head main hirek

Turandot-bravúr a Jégcsarnokban

Turandot-bravúr a Jégcsarnokban

A Turandot a Miskolci Operafesztiválon. Kritika.

A Miskolci Operafesztivál néhány évvel ezelőtt kigondolt, új koncepciója szerint ún. „népoperákat” kívánnak bemutatni, vagyis olyan, dallamos, a szélesebb közönség számára is könnyen befogadható zenés színházi darabokat, amelyek azonban operai igényességgel vannak megírva. Ezen belül „modern” műveket, amely meghatározás alatt nagyjából a Bartók Béla (illetve, mivel operafesztiválról van szó, A kékszakállú herceg vára ősbemutatója) utáni időszakot kell érteni, egészen napjainkig. Nem biztos, hogy a fentiek alapján Puccini neve is rögtön eszünkbe jutna, pedig utolsó művét, a Turandotot két évvel az olasz zeneszerző halála után, 1926-ban mutatták be, nyolc évvel A kékszakállú herceg várának ősbemutatóját követően. Azt pedig, hogy Puccini operái eleget tesznek a fentebb vázolt zenei igényesség és a népszerűség kritériumainak is, aligha kell bizonygatni.

Mindezek alapján teljesen indokolt, hogy az idei Operafesztivál egyik legjelentősebb operaeseményeként bemutatták a Turandotot is, amelynek előadását a Brünni Nemzeti Színház – Janaček Opera vendégjátékában élvezhettük a Miskolci Jégcsarnokban.

A budapesti Operaházban az elmúlt évek során jónéhány alkalommal műsora tűzték Kovalik Balázs kitűnő Turandot-rendezését, többnyire kiváló énekesekkel. Mivel a Brünni Nemzeti Színházról nem sokat tudtam, tartottam attól, hogy a miskolci Turandot a budapesti produkcióval nem állja majd ki az összehasonlítás próbáját. Az aggodalom fölöslegesnek bizonyult: a cseh társulat egy lenyügőző produkciót hozott el Miskolcra, úgy a rendezés, mint az előadói gárda tekintetében.

Turandot Miskolc vj 1
(fotó: Vajda János)

Turandot Miskolc gms 4
(fotó: Gálos Mihály Samu)

Ahogy említettem, a produkciónak a miskolci Jégcsarnok adott otthont, ami egy opera előadásának helyszínét tekintve bizonyos kérdéseket vet fel. A csarnok mérete ugyanis nem teszi lehetővé, hogy az énekesek hangosítás nélkül énekeljenek. Arról, hogy ez „megengedhető-e” egy operaelőadás esetében, megoszlanak a vélemények, én magam ebben a kérdésben konzervatív vagyok. Elsősorban azért, mert a hangosítás nem teszi lehetővé, hogy pontos képet kapjunk egy énekes vokális kvalitásairól: a mikrofon kis hangokat is naggyá tud varázsolni. Másrészt pedig a hangosítás gyakran torzít, rossz esetben egyenesen élvezhetetlenné téve egy produkciót, ahogy ennek már számos példájával találkoztam, elsősorban szabadtéri előadások során. Utóbbi kételyeim azonban gyorsan, egész pontosan már tavaly eloszlottak, amikor az Aida előadását láthattuk a Miskolci Operafesztiválon, szintén a Jégcsarnokban. A 2014-ben vendégként meghívott német hangmérnök, CarstenKümmer ugyanis akkor egészen kiváló munkát végzett, csakúgy, mint honfitársa és kollégája, Moritz Berfgeld, aki a mostani Turandot-produkció hangmérnöke volt (és ő felel majd a hangosításért A trubadúr június 19-i, pénteki előadásán is). Az énekhangok felerősítve szólaltak meg, de tisztán, torzítás nélkül, olyan zenei élményt nyújtva ezzel a nézőtér leghátsó soraiban is, mintha néhány méter távolságból hallanánk az előadókat. Ennek köszönhetően a hangok színét, jellegét is jól kivehettük, az énekesek tényleges hangvolumenét ugyanakkor a mikrofon használata miatt így is nehéz volt megállapítani.

A díszletekről, a színpadképről is csak körülbelüli képet kaphattunk. A Brünni Színház egy kész produkcióját hozta el, de a Jégcsarnok színpadának eltérő mérete, a színpadot körülvevő vasszerkezetek látványa csak részben tette lehetővé, hogy a brünni társulat egy az egyben, minden részletét tekintve ugyanúgy adhassa elő produkcióját, mint ahogy azt saját kőszínházában teszi.

Turandot Miskolc gms 2
(fotó: Gálos Mihály Samu)

Turandot Miskolc gms 3
(fotó: Gálos Mihály Samu)

A Turandot egy szimbólumokkal teletűzdelt mese, a rendezők azonban általában igyekeznek a pekingi Tiltott Város környezetét, épületeit többé-kevésbé realisztikus módon bemutatni (tény, hogy az európai néző számára az egzotikus környezet így is épp elég meseszerűnek hat). Jiři Nekvasil, a mostani előadás rendezője erről másképp gondolkodott: a történetet szürreális környezetbe helyezte, amelyben jól megfért egymás mellett a bohócnak öltözött, hatalmas aranylabdákat gurítgató miniszter, az óriási tökházból (vagy valami hasonlóból) kinéző király és a kék hajkoronájával mesebeli királynőként belépő Turandot figurája. Ezek ellenpontjaként jelent meg a „nép”, amelynek kínai agyagfigurákra emlékeztető, szürke ruhás képviselői az előadás során végig egy lépcsőzetes emelvényen ültek (illetve néha felálltak). Hozzájuk hasonlóan, egyszerű rongyokba öltöztetve lépett a színpadra Kalaf herceg, Liú és Timur. A kínai királynő környezete így a szokottnál is kontrasztosabban ütött el a közemberek valóságos világától, hiszen nem csak Turandot, a király és a miniszterek, de az uralkodói környezethez tartozó gyerekek, katonák és hóhérok is a színes mesevilág alkotórészeiként jelentek meg, a szokottnál még jobban kidomborítva a Tiltott városnak, ezen belül Turandotnak földi halandók számára megközelíthetetlen világát.

A többnyire kék és vörös fényben úszó színpad izgalmas látványt nyújtott, jóllehet, a fénytechnikával nyilvánvalóan nem volt minden rendben, és a színpad olykor túlságosan sötét volt.

Jakub Klecker karmester nagyszerűen fogta össze a Brünni Nemzeti Színház Zenekarát, amely a színpad előtt foglalt helyet, de a közönséggel egy szinten (mivel zenekari árok itt természetesen nincs). Ez némiképp zavaró, másrészt élvezetes, mert így kitűnően megfigyelhetőek a zenészek is. Remek összhangban, koncentráltan muzsikáltak, finoman érzékeltetve a hihetetlenül színes hangszerelésű Turandot partitúrájának legapróbb részleteit is. (Pedig a csarnok méretei ellenére a hatalmas létszámú zenekar rézfúvósai a színpad oldalában, a nézők által nem látható helyen voltak kénytelenek játszani.) Olykor hiányoltam a még erősebb kontrasztokat - különösen az ütősök hangsúlyosabb megszólalásait az I. felvonásban -, összességében azonban a zenekari teljesítmény elsőrangú volt. Csakúgy, mint a Brünni Nemzeti Színház Kórusa, amely mindössze 48 fővel képviseltette magát (a Turandot esetében ez kevésnek számít), de kitűnően szólt, igaz, a hangosítás itt is megtéveszthetett. Néha késve léptek be, de többnyire pontosan énekeltek, amely dicséret ugyanígy kijár a fegyelmezetten, tisztán megszólaló nyíregyházi Cantemus Kórus Gyermekkórusának is.

Turandot Miskolc gms 5
(fotó: Gálos Mihály Samu)

Turandot Miskolc gms 6
(fotó: Gálos Mihály Samu)

A szólisták közül az est fénypontját a címszerepet éneklő Maida Hundeling jelentette, aki az egyik legjobb Turandotnak bizonyult azok közül, akiket eddig színpadon láttam. Gond nélkül énekelte végig a pokolian nehéz szólamot, a rendkívül magasra írt lágé sem jelentett számára problémát. Külön tetszett, hogy bár Maida Hundeling hangja kellően drámai, erőteljes, kemény, a magasságok mellett pedig megfelelő mélységekkel is bír, ugyanakkor világosabb színezetű. (A szerepet többnyire súlyos drámai szopránok énklik, akik közül viszont kevesen tudnak a szólam félelmetes magasságaival is megbirkózni.)

A Kalaf szerepét éneklő Oleg Kulko igazi drámai tenor, aki szintén jól bírta szólama nehézségeit, bár az ő esetében kevésbé tudtam megítélni, mennyire tudja áténekelni a hatalmas zenekart mikrofon nélkül is. A hang néha bizonytalanabbá vált, kicsit „csúszkált”, az énekes színészi játéka pedig meglehetősen egysíkú volt (Liùnak a hátsó falba vájt koponyák előtt zajló megkínzását, majd öngyilkosságát például igen egykedvűen vette tudomásul). Egy hasonló kvalitású, de fiatalabb énekes talán jobb választás lett volna, Kalaf szerepére azonban nem könnyű ideális tenort találni. Összességében Kulko is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, „Nessun dormá”-ja is jól sikerült, amely után a közönség tapssal ünnepelt (pedig a karmester tovább vezényelt…).

Liù szerepében Daniela Straková-Šedrlová lépett színpadra. Nagyszerű szoprán hangja rendkívül magabiztos énekléssel párosult, bár az ő esetében is jobb lett volna a szerepre egy fiatalabb énekesnőt találni. Számomra túlságosan drámaira vette Liù szólamát, hiányoltam áriáiból a finom árnyalatokat, a pianókat.

A Timurt éneklő Ladislav Mlejnek azt hozta, amit a szereptől általában elvárunk: kissé rekedtes basszusával zengő hangon interpretálta Kalaf testileg-lelkileg megtört apjának alakját.

A három minisztert, Pinget, Pangot és Pongot alakító Jiří Brückler, Zoltán Korda és Petr Levíček egészen kiválóan énekelt és játszott, mind színészileg, mind pedig hangilag harmonikus triót alkotva. A jó komikusi vénával rendelkező együttesből is kiemelkedett a Pinget éneklő baritonista hangja.

A mű befejezése után a zenekar tagjai egyre csodálkozóbb arccal hallgatták a szűnni nem akaró vastapsot, mintha ekkora sikerre nem is számítottak volna. Pedig nagyon megérdemelték.

 

Csák Balázs

Turandot Miskolc gms 7
(fotó: Gálos Mihály Samu)

*

Giacomo Puccini:

TURANDOT

Opera három felvonásban, olasz nyelven

A Brünni Nemzeti Színház – Janaček Opera vendégjátéka.

 

Szövegkönyv: Giuseppe Adami és Renato Simoni

Szereplők:

 

Turandot - Maida Hundeling
Altoum császár - Ivan Choupenitch
Timur - Ladislav Mlejnek
Calaf - Oleg Kulko
Liù - Daniela Straková-Šedrlová
Ping - Jiří Brückler
Pang - Zoltán Korda
Pong - Petr Levíček
Mandarin - David Nykl

Díszlettervező: Daniel Dvořák
Jelmeztervező: Simona Rybáková
Közreműködik: a nyíregyházi Cantemus Kórus Gyermekkórusa (művészeti vezető: Szabó Soma) és a Brünni Nemzeti Színház Zenekara

Vezényel: Jakub Klecker

Rendezte: Jiři Nekvasil