head main interju

Operaelőadáson - tornacipőben

Operaelőadáson - tornacipőben

A Miskolci Operafesztiválon Kovalik Balázs rendezővel beszélgettünk.

Ön a klasszikus és a Magyarországon alternatívnak tekintett operajátszásban egyaránt otthon van, rendezett az Operaházban, és más, szokatlanabb külső helyszíneken is, mint a Szentendrei Teátrum, a Millenáris Rendezvényközpont, vagy éppen - a Miskolci Operafesztiválon bemutatásra kerülő Rameau-opera, az Artemisz diadala esetében - a Miskolci Egyetemi Erőmű. Mennyiben helyszínfüggő egy darab alternatívsága, rendkívülisége?

 

Nagyon sokban. Ha eleve alternatív helyszínen mutatnak be valamit, az abszolút alternatív keretet ad akár egy klasszikus előadásnak is. Rameau Artemisz diadala című operájának előadása itt a Fesztiválon nem lesz különösebben modern, de attól, hogy a Fűtőműben lesz előadva, a helyszínnel együtt a nézők is megváltoznak. "Ez egy kaland..." Egy operaházba brilliánsban, bundában, selyemben, egészen más céllal ülnek be az emberek, hiszen az operaházak régen is részben arról szóltak, hogy egymásnak megmutassuk a ruhánkat, magunkat: operába menni társadalmi esemény. Egészen más közönség megy el például egy ilyen Fűtőműbe, ahol esetleg tornacipőben kell végigmászkálni egy izgalmas helyszínt (sőt, lehet, hogy munkavédelmi sisakban is, mert nem tudjuk, a munkavédelmi hivatal hogyan engedélyezi a hely bejárását). Ez egy kaland, ami azonnal megváltoztatja a közönség hozzáállását is.

 

Milyen lehetőségei és nehézségei vannak az ilyen, rendhagyó operajátszásnak?

 

A lehetőség végtelen, illetve annyi, amennyit a finanszírozó, a szponzor, a létrehozó enged. A közönség szempontjából bonyolultabb a kérdés. A nehézség, illetve a kérdés mindig az, mennyire érett a közönség egy ilyen típusú gondolkodásmenetre. Fontos tényező a közönség neveltetése, tájékozottsága, habitusa és ízlése, egyéb területeken is. Itt nem csak az operajátszásra gondolok: az, hogy valaki milyen bútorokkal rendezi be a lakását, szorosan összefügg azzal, milyen előadásokat kedvel.

 

fotó: Operaportál

 

 

A helyek válogatják közönségüket?

 

Minden színháznak megvan a maga arculata, egy idő után minden színház kialakítja saját közönségbázisát. Más típusú emberek járnak a Katona József Színházba, és mások a Vidám Színpad előadásaira. Nyilván lehetséges átfedés, mégis: egyik az intellektuális előadásokra vágyókat vonzza, a másik a kikapcsolódni, szórakozni vágyókat.

 

Amikor végiggondol és megrendez egy darabot, a hely adta lehetőségek mellett számol a közönséggel?

 

Természetesen figyelembe veszem valamilyen szinten, de nem úgy, hogy "ezeknek így, azoknak úgy". Inkább azt mondanám, ha például itt vagyok Miskolcon, hat rám a város, hat rám a közeg, és talán automatikusan másképp kezdek el gondolkodni, mint ha máshol lennék.

 

Van-e szükség arra, hogy az operát a kőszínházból kihozva, hagyománybontó körülmények között játsszuk?

 

Szükség csak akkor van, ha van igény, ha érdekli az embereket és eljönnek. A hagyománybontó, új körülmények pedig újabb és újabb dimenziókba helyezik a műalkotást, újabb és újabb gondolkodásra ösztönzik az alkotókat éppúgy, mint a nézőket.

 

Van ebben néptanító szándék?

 

Nyilván az is benne van, hogy egy operaelőadás ezáltal talán egy olyan közönségréteget is elérhet, aki a kőszínházba nem jön be, mert fél, mert azt gondolja, hogy ott valami misztikusan nagy "magasművészet" zajlik, egy ilyenre pedig azért vállalkozik, mert "buli", mert úgy érzi, izgalmas, érdekes. Néha egy ilyen külső helyszínen, egy ilyen különleges előadáson a színvonal akár magasabb is lehet, mint egy kőszínházi repertoár előadásán.

 

Most, hogy az Operaház művészeti igazgatójának választották, tervezi/tervezik ilyen irányban bővíteni a repertoárt? Elképzelhető, hogy eredetileg külső helyszínekre tervezett előadások bekerülnek a kőszínházba?

 

A repertoárt ilyen irányban mindenképp bővíteni kell bizonyos szinten, az Operaházban azonban az az elsődleges kérdés, hogy az Operaházban mit lehet csinálni. Lehet sátorozni, kempingezni, ez egy életforma, de ha valaki beköltözik egy lakásba, akkor nem az a kérdés, hogy sátort ver-e a nappaliban, hanem az, hogyan rendezi be a nappaliját.

 

Milyen külső helyszín lesz a Thália Színház?

 

Valljuk meg őszintén, a Thália Színház így, ebben a formájában tökéletesen alkalmatlan operaelőadásokra: rossz az akusztika, rossz a rálátás a színpadra, kicsi a zenekari árok. Jó volna, ha a Thália Színházban egy komolyabban vett kamara-operajátszás zajlana, de ahhoz kicsit át kellene alakítani. Az Erkel Színház elvesztését azonban sem rövid, sem hosszú távon nem pótolja, hiszen ott évadonként több mint kétszázezer néző váltott jegyet. Lássuk be: ez volt a magyar közönség. "A Thália nem váltja ki az Erkel Színházat..." A tizenöt-, húszezer forintos operaházi jegyeket a magyar emberek nem tudják még megfizetni... Most, hogy az Erkel Színházat bezárják, nyilván más lehetőségek után kutat az Operaház, ebből az egyik a Thália Színház, de - még egyszer mondom - a Thália nem váltja ki az Erkel Színházat, mert itt nem lehet a népszerű darabokat játszani, éppen azokat nem, amelyekre nagy tömegigény lenne.

 

Milyen külső helyszín egy fesztivál?

 

Kérdés, hogy a fesztivál kinek szól, milyen az arculata, mi a célja, mit akar megmutatni, elérni. Vannak fesztiválok, ahol merev, konkrét, konzekvens művészeti szabályok szerint válogatnak produkciókat. Az Avignoni Fesztiválon például minden évben fölkérnek egy művészt, hogy kurátorként válogassa össze azokat a produkciókat, amelyek számára fontosak. Ez a válogatás egyik lehetséges típusa. Más típusú válogatás jellemző például a Miskolci Operafesztiválra, ami, ha jól emlékszem, úgy jött létre, hogy elsősorban a kelet-európai operaházak bázisára támaszkodva, ugyanakkor egy-egy koncert vagy szerep erejéig a nyugat-európai színházak egy-egy énekesét idehozva, a kelet és a nyugat találkozását próbálja megvalósítani.

 

fotó: Operaportál

 

 

Múlt héten láthattuk a Fesztiválon Poulenc: Az emberi hang és Bartók: A kékszakállú herceg vára című operáját a Miskolci Nemzeti Színházban, az Ön rendezésében. Hogyan került egymás mellé a két darab? Mi köti össze őket?

 

A két szerző tulajdonképpen azonos periódusban tevékenykedett, még akkor is, ha a két mű között jó két évtized van. Bartókra nagyon hatott a francia zene, a századforduló után ez egy egységes szellemi kör volt. Ez a két opera pedig nem először került össze, Poulenc: Az emberi hang című darabja is egy emberi kapcsolatról szól egy médiumon, a telefonon keresztül, és a Kékszakállú herceg vára is egy emberi kapcsolatról, illetve az emberi kapcsolatról szól, szintén egy médium, a vár segítségével.

 

Ön köztudottan nem az a rendező, aki a székében gubbasztva szivarozik, és káromkodva parancsokat osztogat, inkább szeret közösen gondolkodni, együtt alkotni a szereplőkkel. Milyenek voltak a próbák? Milyen ennyire kevés szereplővel dolgozni?

 

A rendezés, a színjátszás és a színházcsinálás alkotófolyamat, gondolkodási folyamat, amely arról szól, hogy az ember hogyan tudja a szereplőkkel együtt elemezni, értelmezni, átgondolni a darabot. Ha csak két emberrel kell ezt a munkát végigcsinálni, az jóval könnyebb, mint egyszerre tizenkettőt összehangolni. Nagyon jó, elmélyült munka volt, szeretem ezeket a fiatalokat, ráadásul nagyrészük tanítványom is volt: nagyon szeretek velük dolgozni.

 

Említettük, hogy a hétvégén Rameau: Artemisz diadala című operáját láthatjuk az Egyetemi Erőműben, szintén az Ön rendezésében. Mire számíthatunk?

 

Az Artemisz diadalát igazság szerint 2004-ben készítettük. Annak az osztálynak a vizsgaelőadása volt a Zeneakadémián, amely azóta már pályán van: Mester Viktória, Bretz Gábor, és a két éve Tatjánát éneklő Fodor Gabriella. Velük csináltam a Szentendrei Teátrumban. "Szép opera, remek zenével: Rameau első darabja..." Az volt az érdekessége, hogy több helyszínen játszódott, a nézőknek ezek között kellett vándorolniuk. Ez egy ötfelvonásos darab, természetesen nem többórás felvonásokkal, csak húszpercesekkel. Ezek a húszperces blokkok az épület különböző helyszínein játszódtak: máshol a pokol, és máshol Theseus palotája. Ezt itt is megpróbáljuk megvalósítani: igazi kaland lesz! Ez egy szép opera, remek zenével: Rameau első darabja, aki egyébként ötven éves volt, amikor ezt az operát komponálta. A csapat a régi - egy ragyogó, lelkes, fiatal csapat - közösen újítjuk fel az előadást, közben ennek az építészetileg is rendkívül izgalmas épületnek a bejárásárára, megélésére kerül sor. Maga a történet egyébként Phaedra története, aki beleszeret a mostohafiába, Hippolytusba, és amikor Theseus meghallja beszélgetésüket, úgy gondolja, saját fia az, aki a feleségét elcsábította, ezért apjával, Neptunus-szal elveszejtteti Hippolytust. Ennek a racine-i történetnek a feldolgozása a Rameau-opera.



Ferencz Zsófi