head main interju

„Egy igazi ’rosszfiút’ elevenítettem meg…"

„Egy igazi ’rosszfiút’ elevenítettem meg…"

Interjú Aquiles Machado tenoristával, aki Bellini: Norma című operájában lépett fel november 16-án a Művészetek Palotájában.

„Egy igazi ’rosszfiút’ elevenítettem meg…"

Aquiles Machado a Művészetek Palotájában



A Művészetek Palotája november 16-i Norma-előadásában óriási közönségsikert aratott a kiváló venezuelai tenor, Aquiles Machado. Edita Gruberova méltó partnereként Pollione szerepében bebizonyította, hogy igazi atmoszférateremtő énekes és a nagy tenorhagyomány letéteményese. Egyedi, szép színezetű hangja, hajlékony legato technikája és kidolgozott piano kultúrája a bel canto stílus ideális tolmácsolójává avatja. Színészileg is meggyőző: lemezfelvételein is „átjön" az őszinte átélés, a lélek rezdüléseinek árnyalt ábrázolása.

 

 

 

Nemzetközi pályafutása az 1997-es Placido Domingo-énekversenyen elért győzelmével kezdődött. Azóta, mint az első venezuelai világjáró énekes, a vezető operaházainak állandó vendége. Hogyan sikerült Önnek megvalósítani az áttörést?

 

Tizenévesen fagottozni tanultam a konzervatóriumban. Csodáltam az éneklést, de ekkor még csak kórusban énekeltem. A fordulópontot az jelentette, amikor egyik tanárom tanácsára a vokális művészetre kezdtem összpontosítani. "Fokozatosan jutottam el idáig..." A minőségre koncentráltam és szép lassan, fokozatosan jutottam el idáig. Európába átköltözve a madridi Reina Sofia Zeneakadémián Alfredo Kraus lett a mesterem. Ő a bel canto éneklés egyik legavatottabb tenoristája, és sokat tanultam tőle. Annak ellenére, hogy súlyosabb a hangom, az ő instrukcióit a saját adottságaimra is tudtam alkalmazni. Alfredo Kraus az énekmesterek között is a legnagyobbak közé tartozott, emberileg is példaértékű a számomra. Nemcsak a zenét tisztelte, hanem a művésztársait is. Én is ezt szeretném megvalósítani.

 

 

machadosboccanuj

Verdi: Simon Boccanegra (partnere: Barbara Haveman)

 

A legtöbbet énekelt szerepei Nemorino, Edgardo, Ernani, a két Rodolfo (Luisa Miller és Bohémélet), Alfréd (Traviata), a mantuai herceg, Pinkerton, Werther és Hoffmann. A repertoár átgondolt felépítésre és tudatos énekesre vall.

 

1996-ban debütáltam Nemorinóként Caracasban és a Macbeth Macduffjaként Las Palmasban. Csak a hangomnak megfelelő szerepeket vállalom el, nem állok ki olyanokkal a közönség elé, amelyekről tudom, hogy nem nekem valók. "...a könnyűzene is közel áll hozzám..." Vannak olyan szerepek is, mint pl. a Rózsalovag Olasz énekese, amit pályám elején énekeltem, de a mostani hangi és előadói habitusomhoz már nem illenek. Fontos, hogy felismerje egy énekes a saját képességeit, adottságait és ennek tükrében döntse el, mit lehet és mit nem. A nemzetközi pályafutásom ellenére nem szakadt meg a kapcsolatom a szülőhazámmal, Venezuelával, minden évben legalább egy fellépést vállalok ott. Az operaéneklés mellett a könnyűzene területe is közel áll hozzám. (A tenorista a dél-amerikai könnyűzene avatott képviselője - P.N.L.)
Eleinte hagyományos, népszerű dalokat énekeltem, újabban inkább mai zeneszerzők könnyűzenei műveit szólaltatom meg. Megpróbálom az ún. könnyebb stílusba beépíteni az operaénekesi tapasztalataimat is, bár teljesen különböző a két világ. A könnyűzenében az éneklés olyan szempontból természetesebb, hogy sokkal közelebb áll a hétköznapi beszédhez. A nagy teret igénylő opera műfaja egészen más, a két stílust a színház és a költészet különbségeihez tudnám hasonlítani. A színház a nagy érzelmi kifejezések, a széles amplitudók világa, míg a költészet a bensőséges líráé, a kis formáké.

 

 

machadosluisamuj

Verdi: Luisa Miller (partnere: Krassimira Stoyanova)

 

A New York-i Metropolitan színpadán 2003-ban, egyik leghíresebb szerepében, a Bohémélet Rodolfójaként mutatkozott be. Miért volt az Ön számára emlékezetes ez a fellépés?

 

Igazán boldog vagyok, hogy az első venezuelai énekesként eljutottam az opera Pantheonjaiba, a Metropolitanbe és a Scalába, ahol 2007-ben, a Pillangókisasszonyban debütáltam. A Metropolitan-beli debütálásomról szép emlékeket őrzök, nemcsak azért mert Rodolfo az egyik legtöbbet énekelt szerepem és vokális szempontból is optimális a számomra, hanem azért is, mert azzal az esttel ünnepelték meg Enrico Caruso bemutatkozásának jubileumát. Megtiszteltetés, hogy Caruso híres szerepére engem kértek fel: az ő felvételei számomra is etalont jelentenek. Mint az első modern énekes, nemcsak a hangzás volt fontos a számára, hanem a kifejezés is. Új utat nyitott az operajátszásban, a drámaiság és a modern szerepértelmezés terén a saját korában olyan etalon volt, mint később Mario del Monaco vagy Placido Domingo. A Metropolitanbe 2006-ban és tavaly, a Gioconda Enzójára hívtak vissza. Ez egy hálás szerep, és nagy lehetőség volt a számomra, a közönség is mindig hatalmas ovációval fogadta az előadásokat.

 

 

machadosujak

Aquiles Machado

 

A pályafutása első évében, 1997-ben közreműködött Rost Andrea lemezén, Charles Mackerras vezényletével. A CD-felvétel nemzetközi szinten szakmai körökben is szép elismerést váltott ki.

 

Londonban készítettük a lemezt és a közös munkánkat most is jól esik feleleveníteni. Csodálom a magyar szopránt, szívből jövően és nagyon kifejezően énekel. A magyar művészek közül felejthetetlen emlékeket őrzök Marton Éva előadásairól is, akivel színpadon sajnos nem énekeltem együtt. Hatalmas, és gyönyörű hangja van, először a Metropolitan Levine-Zeffirelli-féle Turandot-produkciójában gyakorolt rám nagy hatást, később a Veronai Arénában láttam, szintén Turandotként. Én egyébként ott a következő évadban, a Rigolettóban debütáltam.

 

 

pp_91116133_mupaujak

A Normában Edita Gruberovával Művészetek Palotája, fotó: Pető Zsuzsa)

 

Számos CD- és DVD-lemeze közül kiemelkedik a Norma stúdiófelvétele, amelyen Edita Gruberova oldalán szólaltatja meg Pollione szerepét.

 

Pollionét nem éneklem túl gyakran, eddig csak koncertszerű előadásokon és lemezen énekeltem. A sok pozitív tenorhős után itt egy igazi „rosszfiút" játszhatok, ami színészileg is nagy kihívást jelent. A Norma partitúrája egyébként a Bellini-Donizetti-Verdi-Puccini zenetörténeti ív szempontjából is érdekes. Bellini a későbbi évtizedek olasz operájának atyja, a Norma zenéje a drámai történéseket már az ún. zenés színház követelményeinek megfelelően kezeli.
Az Edita Gruberovával való együttműködés pedig a pályám legértékesebb tapasztalatai közé tartozik és nagy öröm számomra, hogy a mostani budapesti és a pozsonyi előadássorozaton újra vele léphetek fel…

 

Péterfi Nagy László


(A fotókat -a Norma-fotó kivételével - Aquiles Machado bocsátotta rendelkezésünkre.)

 

 

machados2ujak

Aquiles Machado