head main interju

"Számomra az igényes munka a legfontosabb..."

"Számomra az igényes munka a legfontosabb..."

Interjú Wierdl Eszter szopránnal.

Számos sikeres évad után az operaszerető közönségnek egy ideig nélkülöznie kellett Wierdl Esztert, akinek gyermeke született. Idén január óta azonban kitűnő szopránunk egyre több alkalommal áll ismét színpadon, a következő évadban az Operaházban pedig a Fidelióban, a Varázsfuvolában, a Pikk dámában, az Elektrában és Mozart: Asciano Albában című operájában is láthatjuk majd.

 

 

Úgy tudom, már nagyon korán érdeklődni kezdett a zene és az éneklés iránt. Volt ennek hagyománya a családjában?

 

 

Nem volt. Nincs sem operaénekes, sem zenész a családban, de nagyon zeneszeretőek vagyunk és egész kis koromtól kezdve rendszeresen jártunk hangversenyekre és operába is. A szüleim fontosnak tartották a zenei képzésemet, ezért a Marczibányi téri Kodály Zoltán Zeneiskolába írattak be. Ott nagyon fontossá vált számomra a kóruséneklés, ami egyébként kötelező is volt, hetente többször. De magamban is nagyon sokat énekelgettem már egész kicsi koromtól fogva, az éneklés szinte lételemem volt. Akkor persze még nem volt arra utaló jel, hogy én ezt professzionális szinten fogom űzni. Gimnázium alatt elmentem az 5. kerületi zeneiskolába éneket tanulni. Ezt egyetem alatt is folytattam, amikor bölcsészkarra jártam, angol szakra. Végül - az egyetemmel párhuzamosan - felvételiztem a Weiner Leó Konzervatóriumba, ahol Soós Ágnes növendéke voltam. Nekem az éneklés ekkoriban nem elsősorban az operát jelentette, inkább a dalokat. A „szép éneklés" érdekelt. A konziban persze már énekeltem áriákat is, de a színpad, az opera világát kevésbé ismertem. Rengeteg dalt énekeltem el, emellett kottákat gyűjtöttem, és nagyon sok felvételt hallgattam.

 

 

we2

fotó: Operaportál

 

Ezt követte a Zeneakadémia, ahol Andor Éva növendéke volt.

 

 

Igen, de még közvetlenül azt megelőzően sem volt bennem szilárd elhatározás és hivatástudat, hogy én operaénekes szeretnék lenni, és színpadra akarok kerülni. Csak úgy énekeltem bele a világba és egyre inkább úgy tűnt, hogy az éneklés megy nekem.  "Csak úgy énekeltem bele a világba..." Aztán felvettek a Zeneakadémiára, aminek nagyon örültem. Akkoriban Patkó József volt a tanszékvezető, aki a nagyon fontosnak tartotta, hogy az operaénekesi képzésen belül nagyobb hangsúlyt kapjon a színpadi játék oktatása. Ezért szerződtetett két fiatal rendezőt, Almási-Tóth Andrást és Kovalik Balázst. Később ők maguk is sok vendéget hívtak, színészeket, rendezőket, és egy nagyon komoly színpadi képzés indult el. Számomra ekkor nyílt meg az opera és a színpad világa. Hiába énekeltem előtte sokat, a színpadon még teljesen képzetlen voltam. Igaz, korábban rendszeresen felléptem a Tóth Aladár Operastúdió produkcióiban, amit Pallagi Judit és Fehér András vezetett. Csináltunk egy Albert Herringet, részleteket adtunk elő a Figaro házasságából, a West side storyból, és koncerteket is adtunk.

 

 

1999-ben a Mozart-énekversenyen 2. helyezést ért el, és már ugyanebben az évben tagja lett a Magyar Állami Operaháznak. Pedig a Zeneakadémián, az ének-zene tanár szakon és az opera szakon csak 2002-ben végzett.

 

 

Számomra is váratlan volt, hogy egyszer csak kiírtak egy szerepre az Erkel Színházba. Azt hiszem, ezt Patkó Józsefnek köszönhetem. Ceprano grófné egymondatos szerepét énekeltem a Rigolettóban. Következő évben már Giannettát kaptam, ötödévesen pedig Paminát. Akkoriban már egyértelműen az operaénekléssel foglalkoztam, a daléneklést el is hanyagoltam. Ide most kezdek megint visszatérni, nemrégiben Britten és Brahms dalokat énekeltem a Kaposvári Kamarazenei Fesztiválon, ahol három koncerten is felléptem. De akkoriban kifejezetten az opera színházi, színészi oldala kezdett el foglalkoztatni. Sőt, később mozgásszínházban is játszottam és prózai szerepben is felléptem. Nagyon szeretek olyan produkciókban dolgozni, ahol komoly színpadi munka folyik.

 

 

wemesterdalnok

Éva szerepében a Nürnbergi mesterdalnokokban

(fotó: Éder Vera)

 

Számos mesterkurzuson is rész vett: Hamari Júlia, Polgár László, Nicholas Clapton, Martina Veh, Judith Beckmann, Helmuth Rilling, Margareet Honig, és Martin Konigsberg kurzusain.

 

 

Igen. Természetesen ilyenkor is sok mindent lehet tanulni. Egy kurzus elég tömény élmény, az ember igyekszik elraktározni amit hall és később a gyakorlások során újra és újra átgondolni. Ezeket a tapasztalatokat sokszor csak jóval később hasznosítottam. Az a legfontosabb, hogy egy énekes az alapokat tanulja meg jól. Ebben szerencsém volt, mindig egyenes úton tartottak a tanáraim, de sok mindenre a gyakorlások alkalmával éreztem rá.

 

 

Külföldön voltak fellépései?

 

 

Nagyon kevés, én szinte egyáltalán nem indultam el ebbe az irányba.

 

 

Miért nem?

 

 

Mert ez megkövetel egy bizonyos életformát. Döntés kérdése, hogy valaki ezt felvállalja-e. Városról-városra, produkcióról-produkcióra kell utazni, szállodákban lakni, és engem ez az életforma egyáltalán nem vonz. Van, akinek ez nagyon jól megy és szereti csinálni, én nem.

 

 

De a szakmai továbblépés érdekében sem érdemes külföldön is tapasztalatot gyűjteni?

 

 

De igen. Az azonban, hogy nagynevű európai operaházaknak legyek a primadonnája, engem soha nem vonzott.

 

 

Nem erről álmodik egy fiatal énekeső?

 

 

Wierdl Eszter operaénekesnő nem. De visszatérve a szakmai továbblépésre: az már sokkal inkább vonzana, hogy egy jónevű fesztiválon felléphessek. Mondjuk az Aix-en-Provence-i vagy a Glyndebourne-i fesztiválon. Vagy akár egy kisebb helyen, de a lényeg, hogy egy színvonalas produkcióban, egy ütős társulattal dolgozhassak együtt. "...csak igényes és jó munkát csináljunk együtt..." Állhat az a társulat ismeretlen, fiatal karmesterből, rendezőből és énekesekből is, csak igényes és jó munkát csináljunk együtt. De az, hogy egy nagynevű operaházban lépek fel és megjelenik a nevem az újságokban, egyszerűen nem érdekel. Az sem, hogy CD-ket adjak ki. A folyamatos utazással együtt járó életforma számomra egyenesen nyomasztó. Ez persze egy operai karrier szempontjából nem egy szerencsés adottság. De ahhoz, hogy jól tudjak dolgozni a színpadon, és jól érezzem magam az életemben, szükségem van egy olyan érzelmi közegre, amiben biztonságban érzem magam. Amikor külföldön turnéztam, akkor is mindig egy kész produkciót vittünk. Számomra ráadásul mindig nagy nehézséget jelentett az előéneklés. Egy kottával besétálni a zsűri elé, és megmutatni, ki is vagyok - ehhez megfelelő alkat kell, és én nem ilyen alkat vagyok. Egy hosszas próbafolyamat és elemző munka után egy bepróbált, kidolgozott szerepet színpadra vinni: ez áll hozzám közel.

 

 

elektrav2

Az "Ötödik szolgáló" szerepében az Elektrában (fotó: Éder Vera)

 

A Magyar Állami Operaházban sem kellett annak idején előénekelnie?

 

 

Nem. Azt hiszem, eddig ez az én szerencse csillagom, hogy soha nem kellett a munka után mennem. És nem azért, mert akkora sztár vagyok. Hanem mert mindig úgy alakult, hogy amikor részt vettem egy munkában, meghallott valaki, aki aztán meghívott a saját munkájába, ahol megint meghallott valaki stb. De visszatérve a külföldi fellépésekre: a már említett szakmai továbblépésre azért nagyon nagy igény van bennem és ez egy nagy konfliktus az életemben. Van fülem, hallgatok felvételeket, el-eljárok külföldi fellépők itthoni koncertjeire is. Most már azért itthon is széles a kínálat, elég, ha csak a Művészetek Palotája koncertjeire gondolunk. Sok élvonalbeli, külföldi előadó is eljön már hozzánk, akik egy másféle szemléletet és világlátást hoznak. Egy olasz vagy egy francia előadó másképpen áll hozzá egy-egy produkcióhoz. Egy nemzetközi produkcióban részt venni egyenesen vérfrissítést jelent és ez viszont nagyon hiányzik az életemből.

 

 

Miután gyermeke született, két évig nem láthattuk színpadon, most azonban már újra énekel az Operaházban is.

 

 

Igen, a Varázsfuvolával kezdtem januárban a Vígszínházban, aztán a Titus kegyelmében léptem fel, majd Woglindét énekeltem a Rajna kincsében és az Istenek alkonyában a Művészetek Palotájában. Az előző két évben számos előadást vissza kellett mondanom, amit persze egyáltalán nem bántam, mert a gyerekem lett az életem középpontja. "...szerencsésnek érzem magam..." Neki az a legfontosabb, hogy mindent megkapjon ahhoz, hogy nyugodt és harmonikus életet tudjon élni, amihez nyugodt és harmonikus szülőkre van szüksége. Én pedig úgy nem tudok kiegyensúlyozott lenni, hogy otthon a munka miatt idegeskedek, a munkában pedig amiatt, hogy mi van otthon. Azt persze tudom, hogy "megszűnnöm" nem szabad, szakmailag nem számolhatom fel magam, de kell valamilyen kompromisszum. Most is vannak szerepeim, de nem dolgozom magam agyon. Így kiegyensúlyozott vagyok, és nagyon szerencsésnek érzem magam.

 

 

csavar

A Nevelőnő szerepében Britten: A csavar fordul egyet című

operájában (fotó: Pócs István; www.istvanpocs.hu)

 

A repertoárja igen vegyes: énekelt barokk operát, 20. századi műveket, de operettet is. Leginkább talán a Mozart-művek alkotják a repertoárja gerincét.

 

 

Igen, Mozart. De egyébként is a német zene áll hozzám igazán közel. Bár nem vagyok egy igazi Wagner-énekesnő, de amit ezekben a művekben elénekelhettem, azt el is énekeltem: Évát, a két Woglindét, a Viráglányt. Richard Strauss és Mahler is nagyon közel áll hozzám, de nagyon szerettem Donna Clara szerepét is Zemlinsky A törpe című operájában. Az olasz repertoár talán távolabb áll tőlem, bár azért énekeltem Musettát és Adinát is az Operaházban. Lehet, hogy még rám vár, hogy az olasz repertoárt is jobban felfedezzem. A barokk zenét is nagyon szeretem. Sajnálom, hogy az operaházi Xerxesből kimaradtam, a terhességem miatt az utolsó pillanatban le kellett mondanom. Nagyon sajnálom, hogy ilyen kevés barokk operát játszunk itthon. Ha mégis elindulnék külföldre, nem is annyira a klasszikus repertoárt szeretném énekelni, inkább a barokkot. Ugyanakkor szerencsés vagyok, mert Vashegyi György karmesterrel - aki igazán jó ismerője a barokk zenének - és a zenekarával sokszor tudtam együtt dolgozni, számos alkalommal koncerteztem velük. A Zeneakadémián is előadtunk barokk operákat, Monteverdi Poppea megkoronázása című operáját és Händel Giustinóját, Kovalik Balázs rendezésében. Ami a 20. századi műveket illeti: rengeteg Debussy dalt énekeltem, a Zeneakadémián pedig előadtunk egy keresztmetszetet a Pelléas és Mélisandeból is. Énekeltem Britten A csavar fordul egyet című operájában, és több kortárs magyar műben is, így Gyöngyösi Levente Gólyakalifájában, Vajda János Karnyóné című operájában, valamint Eötvös Péter Az álmok hídján mentem át című művében.

 

 

Hangfaján belül, a lírai szoprán szerepkörben van-e valamilyen szerepálma?

 

 

Nincs. Az én álmom az, hogy invenciózus, kreatív, szellemes, intelligens emberekkel dolgozzak együtt. Nemrégiben csináltuk például az Istenek alkonyát a Müpában, ahol Christian Franz énekelte Siegfriedet. Ő az első próbától kezdve igazi partner volt, állandóan új ötletei voltak, nagyon jó volt vele együtt dolgozni. Az ilyen munka jelenti nekem az igazi élményt. Sok mindenre nyitott vagyok, de megőrülök az olyan előadástól, amiben a rendező annyit mond nekem: „gyere be jobbról, énekeld el az áriát és menj ki!" Nem az a lényeg, hogy falanszterszerű díszletben lógjak fejjel lefelé egy tulipiros tütüben, hanem, hogy igényes munka legyen, amiben kimunkáljuk a műben meglévő emberi érzéseket és kapcsolatokat.

 

 

titus4

Mozart: Titus kegyelme; Servilia szerepében

Timothy Bentch (Titus) partnereként (fotó: Éder Vera)

 

Melyik rendezőre emlékszik vissza legszívesebben?

 

 

Az első név Kovalik Balázs, ez egyértelmű. Minden rendezésére szívesen emlékszem vissza. Közülük is kiemelkedik a Mozart-maraton, én azon belül a Cosí fan tuttéban énekeltem. Fergeteges, zseniális rendezés volt, aztán ez is eltűnt a süllyesztőben... A szintén Kovalik Balázs rendezte Britten-mű, a Csavar fordul egyet előadása az egyik leggyönyörűbb és legkifinomultabb munka volt, amit valaha csináltam. Nagyon szívesen emlékszem vissza a főiskolai előadásokra is, például a Giustinóra vagy a Pelléasra. És nagyon szerettem a Zsótér Sándor rendezte Zemlinsky operában, a Törpében is játszani, maradandó élmény volt nekem. Hihetetlen mély gondolati és érzelmi munka volt, amit a rendező ebbe az előadásba beletett. A színészi fejlődésem szempontjából persze azok is kulcspillanatok voltak, amikor semmilyen segítséget nem kaptam - sem jó partnert, sem jó rendezőt. Ilyenkor mindent egyedül kell megoldani és ez sok energiába kerül, de éppen ezért ezekből is sokat is tanultam. A szakmai tudásom alapját azonban mégis azok a rendezők és partnerek alkotják, akikkel nagyon jól tudtam együtt dolgozni.

 

 

Egyesek szerint manapság túlságosan is uralják a rendezők az operajátszást, gyakran öncélúan modernnek szánt előadásokkal. Mások szerint ez egy konzervatív hozzáállás, az operajátszásnak is lépést kell tartania a korral. Mi erről a véleménye?

 

 

Számomra egy szempont van: csak jó színház és rossz színház van. Egy rendezés akkor is lehet gyönyörű, ha a szereplők abroncsos szoknyában és parókában vannak, és akkor is lehet „ütős", ha a színpadon semmilyen díszlet nincs. Szerintem alapvető fogalomzavar van azzal kapcsolatban, hogy mi a tradicionális és mi a modern. Az emberek nagyon vizuálisan gondolkodnak. Gyakran a vizuális újításokat nevezik modernnek, az abroncsos szoknyát és a papírmasé díszleteket pedig tradicionálisnak, holott nem ez a lényeg. Hanem az, hogy van-e mögötte munka, és hogy az, ami a színpadon megszületik, jó vagy nem jó. "...hogy Violetta abroncsos szoknyát visel-e vagy tűzpiros miniruhát, teljesen mindegy..." Történik-e a Traviatában Violetta és Alfredo között valami, folyik-e köztük egy párbeszéd, van-e köztük kapcsolat? Kivesézte-e a rendező a két énekessel két hónapon keresztül ezt a kapcsolatot, eljutottak-e a finom részletekig? Dolgozott-e mindezen a rendező, aki érzékeny, intelligens, művelt, és van elképzelése az emberi kapcsolatokról? Az, hogy Violetta abroncsos szoknyát visel-e vagy tűzpiros miniruhát - mint Netrebko a salzburgi Traviatában -, teljesen mindegy. A tradicionális és a modern rendezés egyaránt lehet felületes. Sok embernek csak annyi az elvárása, hogy egy előadás kirepítse őt a mindennapi gondjaiból egy nosztalgikus, szép, idilli világba, amelyben a nők szép ruhában ültek és legyezővel legyezték magukat. Ez egy idealizált világ. A valóságban kellemetlen volt a leheletük, mert nem volt még fogkrém, és nem is mosakodtak annyit. A másik rendező viszont azt mondja: ma élünk, és azok az alapvető emberi érzések, fájdalmak, gyarlóságok, kapcsolatok, amiket Shakespeare leírt, vagy Mozart megkomponált, nem változtak. És van a közönségnek is egy rétege, aki nem a nosztalgikus papírmasé díszletre kíváncsi, hanem a darabban rejlő gondolatokra. Hogy mit tud a rendező ma elmondani nekünk Violettáról vagy Pillangókisasszonyról. A rossz rendező viszont akkor is rossz marad, ha egy olyan "modern" rendezést csinál, ami csak egy vizuális hókusz-pókusz, és ami mögött egy kitalált, ráerőltetett ideológia van, de gondolat nincs. Ez ugyanolyan rossz, mint amikor mondanivaló híján arról szól a darab, hogy a primadonna felhúzza a főkötőt, és látványosan gesztikulál.

 

 

we3

fotó: Operaportál

 

Szokott zenét hallgatni?

 

 

Szoktam, rengeteg CD-m van, bár mostanában kevesebb időm van erre. Nagyon szeretem például Callast és Lucia Poppot, de egyre többet hallgatok hangszeres klasszikus zenét is. Az énekeseket pedig igyekszem élőben hallgatni. Mióta ugyanis részt vettem néhány CD felvételen, már látom, hogyan megy ez, és tudom, hogy amit a CD-ről visszahall az ember, annak a fele sem igaz.

 

 

Az Önről szóló kritikákat elolvassa?

 

 

Általában igen, de azt gondolom, kevés olyan igazi kritika van, mint amilyeneket például Fodor Géza írt. Az ő írásait nagyon szerettem, és tragédiának tartom, hogy ő már nincs. Nagyon fontos szereplője volt az operai világnak. A kritikáiból gyakran többet tudtam meg a darabról, mint az azt megelőző egy év alatt, amíg dolgoztam a szerepen! Fórumokat, chat-eket viszont nem olvasok. Egyszer beleolvastam egybe, ahol rólam írtak, ráadásul jót, mégis nagyon rosszul éreztem magam. Rájöttem, hogy engem egyenesen sokkol, ha úgy beszélnek rólam, hogy én nem vagyok ott!

 

 

Mit csinál legszívesebben szabad idejében?

 

 

Olvasok. Elsősorban szépirodalmat, angolul és magyarul is. Nagyon sokat olvasok, szerintem abnormális mennyiséget! És persze a gyerekemmel vagyok...

 

Csák Balázs