltatlan anyagi megbecsülését, bérezését! A magyar operakultúra védelmében módosítsák a műfajt vidéken megbénító közszolgáltatási szerződéseket!

A petíciót eddig 727-en írták alá. Néhány név a támogatók közül:

Sólyom-Nagy Sándor Kossuth-díjas operaénekes, Király Levente Kossuth-díjas színész, a Nemzet Színésze, Prof. Dr. Temesi Mária Liszt-díjas operaénekes, Dr. Csernay László, Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, Oberfrank Péter Liszt-díjas karmester, Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző, Kalmár Magda Kossuth-díjas operaénekes, Dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karmester, Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes, Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, Kovács János Kossuth-díjas és Liszt-díjas karmester, Vajda Júlia Liszt-díjas operaénekes, Gyimesi Kálmán Liszt-díjas Érdemes művész, Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes, Szonda Éva Bartók-Pásztory-díjas operaénekes, Kocsár Balázs zeneigazgató - Liszt-díjas karmester, Dr. Váradi Marianna, Horváth Zoltán Erkel-díjas Érdemes művész, Kertesi Ingrid Liszt-díjas operaénekes, Nyári Zoltán Jászai Mari-díjas operaénekes, Cser Ádám karmester-zeneigazgató. Ketten elhunytak azóta: Keönch Boldizsár énekművész-docens és Palcsó Sándor rendező...

Hogyan jöhetett létre a mai helyzet, milyen tényezők alakították folyamatot? A kedvezőtlen folyamatokhoz a kultúráért felelős minisztériumok, a az önkormányzatok, az aktuális színházi vezetők az utóbbi években pedig a közszolgáltatási szerződések is hozzájárultak. Az úgynevezett rendszerváltozást követően meghatározó volt az önkormányzatok gazdálkodási módja. Az önkormányzatok előmozdították, helyenként jutalmazták a leépítéseket. A vezetői pályázatoknál ország szerte előnyt élvezett, aki művészi célkitűzéseit „korszerűsítő, modernizáló, összevonásos-leépítős” tervekkel együtt nyújtotta be. A 90-es évek végére a jogi környezet fokozatosan átalakult. Alkalmassá vált bizonyos szerződések kivezetéséhez, a létszámleépítésekhez. A színházak alapító okirataiban foglalt céljait az önkormányzatokkal kötött alkalmi szerződések vették át. Ezek gyakran változtak, és elsősorban a működtetésre és nem a művészeti célok védelmére irányultak. Idővel nem maradt olyan jogi kényszer, ami megkövetelte volna a vidéki hagyományokhoz méltó szolgáltatást, és biztosítaná az ahhoz szükséges feltételeket. 2012-ben került bevezetésre a színházak nemzeti státusza, és az ehhez kapcsolódó közszolgáltatási rendszer. A szakma nagy várakozással tekintett az új fejleményekre. A 2012 óta eltelt évek óta bebizonyosodott, hogy a szerződések nem javítottak, hanem rontottak a helyzeten. Legfőbb hibájuk, hogy olyan gyakorlatot alakítottak ki, amelyben a zenés előadásszám töredéke lett a hagyományosnak, amelyben nincs számszerűsített zenés repertoár és operatársulat. Az alacsony igények következménye továbbá, hogy az olyan játszóhelyen, ahol éppen még lenne hozzá eszköz, zenekar, tánckar, vagy pénz, nincs kényszer a színvonal emelésére. Annak ellenére, hogy a vidéki zenés színházak mindig is a hungaricummá minősült magyar operett fellegvárai voltak, döbbenetes, hogy a szerződésekben egyetlen szóval sem kerül említésre az operett. Szembetűnő a zenés műfajnak, a prózával szembeni alul-diszponáltsága. Selmeczi György szavaival élve, „Magyarországon az operatársulatok a prózai színház alvállalkozásaivá redukálódtak”. A szerződések tartalmának létrehozásakor, az EMMI minisztériuma mellett működő Színházművészeti Bizottság elnöke Vidnyánszky Attila volt. Vidnyánszky Debrecenben is elsősorban a prózát preferálta és pontosan ez volt az az időszak, - 2010-2011 és 2012,- amikor vezetése alatt Debrecenben egyetlen operett előadást sem játszottak.

A közelmúlt időszakát a helyzet bebetonozódása jellemzi. 2016-al lejárt a közszolgáltatási szerződések határideje, és új szerződések köttettek. Ezt megelőzően, levélben fordultunk a minisztérium, az érintett önkormányzatok és színházak felé. A levélben felhívtuk a figyelmet a szerződés, és a műfaj vidéki hagyományai közötti ellentmondásokra. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának osztályvezető helyettese válaszlevelében egyetértett a felvetésekkel, ugyanakkor forráshiányra való tekintettel nem ígért változást. A színházak vezetése támogatta kezdeményezésünket, egyedül Szegedről kaptunk ellenvéleményeket. Megértem, hogy Vaszy Viktor székéből nem könnyű a műfaj mélyrepülését siker-sztorivá árnyalni. Sokat elárul a helyzetről, hogy az egykori színházépítő, alapító mecénások, az érintett önkormányzatok, megkeresésünkre érdemben nem válaszoltak.

Az új szerződések 2016-ban változtatás nélkül léptek életbe. A nagy múltú vidéki, zenés színházaknak évadonként továbbra is minimálisan, összesen 40 opera és balett előadást kell teljesítenie. Olyan színházakról van szó, amelyekben rendszeresen 80-200 között volt csak az opera és operett előadások éves összesített előadásszáma. Ezek a színházak fénykorukban csak operettből 60-100 előadást játszottak évadonként. Ezen túl évtizedeken keresztül, több megyét lefedő tájelőadás sorozatokkal, és rendszeres külföldi turnékkal működtek.

A szerződések konkrét számok nélkül ugyan, de most is több pontban szólítják fel a színházakat repertoárjátékra, „klasszikus nemzeti repertoárra”, az opera műfaj rendszeres bemutatására, társulatiságra... Vajon hol teljesülnek ma a szerződések ezen pontjai? Melyik magyarországi, vidéki színháznak maradt Erkel repertoárja, Mozart repertoárja, Puccini repertoárja, Verdi, vagy Wagner repertoárja? Rendszeresség az, amikor hónapok telnek el operaelőadások nélkül? Ha mint az Operaházban, lenne repertoár és a műfajt reprezentálni képes előadásszám, akár mindegy is lehetne, hogy a „társulatok” valójában megbízásos, utazó vendégművészekből verbuválódnak.

Pozitív változás, hogy Szegeden 13 év után újra bemutatásra került nemzeti operánk, a Bánk bán, stabilizálódott az operett játék. Komoly eredmény, hogy nincsenek operett nélküli évadok. Az Operaház „Utazó opera” kezdeményezése mellett más, fővárosi és vidéki próbálkozások is beindultak az igények kielégítésére. Az érdeklődést mutatja, hogy a jegyek hónapokkal előbb elkelnek a jól szervezett utazó produkciók előadásaira. A kulturális kormányzat, vidéki önkormányzatokkal karöltve szervezetten, Budapestre invitálja a vidéki közönséget. Ez utóbbi gyakorlat nyilván nem lehet hosszú távú megoldás. A felelős megoldáshoz szükség lenne a szakpolitikusok felismerésére, és arra a szándékára, hogy rehabilitálják a 120-150 éves múltú, kőszínházas, vidéki opera és operett játékot. Ennek egyik eszköze lehetne a műfajra országosan szánt pénzek arányos elosztása. Szembetűnő, hogy a közönség 80%-át lefedő öt nagy vidéki zenés színház együttes költségvetése megközelítően mindössze egyharmada a fővárosiénak. Ókovács Szilveszter főigazgató úr történelmi érdeme, hogy a fővárosban közüggyé emelte az opera ügyét. A kialakult helyzetben azonban, pozíciójával az Operaház önmaga konkurensévé vált. Észre kell venni, hogy csak az egymással konkurálni képes, független operatársulatok versenye lehet a műfaj országos fennmaradásának záloga. Az arányos elosztásnál szakmailag indokoltabb lenne a forrásbővítés, hogy a rehabilitáció ne a kimagasló fővárosi eredmények rovására történjen. A magyar gazdaság az utóbbi években jelentősen erősödött, a kormány pedig láthatóan elkötelezte magát a nemzeti kultúra támogatására. Nem kétséges, hogy egy-egy milliárd plusszal a műfaj vidéken rehabilitálható. A mai gazdasági kondíciókkal és nemzeti elkötelezettséggel ennek nem lehetne akadálya.

A petíció kezdeményezői természetesen kitartanak céljaik mellett. Egyre többen támogatják kezdeményezésünket, egyre többen szeretnének változtatni. Tudjuk, hogy előbb-utóbb, valamilyen politikához közeli szakmai erő felkarolja majd ezt a célt. Ennek így kell lennie, már csak azért is, hogy a vidéki opera és operett-játék mélyrepülése ne lehessen a magyar érdekekért elkötelezett kormányzatok szégyenfoltja.

Köszönöm figyelmüket!

Bátki Fazekas Zoltán

 

*

 

Az alábbi linken érhető el „A magyar vidéki opera és operett-kultúra védelmében” címmel elindított petíció. Amennyiben egyetért a kezdeményezés céljaival, kérjük, itt csatlakozzon a kezdeményezéshez!

http://www.peticiok.com/a_magyar_videki_opera_es_operett_kultura_vedelmeben

 

*


Az üggyel kapcsolatos korábbi események:

 

Az alábbi levelet Bátki Fazekas Zoltán operaénekes juttatta el szerkesztőségünkbe. A későbbiek során az esetleges válaszokat, reakciókat is közöljük.

Nyílt levél a magyar vidéki opera- és operett-kultúra védelmében

tervezet

Tisztelt Miniszter Úr!

 

A magyar vidéki operaszínjátszás megszületése óta a repertoár-játékra épült. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb mesterek műveiből állandóan műsoron tartottak operákat, operetteket. A közönség így megismerkedhetett a műfajjal. Nem volt az kérdés, hogy van-e operarepertoár, játszanak-e operettet, vagy van-e zenés társulat? A feladatokat a színházak alapító okiratai rögzítették. A háború utáni leggazdagabb zenés színházi élet vidéken Szegeden, Debrecenben és Pécsett fejlődött ki. E városokban még a 70-es, 80-as években is 10-12 különböző operát játszottak. A repertoár a 90-es években kezdett jelentősen csökkenni, de még akkor is 5-8 darab ment a bemutatókon kívül. Évente 50-80, gyakran annál több operett előadást adtak elő. A színvonalat alapos műhelymunka, 20-30 fős stabil operaénekesi társulat biztosította. Rendszeresek voltak a külföldi opera-operett turnék és a vidéki tájelőadások. A tájelőadásokkal elérték az adott zenés színház minden olyan vonzáskörzetét, ahol zenés darab kiállítható volt. A műfajhoz a közönség így kisebb településeken is hozzájutott. A színházakban tánckar működött, a Pécsi Nemzeti Színháznak 1984-ig, a szegedinek 2007-ig saját zenekara volt. A gazdag repertoár prezentálta a műfaj külföldi nagyjait, Verdi, Mozart, Puccini, Wagner remekeit. Emellett a közönség rendszeresen találkozhatott a magyar operaszerzők műveivel. Nemzeti operánk, Erkel Bánk bánja a 90-es években még nemzeti ünnepeink állandó kísérője volt.

               

2012-ben a minisztérium a nemzeti minősítést kapott vidéki színházakkal közszolgáltatási szerződéseket kötött. Azóta egyértelművé vált, hogy a szerződések alkalmatlanok a világhírű magyar opera és operett kultúra vidéki tradícióinak folytatására. A minimálisan rögzített előadásszám általában töredéke az elmúlt időszakokénak. A szerződések lehetővé teszik, hogy a musical műfaj az opera és az operett rovására kaphasson teret. Magyarország legnagyobb szabadtéri játszóhelyének neve összeforrt az operajátékkal. A változó műsorpolitikára jellemző, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok 2013-ban a Porgy és Bess-en kívül nem játszott operát. 2014-ben - két musical mellett - a Háry János, vagyis a szerző által sem operának tartott Kodály-daljáték lesz az egyetlen tervezett „opera”. Az Erkel-bicentenárium évében a Szegedi Nemzeti Színház semmilyen saját Erkel- darabot nem mutatott be. Debrecenben 3 éve, a Szegedi Nemzeti Színházban 10 éve, Pécsett 20 éve nem játsszák nemzeti operánkat, a Bánk bánt. Tavaly Miskolcnak egy keresztmetszetet (Operácska-sorozat) ugyan sikerült kiállítania a Bánk bánból, mégis, ki kell mondani: Magyarországon vidéken három éve nem játsszák nemzeti operánkat. Eközben a Kolozsvári Magyar Opera - kisebbségi körülmények mellett - évek óta színesebb zenés repertoárt játszik, mint bármely mai magyarországi vidéki társulat. Látható, hogy a fenntartók 15-20 éve folyamatos leépítései vezettek a kialakult helyzethez. A leépítések igénye már a kiírt igazgatói pályázatokban megjelent. A modernizálás, racionalizálás hevületére jellemző, hogy gyakran színházi vezetők is azt kommunikálják, hogy a magyar opera-operett műfajra a „közönségnek nincsen igénye”. Eközben - ebben az alapvetően klasszikus műfajban - túlsúlyba kerültek a túlzottan modern, öncélú rendezések.

 

 

Tisztelt Miniszter Úr!

Látjuk a kormányzat eredményeit is. Hatalmas előrelépés az Erkel Színház újbóli megnyitása, az ott ismét beinduló, pezsgő operaélet. Örülünk annak, hogy hungaricum lett az operett, ugyanakkor olyan városokban, ahol évszázados hagyománya van, ahol egy-egy sikeres rendezést addig játszottak, míg a ruha el nem kopott, a műfaj mára már kihalófélben van. Mialatt hungaricum lett az operett, Szegeden a 2006/2007-es és a 2009/2010-es évadban, Debrecenben 2010-2011-2012-ben egyetlen operettet sem játszottak. Ez példátlan, hiszen még a háborús években is volt vidéken operettjáték. 2007-ben Debrecenben megszüntették a színház tánckarát. Azóta a zenés produkciók táncos feladataira gyakran amatőr kisegítőket kénytelenek szerződtetni. 2007-ben megszüntették a debreceni operatársulat még meglévő közalkalmazotti szerződéseit. Jelenleg csak az énekkar része a zenés társulatnak. A 2013-as Verdi évben Debrecen egyetlen Verdi-operát sem játszott. Szegeden néhány évtizede még egy Wagner-operát hármas szereposztásban tudtak kiállítani, míg jelenleg hat operaénekesi státusz van. A pécsi társulatban négy operaénekes van kinevezve. A leépítések miatt sok énekes kényszerült elhagyni a pályát. A még státuszban lévő magánénekesek és énekkari tagok bére a művészi munka presztízséhez mérten méltatlanul alacsony. Több olyan énekkari művész van, akinek több évtizedes munka után a bértábla szerinti havi fizetése nettó 76 ezer forint. A színházaknak, a magyar kultúrának nemzetközi hírnevet, a művészeknek némi anyagi kiegészítést jelentő turnék és tájelőadások megszűntek, leépültek. Mivel vidéken megszűnt a stabil társulatiság, utazó vendégművészeket foglalkoztatnak. A fiatalok számára azonban ez nem nyújt perspektívát. A magyar tradíciókat folytató, igényes repertoárt nem lehet vidéken stabil társulat nélkül játszani. A vendégművészek gyakran több száz kilométerről utaznak. Egy évados szerződésük miatt állandó létbizonytalanságban élnek. A kiszolgáltatott helyzetben olyan felkéréseket is elvállalnak, amelyek számukra szakmailag előnytelenek. Az elindult folyamat kihat az énekoktatásra is. Budapesten kívül az énekeseknek csak a külföldi munkavállalás jelent megbízható megélhetést. Az idős kollégák helyzetét nagyon megnehezítette a szakmai nyugdíj eltörlése. Sokat romlott a színházi belső szakmák helyzete. A folyamatos leépítések hatására kevesebb az ügyelő, a súgó, a korrepetitor. A repertoárjáték és a társulatiság megszűnésével elveszett az igényes műhelymunka. A Régebben nem volt ritka, hogy egy-egy darab több tucat próbát kapott. A témával kapcsolatban a következőket tartjuk a legfontosabbaknak:

1. A közszolgáltatási szerződéseket, a színházakkal szembeni elvárásokat összhangba kell hozni az adott színházak tradícióival. Az egyes színházak zenés kulturális hagyományait folytató, a színvonalat garantáló tevékenységhez a szerződésekben meg kell teremteni az ahhoz szükséges szakmai és anyagi feltételeket. A repertoárjáték visszaállításához /társulat, kórus, tánckar/ pótlólag szükséges becsült összegek: Szeged - 200 millió; Debrecen - 400 millió; Pécs - 500 millió forint.

2. A magyar opera- és operett műfaj szolgáltatása vidéken nem képzelhető el megfelelő repertoár nélkül. Ennek érdekében a szerződésekben színházanként rögzíteni kell a repertoáron lévő darabok számának minimumát. A szerződésekben rögzíteni kell a repertoárjátékhoz szükséges, státusszal rendelkező zenés társulati művészek létszámát. A zenés társulattal bíró, nemzeti minősítést kapott színházak tartsanak repertoáron operát Erkel Ferenc életművéből. Nemzeti operánkat, a Bánk bánt elérhetővé kell tenni a vidéki magyar közönség számára. Ahol ez hagyomány volt, ott nemzeti ünnepeinken adják azt elő.

3. A hagyományokat folytatva, a kulturális alapellátást vidéken is fenn kell tartani. A műfaj fennmaradásának érdekében, a repertoárnak meg kell jelenítenie az opera-irodalom legnagyobb alkotásait, az opera tagozattal rendelkező vidéki színházakban is. A három nagy zenés hagyományokkal bíró színház: Szeged, Debrecen, Pécs tartson repertoáron, és minden évadban játsszon operettet.

 

 

Tisztelt Miniszter Úr!

Az elmúlt tizenöt évben vidéken társulatok, zenekarok, énekkarok, tánckarok kerültek leépítésre, eltűnt a műfajt hagyományosan jellemző repertoárjáték. Levelünkkel szeretnénk felhívni figyelmét a kialakult helyzetre. Sokan vagyunk, akik nem tudunk beletörődni a kedvezőtlen vidéki folyamatokba. Ezúton kérjük segítségét, támogatását.

                                                                                                                

A kezdeményezéshez kapcsolódó főbb események

Opera Fórum II. Magyar Állami Operaház 2013. április 12.; A Magyar Zenei Tanács rendezvénye 2013. december 11.; A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének országos közgyűlése 2014. április 23.; Opera Fórum III. 2014. április 30. Erkel Színház; Az Operaportál „Aktuális”rovata; A Parlando című zenepedagógiai folyóirat száma; A Délmagyarország cikke 2014 07. 07.; A Magyar Művészeti Akadémia színházművészeti tagozatának gyűlése 2014. 09. 08.

      

A nyílt levelet több mint ötszázan támogatták aláírásukkal. A támogató személyek között szerepelnek: Sólyom Nagy Sándor, Király Levente, Temesi Mária, Dr. Csernay László, Medveczky Ádám, Oberfrank Péter, Miklósa Erika, Kocsár Miklós, Kalmár Magda, Dr. Lakner Tamás, Kiss B. Attila, Dubrovay László, Gyimesi Kálmán, Tokody Ilona, Zelinka Tamás, Kocsár Balázs…

Szívélyes üdvözlettel:

Bátki Fazekas Zoltán

a kezdeményezők részéről

Budapest, 2014-11-05