head main interju

"Tulajdonképpen nem volt választásom..."

"Tulajdonképpen nem volt választásom..."

Interjú Prof. Dr. Temesi Mária operaénekesnővel. Első rész.

Háromrészes interjú az énekesnővel, aki március 3-án, a "Tannhäuser" Erzsébet szerepében ünnepelte operaházi tagságának 30 éves jubileumát. Az első részben Temesi Mária pályája kezdetéről, a tanulóévekről és első versenyeiről beszélt.

 

Úgy tudom, már nagyon korán megmutatkozott a zenei elhivatottsága. Mikor döntötte el, hogy operaénekes lesz?

 

Tulajdonképpen nem volt választásom, mert édesanyám, aki óvónőként énekelt, hegedült, mandolinon játszott és a zenei nevelésre különösen nagy gondot fordított, alapvetően meghatározta a zenei pályán való indulásomat. Zeneóvodába, majd zeneiskolába íratott be, így esetemben szerencsésen találkozott a szülői elképzelés a velem született adottságokkal. Már a zeneóvodai foglalkozásokat is nagyon szerettem! Kató néni játszva, színes mesefigurákkal tanította nekünk a szolfézs alapjait. Nemrég találta meg édesanyám rég elfeledett kincsei közt a zeneóvodai bizonyítványomat, amire az volt ráírva: "csillagos ötös - kimagasló tehetség". Meglepődtem, mert egyrészt nem tudtam e zeneóvodai bizonyítványom létezéséről, másrészt elgondolkodtam, hogy egy odafigyelő pedagógus egy pár éves gyermek fejlődésében is észrevehet már bizonyos jeleket. Aztán jött a hangszeres tanulás: Kató néni a csellót javasolta nekem, de én tiltakoztam. Mindenáron zongorázni akartam. Később, az énektanári diploma mellett a zongoratanári diplomát is megszereztem, amelynek a hozzá tartozó zeneelméleti felkészítéssel együtt a mai napig nagy hasznát veszem. Mégis, én világéletemben énekes akartam lenni!

 

A szegedi Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskola ének- és zongora fő tanszakára járt, ott érettségizett. Énektanára Berdál Valéria volt. Őt tekinti az első mesterének?

 

Igen, pontosabban az első komoly énektanáromnak, akinél már én is érdemben tudtam teljesíteni, hiszen akkor már túl voltam a mutáláson. Az első magánének tanárom rövid ideig Veszely Gabriella volt, akihez általános iskolai énektanárom, Dr. Hoffszang Józsefné, Kati néni vitt el. Kati néni az énekórákon és a kórusszerepléseken figyelt fel az énekhangomra. Rengeteg versenyre nevezett be, amelyről legtöbbször ezüst- vagy aranyérmemmel tértem haza. Nyolcadikos koromban a Tábor utcai zeneiskolában Szél Pálné Marikánál tanultam, aki odafigyelő szeretettel óvott, nehogy túl korán agyonénekeljem magam, hiszen akkor még nem volt kész a "hangszerem" sem biológiailag, sem technikailag, viszont folyton énekelni akartam. Abban az időben valaki egy koncert után lelkesen "csiszolatlan gyémánt"-nak nevezett...
Csak 16 évesen vett fel Berdál Valéria, a Szegedi Nemzeti Színház Érdemes művésze magához, amikor már két éve zongora főtanszakon tanultam a konzervatóriumban. Számomra igazi csoda volt, hogy énekelni egy valódi operaénekesnőtől tanulhattam! Valika nem csak fantasztikus énekesnő, de nagyszerű színész is volt, aki szigorú tanárként nem csak zeneileg, hanem előadóművészi szempontból is sokat adott: arra tanított, hogy az érzelmek megmutatásával a legmélyebb művészi átéléssel közelítsek a darabokhoz. A Szegedi Nemzeti Színházban számtalan nagyszerű előadást, színészi-énekesi alakítást láttam! Szegedi tanuló éveimre visszatekintve külön ajándéknak érzem, hogy ott helyben, már szülővárosomban szinte az összes nagy opera repertoárdarabot megismerhettem. "A Szegedi Nemzeti Színház operajátszása vetekedett a budapesti Operaházéval!" Életem meghatározó élménye volt, amikor először láttam a Szegedi Nemzeti Színház jeles művészeivel a Don Giovannit. Később Donna Anna drámai koloratúrákkal teli kényes szólamát 10 éven át énekeltem a Magyar Állami Operaházban Szergej Ljubimov rendezésében, fantasztikus művészekkel, neves magyar kollégákkal - Kalmár Magdával, Melis Györggyel, Kováts Kolossal, Polgár Lászlóval -, akikkel Petrovics Emil igazgatása alatt Wiesbadenben is vendégszerepeltünk ezzel a darabbal. Hát igen! Akkor még létezett "Interkoncert", amely közvetítő iroda által, Zimányi Zsófia vezetésével aktív nemzetközi kapcsolatok, sok magyar operaénekes utaztatása zajlott. De felejthetetlen sikert, hangos éljenzést hozott számomra az a Hamburgi Staatsoperben, Peter Schreier által vezényelt Don Giovanni-előadás is, amelyben Samuel Ramey és Roberta Alexander partnereként játszottam Donna Anna szerepét. A Szegedi Nemzeti Színház operajátszása a 70-es évektől vetekedett a budapesti Operaházéval! A Vaszy Viktor főzeneigazgató által megkövetelt zenei-művészi igényességet Angyal Mária és Horváth Zoltán nagyszerű rendezései majd a zenélés ezer rejtelmét ismerő Pál Tamás főzeneigazgató igényessége vitte tovább - Szeged operarajongó és zeneértő közönségét számos nagysikerű produkció élményével gazdagítva. Érdekes véletlen, hogy Tokody Ilona is ott lakott velünk egy utcában, a Tisza-parthoz közel, és előttem pár évvel, ugyanabban az általános iskolában és ugyanabban a zeneművészeti szakközépiskolában tanult. Ma ezt a kis Petőfi-telepi „Hármas utcát", amely az országnak két nemzetközi hírű operaénekest is adott, "operaénekesek utcájaként" emlegetik. Később a Szegedi Szabadtéri Játékokon egymást követő estéken felváltva énekeltük Verdi A trubadúr című operájának Leonóráját illetve az Aida címszerepét.

 

temesimint2

Luciano Pavarottival Philadelphiában, 1985-ben

 

Érettségi után a Szegedi Főiskolán tanult tovább.

 

Igen, bár én is, mint mindenki, a Zeneakadémiára, a fővárosba szerettem volna menni, ahová azonban először nem vettek fel. Konstanza B-dúr áriájával felvételiztem, de akkor még nem volt meg ehhez az áriához a technikám, és mivel komoly énektanulmányokat mindössze két éve folytattam, Valika sem igazán tudta még, hogy milyen irányba is induljon el velem. Zeneileg ugyan hibátlanul leénekeltem az ária közismerten nehéz szólamát, de minden énekóra után nagyon elfáradtam, mert még sok hang ment félre, koordinálatlanul a "torkomba". Eleinte, mint általában minden növendék, én is természetesen a tanáromat, Berdál Valit utánoztam, aki remek lírai szoprán volt - a mai napig meglévő koloratúrkészségemnek mellesleg jót tett a vele való munka. Valinak is és későbbi szegedi énektanáromnak, Sinkó Györgynek is olasz énektanára volt a budapesti zeneakadémián: Luigi Renzi, tehát Szegeden mindketten az olasz énekiskola alapjait adták tovább. Az érettségi és továbbtanulás idején Valika elvitt megmutatni engem a Szegedi Nemzeti Színházba, ahol a Don Pasquale Norina-áriáját előénekelve Pál Tamás főzeneigazgató azonnal szerződést ajánlott nekem. Valika azonban azt mondta. "Nem! Ennek a kislánynak még tanulnia kell." "...azt hittem, minden álmom romba dőlt..." A Zeneakadémiára azonban abban az évben mégsem kerültem be, így érettségi után egy évig a Szegedi Nemzeti Színház korrepetitoraként dolgoztam, elsősorban a Balettkarnál. Mellette énekórákra jártam és készültem, most már nem csak a budapesti zeneakadémiai, hanem a szegedi Zeneművészeti Főiskola felvételijére is - utóbbin zongora és ének főtanszakra is. A zongorát volt általános iskolai énektanárnőm, Kati néni javaslatára vittem tovább, aki azt mondta: "Kislányom, az éneklés bizonytalan dolog, legyen egy tisztességes, biztos szakma is a kezedben"!
Szívem vágya azonban változatlanul Budapest volt, ahová egy évvel később, másodjára sem vettek fel, pedig akkor már sokkal felkészültebb voltam. Azt hittem, itt a világ vége, hiszen rajtam kívül Szegedről mindenkit, Vali összes növendékét felvették, csak engem nem! Utólag köszönettel tartozom a Sorsnak, hiszen ma már világos, hogy a Gondviselés épp akkor vezetett utamra, amikor azt hittem, minden álmom romba dőlt. Az akkor teljes kudarcként megélt helyzetemről kiderült, hogy a legnagyobb ajándék volt számomra, hiszen így operaénekesi diplomám előtt zongoratanári diplomát is szerezhettem! A hangszeres zenei műveltségnek a mai napig hihetetlenül nagy hasznát veszem. De nem adtam fel: tanári diplomáim megszerzése után harmadjára is felvételiztem a Zeneakadémiára és ekkor megtörtént a csoda: felvettek, s rögtön az Opera szakra! A Zeneakadémia negyedik évfolyamára, rögtön a művészképzőbe, oda, ahová a Zeneakadémián belül is legalább olyan nehéz bekerülni, mint a Színművészeti Egyetemre!
Ha nem a hangszeres diploma vargabetűjével indult volna a pályám, ma valószínűleg a Szegedi Tudományegyetem oktatója, a szegedi énekiskola folytatója sem lehetnék. A Szegeden folyó énekes képzés sok tehetséget, neves énekest adott a világnak: Tokody Ilona, Felber Gabriella, Báthori Éva, Sánta Jolán, Komlósi Ildikó, Szendrényi Katalin, Busa Tamás, Frankó Tünde, Bátki Fazekas Zoltán, Miklósa Erika ... A szegedi énekiskola tanszékvezető utódjának kiválasztásakor azonban, mint utólag megtudtam, jelentős érv volt, hogy hangszeres művészként is ismerték a felkészültségemet - zongora főtárgy szakon is jeles diplomával végeztem, Dr. Kerek Ferenc Liszt díjas zongoraművésznél. De az énekesi pálya felé való áttörés akkor történt meg az életemben, amikor utolsó éves szegedi főiskolásként, még a budapesti opera szak megkezdése előtt, rangos díjat nyertem egy nemzetközi énekversenyen...

 

temesimint1

 

Ez az athéni Maria Callas Énekverseny volt 1979-ben, ahol a Különdíjat kapta. Hogy jutott ki erre az énekversenyre?

 

Szegedi főiskolai énektanárom - a Szegedi Nemzeti Színház neves basszistája, Érdemes művésze - Sinkó György nevezett be a budapesti Versenyirodán keresztül. Még létezett Versenyiroda, aki finanszírozta a magyar tehetségek külföldre utazását, versenyeztetését! De ahhoz, hogy eldöntsék, valóban kiutazhatok-e Görögországba, bizony kétszer is meghallgattak a budapesti Zeneakadémia tanárai, akiket sikerült meggyőznöm, hogy bátran engedhetnek egy vidéki főiskolás lányt is - aki ráadásul még csak nem is zeneakadémista - erre a rangos nemzetközi énekversenyre. Ez volt életem első nagy külföldi versenye. Márciusban nem csak a tenger, de az ég is valószínűtlenül kék Görögországban s mindez a virágzó jázmin és narancsfák illatában! Athénben később többször is énekeltem, de ez az első kiutazás életem legszebb élményei közé tartozik. Egy gyönyörű, ezüstből készült emlékérmet őrzök: a verseny Különdíját nyertem el.


Ezt számos további versenysiker követte. 1980-ban, Toulouse-ban a Teatre du Capitol Énekversenyen 3. díjat kapott. 1981-ben Rio de Janeiro-ban a Nemzetközi versenyek díjazottainak versenyén első lett, csakúgy, mint az 1985-ös philadelphiai Luciano Pavarotti Énekversenyen.

 

Szerettem versenyezni! A franciaországi Toulouse-ba már a budapesti Zeneakadémia opera szakos hallgatójaként, Kutrucz Éva növendékeként mentem ki. Ezekre a versenyekre változatlanul válogatók voltak a Zeneakadémián, mert mint említettem, a kiutazást és a kint tartózkodás költségeit a Versenyiroda fizette - ez így volt az "átkos" szocializmusban. A toulouse-i versenyen első díjat nem adtak ki, csak második és harmadik díjat, ez utóbbit kaptam én. A Rio de Janeiro-i versenyre külön, személyre szóló meghívólevél érkezett. Nem hittem a szememnek, amikor megtaláltam Szegeden, édesanyáméknál a postaládánkban. Az állt benne, hogy utazásom teljes költségén túl a riói tengerparti szállodát illetve az exkluzív étkezéseket ők, a meghívó fél fizeti!
Miután első bódulatomból felébredtem, rám tört az ijedtség: de hiszen én nem tudok ide elmenni, mert a riói verseny közvetlenül a zeneakadémiai opera szakos államvizsgám előtti intenzív próbaidőszakban volt, amelyre épp Bellini Norma című operájának híres- gyönyörűséges címszerepével készültem, Mikó András rendezésében, a Magyar Állami Operaház zenekarával... Rettenetesen izgultam; Rio de Janeiro meghívó levelével a zsebemben elenged-e vajon a Norma nagyszínpadi, zenekaros főpróbáinak "finiséből" Mikó András, zeneakadémiai színpadi gyakorlat tanárom, a Magyar Állami Operaház főrendezője, ahogy kollégáim emlegették: "Élet-halál ura"? Mikó Tanár úr gondolkodva maga elé nézett és azt mondta: "Mari, tudja már Norma szerepét. Mehet!". Ujjongtam, hogy a Tanár úr elengedett, és ő is igen büszke volt, mondhatni a tenyerén hordott, amikor senki nem gondolta, hogy első díjjal térek haza Rio de Janeiróból! A budapesti Zeneakadémián két év alatt - a tanári diploma megszerzése mellett - nyolc operafőszerepet tanultam és kitüntetéses diplomával végeztem. A Zeneakadémia kiküldötteként Bayreuthba utazhattam, Liszt és Wagner városába, az Ünnepi Játékokra. Itt hallott egy menedzser, aki által a saarbrückeni operaház azonnal egy kétéves állandó szerződést ajánlott - Verdi Traviátájával debütáltam volna... Végzős operaszakosként azonban már tudtam, hogy számítanak rám a Budapesti Operában is, ahol - még a zeneakadémiai operaénekesi diplomám megszerzése előtt - ki voltam már tűzve Wagner Lohengrinjének Elza szerepében, premier előadásban - és én ezt választottam!

 

(folytatás következik)

 

Csák Balázs