head main interju

„Milyen is lehetett volna az élet..."

„Milyen is lehetett volna az élet..."

Interjú Bátki Fazekas Zoltán baritonnal, költővel.

Izgalmas világba vezet be minket az élet nagy mélységeit és magasságait átélt művész, aki a Szeged melletti Zsombón él feleségével és két kislányával. Művészetének egyaránt természetes megnyilatkozása a líra, az áradó dallamok, vagy az éneklés. Ezek segítségével vall istenkeresésről, szerelemről, szeretetről, életről és halálról, természetről, depresszióról, lelki megnyugvásról. Költeményeiből csodálatos zeneiség árad, színpadi alakításai viszont elmélyültségükkel, összetettségükkel, a vígoperai szerepekben pedig kitűnő humorukkal hatnak a közönségre.

 

 

 

Operaénekes, költő, tanár, dalszerző. Minek tartja önmagát leginkább?

 

 

Foglakozásomra nézve operaénekes és tanár vagyok. Jelenleg ebből él kis családunk. Hogy mi vagyok én leginkább? Költőnek és énekesnek tartom magam. Hozzám legközelebb a versírás és - mostanában - még inkább a dalszerzés, a verseim megzenésítése áll. Az alkotásból megélni nemigen lehet manapság, de nemcsak az lehet az ember hivatása, amiért pénzt kap.

 

 

batkiint1

fotó: Operaportál

 

Honnan ered az Ön művészetében a költészet és a zene egylényegűsége?

 

 

Talán egy verstöredék választ ad erre:

 

 

"Ha megkérditek egyszer, hogy ki voltam,
elmondhatom, hogy én csak hallgatóztam.
Nem is tehettem volna semmi többet,
kihallgattam a fákat és a csöndet.

Az édesanya édes szívverését,
kihallgattam az élet ébredését,
a haldokló utolsó suttogását,
a végtelennek hullámcsobbanását..."

 

 

Édesanyám, aki magyar-ének szakos tanár, már születésem előtt sokat énekelt nekem. "A zene a kommunikáció legintimebb kifejezésmódja..." Múzeumigazgató-irodalmár édesapám is szeretett dalolni. Kisgyermek koromban előbb dúdoltam, mint beszéltem, és szüleim szerint már ekkor tiszta hangokon. A zene, a dal számomra az emberi kommunikáció legintimebb kifejezésmódja. Ez érint meg engem a legjobban.

 

 

Az Ön által megélt művészi és emberi létforma teljességét leginkább a műfaji határokon átívelő előadóestjein közvetíti a közönség felé. Hogyan valósul meg az alkotó és a befogadók bensőséges találkozása?

 

 

A „Zene és költészet" című műsor a két művészeti ág kapcsolatát, az alkotó és az előadó találkozását példázza. A közönség egyszerre találkozhat egy alkotóval, és egy előadóművésszel. Az esteken elmesélem egy-egy vers születésének történetét, és ez mindig izgalmas a közönségnek. Megelevenedik előttük a vers, a dal születésének rejtélyes világa.

 

 

batkielisir4

A Szerelmi bájitalban Gregor Józseffel

(fotó: Bátki Fazekas Zoltán magángyűjteménye)

 

Említene néhány példát ezek közül a pillanatok közül?

 

 

Az Isten vonatán című verset például súlyos betegség kapcsán írtam. Úgy hajnali 3-4 óra felé arra ébredtem, hogy rettenetes tempóban ver a szívem, a mellkasom bevörösödött. A hozzám legközelebb eső papírra azonnal írni kezdtem.

 

 

"Könnyű rakomány rohan el a sínen,
Isten vonatán zakatol a szívem.
Édes bajaim hamar utolérnek,
búcsúdalaim dalolom az égnek."

 

 

Később kiderült, hogy ez a papír egy kórházi zárójelentés volt. Másnap, amikor az SZTK-ban beadtam a kisablaknál, a hölgy kissé értetlenkedve nézett vissza rám. "Isten vonatán... mi ez?"
A Tisza-parton című vers születése is emlékezetes. Kislányommal sétáltunk a folyónál. A víz érintése, hullámzása, a csintalan fiókájukat féltő verébszülők adták a vers lüktetését.

 

 

„Hullámzik a Tisza, ugye látod,
érintsd meg az igazi világot,
üljünk vize iszapos ölébe,
nézzünk bele fekete szemébe.
Morzsát csen egy idei veréb fi,
távolban a papa-mama félti..."

 

 

Egy nagy szerelem kezdetén született a Búcsúcsók.
A vers már az eljegyzés előtt ösztönös megérzéssel búcsúzásra hív. A későbbi fájdalmas válás lírai látomása ez.

 

 

„...Őrzőangyalom, drágám, életem,
balcsillagzatom, édes végzetem.
Ébren várom az álom kínjait,
mától vágyom a búcsúcsókjaid..."

 

 

Megírását követően a verstől nagyon megijedtem. Féltem tőle, hogy beteljesül. Hónapokig nem mertem olvasni verseimet.

 

 

batkiinturhatnam

Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló; partnere: Lőrincz Zoltán

(fotó: Bátki Fazekas Zoltán magángyűjteménye)

 

Önálló CD-lemezén olyan világnagyságok méltatják a művészetét, mint Sass Sylvia vagy Gregor József, akikkel alkalma volt együtt dolgozni. De más nemzetközi hírű művészekkel is fellépett, így Tokody Ilonával a Bohéméletben, Kincses Veronikával és Melis Györggyel a Cosí fan tuttéban.

 

 

Az életem során sokan hatottak rám, de nem csak a szakmában hírnevet szerzett "nagy nevek". Édesapám, édesanyám, nagyszüleim, tanáraim, barátaim, kollégáim mindannyian. Persze ez egyáltalán nem volt könnyű. Elég nehezen kezelhető, „extra" figura vagyok gyermekkorom óta. "A nehéz pillanatokban kevesen tudnak segíteni..." Szeretettel emlékezek első mesteremre, a szegedi Vaszy-korszak vezető lírai szopránjára, Berdál Valériára, aki kiváló énekes-színész, nagyon jó ember és tanár volt. Hivatástudattal, szeretettel tanított. Tanítványaival úgy éreztük, mintha valami közeli rokonunk lenne. Úgy mondtuk: „Valika fogja a kezét növendékeinek." De akadémiai tanáromtól, Ónody Mártától, Horváth Zoltán, Békés András rendező tanáraimtól, vagy Gyimesi Kálmán mesteremtől is rengeteget kaptam. Kálmán mintegy 130 szerepet énekelt, és hihetetlen tapasztalattal rendelkezik. Technikailag tőle tanultam a legtöbbet. Ha tehetem, ma is eljárok hozzá skálázni. Több alkalommal együtt is énekelhettem vele, például Debrecenben a Cosí fan tuttéban, vagy Szegeden a Bánk bánban.

 

Az igazán nehéz pillanatokban kevesen tudnak segíteni. Az első nagy szerelmi csalódás nagyon összetört. Hónapokig nem találtam magamra. Az írás segített. Így született a Börtönömben fekszem néhány sora is.

 

 

"Börtönömben fekszem új ítéletemmel,
menyasszony nélküli vőlegénységemmel.
Verőfényes tavasz virágvasárnapján
zárták rám a zárkám, hamis vád alapján.
Lányos csuklóimból vér sarjad a lánctól,
legszebb csontujjamon sárga titok táncol.
Hiába fenyeget közelgő őrület,
nem bírom lehúzni karikagyűrűmet..."

 

 

Ekkor Ugró Béla költő-filozófus-tanár-ütős művész barátom segített. Mély érzésű ember, verseskötete, drámája is megjelent. Béla tudott akkor visszaszólítani engem az életbe. Hitelessége, szuggesztív kisugárzása hatott rám. A súlyos, depressziós állapot közelében óriási felelősség, hogy ne sebeket feltépő vájkálás legyen a segítség, hanem valódi terápia, ami az egész életre erőt adhat. A költők szívesen lavíroznak a személyiség bugyraiban, egyre mélyebbre és mélyebbre tudnak hatolni az emberi lélekben. Barátaim közül Lőrincz Zoltán, a szegedi basszista is igazi, nagy egyéniség, akitől az istenkeresés útján kaptam megerősítést.

 

 

batkivarazsfuvola

Papageno szerepében a Varázsfuvolában

(fotó: Bátki Fazekas Zoltán magángyűjteménye)

 

Az operahősök közül melyekkel tud a legjobban azonosulni?

 

 

Papagenót hat rendezésben, a Szerelmi bájital Belcoréját és a Hamupipőke Dandiniját három rendezésben énekeltem. "...lételemem a színészi játék..." A Don Giovannit két rendezésben. Most mutatkoztam be Győrben a Hoffmann meséi négyes bariton szerepében, és nagyon jól érzem magam ezekben a karakterekben. A Mozart-bariton szerepeket mind szívesen alakítom. A humoros, játékos karakterfigurákat is szeretem. Gyermekkorom óta lételemem a színészi játék. Sokáig színész akartam lenni.

 

 

Egy énekes előadóművész számára a nyilvánosságot az operatársulatok teremthetik meg, de tudjuk, ezek mindegyike komoly gondokkal küzd. Hogyan látja az énekesek helyét és jövőjét a mai magyar operaéletben?

 

 

Egy alkotóművész könnyebben elviseli a mellőzöttséget, mert nem a siker motiválja, hanem az alkotás belső kényszere. Persze fáj, ha látom, hogy a közönség nem ismerheti meg mielőbb azokat a verseket, amelyek neki szólnak. A szabadjára engedett, céltudatos tömegmédia butító, hamis értékeket közvetít. Értékes alkotások ritkán jutnak el szélesebb nyilvánossághoz. Az énekesi pályán nehezebb elviselni a szakmai megbecsülés hiányát. Ha nincsen szükség valakire, az rögtön megélhetési problémákat is jelent, idővel pedig más szakmát kell keresni. A hazai operajátszás az utóbbi két évtizedben a korábbiakhoz viszonyítva súlyos leépülésen ment keresztül. A repertoárjáték vidéken megszűnt, és ezzel egy időben a műfaj kezdi elveszteni közönségét. Az öncélú rendezések hatása is érezhető. Nem azzal van baj, ha egy rendezés modern, hanem azzal, hogy az erőszakolt rendezői modernizmus gyakran válik az eredeti alkotás sírásójává. A mai magyar művészeti életben leginkább egy rendező futhat be látványos karriert. Egy alkotóművész, egy zenész vagy egy operaénekes nem, vagy csak nagyon-nagyon ritkán, pedig a közönség elsősorban az alkotásért és az előadókért megy színházba. Igaz, mára a művészetek széles spektruma vált a rombolás eszközévé, de én azért hiszek az alkotás örök erejében és a művészetekben, melyek az ember pusztuló világának utolsó oszlopai. Még sokáig mutatják majd, milyen is lehetett volna az élet.

 

 

Péterfi Nagy László