head main interju

A kelta bárd

A kelta bárd

John Treleaven tenorista a Ring-tetralógiában.

A Művészetek Palotája Fischer Ádám zenei irányításával megvalósuló idei Ring-produkciójának egyik legnagyobb meglepetése a világ vezető dalszínházainak hőstenorja, az ősi legendák légkörét hitelesen maivá varázsoló "kelta bárd", John Treleaven volt.


A Siegfried címszerepét alakító művész már színrelépése pillanatában jelezte egy csillogó magas C-vel, hogy nem mindennapi előadásnak lehetünk a tanúi. Ezt követően - a Wagner-éneklésről elterjedt tévhiteket meghazudtolva - végig a legkifogástalanabb legato technikát hallhattuk tőle. Ez persze nem véletlen, hiszen fiatalkorában az opera szülőhazájában, Nápolyban folytatta tanulmányait, Nino Campanino mester irányításával. Az itáliai bel canto énekkultúrát így a német Lied legértékesebb hagyományaival szintézisbe hozó énekes ugyanakkor színpadi kisugárzásával és - a rendszeres sportolásnak köszönhető - impozáns testalkatával is jó benyomást keltett.

A tenorista repertoárján több mint száz (!) különféle szerep található, ezért joggal kínálkozik az összehasonlítás Placido Domingóval, akivel nemrégiben az Antonio Pappano és Keith Warner fémjelezte Ring-tetralógia tenorhősein osztozott a londoni Covent Gardenben.

A Cornwall-i kis halászfaluból azonban hosszú volt az út idáig. Édesapja - miként egyik legkedvesebb szerepe, Peter Grimes is - halászattal kereste mindennapi kenyerét. Az énekesi pálya sokáig elérhetetlennek tűnt a zene világához ösztönösen vonzódó fiú számára, aki kórusban énekelt, majd tizenévesen egy fúvószenekar kürtöseként próbálgatta szárnyait. 

Iskolai tanulmányai végeztével köztisztviselőként helyezkedett el a Királyi Flottánál, de a sport, az éneklés és az olvasás szeretete itt is meghatározta mindennapjait. "Gyakran úszás közben vettem át a szólamomat..." A kikötőben, úszás közben gyakran énekelgetett, mikor egy nap meghallotta a hangját egy énekhangokhoz is értő volt zongoraművésznő, Marjorie Fogg. John Treleaven így emlékszik erre vissza: "Imádtam úszni, ekkor érkezett el az én igazi időm. Ha szólót kellett énekelnem, gyakran úszás közben vettem át a szólamomat. Ekkor még azt gondoltam, egész életemet Cornwallban fogom leélni - de egy napon találkoztam a csodálatraméltó pianistával, aki megtanított a Tosca Levéláriájára. A szüleim felettébb szkeptikusan fogadták ezt."

 

 

kelta

Siegfried; Michael Roider (Mime) és John Treleaven (Siegfried),
Müpa, 2009 (fotó: Pólya Zoltán, forrás: Müpa)

 

Innen azonban egyenes út vezetett a londoni zeneakadémiára (London College of Music), ahol mestere az intézmény igazgatója, William Lloyd Webber lett, aki a korszakalkotó musical-komponista, Andrew Lloyd Webber édesapja. Treleaven később Nápolyban tökéletesítette tovább vokális tudását.

A kelta identitását Londonban, majd Németországban letelepedve, utazó világsztárként is megőrző művész rendkívül tudatosan építette fel a pályafutását, a kis szerepektől haladva a főhősökig: "Egész életemben vártam, hogy egyszer majd képes legyek a jelenlegi repertoáromat elénekelni. De belerohanni ezekbe a súlyos feladatokba végzetes veszély."

A hazai áttörésre a hetvenes évek közepén, az English National Opera tagjaként került sor, a Carmen Don Joséjával.

 

A Covent Gardenben 1979-ben mutatkozott be és a nagy lemezstúdiók is felfedezték a hangját, igaz, ekkor még csak pár mondatos szerepekben (Verdi: A trubadúr - Hírnök, Meyerbeer: A próféta - Katona, Puccini: A köpeny - Utcai énekes, Bernstein: Candide - több szerepben is), de olyan sztárok mellett, mint Ricciarelli, Carreras, Scotto, Horne, MCracken, Domingo vagy Gedda.

 

Ezt követően legtöbbször a Bajazzók Caniójaként állt a színpadon, a feleségét meggyilkoló komédiást 80 produkcióban formálta meg. De ünnepelte a közönség Tamino, Nadir, Don Carlos, a Ruszalka Hercege, Radames, Cavaradossi, Dick Johnson, Kalaf, és Oedipus (Sztravinszkij) tolmácsolójaként is. (Élete párját az azóta visszavonult jeles dél-afrikai koloratúrszoprán, Roxane Folley személyében találta meg, két gyermekük van.)

 

 

kelta2

Trisztán (fotó: Robert Millard)

 

Az igazi fordulópont 1991-ben következett be, a tenorista ekkor döntött úgy, hogy átköltözik Németországba. Először a mainzi teátrumhoz kötötte szerződés, közben újra az intenzív tanulás időszaka következett. Nagy szerepeit olyan, etalonnak számító elődök irányításával sajátította el, mint James King és Jean Cox. Azóta a Bolygó hollandi Erikjétől a Parsifalig szinte minden Wagner-szerepet megszólaltatott, leggyakrabban Trisztánt és a Ring Siegfriedjét. Csak a bombasztikus ifjúkori Wagner mű, a pejoratívan "a legjobb Meyerbeer-operának" bélyegzett Rienzi maradt ki (a római néptribün imája azonban hallható az Oehms Classics gondozásában nemrégiben kiadott Wagner-portrélemezen).

Wagner-diszkográfiájában három Trisztán-felvételt jegyez: egy teljes CD-t Donald C. Runnicles vezényletével, egy II. felvonást Claudio Abbado irányításával és egy barcelonai előadást megörökítő DVD-t Deborah Polaskival, Bertrand de Billy vezényletével, napjaink egyik legkiválóbb rendezője, Alfred Kirschner színpadraállításában. A Polaski - Treleaven - de Billy hármas védjegyével a katalán városban egy teljes tetralógiát is DVD-re rögzítettek, Harry Kupfer rendezésében.

A kelta művész Ring-részleteket tartalmazó árialemeze (Arte Nova Classics) is figyelemreméltó sikert aratott a hanglemezpiacon. A wagneri életmű záróakkordja, a Parsifal tavaly került fel a repertoárjára, az ausztriai Welsben megrendezett fesztiválon alakította először a zenedráma címszerepét. A tenorista partnere Kundryként a szintén a szerepében debütáló Nadine Secunde volt, ideális kettősükhöz olyan előadók járultak hozzá, mint Alan Titus és Hans Sotin.

 

A több órás színpadi jelenlét és az embertpróbáló állandó készenlét nélkülözhetetlen feltétele a hangi és a fizikai kondíció. "Erőgépekkel dolgozok és súlyemelő gyakorlatokat végzek..." John Treleaven erről így nyilatkozott nekünk: "Ezekhez a súlyos feladatokhoz egy énekesnek fizikai, mentális és hangi szempontból egyaránt fel kell építenie magát. Ismernie kell saját magát, mielőtt hozzálát a tanuláshoz. Különben a szerepek agyonnyomják és nagyon hamar 'leköpik' az előadóművészt. Számos sajnálatos példát láttunk már erre. A fizikai állóképességem megőrzéséhez heti három alkalommal erőgépekkel dolgozok és súlyemelő gyakorlatokat végzek."

 

 

kelta3

(fotó: www.treleaven.de)

 

A szerep és az énekes tökéletes egymásratalálása valósult meg Treleaven Siegfriedjében. Mint a művész felesége megjegyezte: "Te lélekben még mindig gyermek vagy. Nevetsz és viccelődsz egész idő alatt." És valóban, a Cornwall-i bárd magyarországi bemutatkozása során jó humorérzékéről is tanúbizonyságot tett. A második felvonásban, a madárka hangjának sikerületlen utánzási jelenetében különösen fergeteges volt.

Koncepciójában Siegfried "múlt nélküli fiatalember, aki sohasem néz hátra. A mélyen izgalmas karakter színpadi megvalósítása, túl a negyvenen, szinte egy Pán Péteri feladat. A fő nehézség a hős naivitásának ábrázolásában rejlik. Nem ostoba gyerek, csodálatos mindaz, amit természetes ösztönössége és érzékenysége révén elért. Nem vagyok többé gyermek, de Siegfried mindannyiunk számára csodálatos lehetőség, hogy felfedezzük magunkban a gyermeket."

A Művészetek Palotája Ring-produkciója felejthetetlen élményt jelentett számára és külön hangsúlyozta, hogy mostani látogatásával régi álma vált valóra: "A magyar főváros szépségéről gyermekkoromban sokat olvastam, de csak a múlt héten nyílt alkalmam először felfedezni magamnak. De nem csalódtam! Művészileg is szép emlékekkel gyarapodtam. Fischer Ádám igazán lenyűgöző munkát valósít meg a wagneri életmű korszakos darabjainak a bemutatásával. A zenekar csodálatosan játszott és a koncertterem akusztikája is figyelemreméltó. Őszintén remélem, hamarosan újból énekelhetek a budapesti közönségnek. Bravo Budapest!!!"

Az idei nyár John Treleaven számára elhozta élete legnagyobb szerepálmát, Verdi Otellójának címszerepét is. Az Eutini Fesztivál júliusi bemutatójának próbái már el is kezdődtek: "Hosszú ideje vártam ezt a kihívást, amely éppen pályafutásom megfelelő szakaszában talált meg: a shakespeare-i tragikus hős megszemélyesítése határtalan mentális és hangi érettséget követel meg. A sorsán keresztül az emberi érzelmek széles színskáláját mutathatom meg, de a szerep hangilag is árnyalatgazdag. Nagy izgalommal tekintek a debütálásom és az első előadássorozat elé..."

 

Péterfi Nagy László