head main interju

"A bécsi időszak alatt a hangom is beérett..."

"A bécsi időszak alatt a hangom is beérett..."

Hosszú szünet után lép fel ismét az Operaházban Keszei Bori, a kiváló lírai koloratúrszoprán, Mozart: Figaro házassága című operájában. Interjú.

A bécsi Staatsoper társulatában fél évtizedet eltöltő fiatal énekesnő olyan emlékezetes alakításokkal robbant be a magyar komolyzenei életbe, mint Gilda, Júlia, Melinda és Susanna szerepe. Most ismét a Figaro házassága szobalányát alakítja az Ybl-palotában, rég külföldre szakadt hazánkfia, a világhírű Peskó Zoltán vezényletével.

 

 

Szép szerepeket énekelt a bécsi Staatsoperben, a legkiválóbb énekesek és karmesterek partnereként. Melyek a legemlékezetesebb előadásai?

 

Első szerepem Giordano Fedorájának Olgája volt, Placido Domingo partnereként. Óriási megtiszteltetést jelentett ez számomra. Később a Parsifal egyik viráglányaként találkoztam vele, Christian Thielemann vezényletével, az egyik estét CD-felvétel is megörökítette. Carreras mellett is állhattam, 30 éves bécsi bemutatkozásának jubileumán, a Carmen IV. felvonásában Frasquita rövid szólamát énekeltem. A kisebb szerepek mellett szinte az összes középszerepet alakítottam. A legnagyobb feladataim a Falstaff Nanettája (Krassimira Stoyanova, Elina Garanca, Bryn Terfel és Carlos Alvarez oldalán), Halévy A zsidónőjének Eudoxiája (Neil Shicoff főszereplésével, Halász Mihály vezényletével), a Werther Sophie-ja, Oscar (az utóbbi kettő Giuseppe Sabbatinivel), Zerlina (Ricarda Merbeth-tel és Bryn Terfel-lel) és a Bastien és Bastienne női címszerepe voltak.
Bécsben számos koncerten is felléptem, 2007 novemberében a Musikvereinban a Carmina Burana szopránszólóját, tavaly és idén nyáron a Konzerthausban, a Staatsoper társulatával a Denevér Adélját énekeltem.
A gyermekeim születése előtt szinte állandó utazással telt az életem, de ennek vége, szeretném összehangolni a családot és a pályámat. Mindenekelőtt arra törekszem, hogy a két gyermekem egészséges, szeretetteljes családi légkörben nőjön fel...

 

 

keszeib

fotó: www. borikeszei.com

 

Mennyire volt nehéz a bécsi viszonyokhoz alkalmazkodni?

 

A hazai sikerek után teljesen elölről kellett kezdenem a pályát. Ha nem lettek volna mögöttem a szegedi és a budapesti évek, akkor valószínűleg bele is buktam volna. "Teljesen elölről kellett kezdenem a pályát..." Énektechnikailag is sokat fejlődtem, ott valóban meg lehet tanulni Mozartot és a bel cantót helyesen énekelni. A munkához való hozzáállás kint egészen más; az olyan művészekben, mint Domingo, Baltsa vagy Terfel hihetetlen alázat van. Nagyon tudják, hogyan kell építkezni a próbaidőszak alatt, hogyan kell két nap alatt elsajátítani egy rendezést, hogyan kell udvariasan és jó kedéllyel próbálni és a nehéz szituációkban sem engedik el magukat. Szerintem Magyarországon a fiataloknak, az én generációm többi tagjának is óriási szüksége lenne, hogy lásson ilyen példaképeket.

 

A bécsi Staatsoper egy sztárrendszerre épülő repertoárszínház és kevés lehetőség nyílik az elmélyült próbafolyamatokra.

 

Mintegy ötven előadásban énekeltem és nehéz volt megszokni, hogy csak a főszereplők kaptak próbát, a mellékszereplők nem. Iszonyatosan gyorsan, nem ritkán másfél nap alatt kellett megtanulnom egy szerepet. A partnereimet, a karmestert, a zenekart, a ruháimat számtalanszor csak az előadáson láttam először. Ehhez vagy hozzászokik valaki, vagy nem. Volt olyan kollégám, aki ettől ment tönkre idegileg. Még a nagyobb szerepeimet, Zerlinát, Sophie-t, Oscart sem próbálhattam. Mindössze egy asszisztens állt a rendelkezésemre, a háziszínpadon tartott harminc perces lejáró próba jelmezek, díszletek és a kollégáim nélkül zajlott. Abszolút improvizatív módon kellett mindent megoldanom.

 

 

keszeib2

fotó: www. borikeszei.com

 

Több interjúban is hangot adott annak a sajnálatos ténynek, hogy hazánkban az opera műfaja szubkultúraként funkcionál és nem jut el a szélesebb nyilvánossághoz. Hogyan lehetne Ön szerint ezen a tendencián változtatni?

 

Élővé kellene tenni a műfajt, kellene, hogy végre történjen valami. Legyenek nagy sikerek, de legyenek nagy bukások is. Legyenek felívelő pályák, legyenek kritikai hozzászólások. Csak Bécs óta érzem, hogy az opera nem egy - a többi művészettől szeparált - halott, picit naftalinba mártott, picit büdös, picit molyrágta valami, hanem egy hihetetlenül élő, a 21. században is  fejlődőképes műfaj. "Hívjuk haza a most csúcson lévő magyar sztárjainkat..." És most már nálunk is felnőtt egy olyan generáció, amelyik megpróbál ezért tenni. Az a lényeg, hogy az embereknek jusson eszébe erről a műfajról valami, érintse meg őket a klasszikus és a kortárs dalművek örökérvényű mondanivalója és próbálják meg összehozni a komolyzenét a társművészetekkel. Mindenképpen meg kell újulnia ennek a műfajnak. És a valódi tehetségeket meg kell becsülnünk. Ez az egyik oka, amiért nem vagyunk benne a nemzetközi életben. Hívjuk haza a most csúcson lévő magyar sztárjainkat, és örüljünk nekik és legyünk büszkék, hogy van egy Sümegi Eszterünk, egy Korondi Annánk, egy Wiedemann Bernadettünk, egy Schöck Atalánk, egy Molnár Leventénk, egy Szemerédy Károlyunk (de sorolhatnék itt más neveket is), nem is nagyon értem, hogy miért nincsen tele a sajtó a sikereikkel. Ezek nagyon nagy dolgok, sokkal többet kellene róluk beszélni.

 

A Magyar Állami Operaház társulatával 2007-ben lépett fel utoljára, a Szerelmi bájital Adinájaként az Erkel Színházban. Hogyan készül a mostani visszatérésre?

 

Felszabadult, vidám hangulatú próbafolyamatban vagyok: Peskó Zoltán hatalmas tudású művészegyéniség, emellett emberként is igazán szimpatikus. Örülök, hogy vele térhetek vissza a budapesti zenei életbe. A korábbi híres Susanna, Rost Andrea most a Grófnét formálja meg: óriási segítséget jelentett, hogy a szerepemet együtt vettük át. Ő Riccardo Mutival és James Levine-nal is énekelte Susannát, így első kézből tud olyan zenei és szerepértelmezési megoldásokat, amelyek első ránézésre nem kézenfekvők. A Cherubinót alakító Schöck Atala kiváló énekes és emberileg is megtaláljuk a közös nevezőt. A szintén nemzetközi színpadon, a zürichi operában sokat tanult Kálmán Péter szerintem színészként is brillírozik, mint Figaro. Ellenállhatatlan a humora és nagyon élvezzük vele az improvizáció adta lehetőségeket. De Busa Tamás Grófja, Rozsos István Basiliója és Rácz István Bartolója is inspiráló hatással van rám, igazi öröm egy ilyen csapattal dolgozni. Mozart alkotásában elengedhetetlen a színészi játék, nem lehet "csak" elénekelni a szerepeket.

 

 

keszeib3

fotó: www. borikeszei.com

 

Mennyiben lesz most más az Ön interpretációja, mint nyolc évvel ezelőtt?

 

Egészen más lesz egy nő, ha családja van, ha gyermeke születik, mint előtte. Érettebb fejjel sokkal többet értek Susanna jelleméből és a bécsi időszak alatt a hangom is beérett, megerősödött, kicsit súlyosabbá vált.

 

Az Operaház 125 éves jubileumi gáláján, szeptember 26-án a Figaro házassága fináléját és Melinda áriáját énekli a Bánk bán II. felvonásából.

 

Nagy megtiszteltetést jelent számomra ez a felkérés, azért is, mert Melinda az egyik legkedvesebb szerepem. Először 2002-ben alakítottam: akkor a hangi határaimat súrolta a szólam, de szerintem az nem árt egy énekesnek, ha találkozik határszerepekkel is. Legutóbb a Szegedi Szabadtéri Játékokon nyílt alkalmam elénekelni, 2006-ban és 2007-ben. Erkel hősnője kényes és összetett figura, minden hangfajnak, minden életkorban megvan vele a nehézsége. Egy koloratúrszoprán inkább a Tisza-parti jelenetet tudja jól elénekelni, egy drámai szoprán pedig az elejét, és a végétől retteg. Egyéniségben közel áll hozzám Melinda, mindig is szerettem a tragikus karaktereket. Gilda szerepéhez hasonlóan - ami az első nagy szerepem volt Szegeden és Pesten - szívesen énekelnék Melindát a jövőben is.

 

Péterfi Nagy László