head main hirek

„Soha ennyi ideig nem próbáltam…”

„Soha ennyi ideig nem próbáltam…”

Interjú Richard Rittelmann-nal, az Armel Operaverseny győztes produkciójának főszereplőjével.

Richard Rittelmann az Armel Operafesztiválon Punch szerepét énekelte Harrison Birtwistle Punch és Judy című operájában. A produkció az idei Fesztiválon nem csak a zsűri által adományozott Legjobb produkció díját, de a közönség szavazatain alapuló Arte közönségdíjat is elnyerte. (Az interjú még az eredményhirdetés előtt készült.)

A műsorfüzetben magyar versenyzőként van feltüntetve, de ha jól tudom, csak félig magyar.

Igen, édesanyám magyar, ma is nagyon sok rokonom él Magyarország különböző pontjain. Édesapám német, én pedig Genfben születtem, és svájci-magyar kettős állampolgár vagyok.

Mikor hallott először az Armel Operaversenyről?

Roberto Alagna [megj.: napjaink egyik vezető tenoristája - szerk.] jó barátom. Együtt énekeltem vele Alfano Cyrano de Bergerac című operájának, valamint testvére, David Alagna Egy halálraítélt utolsó napja című művének CD-felvételén. Utóbbi operát az Armel Operafesztivál mutatta be, így tudtam meg, hogy van egy ilyen verseny Magyarországon. Különösen megörültem, amikor megláttam, hogy a verseny 2014. évi programjában a Punch és Judy is szerepel.

Pedig ez a szerep talán sokakat elijesztett volna. Az Ön repertoárján azonban számos huszadik századi és kortárs opera szerepel.

Így van, számomra ez a mű nem olyan szokatlan, nagyon szívesen énekelek kortárs operákat. Azt pedig különösen élvezem, amikor lehetőségem van a zeneszerzővel is együttműködni, új dolgokat létrehozni. Ilyenkor értem meg, hogy a megírt zene nem végleges; nem csak a nyomtatott kottát jelenti, hanem él és változik. A zeneszerző ugyanis gyakran változtat a kottán a mű megírása után is, olykor egy énekes kedvéért is, hogy jobban kihasználja az adott hang lehetőségeit. Tíz évvel ezelőtt például együtt dolgozhattam az azóta már sajnos elhunyt Hans Werner Henze-vel az Elegie für junge Liebende című operájában. Már elég idős volt, és mindenkit meglepett, hogy eljött a próbákra. Ekkor is az történt, hogy a szerző néhány részletet megváltoztatott a szólamomban, jóllehet a művet már évtizedekkel korábban bemutatták.

rittelmanint2
Richard Rittelmann
a Punch
és Judy előadásán

Találkozott-e a Punch és Judy szerzőjével, Harrison Birtwistle-vel?

Igen, autogrammot is adott a kottámra!

Hallotta is Önt a darabban énekelni?

Nem, de elküldöm majd neki a DVD-felvételt. Viszont beszélgettünk, és sok fontos instrukciót kaptam tőle Punch szerepére vonatkozóan.

Például?

Felhívta a figyelmemet, hogy a darab elején Punch és Judy még egy normális pár életét éli, a férj hazavárja a feleségét. Hirtelen kell átváltoznunk őrült bábfigurákká. Valami elromlik bennünk, az elménk megbomlik. Punch szélsőségesen rossz irányba megy tovább, a karakterek megváltoznak. De túlságosan is szélsőséges ez a váltás, ezért innentől kezdve állatokként, illetve bábukként vannak ábrázolva. Az egész életük egy rémálommá válik, az események más dimenzióba kerülnek. A szerző arra is figyelmeztetett, hogy Punch a mű elején nagyon erős, de a cselekmény előrehaladtával gyengül. Egyre kevéssé „hős”, és egyre inkább áldozat. Ez az énekében is megjelenik. A Pretty Pollynak adott Szerenádban még büszke és erős, később már lehangoltabb és fokozatosan elbizonytalanodik, hogy próbálkozzon-e tovább. A zeneszerző egyébként nagyon szerény, ugyanakkor rendkívül büszke az operájára, a Punch és Judy partitúrájában található egyes újításaira. A műnek persze a szövege is nehéz, szimbolikus értelmű, nem egy hagyományos történetről van benne szó. De mindenki felépítheti magában a történetet, ezért is érdekes a darab.

Kérdezte-e a zeneszerzőt a Benjamin Brittenhez való viszonyáról? Igaz-e, hogy Britten az ősbemutatón otthagyta az előadást?

Igaz, és Harrison Birtwistle soha nem tudta meg, hogy Britten miért ment haza. Az ősbemutató után ugyanis nem találkoztak többé. Ez őt nagyon bántotta, mert végtelenül nagy tisztelője Britten zenéjének.

Mennyire találta nehéznek Punch szólamát?

Egyrészt azért nehéz, mert Punch szinte végig a színpadon van, sokat kell énekelnie, és ez nagy kihívás. Márészt nagy hangterjedelemre van szükség, és sokféle színnel kell énekelni, gyakran eltorzított hangon. De most már a reflexeimben van a darab. Ez annak is köszönhető, hogy két hónapig próbáltunk Bécsben, soha ennyi ideig nem próbáltam még egy operát. Nagyszerű volt a zenekar és a karmester, és tökéletes volt az összhang a rendező és az énekesek között is.

Az Armel Operafesztivál előtt hányszor adták elő a darabot?

Májusban hat alkalommal a bécsi Kammeroperben, majd júniusban, a pozsonyi operaházban.

A mostani előadáson a közönség egy része a produkció alatt hazament. Így volt ez Bécsben is?

Nem. Ott egy 500 fős színházban adtuk elő a darabot, mind a hat előadáson telt ház volt, és ha jól láttam, a produkció közben nem ment haza senki. Nagy siker volt, nem csak a közönség, de a kritkikusok körében is. Érdekes, hogy ugyanekkor, májusban, Berlinben is bemutatták a Punch és Judy-t, egy teljesen más produkcióban.

rittelmanint1
Richard Rittelmann  az Andrássy úton

Rendkívül széles a repertoárja. Legnagyobb sikerét talán Debussy Pelléas és Mélisande című operájában aratta Pelléas-ként, de a modern művek mellett többek között Rossini, Donizetti, Mozart, Puccini, Bizet operáiban is énekel. Mennyire nehéz a váltás, amikor egymást követően egészen eltérő stílusú művekben kell fellépnie?

Nem igazán nehéz, mert ugyanazzal a technikával énekelek. A modern operákat azért szeretem különösen, mert többféle színt keverhetek az éneklésbe, több kontrasztra van lehetőség, ami sokféle kifejezésmódra ad lehetőséget. De az énektechnika nem lesz más. Mesterem, Sass Sylvia is mindig erre tanított. A kortárs zene megszólaltatásához gyakran van szükség speciális hangeffektekre, de a bel canto technika ugyanaz marad.

Mit szeretne a közeljövőben leginkább elénekelni a klasszikus repertoárból?

Marcellót a Bohéméletben és Valentine-t a Faustban.

És a modern operarepertoárból?

Reimnann Lear című operájában Lear királyt. Fantasztikus szerep, annak idején, az ősbemutatón Dietrich Fischer-Dieskau személyesítette meg, csodálatosan.

Csák Balázs

fotó: Kállai-Tóth Anett