head main hirek

„Nem meseopera …”

„Nem meseopera …”

 Interjú Fekete Gyula zeneszerzővel.

Interjú Fekete Gyula zeneszerzővel, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékének vezetőjével a 2015. évi Miskolci Operafesztiválon bemutatott Egy anya története című operájáról. Az interjú a mű június 12-i bemutatója előtt készült. (A premierről szóló kritikánkat lásd itt: „Mese felnőtteknek”).

 

 

 

A Miskolci Operafesztiválon most bemutatandó, az Egy anya története című operáját már évekkel ezelőtt megírta. Pontosan mikor?

 

Tíz évvel ezelőtt, 2005-ben készült el a mű. Itthon kezdtem el írni, majd Chicagóban fejeztem be, ahol öszöndíjasként voltam kint.

 

Miért kellett tíz évet várnunk a bemutatóra?

 

Manapság a szerzők leginkább felkérésre, esetleg versenyre írnak operát, tehát tudják, hogy azt be is fogják mutatni. Az Egy anya története azonban szokatlan módon nem megrendelésre készült. Miután befejeztem, megkerestem persze operaházi direktorokat, zenei vezetőket. Mindenki nagyon lelkes volt, több ígéretet is kaptam. Mire azonban ezek a bemutatók realizálódtak volna, az illető vezetők már nem voltak a pozíciójukban. Ezekben az években ugyanis szinte évente cserélődött az Operaház vezetése. Kesselyák Gergely karmester, a Miskolci Operafesztivál igazgatója szintén évek óta szeretné a darabomat bemutatni, eddig azonban nem volt rá pénz. Egészen mostanáig. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az évek során nagyon sokat segített Zsótér Sándor, az előadás rendezője is, aki kezdettől fogva „ott volt a darab mellett”, ugyanúgy, mint Molnár Gál Péter színikritikus.

 

A Miskolci Operafesztivál néhány évvel ezelőtt megfogalmazott, új koncepciója szerint elsősorban modern, közönségbarát operákat - ún. népoperákat – tűznek műsorra. Az Egy anya története ilyen mű?

 

Nem azzal a szándékkal írtam, hogy ebből népopera lesz. Azonban azt gondolom, hogy dallamos mű, harmóniavilágában pedig egyszerűbb, mint a többi operám.

 

Az opera egy Andersen-mese alapján íródott. Miről szól a darab?

 

A szeretetről, a mindenek felett álló szerelemből fakadó önzetlen önfeláldozásról. Aki ismeri Andersen meséit, sejtheti, hogy nem egy vidám mesejátékról van szó. Az Egy anya története ráadásul még ezek között is kivételes: a történet nagyon szomorúan, egy tragédiával indul. Ezt követően pedig egyre szomorúbb lesz, majd egy érdekes csavarral „megemelkedik a dolog”, és szép, magasztos vége van a darabnak. A librettót Beney Zsuzsa írta, aki sajnos több éve nincs már közöttünk. Ő rendkívül érzékeny, kiváló költő volt, ezúttal is nagyon szép szöveget írt. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy találkoztunk.

 

 

FeketeGyula edv int 2

 

 

Hogyan jött az ötlet, hogy épp ebből a műből írjon operát?

 

Gyakran halljuk, hogy a zeneszerzőknek több gyerekoperát kellene írniuk, mert abban nagy hiány van. Ami igaz. Többen - például Marton Éva is - kapacitáltak engem egy ilyen mű megírására, és elkezdtem meséket keresni. Végül ezt a történetet választottam, de rögtön világos volt számomra, hogy ez nem meseopera lesz, legfeljebb családi operának nevezhetjük. Persze, mese az egész történet, meseszerű figurákkal, énekel a Tó, az Éj és a Csipkebokor is, de egyértelműen felnőtteknek szól a darab.

 

Mennyire nehéz a mű az előadók: a zenekar és az énekesek számára?

 

A zenekari anyag nem nehéz. Az énekesek számára sem jelenthet nehézséget az intonáció vagy a hangok eltalálása, mivel tonális zenéről van szó. Ugyanakkor - drámai volta miatt - az Anya szerepe igen megterhelő, de Frankó Tünde kiemelkedő a szerepben.

 

Mekkora létszámú a zenekar?

 

Amikor az előadást a Zeneakadémia Solti termében játsszuk majd, huszonegynéhány fős lesz a zenekar. Most, a Miskolci Operafesztiválon viszont nagyobb a létszám, itt ugyanis teljes vonóskarral szólalnak meg.

 

Ezek szerint a Fesztivál után tovább játsszák a művet.

 

Így van, a mostani előadás az Operettszínház és a Miskolci Operafesztivál koprodukciója, a budapesti pedig egy újabb koprodukció lesz az Operettszínház és a Zeneakadémia között.

 

A darabot tehát kisebb méretű színpadokon lesz érdemes előadni.

 

Igen, mert fontos, hogy bensőséges tér jöjjön létre; a nézők közelsége jót tesz a mű értése és befogadása szempontjából.

 

Miért esett a választás az Operettszínházra?

 

Egyrészt azért, mert ők a közelmúltban több kortárs operát is bemutattak. De még valami fontos a darab zenei nyelvét illetően: a műben ugyanis operaénekesek és musical énekesek is fellépnek. Ez talán furcsa ötvözetnek tűnhet, de maga a mű is egy kicsit így van megírva, az opera és a musical határvonalán van. Az énekszólamokat musical énekesek is el tudják énekelni. Az operaénekeseknek pedig azon kell dolgozniuk, hogy „musicalesebben” énekeljenek, mint szoktak. Hangosítás viszont nem lesz.

 

Legutóbb bemutatott operájában, az Excelsiorban Liszt és Wagner dallam- és harmóniavilága is visszaköszönt. Ez persze a mű témájából következett, de mennyire tudja -és egyáltalán akarja-e - ma egy zeneszerző függetleníteni magát a különböző zenei előképektől?

 

Nem hiszem, hogy tudja, hiszen minden szerzőnek vannak emlékképei, de ez minden korban így volt. Számomra az Egy anya története is nagyon sok reminiszcenciával bír, vannak benne áthallások, használtam példákat a zeneirodalomból. Természetesen nem idézetekről van szó, mint az Excelsiorban, inkább inspirációkról, hangulatokról.

 

 

FeketeGyula edv int 1

 

 

Operaírás közben mennyire pontosan képzeli el, hogyan fog a darab a színpadon kinézni?

 

Nem szoktam elképzelni, már régen lemondtam erről… Úgyis más - és könnyen lehet, hogy jobb - lesz, mint amit én elképzelnék. A Megmentett város című operámat Halász Péter rendezte, a Római láztt Selmeczi György, majd Almássy-Tóth András, az Excelsiort Gothár Péter, az Egy anya történetét Zsótér Sándor. Valamennyiüknek volt egy pontos elképzelésük a darabról. De ez rendben is van, mert a rendezés egy szakma, ne a zeneszerző rendezzen… Természetesen előfordul, hogy egy-egy ötletemet el tudom fogadtatni a rendezővel.

 

Dolgozik-e új operán?

 

Operán nem, most egy Bartók emlékkoncertre írok egy kisebb zenekari darabot, aminek ősszel lesz a bemutatója.

 

 

Csák Balázs

 

Fotók: Éder Vera