head main interju

A tűzön át

A tűzön át

Interjú Kovács Eszterrel, a hetvenes és nyolcvanas évek világhírű Wagner-szopránjával.

A tűzön át


Kovács Eszter a világ zajától elvonulva él a pasaréti domboldalon és szülőfalujában, a Heves megyei Tiszanánán. A New York-i Metropolitan, a londoni Covent Garden és más nagy operaházak ünnepelt énekesnője két évtizedes pályafutás után vonult vissza és találta meg az „opera-business" idegi és fizikai nyomásából szabadulva gyermekkora világát, a gyökereit.

 

 

Leghíresebb szerepe a Ring-tetralógia Brünnhildéje. Ars poeticája is a mitikus hősnő sorsát idézi: „El kell jutni a máglyáig!"

 

Brünnhilde sorsa számomra a művész sorsát, a katarzis megtisztító erejét jelképezi. A legmélyebb borzalmakat megélve, az isteni magaslatokról letaszítva végül az Istenek alkonya záróénekének apoteózisában az emberi lét magaslatára emelkedik. "A tűz a létezésem meghatározó szimbóluma..." A tűz gyermekkoromtól kezdve a létezésem meghatározó szimbóluma: az élet, a mozgás, az energiakibocsátás és -átadás jelképe. Paraszti családban nevelkedtem, élő kapcsolatot ápolva Istennel és a természettel - a wagneri világban is megjelenő ősi archetípusok világában nőttem fel. Az édesapám „michelangelói ideált" jelentett számomra. Váratlanul vesztettem el, és ez a gyász is Brünnhilde szomorúságát, az ő lelkének a mélységeit idézi fel bennem. A predesztinált sorsú szerepek állnak a legközelebb hozzám, így Izolda is, aki a szakadékig eljutva, „szerelmi halálában" csodálatos metamorfózisban megy át a teljességbe. Trisztán kiáltja a halála előtt: „Hallom a fényt!" - és Izolda ezt valóban át is éli, akárcsak Brünnhilde a halott Siegfried fölött.

 

 

3932_9_2557_1

 

 

Melyek voltak pályafutásának legemlékezetesebb Ring-előadásai?

 

A Metropolitanben a Walkür Brünnhildéjét énekeltem 1983 márciusában Silvio Varviso vezényletével. Varviso átfogó, nagy zenei íveket, olaszos kantilénákat követelt meg az énekesektől is. Sieglindét az egyik példaképem, Hildegard Behrens, Wotant pedig Simon Estes alakította. A színháznak különleges akusztikája van, ebben a monumentális térben hihetetlenül furcsa érzés volt a hangomat hallani. A következő évben énekeltem a Met centenáriumi turnéján, ahol James Levine vezényelt. A turnét amerikai és kanadai nagyvárosokban rendezték, és a Walkür-előadássorozatban Jon Vickers és Simon Estes voltak a partnereim. A Covent Gardenben Sieglindét énekeltem, Colin Davis vezényelt. Emlékszem, milyen elementáris erejű volt az I. felvonás fináléja, Siegmund világot megváltó éneke. "Többször is eszméletlen vállalásokba bocsátkoztam..." A firenzei Maggio Musicale is emlékezetes. Ott 1981-ben léptem fel a milánói Scala firenzei vendégjátékán, az Istenek alkonyában Brünnhildét énekeltem Zubin Mehta vezényletével. Ma is meghatódva gondolok vissza arra, amikor a premier után Mehta szülei és a családja indiai viseletben köszöntöttek. A karmesterek közül életre szóló hatással volt rám Lovro von Matačić is, aki mellett számos előadáson és koncerten énekelhettem, többek között Zágrábban, a Walkürben Brünnhildét és a budapesti Zeneakadémián az Istenek alkonya III. felvonását. A Schlussgesang a Hungaroton által kiadott CD-portrélemezemen is hallható, akárcsak a horvát rádió által felvett zágrábi koncert, amin a Wesendonck-dalokat énekeltem. Matačić hatalmas szláv lélekkel rendelkezik, az ő átélése a zenészekre és az énekesekre is átsugárzott. Német nyelvterületen is gyakran vendégszerpeltem, többek között Berlinben, Frankfurtban, Düsseldorfban, Bonnban, Brémában, Baselben. Sajnos, abban az időszakban a vízum megszerzése is komoly nehézséget okozott. Előfordult például sajnos az, hogy a Metropolitan szállodájában Hildegard Behrens adta kölcsön a hitelkártyáját. A keleti blokkból újonnan jött művészként én is szembesültem azzal a kérdéssel, hogy szabad-e egy felkérést lemondani, mert ha visszautasítom, akkor esetleg a jövőben sem szerepelek a terveikben. Emiatt többször is eszméletlen vállalásokba bocsátkoztam, például miközben a Fidelio Leonóráját énekeltem, azzal párhuzamosan Brünnhildére és - új szerepként - Izoldára készültem. De csodálatos művészek mellett énekelhettem, akiket tiszteltem, és meg voltam hatva, hogy egy színpadon állhatok velük.

 

 

bolyg-1978_kovcs_eszter_senta

Senta szerepében a Bolygó hollandiban

 

Nemzetközi sikersorozata előtt, amely 1972-ben Düsseldorfban, a Istenek alkonya előadásával indult Hans Hopf és Karl Ridderbusch oldalán, a Magyar Állami Operaház tagjaként alakított szép szerepeket.

 

A zeneakadémiai operavizsgámon a Kékszakállú herceg vára Juditját énekeltem Ferencsik János vezényletével és Kováts Kolossal az Operaházban. Fischer Annie utána könnyes szemmel gratulált és az Operaház azonnal szerződést ajánlott. Később a világ számos országában énekeltem Bartók - édesanyám szavaival élve - „sötét, szomorú zenéjét": Berlinben, Prágában, Frankfurtban, Hágában, Lisszabonban... De a pesti volt a legmaradandóbb. Később a Bolygó hollandiban Sentát és Ferencsik János vezényletével a Tannhäuserben Vénuszt, majd a Ring szopránfőhőseit, Sieglindét és Brünnhildét is énekeltem az Operaházban. A Wagner-hősnők mellett a Fidelióban Leonóra, az Elektrában Chrisothemis – külföldön később a címszerepet is sokszor alakítottam -, a Parasztbecsületben Santuzza, és két szláv opera, a Pikk dáma és a Jenufa főszerepei „találtak meg". Az egyre inkább elüzletiesedett nemzetközi operavilágban azonban nem találtam a helyem, a Metropolitan centenáriumi turnéját követően, 46 évesen úgy döntöttem, hogy hazatérek. Sajnos, a Magyar Állami Operaház nem biztosította számomra a minimális felkészülési lehetőségeket sem, így végleg visszavonultam.

 

Otthonában központi helyet foglal el férje, Tréfás Miklós grafikus- és szobrászművész Per Ignis (A tűzön át) című alkotása. Ha jól tudom, a művet az Ön pályafutása ihlette. A szobron egy fehér szalag van, rajta felirat: „Az Úr csodásan működik."

 

A düsselforfi bemutatkozásom előtt Moszkvában vendégszerepeltem, ekkor halt meg váratlanul édesapám. Mélyen gyászoltam, és hazamentem Tiszanánára. Nem éreztem elég erőt, hogy a németországi felkérésnek eleget tegyek. Imádkoztam az édesapám sírjánál, hogy megkapjam az ő csodaerejét és hogy a művészetemmel emléket, „lelkiszobrot" tudjak neki állítani. A hitem adott erőt ahhoz, hogy végül ki tudjak menni Düsseldorfba. A hit és a zene találkozása számomra Bach művészetében teljesedik ki, és én fellépés előtt mindig a Máté passió zárókórusát énekeltem magamban, ez orvosságot jelentett a lámpaláz ellen.

 

 

img_5806uj

Sümegi Eszterrel

 

Az operakultúra hagyományának kontinuitása szempontjából az énekművészet területén is szükség van példaképekre, Hildegard Behrens nevét említette is. Ha jól tudom, a nagy olasz szerepek egyik legavatottabb hazai énekesnője, Sümegi Eszter életében is iránytűt jelentett az Ön művészete - már a személyes találkozásuk előtt is.

 

Nekem nagyon sokat jelentettek az előző generáció példamutató személyiségei. Birgit Nilsson volt számomra az etalon, szereptanulás közben az ő felvételeit hallgattam. Hálás vagyok neki, hogy a barátságába fogadott, amikor San Franciscóban felváltva énekeltem vele Brünnhildét a Walkürben. Az egész lényéből egészséges mentalitás és természetesség áradt. "Birgit Nilsson volt számomra az etalon..." Egyébként fiatal korában ő is a természetben nőtt fel, gazdagabb parasztcsaládba született, ahol a mindennapos fizikai munka a Wagner-szerepekhez szükséges állóképességre is megedzette. A hangja átütő erejű, fényes, karcsú volt, óriási volumennel, engem mindig lenyűgözött. A San Franciscó-i előadásokban egy színpadon állhattam egy másik, általam nagyra becsült világklasszissal, a Sieglindét éneklő Leonie Rysanekkel. Az én generációmból Hildegard Behrens inspirált leginkább, akinek kivételes átélőképessége volt. Én csodáltam, hogy a kifejezés érdekében még a nem kifejezetten szép hangokat is fel meri vállalni. A Wagner Társaság tavaly rendezett velem egy életmű-beszélgetést a Marczibányi téri Művelődési Központban. Szívből meghatódtam, amikor az elején Sümegi Eszter köszöntött fel a színpadon. Ő a Zeneakadémián tanult, és a könyvtárban egyszer meghallgatta Senta balladáját az én előadásomban. Ez a felvétel saját elmondása szerint annyira megérintette, hogy többször is végighallgatta, és közben egyre jobban érezte, hogy ezért érdemes tanulni, küzdeni.


Péterfi Nagy László


(A fotókat Kovács Eszter bocsátotta a rendelkezésünkre.)