ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main interju

Interjú Marton Évával 3.

Interjú Marton Évával 3.

Interjú Marton Éva operaénekesnővel, a Zeneakadémia ének- és opera-tanszékének vezetőjével. Harmadik, befejező rész.

 

Az interjú első része

 

Az interjú második része

 

 

Harmadik rész


Végzett tanítványai lassan már kiforrott művészegyéniségek, akiknek fellépései méltán aratnak mindenütt nagy sikert. Az idén végzett operatanszakos osztály két ígéretes művészét, Rácz Ritát és Cser Krisztiánt tanította, s feltétlenül ki kell emelni Pataki Potyók Dánielt is, aki fiatal kora ellenére, opera-tanszakos hallgatóként már komoly főszerepekben szerzett szakmai gyakorlatot.


Cser Krisztián nemcsak kiváló basszista, hanem széles látókörrel rendelkező, nagy tudású személyiség is, akire valóban büszke vagyok. Énekesi pályája mellett fizikusként tevékenykedik, zeneakadémiai évei alatt a Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetének tudományos segédmunkatársaként is kimagasló eredményeket ért el. A különleges tehetségek számára hirdetett programunkban részt vett ifjú művészre nemzetközi szinten is felfigyeltek. Tavaly ősszel a Spoletói Fesztiválon Rossini Hamupipőkéjének Don Magnificojakánt mutatkozott be, idén júniusban pedig Japánba kapott meghívást a produkcióval. Ezért nem tudott a többiekkel együtt vizsgázni és vizsgaelőadására októberben az Operaházban, Pomádé királyként került sor. Ránki György operájában főszerepet énekelt Rácz Rita és Pataki Potyók Dániel is, akik a Gyulai Várszínházban, a Margitszigeti Színpadon és a debreceni teátrumban Erkel Bánk bánjának eredeti változatában Melindát, ill. Ottót alakították. Rácz Rita tehetségére a szegedi Simándy József Énekversenyen két évvel ezelőtti győzelme kapcsán figyeltem fel. Ekkor javasoltam neki az opera-tanszakot, ahol kész énekművésszé vált. Pataki Potyók Dániel az elkövetkezendő évtizedek meghatározó lírai tenorjává érhet, aki a nagy nemzetközi operaszínpadokon is megállhatja a helyét. Első színpadi fellépésén, a 2006-os Miskolci Operafesztiválon, Giordano Fedorájában a két főszerepet én és Giuseppe Giacomini énekeltük. Azóta nagyon sokat fejlődött, ez jól megalapozott zenei hátterének is köszönhető: hibátlanul olvas kottát és gyorsan tanul. Ő is a különleges tehetségek programjában mélyíti el tudását, s olyan meghívásoknak tett már eddig eleget, mint Moszkvában a Psalmus Hungaricus vagy Debrecenben a Lammermoori Lucia Edgarja. Januárban Kocsis Zoltánnal A varázsfuvola Taminóját formálja meg.

 

R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony (Császárné),
Staatsoper Wien, 1988 (fotó: www.martoneva.hu)

 

 

A tehetségközpontú felvételi rendszernek köszönhetően a jelenlegi ének- és opera-szakosok valóban az énekművészi hivatásra készülnek fel. Más tanítványai is rangos helyeken kapnak felkéréseket.

 

A mostani opera-szak azért különleges, mert többségében azok az ének-szakosok jelentkeztek ide, akiket annak idején elsőként felvételiztettem. Wagner Adrienne, aki az előbb említett Varázsfuvola-előadásban Papagénát fogja énekelni, szintén a miskolci Fedorában mutatkozott be, csakúgy mint Szigetvári Dávid és Tihanyszegi Zsolt. Kiss Tivadar karaktertenor is több alkalommal bizonyított, többek között az operaházi Anyegin-premieren és a Kiscelli Múzeumban rendezett Hoffmann meséi-előadáson. A másodéves Kovács Barna igen tehetséges fiatal tenor, az elsőéves Vörös Szilvia pedig csodálatos mezzoszoprán hanggal rendelkezik és már elmondható róla, hogy érett művész. Minden évben vállalom egy-egy amerikai diák képzését is, aki Fullbright-ösztöndíjjal érkezik a Zeneakadémiára. Idén Randall Scotting, a figyelemre méltó kontratenor részesül ebben a kitüntetésben. A félévi vizsgára januárban kerül sor, növendékeink Haydn-operarészleteket adnak elő, Kovalik Balázs rendezésében. Tavasszal Bach János-passióját adjuk elő a tavalyi Máté-passió méltó folytatásaként. "...minden évben több mesterkurzust rendezünk." Elengedhetetlennek tartom, hogy az akadémisták minél több nemzetközileg elismert magyar énekművész énektanítási módszerét megismerjék, ezért minden évben több mesterkurzust rendezünk. A következő félévben Sass Sylvia és Polgár László segít a fiataloknak tovább árnyalni a művészetüket. A tanszékvezetői munkám mellett célkitűzésemnek tekintem, hogy ne csak itthon, hanem külföldön is keressem az újabb generáció ígéretes művészegyéniségeit. Nyáron a bécsi Zeneművészeti Egyetem nyári akadémiáján tartottam két hetes kurzust, ezt jövőre is meg fogom ismételni. Rendszeresen részt veszek énekversenyek zsűrijében is, legutóbb a Mezzo Tv szegeden tartott Operaversenyére kapott meghívásnak tettem örömmel eleget. Januárban Veronában lesz egy izgalmas megmérettetés: a Turandot-énekverseny zsűrielnökeként remélem, Turandot és Kalaf szerepére is találunk igazi drámai hangokat a jelentkezők között. Március elején pedig ismét Spoletóban vagyok, a zsűriben.

 

Janacek: Jenufa (Sekrestyésné), Budapest, 2004
(fotó: www.martoneva.hu)

 

Az utóbbi időszakban kevesebb színpadi és koncertfelkérést vállal, de ahol fellép, azok kivétel nélkül a nemzetközileg legelismertebb dalszínházak és pódiumok. Azon kevés sztárénekes közé tartozik és ezért külön tiszteletet érdemel, akik nem devalválják saját művészetüket, negyvenéves pályafutás után sem.

 

Szép lassan szeretném letenni Orfeusz lantját, életemben elmúlt már az az időszak, amikor minden héten városról városra utaztam. De nagyon megszerettem a tanítást is, itt nem én vagyok az előtérben, nem én csillogok, hanem az a legfontosabb, hogy a tanítványaim a legjobban kibontakoztassák a képességeiket. Azelőtt a világjáró művészek életét éltem, most végre szabadon járhatok az emberek között, úgy élhetek, mint a többi ember. Februárban, negyvenéves jubileumi előadásomon a barcelonai közönségtől egy új szerepemmel, Richard Strauss Elektrájának Klütaimnesztrájával búcsúztam el. Itt hatalmas rajongótáborom van, akik a művészi őszinteséget, szenvedélyességet értékelik és imádják az opera műfaját. Csak a dél-amerikai színházak nézői képesek még úgy felizzani és olyan őrjöngő örömmámorban kitörni, mint a spanyolok. Úgy éreztem, méltó előadással kell tőlük operaszínpadon búcsút vennem. De nyáron megint visszatérek hozzájuk, Katalóniában és Mallorcán adok zongorakíséretes dalestet, új műsorral és egy-két áriával. Színpadi felkérések is várnak rám: jövő júniusban a düsseldorfi opera igazgatóságának búcsúprodukciójában, Janacek Jenufájában a Templomos asszonyt alakítom, majd később, Genfben egy új Elektra-premieren Klütaimnesztrát éneklek...

 

Péterfi Nagy László

 

 

Puccini: Turandot, Washington, 1993 (fotó: www.martoneva.hu)