head main hirek

Mese felnőtteknek

Mese felnőtteknek

Az "Egy anya története" című opera ősbemutatója Miskolcon. Kritika.

„Ritka pillanat” - szoktuk mondani egy új magyar opera bemutatója kapcsán. Ez a megállapítás azonban az utóbbi években szerencsére egyre kevésbé állja meg a helyét, köszönhetően a Miskolci Operafesztiválnak is. Az elmúlt három évben az Operafesztiválon több magyar opera ősbemutatójára is sor került - többek között Selmeczi György, Vajda János, Orbán György és Dubrovay László új műveinek premierjére, és okkal remélhetjük, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódik.

Az idei Operafesztiválon Fekete Gyula Egy anya története című művének ősbemutatóját láthatta a közönség. A szerzőnek legutóbb 2011-ben mutatták be új operáját, az Excelsior!-t, amelyet nagy sikerrel játszottak a Thália Színházban (sajnos, azóta sem tűzték újra műsorra). Az Egy anya története jóval azt megelőzően - a kétezres évek közepén - született, de mindezidáig igen hányatott sorsúnak bizonyult, hiszen tíz éven át nem sikerült bemutatni. Az utóbbi időkben megjelent cikkekből, interjúkból erről a tényről a nagyközönség is értesülhetett, így a bemutatót a szokottnál is nagyobb várakozás előzte meg. Ez a tény bizonyára nagyobb elvárást is eredményezett, a mű fogadtatása azonban így is egyértelműen pozitív volt; közönségsiker, vastapssal, amely egyaránt szólt a kitűnően megírt, dallamos zenének, a szívszorító történetnek, a remek librettónak és a jó előadógárdának.

egyanyaedv 1
Frankó Tünde

Fekete Gyula új operájáról beszélünk, rögtön le kell azonban szögeznem, hogy a műfaji megjelölés ezúttal távolról sem egyértelmű. Az Egy anya története ugyanis félig opera, félig musical.

Arra vonatkozóan számos példát ismerünk a zenetörténetben, hogy egy mű az opera és az operett, vagy az opera és a musical határvonalán van. Az Egy anya története esetében azonban egy kicsit másról van szó: a mű egyes részeinek hangzásvilága egyértelműen operára utal, míg más jelenetek kifejezetten musical-jellegűek, vagyis egyetlen művön belül hallhatunk operát és musicalt. Legalábbis ez volt az első benyomásom, bár könnyen lehet, hogy olykor a szereposztás is megtévesztett. Gyakran nehéz volt ugyanis eldönteni, hogy egy jelenet azért hangzik-e inkább musicalnek, mert musical énekes adja elő, vagy azért, mert a zene musicalként, annak zenei kritériumai szerint van megírva (azt hiszem, mindkettőről szó lehetett). Az előadók között volt operaénekes, operetténekes és musical énekes is. A különös és szokatlan összetételű szereplőgárda és a szimfonikus zenekari hangzás együtt mégis harmonikus, egységes jelleget öltött, köszönhetően a remek stílusérzékkel megírt zenének, amely az eltérő típusú énekhangok között - többnyire - megfelelő összhangot tudott teremteni. „Többnyire”, mert bár a különböző énekstílusok, hangszínek egyetlen művön belül, de külön-külön megszólalva inkább érdekesnek hatottak, mint zavarónak, az együttesekben (különösen a tercettekben és a kvartettekben) már problémásabbnak éreztem őket: hangosítás ugyanis nem volt, az operaénekes hangja pedig elnyomta a musical énekesek hangját, így ezek a jelenetek nem mindig tudtak teljes szépségükben megszólalni. Talán jobb lett volna, ha - a stílusbeli különbségeket megtartva - az egyes énekhangok színezetükben mégis jobban közelítenek egymáshoz, legalábbis a két „szélsőség”: Frankó Tünde operaénekesi és Nádasi Veronika musical énekesi hangja (merthogy a szintén musical énekes férfiak vokális szempontból kevésbé ütöttek el Frankó Tünde hangjától).

egyanyaedv 11
Dolhai Attila és Frankó Tünde

Összességében azonban ebből a műfaji ötvözetből újszerű produkció jött létre, amelyet talán egyenesen úttörőnek is nevezhetünk, jómagam legalábbis még nem láttam vagy hallottam hasonlót. Végtére is: akár operáról, akár operettről, akár musicalről beszélünk, valamennyi esetben zenés színházat értünk alatta. (Lehet, hogy ilyen lesz a 21. század zenés színháza?).

A szöveget azonban érdemes lett volna feliratozni. Nem mindig volt érthető, különösen Frankó Tünde és Lukács Anita esetében nem. (Ennek hangképzésbeli oka van: az operaénekesek, mivel nem használnak mikrofont, speciális technikával énekelnek, mivel egy nagyméretű operaházat és zenekart is át kell, hogy tudjanak énekelni; a musical énekesek „torokhangjai” jobban érthető szövegmondással párosulnak, viszont egy nagyobb színházban mikrofonra van szükségük, hogy hallhatóak legyenek). A művet első alkalommal láthatta a közönség, és az amúgy is szimbolikus síkon zajló cselekmény megértése így valamelyest nehezebbé vált.

A történet Hans Christian Andersen dán meseíró 1847-ben kiadott műve nyomán íródott. Népszerűségét jelzi, hogy több filmfeldolgozás is született belőle, opera azonban most először. A Fekete Gyula zenéjéhez írt szöveg - a 2006-ban elhunyt Beney Zsuzsa költő librettója - gyönyörű, akár zene nélkül, olvasva, önálló költeményként is megállná a helyét.

A meglehetősen elvont, misztikus skandináv történet az önfeláldozó anyai szeretetről, a meghalt, szeretett személy - egy kisgyerek - iránti feltétel nélküli odaadásról, a halott „elengedésének” fájdalmas kényszerűségéről, földi létünk véges voltának elfogadásáról illetve elfogadhatatlanságáról szól.

egyanyaedv 2
Nádasi Veronika és Frankó Tünde

Zaklatott, fájdalmas zenével indul a mű. Egy anya virraszt beteg kisgyereke mellett, akit azonban a betoppanó Halál elragad magával. A szoba faliórája leesik, megáll az idő, az asszony pedig egy másik világba, az Éj birodalmába kerül. Kétségbeesetten üldözni kezdi a Halált. Találkozik az Éjjel, aki csak úgy engedi őt tovább, ha a nő elénekli a gyermekének dúdolt altató dalt, és odaadja neki a lelkét („Dalos lelke kiszáradt…” - meséli később a Csipkebokor). Az erdőben az Anyának a megfagyott Csipkebokrot kell felmelegítenie, vérét adva ezzel („Ölelj meg, öntsd belém véredet!”). A Tó pedig csak úgy engedi őt útjára, ha lemond szeme világáról („A tó mélyére sírtad szemednek gyöngyeit…” - mondja az asszonynak később a Sírásó). Vakon ér el egy sírkerthez, ahol a Halál segítője, a Sírásó várja, aki az Anya fekete haját kéri el („Vedd az én ősz hajam!” - kínálja cserébe). A Sírásó fákat, virágokat gondoz, amelyek mindegyike egy-egy emberi életet rejt. Köztük talál rá az Anya egy beteg kis növényre, a gyermekére, akit szívdobogásáról ismer fel, és akinek életéért könyörögni kezd. Az odaérkező Halál visszaadja a nő szeme világát és megkéri, hogy nézzen egy kútba. A nő ott két gyermek sorsát látja: az egyik élete a Földön boldog lesz, a másiké nyomorúságos, de titok, hogy melyik lesz az ő gyermeke, ha életben marad. Az Anya úgy dönt, Istenre bízza a gyermek sorsát: vigyék az ismeretlenbe, ahol többé nem láthatja, de ahol „csillag lesz az égen”. El kell őt engednie, hogy a gyermek boldog lehessen, saját boldogtalansága árán is.

egyanyaedv 3
Langer Soma és Frankó Tünde

A zene behízelgően szép, fülbemászó dallamok és harmóniák fonódnak egymásba. Egyetlen unalmas pillanat sincs, igazi közönségbarát muzsikát hallunk. A zenekari anyag nem túl bonyolult, de mesterien megszerkesztett, letisztult és hatásos, olykor hatásvadász, de jó ízléssel az. Nem nélkülözi a szellemes zenei megoldásokat, amelyek egyrészt a zenekari szólamokban, a hangszerelésben, másrészt - sokkal egyértelműbben - olyan jelentekben is megnyilvánulnak, mint a Tó áriája, ami egy bel canto koloratúrszoprán áriaként (vagy annak paródiájaként) is felfogható. Kiemelendő az olykor filmzenére emlékeztető muzsika hangulatfestő ereje, csakúgy, mint a szerző jó arányérzéke, amellyel a különböző stílusjegyekkel bíró zenei részeket egymásba olvasztotta. Már a művel való első találkozás után is emlékezetes maradt számomra az Anya és a Halál lírai duettje („Mindenkinél jobban téged így szerettelek…”), az Éj és a Csipkebokor kettőse („Elalszunk és felébredünk minden nap te meg én…”), a Tó említett nagyáriája („Lehetetlent próbálsz, nem fog sikerülni…”) illetve az Anya és a Csipkebokor rendkívül hatásos jelenete, csakúgy, ahogy emlékezetesek maradtak az Anya drámai erejű monológjai is.

A mű dramaturgiailag is jól felépített, kellően tömör, felesleges részek nélkül. Azt azonban kevésbé tartom szerencsésnek, hogy a gyermek halála már a darab legelején bekövetkezik. Igaz, ezt megelőzi az Anya altatódala, de a bevezetés így is túl rövid, ami némileg megnehezíti - vagy legalábbis késlelteti - a néző számára az Anya szenvedésével, fájdalmával való érzelmi azonosulást.

egyanyaedv 4
Nádasi Veronika, Lukács Anita és Langer Soma

 

Zsótér Sándor rendezése még egy réteget rakott az amúgy is szimbolikus síkon zajló cselekményre: a történet csak átvitt értelemben játszódik az Andersen által megírt mesevilágban. Az események valóságos helyszíne ugyanis egy bérház. Egész pontosan négy, egymással szomszédos szobát látunk a színpadon, kettőt a földszinten, kettőt pedig az emeleten (díszlet: Ambrus Mária). Ebben a négy részre osztott térben zajlik valamennyi történés. Az egyik lakásban lakik a mű elején az Anya a gyermekével (aki bábufigura, nem valódi szereplő), a többi lakásban pedig az Éj, a Csipkebokor illetve a Tó, de ezeken a helyszíneken zajlik a történet magasztos végkifejlete, az Anyának a Halállal való újratalálkozása is. A szobák egyszerűek, bútorozatlanok, különböző színű tapétákkal, a falakon képekkel. Az Anya szobája azonban ferde, meg van döntve - az ő életében minden felborult.

A szereplők, akik szinte valamennyien végig jelen vannak a színpadon, hétköznapi öltözetet viselnek (jelmez: Benedek Mari). Az Anya csíkos kardigánban és szoknyában, az Éj hálóköntösben, a Halál világos öltönyben, a Csipkebokor virágos ingben, a Tó világoskék nyári ruhában, hatalmas gyöngysorral a nyakában szerepel, a Sírásó pedig egyszerű narancssárga pólót visel, rajta egy amerikai rock együttes nevével és egy fejhallgatót viselő bébi fotójával (ami - tekintve a témát - elég bizarr ötlet).

Egyszerű polgári lakásokban vagyunk: az Anya tragédiája bármikor, bárkivel megtörténhet. Ő talán csak képzeli mindazt, ami a gyermeke halála után lejátszódik, de a mondanivaló szempontjából ez mindegy is: a lelkében zajló borzalmas események nagyon is valóságosak.

Sajátos jelleget ad a produkciónak a különös koreográfia (koreográfus: Ladányi Andrea). A mesebeli szereplők furcsa, gyakran bizarr mozdulatokkal, hajladozással, rángatózásokkal szimbolizálják lényüket, tulajdonságaikat, amelyek „táncok” végigkísérik az előadást (a szereplők többnyire akkor is mozgásban vannak, amikor nem énekelnek).  

A szobák változatos módon, szinte folyamatosan kerülnek más és más színű megvilágításba, a fények játéka impozáns látványt nyújt.

egyanyaedv 5
Lukács Anita, Frankó Tünde és Langer Soma

Az érzelmi és szellemi síkon zajló cselekmény bizonyos részleteinek megfejtése a művel való első találkozáskor nem egyszerű. Azt hiszem, az alkotók szándékosan is nyitva hagytak egyes kérdéseket, a nézőkre bízva a válaszokat.

Különös például a Halál ábrázolása, illetve az Anya és a Halál viszonya. Utóbbi itt elegáns fiatalember, aki szelíd vándorként érkezik. Nem gonosz Sátán, nem rémisztő démon; már az is szokatlan, hogy a szerző tenor szólamra írta a szerepet. („Isten kertésze vagyok” - mondja magáról a Halál, amely már önmagában is érdekes filozófiai asszociációkra adhat alkalmat). Egy szerelmi duettet is énekel az Anyával. A nő egyértelműen vonzalmat érez iránta, ami ismét többféle értelmezésre ad lehetőséget: az Anya egyrészt vágyhat általában egy férfire, talán egy apára is a gyermeke mellé (akit valószínűleg egyedül nevelt); másrészt, tekintettel arra, hogy a Halál személyesíti meg vágyának tárgyát, jelentheti ez a vonzalom azt is, hogy meghalni vágyik. Ha nem kaphatja vissza gyermekét, saját életét is hiábavalónak tartja.

Nem egyértelmű az sem, mi történik a mű végén az Anyával. Valószínűleg meghal, hiszen testét-lelkét odaadta már, és erre utal a rendezés is: a nő a mű utolsó részében csak fekszik szobája padlóján, mozdulatlanul, de nyitott szemmel.

egyanyaedv 6
Jelenet

Az Anya szerepében Frankó Tündét hallhattuk, aki teljes átéléssel, színészileg és vokálisan egyaránt meggyőzően interpretálta a nő drámai szólamát. Hangja minden regiszterben kiegyenlítetten szólt és kellő erővel énekelte át a sűrűbb zenekari részeket is. Erős színpadi jelenlétét bizonyítja, hogy kifejező tekintetével a darab utolsó perceiben nyújtott néma alakítását is emlékezetessé tudta tenni.

A Tó szólamát Lukács Anita operetténekesnő adta elő, aki nagyszerű teljesítményt nyújtott. Bravúráriájában - egészen a háromvonalas Esz hangig felszárnyaló - csillogó magasságokkal örvendeztette meg a közönséget, amelyet a nézők hálás tapssal jutalmaztak.

Az Éj szerepében Nádasi Veronika lépett színpadra. Ahogy azt fentebb már írtam, a kitűnő musical énekesnő ezúttal nem volt könnyű helyzetben, az ő hangja ütött el leginkább két kolléganője opera- illetve operetténekesi hangjától. Szerepeltetése vélhetően megosztotta a közönséget, ettől függetlenül jó teljesítményt nyújtott.

A Halál szerepét Dolhai Attila alakította, aki bár nem énekelt rosszul, számomra a vártnál halványabb szerepelt. A magas hangoknál néha erőlködött, ami olykor nem tiszta hangokat is eredményezett.

Igen meggyőző volt a Csipkebokrot karakteresen megformáló Langer Soma, akinek erőteljes baritonja az operaénekesek mellett is jól érvényesült.

A Sírásó kisebb szerepét hitelesen alakította Blazsó Domonkos.

Egy új opera esetében nehezebb a zenekar teljesítményét értékelni, azt azonban bizton állíthatom, hogy a Balassa Krisztián által dirigált Miskolci Nemzeti Színház Zenekara színesen, kifejezően, kontrasztosan és egységes hangzást produkálva interpretálta Fekete Gyula nagyszerű zenéjét.

egyanyaedv 7Frankó Tünde és Blazsó Domonkos

A megindultság érzése és a mű témájából fakadó, fejemben kavargó kérdések és gondolatok mellett az előadás után az jutott eszembe: jó lenne minél hamarabb újra látni a művet. Kortárs magyar operák esetében erre nem mindig van lehetőség, ezúttal azonban szerencsére más a helyzet: a darabot a miskolci bemutató után a budapesti Zeneakadémián is megnézhetjük majd. Minden operakedvelőnek ajánlom, hogy éljen a lehetőséggel.

 

 

Csák Balázs

Fotó: Éder Vera 

 egyanyaedv 8
Dolhai Attila és Frankó Tünde

egyanyaedv 9

 

 

 

egyanyaedv 10
Zsótár Sándor rendező és Fekete Gyula zeneszerző

 

 

 

***

 

 

2015. június 12.,, 20 óra, Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház

Miskolci Operafesztivál

Fekete Gyula:

EGY ANYA TÖRTÉNETE

Opera egy felvonásban, magyar nyelven, Hans Christian Andersen meséje nyomán.

 

Ősbemutató

 

A Budapesti Operettszínház vendégjátéka.

Librettó: Beney Zsuzsa
Díszlet: Ambrus Mária
Jelmez: Benedek Mari
Zenei vezető: Balassa Krisztián
Rendezőasszisztens: Tucker András
Zenei munkatársak: Mihalics János, Axmann Péter, Szekeres László, Puskás Dóra
Koreográfus: Ladányi Andrea
Vezényel: Balassa Krisztián
Rendező: Zsótér Sándor

 

Szereplők:

Halál - Dolhai Attila
Anya - Frankó Tünde
Csipkebokor - Langer Soma
Éj - Nádasi Veronika
Tó - Lukács Anita
Sírásó - Blazsó Domonkos eh.

Közreműködik: a Miskolci Nemzeti Színház zenekara