Az Aggteleki Cseppkőbarlangtól kezdve a milánói Scaláig számos helyen felléptél már. Mennyiben befolyásol Téged a helyszín?
Természetesen befolyásol, de inkább fizikailag, mint lélekben. A Cseppkőbarlang például nagyon különleges hely volt, tele nehezítő körülményekkel: a hőmérséklet állandóan 11 fok körül volt, a páratartalom pedig annyira magas, hogy alig lehetett zenekart találni, amely elvállalta volna a fellépést, hiszen féltek attól, hogy a környezet tönkreteszi a hangszereket. Ilyen környezetben nyilván énekelni is elég furcsa: mintha az ember vizes templomban lenne, egyszóval nagyon nehéz. Ha ezen a helyen sikerül valamit elénekelned, akkor nem lehet gond a hagyományos színpadon sem. Készülni nemigen készülök másképp, leginkább a fizikai tényezők befolyásolnak.
Mit látsz a közönségből? Hogyan válogatja a helyszín a közönséget?
A közönség remélhetőleg mindenhol lelkes. Nyilván más a klagenfurti vagy a budapesti közönség, mint a Scaláé. A Scala közönsége elég vegyes. 2500 férőhelyén rengeteg a turista, de igen sok a helybéli is. Nem ismerem az itthoni arányokat, de mintha az utóbbi időben azt tapasztaltam volna, hogy itt, Budapesten inkább nagyrészt turisták jönnek azokra a darabokra, amelyeket már több éve játszanak. Valószínűleg azért, mert drága a jegy, amit az átlag magyar ember nem tud megfizetni.
Mi a véleményed a Fidelio fogadtatásáról?
A premieren való "búúzás" mindenképp újdonság, hiszen a magyar közönség általában nem nagyon mutatja ki az érzéseit. Udvariasságból sokszor akkor is tapsol, ha nem nagyon tetszett neki az előadás, csak nem olyan hangosan: az udvarias minimum-taps általában nem marad el. "A premieren való 'búúzás' mindenképp újdonság Magyarországon..." Magyarországon egyébként, ha jól tudom, a Fidelio premierjéhez hasonló "búúzás" legutoljára Katharina Wagner Lohengrinjén volt tapasztalható, de úgy tudom, akkor sem a hazaiak, hanem a meghívott bayreuth-i vendégek "jóvoltából"... Az, hogy a Fideliót "kibúúzták", mutatja, hogy a magyar közönségben valami megmozdult, valami elindult: most már legalább "búúzás" van! Számtalan "kifütyült" előadás született már a világban, és sok helyen teljesen természetes, ha a darab közben egyesek felállnak és kimennek. Sőt, míg nálunk, ha valakinek nem tetszik valami, legfeljebb kimegy - ez az udvarias kifejezése annak, hogy nem kér többet az előadásból -, külföldön sok helyen úgy gondolják, ha már megvették a jegyüket, és a pénzükért mégis valami olyat látnak, ami nincsen ínyükre, joguk van beordítani: hagyják abba, csinálják másképp!
Mi az, amit külföldről mindenképp hazahoznál?
A stagione-rendszert, és a vele járó próbrendet mindenképp. Most például három Fideliót énekelek, hármat a második szereposztásban, aztán tavasszal lemegy ugyanígy egy következő csokor előadás. Ez így nem igazán jó. Azt figyeltem meg: ha az ember tízszer elénekel egy szerepet, akkor körülbelül az első négy előadás szolgál arra, hogy az előtte hónapokig próbált koncepciót megvalósítsa, aztán lehet elkezdeni kísérletezgetni, próbálgatni, bizonyos részeket könnyedebben, másokat erőteljesebben énekelni, folyamatosan csiszolni az előadásmódot. Ez hatalmas lehetőséget ad a folyamatos tanulásra, fejlődésre. Ezzel szemben a repertoár-rendszer nem ad ekkora lehetőségeket. Életem első nagy szerepe például a Macbeth Bancója volt, mindössze két előadással. Az elsőn nagyon izgultam, a másodikon még jobban, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy elénekeltem, és már vége is volt. Hiányzott még valami.
Nemrég jöttél haza Sydney-ből, ahol Don Giovannit alakítottad, nem először. Többek közt 2006-ban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Kovalik Balázs Mozart-maratonján, és a Zágrábi Nemzeti Színházban is léptél már fel az ő szerepében. Szerinted milyen ez a figura?
Mind a zágrábi, mind a sydney-i előadás Don Giovannija elég messze áll tőlem, mert mindkét előadás főhőse kegyetlen. A zágrábiban például volt egy jelenet, amelyben egy kolléganőmet pórázon kellett vezetnem, pedig nem gondolom, hogy Don Giovannit feltétlenül szadistának és kegyetlennek kell ábrázolni ahhoz, hogy a karakter megszülessék. A Mozart-maratonon ezzel szemben Don Giovanni kedves figura volt, ez sokkal jobban tetszett, nem beszélve arról, hogy magyarul énekeltünk, ami valahogy közelebb hozta a figurákat.
A Miskolci Operafesztiválon is több ízben felléptél már. Ott láthatunk még?
Nagyon szeretem Miskolcot, és remélem, megyek még! Először - még nem az Operafesztivál keretében - Escamillót énekeltem a Miskolci Nemzeti Színházban, aztán a Kékszakállút Bátor Tamás felkérésére, 2006-ban, az Aggteleki Cseppkőbarlangban rendezett koncertszerű előadáson, ahol Németh Judit volt a partnerem. Egy évvel később pedig a Miskolci Nemzeti Színházban, Kovalik Balázs rendezésében, ott Mester Viktória volt a partnerem. Ez nagyon jó felvezetése volt annak, hogy aztán a Scalában is elénekelhessem a szerepet. Amikor az embert új szerepre kérik, nagyon sokszor megkérdezik, csinálta-e már, és amikor a Scalában felkértek, teljes magabiztossággal állítottam: hogyne, természetesen! Pedig addig még csak egyszer énekeltem a szerepet, akkor is koncertszerűen.
Előtted olasz nyelvkönyv és a Don Carlos partitúrája, amelyben V. Károlyt alakítod majd a Scalában. Milyen egyéb terveid vannak?
Januárban lesz egy Messiás-koncert Cagliariban Helmuth Rilling vezényletével, aztán ismét Klagenfurtba utazom, ezúttal Senecaként, onnan pedig Lipcsébe megyek Escamillót énekelni. Nyár végén a Scala japán turnéján veszek majd részt, szintén a Don Carlos-szal. Mire visszatérek, itthon is kezdődik a szezon az Operaházban, remélem jövőre is sok érdekes feladat vár.
Ferencz Zsófi