head main hirek

Lezárult az Operaverseny első fordulója

Lezárult az Operaverseny első fordulója

Válogatás a 2016. évi versenyre.

Bizonyára sokan tudják már, hogy az Armel Operaverseny és Fesztivál 2015. évi döntőjére június 29. és július 3. között kerül sor Budapesten. A most lezárult első fordulóban azonban nem az idei, hanem a jövő évi versenyre válogatták az énekeseket, mivel a válogatás már a verseny döntője előtti évben megtörténik. Vagyis: a most lezajló első fordulóban, valamint a júniusban sorra kerülő második fordulóban a 2016. évi Armel Operaverseny és Fesztivál döntőjében bemutatatandó operák egyes szerepeiért folyik a verseny. (Az idei döntőre – amelyről természetesen beszámolunk majd - tehát már tavaly kiválasztották a versenyzőket.)

 

A most megrendezett első forduló után tizennyolc operaénekes versenyezhet tovább a 2016-os döntő főszerepeiért.

 

 

armel16 elsoford 1

 

 

Az egy női és négy férfi főszerepért küzdő versenyzőket a zsűri az első fordulóban – Vajda Gergely karmester vezetésével - két helyszínen, a párizsi Chatelet-ben és a budapesti Francia Intézetben hallgatta meg.

 

A nemzetközi mezőny továbbjutói júniusban érkeznek Budapestre, ahol a Budapest Music Centerben már az operaprodukciók rendezői és karmesterei válogatnak tovább közülük, hogy kijelöljék a öt produkció főszereplőit.

 

 

armel16 elsoford 3
Vajda Gergely karmester

 

 

A darabokat 2016 nyarán a Theater Orchester Biel Solothurn (Astor Piazzolla: Maria de Buenos Aires), az Opéra Théâtre d'Avignon (Eötvös Péter: Senza Sangue), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Hans Werner Henze: Elegy for Young Lovers), a Teatro Verdi di Pisa (Bruno Coli: The Angel of the Odd) és a Nederlandse Reisopera (Peter Maxwell Davies: The Lighthouse) mutatja be az Armel Operaverseny és Fesztivál döntőjében, Budapesten.

 

A továbbjutók között magyar versenyzőt köszönthetünk: Bódi Zsófiát az Angyal szerepére jelölték az olasz produkcióban.

 

 

fotók: Kállai-Tóth Anett