head main interju

"Megkaptam Bécstől, amit lehetett..."

"Megkaptam Bécstől, amit lehetett..."

Interjú Keszei Bori szopránnal.

Keszei Borival már 2009 szeptemberében is készítettünk interjút ("A bécsi időszak alatt a hangom is beérett..."), majd a 2010. évi "Bartók + Európa" Miskolci Nemzetközi  Operafesztiválon is („Ezért mindig meg kell küzdenem..."), ez utóbbiban elsősorban Melinda szerepéről kérdeztük. A mostani, hosszabb interjúra abból az alkalomból került sor, hogy hamarosan Keszei Bori honlapja is elindul az Operaportálon (az énekesek oldalai az "Előadók" rovatunkban találhatók.)

 

 

 

Mikor döntötte el, hogy operaénekes lesz? Volt ennek a családjában hagyománya?

 
Nem, bár vannak a családomban zeneszerető emberek, például a nagyszüleim. De senki nem volt zenész. Nagyon hamar kiderült azonban, hogy muzikális vagyok, és tisztán énekelek, ezért a Marczibányi téri Kodály Zoltán Általános Iskolába jártam. Ott énekeltem a kórusban, és hegedültem is, de mindez akkor még csak hobbi volt. A Toldy gimnáziumba jártam, de 15 éves koromban elmentem az első énektanáromhoz, Bikfalvy Júliához. Ez persze túl korai időpont a magánhang-képzéshez, utólag visszagondolva nem is igazán az volt. A szellemiség volt fontos, és Bikfalvy Júlia csinált egy kis opera stúdiót, egy amatőr társulatot. Ott ügyetlenkedtünk a színpadon, de már akkor magunkba szívtuk ezt a világot.
 
Ekkor már tudta, hogy operaénekes lesz?
 
Nem, a gimnáziumi éveim még elég vadul teltek, sokat buliztam, a Tilos az Á-ba jártam, egy nagy „underground arc" voltam. Jazz és rock együttest is csináltam. Bikfalvy Júlia azonban valamiért bízott bennem. 19 éves voltam, amikor egy komolyabb produkciót hozott össze az operastúdiójával, ahol egyébként Kesselyák Gergő és Kocsár Balázs is vezényelt egy kis zenekart, persze ők is pályakezdők voltak még. Harazdy Miklós zongoristát is akkor ismertem meg. Az előadáson Serpinát énekeltem Pergolesi Az úrhatnám szolgálójában - Kürthy András rendezésében - és ez fordulópont volt számomra. Akkor először érintett meg igazán ez a műfaj. A darabot az Olasz Intézetben és az Óbudai Társaskörben adtuk elő, Gábor Géza, később Hercz Péter volt a partnerem.
 
keszeibint2
fotó: Operaportál
 
A gimnázium után ment a Weiner Leó Konzervatóriumba?
 
Igen, érettségi után jelentkeztem. A gimnáziumot ráadásul egy évvel később fejeztem be, mert egy évet kint voltam Németországban dolgozni, egy szállodában takarítottam. Párhuzamosan jelentkeztem a konziba ének szakra, és a tanítóképző főiskolára.
 
A Zeneakadémia eszébe sem jutott?
 
De igen, minden évben eszembe jutott, hogy jelentkeznem kellene. De akkor már a Tanítóképző Főiskolára jártam Zsámbékon, illetve hamar színpadra kerültem.
 
Tanítani akart?
 
Nem, soha, de a családom úgy gondolta - és később már én is -, hogy az éneklés mellett legyen egy civil foglalkozásom is. Akkor azért még nem lehetett tudni, hogy én tényleg énekesi pályára kerülök-e. A Zeneakadémia persze fontos lett volna, és nem csak az ének tanulás, de a kapcsolatok miatt is.
 
Énekversenyeken nem indult?
 
De, egy olaszországi versenyen és Helsinkiben, mindkettőn a középdöntőig jutottam. Nem igazán hiszek a versenyekben, szerintem gyakran előfordul, hogy részrehajlóan döntenek. Meg a versenyzés alkati kérdés is, van, aki kifejezetten versenyző típus. A verseny és a meghallgatás nagyon nehéz műfaj, kicsit olyan mindkettő, mint egy lóvásár. Nem könnyű épp ott, épp abban a pillanatban ihletettnek lenni
 
Mesterkurzusok?
 
Hamari Júlia és Renata Scotto mesterkurzusán vettem részt, de ez már jóval később volt, 2000-ben.
 
Kiket tart a mestereinek?
 
Bikfalvy Júliának nagyon sokat köszönhetek. Talán nem is lennék a pályán, ha ő nem hisz bennem. Harazdy Miklós zongorista, korrepetítor a mai napig állandó kontrollt jelent nekem, és jó barátom is. Wiedemann Bernadett operaénekeshez 1996-ban kezdtem el járni, és ez volt az év, amikor először színpadra kerültem. Kocsár Balázs karmester hívott el engem Barbarina szerepére a Figaro házasságába a debreceni színházba, a következő évben pedig Zerlinát énekeltem ugyanott. Mesterem még Pál Tamás karmester is, ő volt az első ember, aki tényleg „föl is akart építeni" és ennek megfelelő szerepeket is adott. 1997-ben hívott át Debrecenből Szegedre. Szerződtetett, négy évet töltöttem ott.
 
Debrecenben és Szegeden is állandó tag volt?
 
Csak Szegeden. Debrecenben is kínáltak állandó tagságot, de Szegedet választottam. Harazdy Miklós hívta fel rám Pál Tamás figyelmét, aki meg is hallgatott, majd elénekelhettem színpadon Gildát a Rigolettóban. Ezt követően kínált nekem Pál Tamás szerződést.
 
2000-ben újabb nagy lépés következett: a Magyar Állami Operaház.
 
Igen, Győriványi Ráth György, az Operaház akkori fő-zeneigazgatója szerződtetett. Azt megelőzően már Szinetár Miklós is adott nekem ott szerepet, Gildát a Rigolettóban és Adinát a Szerelmi bájitalban, de ezeket még vendégként énekeltem. Utána két évet voltam az Operaházban, ahol tényleg sok szerepet kaptam. Bizonyos értelemben Győriványi is a mentorom, nagyon hitt bennem és két csodálatos évadot köszönhetek neki, ahol megmutathattam, mit tudok.
 
Ezt azonban egy még nagyobb lépés követte: a bécsi Staatsoper.
 
Akkoriban egyre inkább kezdtem külföld felé kacsintgatni. Számos meghallgatásra elmenetem, nem a bécsi volt az első.
 
Gondolom, a bécsi Operába nem jelentkezhet bárki.
 
Ügynökön keresztül kell jelentkezni. De ellentétben a magyar szokással, Bécsben minden héten van legalább két meghallgatás, és ezeken csak 4-5 énekest hallgatnak meg egyszerre. Nálunk egy évben egyszer van néhány nap, és akkor rengeteg énekest hallgatnak meg, így nehezebb dönteni.
 
Felvették a bécsi Operába, és egyszerre a világ egyik legnagyobb operaszínpadán énekelhetett.
 
Igen, fantasztikus érzés volt. Persze válasszunk külön két dolgot: a sztárok vendégművészként énekelnek ott, engem viszont tagként vettek fel, ez két külön kategória.
 
Azért a bécsi operában tagnak lenni is rangos dolog...
 
Persze, hiszen ott van az ember a sűrűjében. Amikor megtudtam, hogy felvettek, Harazdy Miklóssal beültünk egy étterembe és percekig nem tértünk magunkhoz. A továbbiakban azonban nem volt mindig könnyű. Megtanultam, hogy vigyáznom kell, ne fogjanak be igáslónak. Figyelnem, hogy számomra kellemes szerepeket is énekelhessek, amellett, hogy persze vannak kötelezettségek is. Csodálatos érzés ott lenni, és figyelni a nagyokat, de azért nagyon kellett vigyáznom magamra és az előmenetelemre.
 
Miután felvették, azonnal kiköltözött?
 
Igen.
 
Ilyenkor lakást is adnak?
 
Nem, úgy állapították meg a fizetésem, hogy abból tudjak lakást bérelni.
 
Hogyan fogadtak a társulat tagjai?
 
Egy ilyen közeg elsősorban nem a barátságokról szól, de azért elég hamar befogadtak.
 
Magyarok voltak ott Önön kívül?
 
A kórusban és a zenekarban igen, szólista azokban az években nem volt.
 
Rögtön kapott szerepet?
 
Rögtön, Olga szerepét a Fedorában, Placido Domingóval a főszerepben. Kezem-lábam remegett. A bécsi operaház hatalmas, ettől már a levegőnek is szinte súlya van. És persze a tudat, hogy ki mindenki állt már azon a színpadon...
 
A Fedora előadása jól sikerült?
 
Nem, de nem miattam nem. Domingo leállt a felénél...
 
Nem is folytatták az előadást?
 
Nem, lehúzták a függönyt. Addigra már többször elcsuklott Domingo hangja, végül el is sírta magát, elnézést kért és kiment. Ioan Holender, az akkori igazgató vagy 40 percig győzködte, hogy menjen vissza, de hiába.
 
Domingo elrontotta az Ön debütálását...
 
(Nevet.) Fel se fogtam, mi történik, örültem, hogy egyáltalán a színpadon állhattam. Ezt követően volt egy beugrásom a Falstaffban, Nannetta szerepében. Tatiana Lisnic nem tudott fellépni, aznap szóltak, hogy be kell helyette ugranom... "Újra kellett önmagamat fogalmaznom..." Olyan énekesekkel léphettem fel az előadáson, mint Bryn Terfel, Krassimira Stoyanova, Elina Garanca, és Carlos Alvarez. Büszke voltam, hogy egyáltalán végig tudtam mellettük énekelni a szerepemet. Az első évadom amúgy is azzal telt, hogy felnőjek a feladathoz, újra kellett önmagamat fogalmaznom. Itthon már kialakult magamról egy kép, amit aztán teljesen felülírt az, hogy egy ilyen magas nemzetközi mezőnyben szerepelhettem, mint a bécsi. Másképp kezdtem el látni, hogy mit tudok, és miben kell még fejlődnöm, a kiejtéstől a zeneiségen át az énektechnikáig. És itthon volt egy „védőburkom": Wiedemann Bernadett, Harazdy Miklós, akik engem rendszeresen felkészítettek. Kint egyedül találtam magamat, egy jóval fajsúlyosabb közegben. Ez persze nagyon jó is volt, az ember csak akkor fejlődhet tovább, ha már tisztában van azzal, hogy mit nem tud. A pálya elején még az önbizalom és a lelkesedés visz tovább, később jön rá az ember, hogy mennyi mindent nem tud még.
 
keszeibint4
A Bánk bán Melindájaként az idei Miskolci Operafesztiválon; partnere: Pataki Adorján
(fotó: Vajda János)
 
Nagy ott a társulaton belül a rivalizálás?
 
Nagy. Vannak azért barátságok is, két emberrel én is szorosabb barátságba kerültem. De egy ilyen operaházban azért már nagyban megy a játék, hiszen sok pénz és nagy lehetőségek vannak.
 
Énekelt Juan Diego Flórezzel is az Alvajáróban...
 
...igen, Lisa szerepében. Flórez jó barátom is lett...
 
...és fellépett Neil Shicoff mellett is a Zsidónőben.
 
Ez volt az egyik legszebb élményem a négy év alatt. Eudoxiát énekeltem, ami egyébként egy nagyon nehéz szerep.
 
Thomas Hampsonnal is együtt énekelhetett a Tell Vilmosban, Jemmy szerepében.
 
Nagyon emlékezetes előadás volt. Ráadásul Hampsonnal volt ott egy nagyon szép duettünk is: amikor Tell Vilmost megsebesítik, és Jemmy istápolja őt.
 
Énekelt még többek között Oscart az Álarcosbálban, Zerlinát a Don Giovanniban, és Viráglányt a Parsifalban. Melyik ottani szerepére a legbüszkébb?
 
A Zerlinára. Pedig az is egy beugrás volt, de az utolsó évben, amikor már sokkal rutinosabb voltam. Sophie szerepét is nagyon szerettem a Wertherben, ebben Elina Garancia-val léptem fel. Nagyon jó emlék az Ariadne Naxos szigetén is, ami egyébként az egyik kedvenc darabom. Akkor nagyon jó barátságba kerültem Diana Damrauval, aki a műben Zerbinettát énekelte. Ő egy nagyon okos nő is, sokat buliztunk együtt. És ott volt Edita Gruberova, akihez persze nem lehetett igazán közel kerülni, de szavakba foglalni is nehéz, hogy neki milyen rendkívüli aurája van.
 
Általában is elmondható, hogy a legnagyobb sztárokhoz nehéz közel kerülni?
 
Többnyire igen. Általában nagyon kedvesek, de ők folyamatosan úton vannak. Eljönnek Bécsbe, 3-4 napot próbálnak - ha felújításról van szó -, aztán előadás után gépre ülnek és mennek tovább. Nincs idejük még társadalmi életet is élni. Ez azért egy sajátos életforma, a legtöbbjük a családjukat sem nagyon látja. Egyébként Domingo bizonyos szempontból kivétel, vele Magyarországon is többször találkoztam.
 
Ön szerint tehát a családot és ezt a „sztár életmódot" nem nagyon lehet összeegyeztetni.
 
Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Van a „sztárságnak" egy olyan szintje, ahol már biztos jobban megéri. De ez valójában négy-öt igazán nagy világsztárt jelent, akiknek az esetében tényleg elmondható, hogy a „lábaik előtt hever a világ".  "...hálás vagyok a sorsnak, hogy így élhetek..." Utánuk következik azonban számos kiváló énekes, akiket már inkább csak a szakma és egy szűkebb közönségréteg ismer. Ők már nem „hollywoodi sztárok", ugyanakkor az egész életüket az éneklésre teszik fel. Gyakran nem is vállalnak gyereket, az év nagy részében úton vannak. Ez már nem biztos, hogy megéri. Persze, az a veszély engem sohasem fenyegetett, hogy holnaptól világsztárnak kell lennem, és döntenem kell a szülés és a milánói Scala között. De őszintén mondom, nincs is bennem irigység. Nekem ez a négy év is meghatározó volt már, amit Bécsben tölthettem. Persze remélem, hogy lesz még ilyen színvonalú produkciókban részem. És ez „sztárság" nélkül is egy csodálatos élet, én minden reggel hálás vagyok a sorsnak, hogy így élhetek. Hogy bemegyek a munkahelyemre, amit ugyanúgy élvezek, mint azt, ha otthon vagyok!
 
Hogyan lett vége a bécsi éveknek?
 
Úgy döntöttem, hogy nem szeretnék tovább ott lenni. Egyrészt azért, mert teherbe estem, és ott a szülés után nyolc héttel már vissza kellett volna mennem a színpadra. Másrészt addigra kezdtem azt érezni, hogy már megkaptam Bécstől, amit lehetett. Sok szép szerepet elénekeltem, de szerettem volna a középszerepekből - Zerlinából, Oscarból, Nannettából - továbblépni. Susannát vagy Adélt énekelni, de ezeket a nagy szerepeket csak „covereltem".
 
Vagyis ezekben a szerepekben „tartalékos" énekes volt.
 
Igen, és semmi garancia nem volt arra, hogy idővel tovább is tudok lépni. Én azért sok megkeseredett énekeset is láttam ott, akik számára soha nem jöttek végül el a nagy szerepek. Egy ideig jó és izgalmas a világsztárok árnyékában élni, de ha nincs továbblépés, az idővel elkeserítővé válhat. Én is elgondolkodtam: vajon mi akarok inkább lenni? „Kiscsibe egy nagy szemétdombon" vagy „tyúk egy kisebben"? Egy, a bécsinél kisebb, de még mindig jelentős operaházban énekelhetek főszerepet is. Az igazi nemzetközi karrier pedig a főszerepekkel kezdődik. Hívtak is ilyenekre például Berlinbe, Essenbe, azonban a bécsi Staatsoper nem engedett el. Úgy gondoltam, fontosabb, hogy a továbbiakban függetlenként próbáljam tovább építeni a nemzetközi karrieremet.
 
Ezt követően egy darabig nem hallottunk Önről, majd ismét a budapesti Operaház színpadán láthatta a közönség.
 
Két gyerekem született, akikkel két évig voltam otthon. 2009-ben, az évadnyitó előadáson énekeltem újra a budapesti Operaházban, Susanna szerepét a Figaro házasságában, Rost Andreával, Kálmán Péterrel, és Peskó Zoltán karmesterrel. Ez volt a visszatérésem a pályára. Közben azért voltam még vendégségben a bécsi Konzerthausban is, ahol Adélt énekeltem a Staatsoper gárdájával a Denevérben. Jövőre az itthoni fellépések mellett Szerelmi bájitalt és Don Pasqualét énekelek majd Triesztben, és Adélt Ausztriában. Szerencsére már most tele van a jövő évi naptáram.
 
A repertoárjában modern műveket is találunk. Énekelt Schönberg: Mózes és Áronjában, ebben itthon is fellépett a Művészetek Palotájában, Kocsis Zoltán vezényletével. Salzburgban Berg-dalciklusokat adott elő, az Attersee Fesztiválon pedig egy vonósnégyesre és szopránszólóra írt Schönberg művet.
 
Ez is egy olyan szerelem, amit Bécsnek köszönhetek. Ott hihetetlenül széles a repertoár, számos olyan művet játszanak, amit itthon még elvétve sem. Eleinte nagyon meg kellett küzdenem ezekkel a darabokkal, amelyeket ráadásul német anyanyelvű közönség előtt kellett előadni. Nagyon szerettem R. Strauss Az árnyék nélküli asszony című operáját is, amiben egy kisebb szerepet énekeltem.
 
Barokk zenét viszont nem énekel.
 
Nem, valahogy nem találtuk meg egymást az évek során. De ha jönne egy felkérés, szívesen énekelnék barokkot is.
 
keszeibint5
Ory grófja, Szegedi Nemzeti Színház, 2010; Adéle szerepében;
partnere: Szerekován János (fotó: Kelemen József)
 
Hogyan definiálná a hangfaját? Lírai szoprán vagy koloratúr szoprán?
 
Egyik sem igazán, inkább lírai koloratúr. A sötétebb hangokért jobban meg kell küzdenem, de nem vagyok koloratúr szoprán sem, Zerbinettát például nem tudnék énekelni. Az egy más kérdés, hogy Magyarországon van némi műfaji keveredés. Sokszor kapnak énekesek olyan szerepeket, amik nem nekik valók. Ausztriában, de főleg Olaszországban mindent 1-2 „lukkal" sötétebb és erősebb hangokkal énekeltetnek. Triesztben például nem véletlenül fogok jövőre Donizettit énekelni. Az ottani igazgató meg is mondta nekem, hogy egy olasz fül számára én egy Donizetti-szoprán vagyok, amit viszont itthon az enyémnél sokkal vékonyabb hangokkal is énekeltetnek. Ugyanígy nem gondolom, hogy Olaszországban énekelhetnék például Violettát, pedig jövőre, Szegeden viszont ezt is énekelem majd. Nyilván mindezt a szükség is hozza, hiszen itthon azért kisebb a választék.
 
Énekelne Puccinit is? Például Mimit?
 
Igen, de csak tíz év múlva. De Pillangókisasszony például soha nem leszek, oda egy olyan, drámai vivőerejű hang kell, amivel egy nagyobb zenekart is át lehet énekelni.
 
Violetta szerepében is vannak drámai részek, nem?
 
Igen, de ott nem olyan sűrű a hangszerelés, mint egy Puccini-operában.
 
Van-e szerepálma? Milyen szerepek felé szeretne továbblépni?
 
Az egyik ilyen álom az említett Traviata, amit novemberben fogok énekelni. Nagyon komolyan veszem, és szeretnék rá Rost Andreával készülni, aki gyakran segít nekem. A tavalyi Ory grófjában nagyon jól éreztem magam. Énekeltem már korábban is Rossinit, a Tell Vilmost, és az Olasz nő Algírbant, ez utóbbiban egy kisebb szerepet, Elvirát. Az Ory grófja főszerepe óta azonban egyre inkább úgy érzem, hogy Rossini tényleg nekem való. A Rossini-operákban egyébként viszonylag mélyen, a középlágéban nagyon szép legatókat kell tudni énekelni, amiket azonban hirtelen magas, villámgyors koloratúrák váltanak fel. Donizetti magasabb lágéra írta a szoprán szerepeket. Bellinit is szívesen énekelnék, például Aminát az Alvajáróban. És szerencsére van jó néhány olyan szerepálmom, ami már megvalósult: Adina, Gilda, Susanna, és Maria Bernstein West side storyjában. Soha nem hittem korábban, hogy operaénekesnként a West side storyt is elénekelhetem majd.
 
Operettekben is fellép, Triesztben például idén nyáron Fritz Kreisler Sissy című darabjának címszerepét énekli.
 
Igen, de nekem nagyon nehéz operettet énekelni. Nem igazán van meg hozzá a habitusom, még be sem tudom magam sorolni, hogy szubrett vagy primadonna vagyok-e, valójában egyik sem igazán.
 
Szokott zenét hallgatni?
 
Igen, de nem csak operát. Sőt, minél több operai feladatom van, annál kevesebbet hallgatok operát. Inkább jazzt, népzenét, világzenét.
 
Kedvencek énekesek?
 
Ileana Cotrubas, Mirella Freni, Lucia Popp. Callast is szeretem, de ő külön kategória. Az énekesek számára nehéz más énekesek előadását művészetként hallgatni. Másra figyelünk, szakbarbárok vagyunk. Callas viszont kivétel. Őt leesett állal hallgatom, mert annyira messze van attól, ami még földi halandó számára megvalósítható.
 
Ha másokat hallgat, nem kezdi el őket akaratlanul is utánozni?
 
Egy kicsit biztos. Ahogy Arisztotelész is mondta, a művészet maga az utánzás. A spanyolviaszt nem fogom feltalálni, nem gondolhatom, hogy senki nem énekelt még úgy, mint én.
 
Egy új szerep előtt is meghallgatja a művet felvételről?
 
Igen, legalább 6-8 különböző interpretációt. Amikor azonban eljutok egy olyan stádiumba, hogy már magamnak kell tovább építenem a szerepet, nem hallgatok több felvételt.
 
keszeibint3
fotó: Operaportál
 
A kritikákat elolvassa?
 
Igen, de az emberi rosszindulattal nem nagyon tudok mit kezdeni. Nem is annyira a kritikákra gondolok itt, inkább egyes internetes fórumok névtelen hozzászólóira, akiket jobb lett volna, ha el sem olvasok. "...elsősorban magamhoz szeretnék viszonyítani..." Főleg akkor láttam ilyeneket, amikor felvettek a bécsi operába. Persze tudom, hogy ezen a pályán ezt is el kell tudni viselni. De próbálok a kritikák esetén is távolságot tartani, mert elsősorban magamhoz szeretnék viszonyítani és én azért nagyjából tudom, hogy egy adott előadáson magamhoz képest mit csináltam jól és rosszul. Persze fontos a külső visszajelzés is, mert e nélkül meg elveszti az ember az önkritikáját. Van néhány ember, akiktől a negatív kritikát is bármikor elfogadom, mert tudom, hogy hisz bennem és hogy ért hozzá.
 
Három CD-n működött közre: egy Parsifalon Domingóval és Waltraud Meier-rel, egy Árnyék nélküli asszony válogatáson, és Zerlinaként egy Don Giovanni felvételen Ferruccio Furlanettóval. Lesznek továbbiak is?
 
Nem tudom, a CD piac nagyon telített. Rengeteg nagy énekessel vannak felvételek, ezért nagyon nyomós indok kell, hogy miért is ad ki egy CD-t valaki. Ha nem én vagyok a második Callas - márpedig nem -, akkor valami különleges zenei anyagra van szükség. Még egy Cecilia Bartoli szintű énekes is számos ritka vagy egyáltalán nem játszott művet vesz elő és ad ki CD-n.
 
Úgy tudom, a média világa is érdekli, és járt egy darabig egy dramaturg iskolába is.
 
Egyrészt mindig is grafomán voltam, tizenévesen mindenféle prózát is írtam. És ki tudja, hogy meddig tudok énekelni? Manapság van egy hisztéria a fiatalság körül, és lehet, hogy tizenöt év múlva már senkit sem fogok énekesként érdekelni. Igyekszem erre is felkészülni, hogy az éneklésen kívül másnak is legyen helye az életemben. Szeretnék majd például tanítani is. De a média is érdekel, szívesen dolgoznék például rádióban vagy az Internetre. Megmutatni egy kicsit az opera műfaj hátterét, emberközelibbé és fogyaszthatóbbá, népszerűbbé tenni az operát. Szóval, a dolog intellektuális oldalát megragadva valahogy a zene közelében maradni akkor is, ha már nem énekelek...
 
Csák Balázs