ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main interju

"A 'dívaság' semmit sem ér"

"A 'dívaság' semmit sem ér"

Interjú Anja Siljával, a világhírű szoprán énekesnővel, aki Janáček: Jenufa címû operájában lépett fel az idei "Bartók + Szlávok" Miskolci Operafesztiválon.

Hogy érezte magát itt a Miskolci Operafesztiválon, a Nyári Színházban?

 

Hogy őszinte legyek, általában nem rajongok a szabadtéri előadásokért. Legtöbbször nem megbízható az akusztika, ráadásul most este elég hideg is volt fent a színpadon. Ennek ellenére nagyon jó itt lenni, szeretem Magyarországot, szeretem Budapestet. Először 1967-ben, majd az elmúlt negyven év során még négyszer jártam Budapesten, szóval mondhatom, elég gyakori vendég vagyok, és elég jól ismerem.

 

Talált az előadásban valami újat?

 

Nem, semmit. Természetesen újak voltak a kollegák, maga a produkció sem olyan volt, amilyenhez hozzá vagyok szokva, de maga az opera, az opera sorsa mindig ugyanaz. Persze, a mozdulatok kicsit különböztek, hiszen számtalanféleképpen elő lehet adni ugyanazt, de maga a darab soha nem változhat meg.

 

 

Hogyan képes időről-időre, előadásról-előadásra megújítani azokat a szerepeket, amelyeket már ezerszer eljátszott?

 

Egy szerep sosem válhat rutinná. "Egy szerep sosem válhat rutinná." Mindig azt kell érezned, hogy először játszod, nagyon fontos, hogy sosem szabad hozzászoknod. Nekem is ez a célom: mindig új történetet mesélni. Mindig megpróbálok párhuzamokat, kapcsolódásokat találni a saját életemmel, amelyekbe kapaszkodni tudok, és amelyek nagyon sokat segítenek. Ha az embernek gyereke van például, sokkal jobban tud azonosulni és együtt érezni Kostelničkával.

 

Önnek mindig is kiemelten fontos volt a rendezés és a rendező személye. Mi a véleménye erről a rendezésről?

 

Nem igazán tudom megítélni, mert tudom, hogy Budapestről hozták ide, ahol jóval nagyobb a színpad, és a díszlet egy része egyszerűen nem fért be ide. A helyszín speciális elrendezést és változtatásokat kívánt, ez nem az eredeti budapesti produkció, az eredetit pedig nem láttam, úgyhogy nem tudom igazságosan megítélni. Ráadásul sosem láttam kívülről, mindig a hátam mögött volt, én csak mozogtam benne.

 

Mennyit próbáltak?

 

Összesen két napot. Volt egy zenekari próba a karmesterrel, és másnap egy, a díszletekkel együtt.

 

fotó: Operaportál

 

Ön az operairodalom majd minden nagy szoprán szerepét játszotta már, sőt, számos kevésbé ismert szerepet is. Janáček-specialistának is számít, hiszen rengetegen a Makropulosz-ügy Emilia Martyjaként, a Jenůfa Kostelničkájaként vagy Katya Kabanovaként ismerik. Szereti Janáčeket?

 

Janáček nagy szerelmem. Richard Wagner után, akinek a műveit fiatalon rengeteget énekeltem, Janáček a második legfontosabb zeneszerző az életemben. Először is gyönyörű a zenéje, másodszor nagyon érdekesek a történetei, különösen a Makropulosz-ügy. Emilia Marty az operairodalom egyik legizgalmasabb és legkülönlegesebb szerepe. Harmadszor: az ő zenéje követi leginkább az emberi beszéd természetes folyamát, majdnem olyan, mintha beszélnénk a színpadon. Mindig meg lehet érteni, mit akar kifejezni a zenével, még akkor is, ha nem beszéled a nyelvét. Mindig lehet tudni, mi volt a fejében komponálás közben.

 

Milyenek Janáček szereplői?

 

Én ezt a három nagy női szerepet, Katya Kabanovát, Kostelničkát és Emilia Martyt játszottam, közülük Emilia áll hozzám és az én életemhez a legközelebb. Janáček leginkább nőknek komponál. Természetesen nagyon érdekes férfi karakterei vannak, de a legnagyobb hangsúly mindig a nőkön van.

 

 

Mi a titka az Ön rendkívüli sokoldalúságának? Mire figyel elsősorban?

 

Figyelek a drámára, a történetre, amit a szerző el akar mondani. És, mint mondtam, mindig igyekszem az operát a saját életemmel kapcsolatba hozni, nem pedig a díva-oldalamat mutogatni. A dívaság unalmas, és semmit sem ér. Egyszerűen igyekszem a lehető legőszintébb lenni, és a legőszintébben bánni az operával, azzal, amit a zeneszerző kigondolt, a történettel és természetesen a szöveggel is. Az operában rendkívül fontos a szöveg, hiszen nem véletlenül írták úgy, ahogy írták.

 

Sok énekes nyelvi nehézségek miatt nem énekel bizonyos szerepeket. Ön hogyan küzdi le ezeket például a Jenůfa esetében?

 

Valóban nagyon nehéz, ha valaki nem bírja a nyelvet. Én például nem beszélek csehül, de pontosan tudom, mit jelent a szöveg, és - mint mondtam - a zene annyira jól van megírva, hogy az ember rögtön tudja, a szövegnek mit kell jelentenie, és hogyan kell megküzdeni vele. Ezt nem igazán tudom megfogalmazni: a szöveg rendkívül fontos nekem, még akkor is, ha nem mindig értem szó szerint. Csupán a dallam éneklésével nem lehet teljesen megrajzolni egy karaktert. A szövegre nagyon nagy szükség van.

 

Látjuk még Magyarországon?

 

Talán, nem tudom. Két év múlva lesz hatvan éve annak, hogy énekelek, ami nagyon nagy idő, és nem énekelhetek örökké. De nagyon örülök, hogy itt lehettem, és ez egy nagyon szép város.


Ferencz Zsófi

 

 

Kapcsolódó oldalak ezen a honlapon:

 

Janáček: Jenůfa (Beszámoló az előadásról)