head main interju

"A színpad egy szent hely"

"A színpad egy szent hely"

Május 15-én a Zeneakadémia Nagytermében mutatják be a Bohéméletet. Puccini operáját Vukán György zeneszerző-zongoraművész jazz big bandre és 3 szólistára írta át. Mimit Horgas Eszter fuvolaművész, Rodolfót Fekete Kovács Kornél trombitaművész-zenekarvezető, Puccinit magát Vukán György alakítja. Közreműködik a Modern Art Orchestra.

 

Horgas Eszter neve hallatán senkinek sem a jól nevelt, hagyománykövető klasszikus fuvolista jut eszébe. Mindig a magad útját jártad. Miért van szükség feldolgozásokra, folyamatos újításokra?

 

A művészet mindig kereste az új formákat, szerte az egész világban. Ha az ember a régmúlt zenéit játssza, abban a felfogásban és abban a számomra kicsit konzervatív és beskatulyázott előadásmódban, ahogy azt már sok-sok éve megszoktuk, az embernek olyan érzése támad, mintha múzeumban lenne. Persze múzeumba menni nagyon jó, de a múzeum arról szól, hogy ott valami rögzítve van. "Mozart például rühellte a fuvolát..." Borzasztóan fontos, hogy az ember lássa a jelent a múltban. A múltban megírt dolgokban is keresni kell, miért érvényesek ma. Nem kell időutazásban részt venni! Nem feltétlenül az egyetlen helyes előadói hozzáállás, hogy az ember rekonstruál valamit vagy megpróbál a régi bőrbe bújni, hiszen nem is játszunk ugyanazokon a hangszereken. Mozart például rühellte a fuvolát, mert abban a korban rettentően hamis és használhatatlan volt... Miért kéne őt büntetni azzal, amitől már saját korában szenvedett?

 

Miért pont az opera?

 

Ami számomra nagy fölfedezés, és nyugaton meg Amerikában is ’bevált’ gondolkodásmód az alkotók, karmesterek, zeneszerzők és előadóművészek körében, hogy nem csak hangjegyeket és ritmusképleteket játszunk, amit a zeneszerző leírt, hanem beszélünk. Így jutottam oda, hogy egy drámai főhősnőt el lehet fuvolázni anélkül, hogy egy szót is szólnék, mert a fuvola mindent tud és a zene beszél. Ugyanígy egy koncert sem arról szól, hogy eljátszunk egy kis Mozartot vagy egy kis Bachot, hanem az első hangtól az utolsóig valami történik. Létre kell jönnie egy ugyanolyan izgalmas szellemi közösségnek, mint egy színházi előadáson. Így érkezünk el az operához, mert ez az a műfaj, ahol a színház, a zene, a látvány és a tánc maximálisan találkozik. Ami mindenesetre nagyon fontos az operában is, hogy abban a pillanatban, hogy az ember fölmegy a színpadra, igenis tudomásul kell vennie, hogy látványt is képvisel. Minden mozzanatát, minden rezzenését figyeli a közönség. Nekem ebből eleinte nagyon komoly konfliktusaim voltak. Például, ha egy nagy szimfonikus zenekarral játszol, ahol ők ugyan a háttérben vannak, de ott vannak a színpadon, miközben zajlik előttük a drámai esemény, megesik, hogy hátul azt látod: valaki kaparózik és várja, hogy belépjen. Borzalmasan illúzióromboló! Meg kéne tanulniuk a zenészeknek is, és mindenkinek, aki a színpadra fölmegy, hogy a színpad egy szent hely. Ott más állapotba kerülünk, ott nem lehet civil állapotban várni, hogy mikor lépek be, mert nem lesz hihető.

 

 

 

Nem ez az első opera-feldolgozás, amelyben főszerepet alakítasz. 2003-ban az Al Di Meolával közös Carmen-nagyprodukció fergeteges sikert aratott a Budapest Sportarénában, a pulai vendégszereplés, ha minden igaz, DVD-n is meg fog jelenni. Bár a csapat nem azonos, gondolom, a Carmen népszerűsége nagyban hozzájárult az új vállalkozáshoz. Honnan jött az ötlet és miben lesz más, miben lesz új a Bohémélet? Lehet-e egyáltalán egy lapon említeni a Carmennel?

 

Nem, nem érdemes egy lapon említeni őket. Az az igazság, hogy a Bohémélet nem is belőlem pattant ki, hanem Vukán Györgyből. Sőt, a vázlatát ő már 2002-ben, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál Bartók + Puccini évében megcsinálta, tehát időrendben ez előbb született meg, mint a Carmen. A Carmen mindig is nagyon-nagy szerelem volt, mindig nagyon izgatta a fantáziámat ez az egész, hogy milyen ez a nő, milyen az, amikor valami nagyon-nagyon vonz, nagyon tudsz vele azonosulni, egyben iszonyatosan taszít. "A Carmen vízióként született..." A Carmen vízióként született. Minden nap - szinte már a bolondulásig - álmodtam-álmodtam, és eszembe sem jutott, hogy egy operának így nekiessek. Megvannak a jegyzeteim, hogy hajnali háromkor, négykor, ötkor fölébredtem és elkezdtem írni. Pontos képeket láttam, zenéket, partitúrát; összeraktam az egészet, megírtam a dramaturgiát és a zenei vázat is. Aztán elkezdtem embereknek elmesélni, akik először rosszul lettek vagy azt mondták, elmebeteg vagyok. Mindenre azt mondták, nem fog bejönni, és minden bejött. Olyan volt, mintha nem is én csinálnám, mintha föntről diktálnák. A Bohéméletben pedig mint felkért előadóművész vagyok jelen, nem mint alkotó. Most már persze mint alkotó is beleszólok, a Kornéllal együtt. Nem nagyon tudok megfelelni annak a szerepnek, hogy ’ne csináljak semmit’. Teljesen más az, amikor tényleg te szülsz meg valamit, amikor kihordasz egy gyereket, és más, amikor készen kapod.

 

A bemutató is a Zeneakadémián lesz, nem pedig a Budapest Sportarénában. Gondolom, teljesen más a koncepció.

 

Ez egészen más formátumú, mint a Carmen, hiszen ott kétszázan voltunk, ez pedig egy sokkal szűkebb forma, emiatt talán sokkal koncentráltabb is. Teljesen más a nagyarénában megjelenés és más a Zeneakadémia. Ezekhez alkalmazkodni kell. Az Arénában nem lehet előadni a Négy évszakot, nem lehet megcsinálni egy kis Carmen-csapatot, és nem lehet előadni a Bohéméletet sem; nem oda valók. Abban a pillanatban, hogy bemész egy tízezres arénába, a hely és a tér olyan megjelenést igényel, amilyet viszont a Zeneakadémia vagy a Művészetek Palotája nem.

 

A Bohéméletben Fekete Kovács Kornél trombitál, ő lesz Rodolfo, Te pedig Mimi. Mi történt a többi szereplővel? Hová lettek a ’bohémek’?

 

A miénkben egyáltalán nincsenek. Az egész középpontjában kettőnk szerelmi találkozása, drámája és Mimi halála áll. Kettőjükre összpontosítunk. A másik újdonság, hogy Vukán a zongorán magát Puccinit, a szerzőt alakítja, akiből kipattannak a dolgok. Ez a Bohémélet nem rekonstruálni akarja az operát. A Carmen sokkal inkább követte - akár melódiájában, akár történetében - az eredetit, bár ott is nagyon leszűkítettem a dramaturgiát, ott is négy szereplő volt: Micaela, Carmen, Don José és Escamillo. Az ötödik pedig Al Di Meola, a mesélő, aki - mint a Rómeó és Júliában a Herceg - kiszól a népnek.

 

Puccini is ilyesmi?

 

Ő is hasonló. Nekem nagyon tetszik, hogy Vukán, mint Puccini, berakta magát, hiszen Puccini itt van, most, 2007. május 15-én a Zeneakadémia Nagytermében, és nem szellemként, hanem mai nyelven szól hozzánk.

 

Elhangzott, hogy ti, szólisták is részt vesztek a komponálásban. Mennyi benne az improvizáció?

 

Sok, de a dramaturgia nagyon meghatározott. Rendkívül fontosak az idők, a periódusok, az arányok: az egészet egyben kell látni. Teljesen el tud szállni az előadás, ha egyszer csak arról kezd szólni, hogy valaki ’önkifejt’. Ez nem egy jazzkoncert. Az egész arányaiba nem fér bele egy tízperces improvizáció, még ha zseniális, akkor sem. Fölborul az egész.

 

Mikor van kész egy ilyen átirat? Egyáltalán lehet-e egyszer csak késznek nyilvánítani?

 

Amikor a Carmennel külföldre készültünk, még a budapesti és a pulai bemutató között is dolgoztam egyes részeken. Most is úgy néz ki, lesznek külföldi turnék, és mindig jönnek újabb és újabb ötletek. Borzasztóan fontos, hogy az ember ne gondolja azt - még ha 40 percig állva tapsol is a közönség, mint Pulában - hogy kész van, mert nincs kész! Az út, ahol nem rekonstruálsz dolgokat, egyfolytában kell, hogy épüljön; tanulni, keresni kell, soha nincs vége. Állandó lehetőségek vannak egyébként a Bohéméletben is. Lehet, hogy jövőre megcsinálunk egy nagyzenekari változatot. Mindig tovább lehet lépni. Ez egyelőre egy esszencia, ami nagyon nagy élményt adhat ott a Zeneakadémián, de rengeteg lehetőség van még benne...

 

 

 

Lehet, hogy a Bohéméletből is nagyprodukció lesz?

 

Jövőre Puccini-év lesz, elképzelhető, hogy a Tavaszi Fesztiválra megcsináljuk...

 

Ha már így összehasonlítottuk a Carment és a Bohéméletet... Szerinted mi a közös Carmenben és Mimiben? Milyen a Te Mimid?

 

Ezen nem gondolkodtam. Hogy Carmen és Mimi közt van-e rokonság? Mimi nagyon más világ, de nyilván van átjárhatóság. Mimi szerintem kicsit poros, nagyon egyszerű, de nagyon finom és szerethető édes kicsi nő, igazi ember, tiszta és őszinte. Carmen sokkal összetettebb, szélsőséges, temperamentumos, vad, szabad. Mimi nem egy szabadságharcos. Azért jó egyébként a kérdés, mert ezek a munkák nagyon tudják segíteni egymást. Lassan három éve játszom például Papp Zolival meg Helyey Lacival Márai: A pisztoly című darabját, ahol Lola, Márai halott felesége szellemét játszom. Ahogy ez a két öregember - az író és múzsája, felesége, Lola elmegy, az annyira letisztult és szép, hogy biztos vagyok benne: az élmények, amiket ott szerzek, sokat segítenek Mimi halálának megformálásában. És nyilván a Carmen is. Biztos, hogy hordozom magamban Mimit, hordozom magamban Máriát, hordozom magamban Lolát. Azok az élmények és azok a hangok, amik ott megszülettek, biztos, hogy benne lesznek Mimiben.

 

Máriát és Carment gyakran emlegetik együtt, mint a női lét két pólusát... Mi van Mimivel?

 

Carmen csak testében létezik, ez az ő drámája. Képtelen testétől elszakadni, ezért kell meghalnia. El tudod képzelni, hogy Carmen megöregszik és gyerekeket szül?! Mária pedig egyértelműen a spiritualitás oltárán áldozza föl egész életét. "Teljesen beleszerettem az operába..." A nők általában sem a Mária-állapotot, sem a Carmenét nem tudják elérni életükben, bár többnyire Carment játsszák, leggyakoribb a Mimi. Ő van legközelebb az ’átlagnőhöz’, ami gyönyörű, mert nagyon könnyű vele azonosulni, nagyon lehet szeretni.

 

Várható, hogy a Bohéméletet további opera-feldolgozások is követik majd?

 

Biztosan. Teljesen beleszerettem az operába, mert egyesíti mindazt, ami engem izgat: színház, zene, jelenlét, drámaiság. Jövőre ráadásul Puccini-év, és decemberben lesz új bemutatóm, ami az operák körül fog forogni. Új hősnő születik a régi nagy nőalakokból. Egyik reggel arra ébredtem, hogy "Charlotte". Ki az a Charlotte? Nem tudom, de ennek a nőnek kell a hősnőkből, Mimiből, Carmenből és a többiekből megszületnie. Ehhez viszont nagyon sok operát kell bejárnom, úgyhogy minden benne van a pakliban.

 

Ferencz Zsófi

 

 
Fotók: www.horgaseszter.hu