head main interju

"Itthon van elsősorban dolgom..."

"Itthon van elsősorban dolgom..."

Interjú Prof. Dr. Temesi Mária operaénekesnővel. Második rész.

Háromrészes interjú az énekesnővel, aki március 3-án, a "Tannhäuser" Erzsébet szerepében ünnepelte operaházi tagságának 30 éves jubileumát.

 

Az interjú első része

 

 

2. rész


A második részben az énekesnő mestereiről és Wagner-szerepeiről beszélt.

 

 

Wagner Lohengrinjének Elsa szerepével valósággal berobbant a magyar zenei életbe. Az akkori lapok szerint a fellépése szenzációs volt.

 

A premierre egy teljes éven át készültem - akkor még volt idő mindenre! -, és Elzaként valóban óriási szakmai és közönségsikerrel debütáltam. Azt a Lohengrint Békés András rendezte és Giuseppe Patané világhírű karmester dirigálta. Később Ilosfalvy Róbert partnereként Verdi Otellójának felejthetetlen előadásában vagy például Verdi: Don Carlos című operájában Giacomo Aragall oldalán is dolgozhattam Patané keze alatt. Nagy iskola volt ez nekem, különösen a zenei formálás terén tanultam rengeteget tőle.

 

A Rio de Janeiro-i győzelmet egy másik, talán még nagyobb verseny-győzelem követte. Ön tehát két világméretű versenyen is első díjat nyert.

 

Négy éve voltam a Magyar Állami Operaház tagja, a Drezdai Semperoper, a Berlini Staatsoper és a Nizzai Operaház állandó utazó vendégművésze, amikor ismét indultam egy óriási, világméretű versenyen, a philadelphiai Luciano Pavarotti Énekversenyen. Verdi: Álarcosbál című operájának Amélia szerepével versenyeztem. Soha nem felejtem el a philadelphiai Opera Company kétezer fős ujjongó, kiabáló közönségét, akik Amélia híres "Akasztófa áriája" után éljenezték a produkciómat! Nem hittem el, amikor az eredményhirdetésnél kiderült, hogy a Pavarotti-versenyen szintén első díjat kaptam! Magyarországról abban az évben még Komlósi Ildikó nyert, aki szintén a szegedi Berdál-iskola növendékeként indult ... A négy évvel korábbi versenyről Gulyás Dénes és Polgár László, később Sümegi Eszter kolléganőm tértek haza ugyanilyen győzelemmel.

 

Másodszor is lehetőséget kapott, hogy külföldre menjen...

 

A saarbrückeni operaház szerződésére nemet mondva még egy aláírásomra várakozó, két éves állandó szerződést hagytam aláíratlanul az Interkoncertnél. A berlini Staatsoper-beli vendégszereplésem után ugyanis - a Lohengrinben énekeltem Peter Schreierral, Theo Adammal és Molnár Andrással -, egy előéneklésemet követően kínált szerződést Michael Hampe intendáns a Kölni Operaházhoz. Vívódtam, hogy mit tegyek, mert akkoriban külföldön az akkori első férjem - aki jogász volt - nem talált volna könnyen munkát. Nagyot változott azóta a világ! Ma már szinte el sem hisszük, de a nyolcvanas évek elején komoly rizikót jelentett a hazai híd felégetése, a "nyugatra" szerződés, amelyet akkori körülményeimet mérlegelve nem mertem vállalni. Ki tudja, hogy alakult volna e németországi szerződésekkel a sorsom, bírtam volna-e a köztudottan torkot kikészítő német munkatempót (hiszen ott - saját szememmel láttam - a premier napján is köteleznek egy teljesen más opera próbájára). Mindenesetre, ha nehezebb életet is választottam az itthon maradással, ma már büszke vagyok, hogy magyar földön adhatom vissza azt a tudást, amit itthon, Magyarországon kaptam a Mestereimtől. Főszerepek sokaságát énekelve a világ számos neves operaházában élhettem meg csodálatos, hangosan éljenző sikereket közel 20 éven át anyaszínházamban, a budapesti operaházi feladataim ellátása mellett - egyedül utazó, vendégszereplő művészként. Rengeteget tanultam ezekben az utazó években, előadásaimról rengeteg gyönyörű kritikát őrzök. Mindig más és más partnerekkel, rendezőkkel és karmesterekkel dolgoztam, akik szintén sokat formáltak a zenei-művészi énemen, a színpadi előadóművészi és zenei-formálási eszközeim kialakításában.
De mivel semmi nem történik véletlenül, ma már világosan tudom, hogy nekem itthon, saját szülőhazámban van elsősorban dolgom. A Magyar Állami Operaház jelenleg is aktív szopránjaként - épp most, március 3-án ünneplem operaházbeli tagságom 30., jubileumi évadát Wagner: Tannhäuser című operájának Erzsébet szerepével. Ezt is elrendezte a Sors, hogy Wagnerrel debütáltam és Wagnerrel jubilálhatok, nem is akármilyen főszereppel! És bár az Operaházban a jövő évadtól az összes magánénekes állandó szerződése megszűnik, és vendégszerződésekkel fogunk tovább dolgozni, remélem a Wagner-operákban még sok élményt adhatok a magyar közönségnek a továbbiakban is. Idén kettős jubileumot ünnepelek: 15 éve tanítok magánének főtárgyat és énektechnikát szülővárosomban, Szegeden: a Szegedi Tudományegyetem habilitált és doktorált tanszékvezető professzoraként.

 

temesimint3

Elisabeth szerepében a Tannhäuserben

 

Ön nem csak az egyetemi évei alatt, hanem énekesi pályája során is állandóan képezte, képzi magát, így - az említett iskolák mellett - dal és oratórium szakon is a weimari Franz Liszt Musikhochschulében és a salzburgi Mozarteumban. Több alkalommal részt vett Lore Fischer weimari és salzburgi, Jevgenyij Nyeszterenko budapesti, valamint Anne Reynolds és Hamari Júlia mesterkurzusain.

 

Weimarba, Lore Fischer dalénekesnőhöz tudatosan mentem, még a zeneakadémiai - opera tanszaki - évek előtt. Tőle sajátíthattam el először a német színpadi szövegkiejtés, a "Bühnen-Deutsch" alapelveit. Nagy fegyelmet tanultam ott, és a vérbeli muzsikus zongorakísérők által megérezhettem a kamaramuzsikálás valódi együttes örömét. Weimar - Goethe, Schiller és Liszt városa - után Salzburg, Mozart szülővárosa szintén óriási hatást váltott ki bennem, kitágítva és fejlesztve addigi zenei látásmódomat. Ezekre a mesterkurzusokra nagyon komolyan készültem: Szegedről rendszeresen felutaztam Gádor Ágneshez, a Zeneakadémia könyvtárvezetőjéhez, akivel Dietrich Fischer-Dieskau előadásában szinte az összes Schubert-dalt végighallgattuk. Lore Fischer kurzusain a Schubert-dalok hét kötetében szereplő művek állandó munka tárgyai voltak. Számomra ez gyakorlatilag egy szabadegyetem volt! Nagyon fárasztó vasárnapok voltak ezek Gádor Ágival, egész nap Schubert-dalokkal foglalkozva, lefordítva, megértve azokat, de hihetetlen rálátást kaptam a német dal-kultúrára, hiszen a legjobb előadó tolmácsolásából ismerhettem meg a dalirodalom remekműveit! Dietrich-Fischer Diskau előadásában, értelmezésében, precíz szövegkiejtésében, akitől a német színészek is dikciót és szöveg kiejtést tanultak! Így figyelhettem meg a jól értelmezett német szövegmondás, zenei-szövegi hangsúlyozás és a professzionális német szövegkiejtés technikáját, ami később, a 10 éves németországi, különböző operaházakbeli munkáim során óriási alapokat jelentett, amit aztán ott még tovább fejleszthettem. Mivel az éneklés két komponensű: a dallamot szöveggel együtt szólaltatjuk meg, azaz a zenéléssel, a zenei kifejezéssel egyidejűleg tehát a szövegmondás-értelmezés és hangsúlyozás technikáját is művészi színvonalra kell emeljük, ezért ezek a továbbképző évek is rendkívül hasznosak voltak az életemben. Jevgenyij Nyesztyerenko budapesti zenekadémiai kurzusán az orosz színpadi szövegkiejtés mellett a színpadi szerepformálásnak - a koncert színpadon partnerek nélküli, egy személyben is megteremtendő - légkörét tanulhattam egy nagyszerű, színészi vénával is megáldott operaénekes előadóművésztől.

 

Később Takács Paula, László Margit majd Adorján Ilona is tanította Önt.

 

Nagyon fontosnak tartom, hogy bármilyen szakmát is választ az ember, szakmája megtanulásában a tökéletességre törekedjen. A választott szakma így válik boldog hivatássá és a mindennapoknak is nemes célt adó életformájává.
Valami fontosat minden Mesteremtől elsajátítottam! Ez a műhelymunka kölcsönös türelem és a szakma szeretete nélkül nem működik, rengeteg időbefektetést igényel, ezért hálával tartozom mindegyiküknek, akik áldozatos munkájukkal, türelmes tanításukkal kontrolláltak, terelgettek az utamon. Tanítványaimmal is ugyanezt a példát követve, ugyanezzel a munkamódszerrel dolgozom. A fáradtságmentes, szabad torkú éneklés tudatos alkalmazását - az erre felépített és célirányosan izomfejlesztő énektechnikai gyakorlatok tudatos alkalmazásával - a Kolozsvári Zeneakadémia egykori professzorának, Adorján Ilonának köszönhetem. "Ma már saját magamból építkezem..." Én is ugyanúgy, mint sok más, neves hazai pályatársam. Valójában a tudatos hangszerhasználat énektechnikája az, ami ma ilyen teherbíróvá tesz. Ezt a letisztult énektechnikát tulajdonképpen a pályám során, jóval a hivatalos tanulóéveim és a diplomaszerzésem után sajátítottam el. Persze ez más szakterületeken is így van. Nem volt egyszerű a világban rendszeresen utazó művészként, a hazai és nemzetközi előadásaimra való felkészülések mellett folyton kísérletezni, gyakorolni és figyelni, ellesni a titkokat. De épp a folyamatos képzés-kutatás-gyakorlás által válik az énekes önállóvá! Az igazi művészi szabadság akkor születik meg a színpadon, ha a technika letisztul, vagyis semmilyen futam, semmilyen fekvés, semmilyen nehéz hangszer-állás nem akadálya többé a színpadon való előadóművészi átlényegülésnek. Ma már elsősorban saját magamból építkezem, de a nagyszerű operaházi korrepetitorok, karmesterek és rendezők mellett lényegesnek tartom egy állandó külső énekes fül jelenlétét is, hiszen az énekes bármilyen önálló is, igazából kívülről soha nem hallja magát. Hogy saját belső érzeteim véletlenül se téveszthessenek utat, minden fontos fellépésem előtt elviszem a darabjaimat Csengery Adrienne operaénekes és tanár kollégámnak, Kiváló művésznek is, akinek a fülében megbízom és így a tőle kapott instrukciók tovább gazdagítják az aktuális szereptudásomat. Rendszeres fellépéseim mellett sokat segít még a kondícióm megtartásában a tanítás, amelyet zeneileg, előadóművészileg egy, a művészi énemmel is folytonos kölcsönhatásban lévő fejlesztő erőnek érzek.

 

tmint2meghivo

Meghívó a jubileumi Tannhäuser előadásra

 

A szakmai tudás fokról fokra történő épülését igazán a pálya sűrűjében alkotva éli meg az ember. Amikor eljönnek a nagy Mozart, Verdi, Wagner, Puccini vagy Csajkovszkij főszerepek, nehéz szólamok és finálék, akkor derül csak ki, hogy valóban megalapozott-e egy énekes énektechnikailag is. Könnyen bele lehet bukni, ha valaki hiányos, vagy csak 80 %-os technikai tudással énekel, mert ez a szerepek bizonyos útvesztőiben, "kanyarjaiban" az énekes számára is azonnal kiderül. Emlékszem egy Wagner-hetemre. A Walkür Sieglindéjét énekeltem, Marton Éva volt Brünnhilde. Másnap éreztem, hogy náthás vagyok, de harmadnap be kellett ugranom a Siegfried Brünnhildéjeként. Két napra rá pedig az Istenek alkonya Brünnhildéjét énekeltem... Úgy, hogy a Siegfried utáni egyetlen pihenő nap alatt sem pihentem, hanem a következő öt órás darabot, az Istenek alkonyát próbáltam... Örültem, hogy akkor már énektechnikailag is készen álltam e kihívásra. És bár mélységesen benne voltam az alakításommal a szerepeimben, éneklés alatt is pontosan tudtam, hogy milyen alapvető izmoknak a koordinációit kell épp bekapcsolnom, amelyek által nem éreztem megerőltetőnek ezeket a legnehezebb Wagner-főszerepeket sem. "...az ösztönvilág legmélyéről dolgozunk..." Mi, operaénekesek is az ösztönvilág legmélyéről dolgozunk, mint muzsikusok, előadóművészek, de a tudatos kontroll a háttérben mindig jelen van, hogy a darabban leírt gondolatok és érzések pont ott, pont abban a pillanatban és pont azon a hőfokon, a zenei történések, dallamok megszólalása pillanatában születhessenek meg bennünk. Ebben különbözik az operai színészmesterség a prózai színészmesterségtől. Rendkívül sokat tanultam e téren Németországban, Christina Mielitz rendezéseiből, a Drezdában és Berlinben eltöltött több éves közös munka során. Akármilyen átéltnek is tűnik tehát egy szereplő az operaszínpadon, bizonyos énekszólamok veszélyesebb "kanyarjaiban" a legtudatosabban kell figyelni a megfelelő technikára akkor is, amikor drámaian „sistereg" a színpadon körülöttünk a levegő. Persze, akkor profi egy énekművész, ha a közönség mindebből semmit nem vesz észre...
Mesterkurzusok keretében is igen élvezetes szakmai továbbképzéseken vehettem részt a pályám során: Anne Reynolds, Bayreuth mellett élő angol énekesnőtől a színpadi szövegformálás előadóművészi technikáit, Hamari Júlia, Stuttgartban élő, világhírű magyar származású operaénekesnőtől pedig a legato éneklés és a mélyen átélt előadóművészi-muzsikálási mód művészetét tanulhattam, így válhattam az ott születő élmény folyamatának részesévé hallgatóként, majd énekesként. Igen hálás vagyok mindkettőjüknek: pezsdítőek és fontosak az ilyen közös alkotóműhelyekben folyó munkák!

 

tmint2portre

 

Ugyanilyen tudatossággal választja meg a szerepeit is?

 

Igen, tudtam nemet is mondani, ha kellett. A Bolygó hollandi Senta szerepét például először visszaadtam. Ha a megfelelő gyakorlás mellett is vannak bizonyos fekvések egy darabban, amik nem igazán esnek jól, vissza kell a szerepet adni. Vagy a Trisztán és Izolda, amire a budapesti Operaház túl korán hívott, még harminc éves sem voltam! Akkor én a Parasztbecsületre készültem Berlinben, és szabad időmben tanultam Izolda szerepét. De éreztem, hogy nem tudnék órákig Izolda magas, váltóhangos lágéjában énekelni anélkül, hogy kifáradjak. Akkor még nem volt birtokomban az a technika és teherbíró képesség, amellyel ma rendelkezem. Hangi értelemben a Lohengrin Elzája volt akkor a határ, ebben a szerepemben imádott közel tíz éven át - Budapest mellett - a drezdai, berlini, athéni és madridi közönség. De ebben is értek váratlan helyzetek... Emlékszem például arra a Lohengrinre, amelynek Katharina Wagner volt a rendezője 2004-ben. Akkor Ortrud szerepét énekeltem, és a rendező nagyon nehéz feladat elé állított. Van az opera vége felé Ortrudnak egy utolsó, kárörvendő, híresen nehéz, de mégis diadalittas győzelmi mámorban kérkedő bosszú-éneke. Imádom! Ebben a helyzetben szinte lehetetlen nem gesztikulálni és vigyázzban állva énekelni. Katharina Wagner azonban azt mondta, hogy meg sem mozdulhatok! Végül mégis sikerült a rendező elképzelését megvalósítanom, bár először úgy éreztem, belehalok. Amikor sikerült, közös volt az öröm, és Katherina egész stábja lelkesen gratulált az én szuggesztív alakításomhoz. Az Istenek alkonya Brünnhilde szerepe sem mindennapi fizikai-szellemi terhelés. Amikor énekeltem, a legnagyobb kihívást számomra a színpadi jelenlétek közti hosszú várakozások jelentették, amelyekben szellemileg és fizikailag pihentnek, nyugodtnak, hangilag viszont frissnek és aktívnak kellett maradjak. A szerep mennyisége eleve mindenki számára megerőltető, és tudtam, hogy a köztes időkben fizikailag mindenképp pihennem kell. Délután háromkor bemegy az ember az Operába, és a darab legnehezebb énekelnivalójával, Brünnhilde 20 perces Záróénekével este 11 után lép - a közönség kihegyezett várakozására - színpadra. Úgy kellett lazítanom, hogy igazából nem engedhettem le! Néhány előadás után kitaláltam számomra a legjobbat: törökülésben, jelmezben ültem a földön az öltözőmben, ami után aztán mindvégig ismét "toppon" tudtam maradni a legutolsó percig.

 

Számos szerző operájában énekelt nagy sikerrel, a legtöbben mégis elsősorban Wagner-énekesnőként tartják számon. Elfogadja ezt a besorolást?

 

A hangszínem, az óriás zenekart is áténekelni képes hangerőm és a valószínűleg létező, odafentről kapott szellemi-érzelmi kisugárzó erőm, illetve a német zene iránti meglévő érzékem és a hangszeres múltamból is táplálkozó zenei-ritmikai-stílusbeli formálásom miatt mondják talán sokan, hogy elsősorban Wagner-énekesnő vagyok, és ezt el is fogadom, hiszen ez külön elismerés. Mert Wagner operáinak női főszerep alakításaival, a Wagner heroinák hiteles megformálásával sokkal nehezebb a közönséget a hangos ujjongásig felforrósítani, mint egy rövidebb, dallamosabb Verdi vagy Puccini operában! Boldog vagyok, hogy nekem ez a Magyar Állami Operaház színpadán a pályakezdetemtől, külföldön pedig Athén, Drezda, Madrid, Pozsony, és Berlin híres nemzetközi operaszínpadain több éven át folyamatosan megadatott. Azonban azért is szeret talán annyira a közönség Wagner operáiban, mert az én lelkem Wagner főszerepben is vitathatatlanul olasz!

 

(befejező rész következik)

 

Csák Balázs