head main hirek

Véget ért a Simándy József Énekverseny

Véget ért a Simándy József Énekverseny

A verseny idén Simándy József tenorista születésének 100. évfordulóját ünnepelte.

Kilencedik alkalommal rendezték meg Szegeden a Simándy József Nemzetközi Énekversenyt. A versenyen 18 és 36 év közötti énekesek vehettek részt. A 136 indulót két korcsoportban díjazták: 18-25 évesek és az alapképzésben résztvevők (első kategória), illetve a mesterképzésben tanuló egyetemisták és ifjú művészek (második kategória).

A Temesi Mária és Sinkó György operaénekes által alapított, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Zeneművészeti Kara és a „Hazám, Hazám Te Mindenem” Művészeti és Oktatási Alapítvány által szervezett versenyen az énekesek az elődöntőben egy szabadon választott dalt vagy áriát, a középdöntőben és a döntőben pedig három művet adtak elő.

Az elődöntőt március 29-én és 30-án, a középdöntőt 31-én rendezték meg az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában. Az április 1-i döntőbe harminc énekes jutott tovább. A zsűri az énekesek színpadi megjelenése mellett az énektechnikát, a zenei felkészültséget és a biztos darabismeretet is értékelte.

A díjátadó gálára a Szegedi Nemzeti Színházban került sor április 3-án, a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

Az első kategória versenyzői között a 300 ezer forinttal járó első díjat a vietnami születésű Ninh Duc Hoang Long tenor kapta. A második díjat Raftis Theodora szoprán, a harmadikat Kiss Diána mezzoszoprán nyerte.

A második kategória 500 ezer forintos pénzjutalommal járó első díját megosztva nyerte Kovács Éva szoprán, az SZTE Zeneművészeti Karának egykori hallgatója és Baracskai Judit, az SZTE opera mesterszakos hallgatója. A második és a harmadik helyezett – szintén megosztva – Rendes Ágnes és Egyed Apollónia szoprán, illetve Vámosi Katalin és Bódi Zsófia szoprán lett.

A 600 ezer forinttal járó Simándy József-nagydíjat Hanczár György tenoristának ítélte a zsűri.

A verseny támogatói számos különdíjat is felajánlottak. A Simándy József-különdíjat az első kategóriában induló Hagen Orsolya szoprán nyerte. Az előző versenyen felfedezett operaénekesnő, Kálnay Zsófia 100 ezer forinttal járó különdíját Major Attila bariton, az SZTE Zeneművészeti Kar magánének szakos hallgatója kapta, és ő vehette át a Szegedi Operabarátok Egyesülete által felajánlott 50 ezer forintos különdíjat is. Az SZTE Zeneművészeti Kar 21 év alatti tehetségének szánt díját Bata Réka Dorka szoprán nyerte. A kiosztott díjak mellett többen fellépési lehetőségeket kaptak az Magyar Állami Operaháztól, a Pécsi Nemzeti Színháztól, a Kecskeméti Katona József Színháztól, a REÖK-től.

A zsűri elnöke Ókovács Szilveszter operaénekes, a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt, a zsűri tagjai pedig Temesi Mária operaénekes, a Szegedi Tudományegyetem tanára, Gyüdi Sándor karmester, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Bátor Tamás operaénekes, a Müpa koprodukciós programigazgatója, Beretzky Terézia operaénekes és Klaus Billand, a bécsi Der Neue Merker című szaklap operakritikusa voltak. Az énekverseny fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnöke Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Simándy Józsefné, a „Hazám, Hazám Te Mindenem” Művészeti és Oktatási Alapítvány alapítója volt.



(forrás: www.u-szeged.hu)