head main hirek

Az Armel Operafesztivál felhívása

Az Armel Operafesztivál felhívása

 Felhívás operatársulatok számára.

 

 FELHÍVÁS

az Armel Operafesztivál jövendő magyar partnerei számára!

Az Armel Operaverseny és Fesztivál 2008-as alapítása óta működik Magyarországon. Minden évben öt országból mutat be operaelőadásokat, melyekből az egyik mindig egy magyar társulat új produkciója.

Eddigi évadjainkban magyar partnereink voltak a debreceni Csokonai Színház és a Szegedi Nemzeti Színház.

2016-tól azonban megnyílik a lehetőség minden magyar színház és operatársulat előtt, hogy csatlakozhasson fesztiválunkhoz.

Azon színházak jelentkezését várjuk, akik szeretnék az Armel Operafesztivál keretén belül Magyarországot képviselni egy saját, új operaprodukcióval.

Jelentkezni lehet

 

- egy vagy akár mindhárom elkövetkezendő évre (2016., 2017., 2018.)

- létező darabbal vagy újonnan megrendelt operaművel

- kortárs vagy újragondolt klasszikus operával

- magyar vagy külföldi szerző művével.

Nem ragaszkodunk meghatározott témához, megszabott szerzői körhöz sem.

 

A jelentkezési szándék bejelentésének határideje: 2014. november 30.

Ezt követően megkezdjük az egyeztetést az érdeklődőkkel.

A jelentkezést az alábbi e-mail címre várjuk:

Havas Ágnes igazgató - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.