head main interju

"Wagnert énekelni más..."

"Wagnert énekelni más..."

Interjú Szabóki Tünde szopránnal, az idei Wagner-napok egyik főszereplőjével.

A Wagner-napokon, a Művészetek Palotájában több előadáson is fellépett, többek között a Tannhäuserben, Erzsébet szerepében. Egy korábbi interjúnkban ez utóbbit egyik szerepvágyaként emlegette.

 

Igen, és körülbelül húsz éve tudom már Erzsébet szólamát. Egyszer, régen volt egy álmom: be kellett ugranom a Tannhäuserbe, de csak a két áriát tudtam. Izzadva ébredtem, és azt mondtam magamnak: azonnal meg kell tanulnom a teljes szerepet. Egyébként előéneklésre is a Csarnok-áriát szoktam vinni.

 

Mikor kérték fel erre az előadásra?

 

Január 26-án volt a Művészetek Palotájában egy jótékonysági koncert a japán földrengés áldozatainak. Fischer Ádám kért fel, hogy a koncerten énekeljem el Erzsébet két áriáját. Az előadás után mondta, hogy a Wagner-napokon már a teljes szerepet kellene coverolni [azaz "tartalékos" szereplőként felkészülni - szerk.]. Pár hete derült ki, hogy a külföldi kolléganő nem tud eljönni, így én lépek fel a két Tannhäuser-produkcióból az elsőben [a második előadáson Petra Maria Schnitzel énekelt - szerk.].

 

A repertoárján már eddig is több Wagner-szerep volt, így Elsa, Sieglinde, Gerhilde, és a 3. Norna...

 

Most pedig Erzsébet mellett hozzájött még ezekhez Freia szerepe is a Rajna kincsében. Május elején tudtam meg, hogy Ildikó Raimondi beteg lett, így ezt is nekem kell énekelnem.

 

Freiát énekelte volna idén az Operaházban is, de az az előadás elmaradt.

 

Így van, mire elkezdtem volna tanulni a szerepet, lemondták az előadást.

 

Az említett Wagner-szerepekhez képest mennyire nehéz Erzsébet szólama?

 

Az én hangomnak nem nehéz ez a szerep, de kétségtelen, hogy kell hozzá fizikai állóképesség. Idősebb kollégáimtól sokszor hallottam, hogy "Wagnert énekelni más". Ez minden nagyobb Wagner-szerepre igaz. Teljesen más "dimenzió", mint például Verdit vagy Leoncavallót énekelni.

 

Vannak-e további Wagner-szerepálmai?

 

Nagyon szeretném elénekelni a Walkürben Sieglindét. Elsa szerepére pedig a Lohengrinben már van is felkérésem, azt a produkciót Pécsett csináljuk majd a Pannon Filharmonikusokkal. Nagyon szeretem Isolda, Kundry és Brünnhilde szerepét is, de ezek már nem igazán a hangomnak valók, tudom, hogy nem szabad elvállalnom őket.

 

szabokitint12tannhfotopetozsuzsa

A Tannhäuser előadásán a Művészetek Palotájában (fotó: Pető Zsuzsa/Művészetek Palotája)

 

Egyesek szerint a félig-szcenírozott előadásokban az énekesnek nehezebb dolga van, mert kevesebb díszlet mellett kell igazán élővé tenni a produkciót.

 

A mostani Wagner-előadásokat én inkább szcenírozottnak nevezném. Igaz, a német rendezői színházról van szó, amely itt egyszerűbb eszközökkel dolgozik, de nagyon szép előadások voltak. Matthias Oldag rendezővel korábban nem volt szerencsém együtt dolgozni, de remélem, hogy a jövőben lesz még rá alkalom. Miután megérkezett Budapestre, három nap alatt "felrakta" a Tannhäusert. Láthatóan a fejében volt már az egész, azt követően már csak színeztünk, javítgattuk a produkciót. Nagyon jó volt vele a közös munka. [Matthias Oldagot a hazai közönség is ismerheti: az elmúlt években a Miskolci Operafesztiválon ő rendezte Berg Wozzeck-jét és Britten Lucretia meggyalázása című operáját - szerk.]

 

A Tannhäuser címszerepét Robert Dean Smith énekelte. Vele milyen volt együtt énekelni?

 

Nagyszerű tenorista, aki győzi a szerepet, és valljuk be, Tannhäuser esetében ez sem minden tenoristáról mondható el... "Összeolvadt a hangunk, együtt zenéltünk..." És nem akart "hang-versenyt" rendezni, nem az volt a cél, hogy leüvöltsük egymást a színpadról. Összeolvadt a hangunk, együtt zenéltünk. Azt hiszem, ez egy "áldott produkció" volt, már a próbák alapján is lehetett tudni, hogy ezúttal minden összejön. Így is lett, igazán sikeres előadás volt.

 

A Tannhäuser mellett fellépett még a Wagner-napokon a Rajna kincsében, a Walkürben és az Istenek alkonyában is. Megterhelő volt?

 

Nem. Ha Brünnhildét kellett volna énekelnem, az nyilván megterhelő lett volna. Freia szerepe nem túl nehéz. Végig fent kell ugyan lenni a színpadon, de maga a szerep nem hosszú. A walkür-lány szólama megterhelő, de főleg azért, mert ott nagyon kell számolni. Az Istenek alkonyában a Norna szólama pedig egy gyönyörű, kényelmes szerep.

 

szabokitint12

 

Tekintsünk vissza az elmúlt évadbeli fellépéseire! Tavaly decemberben énekelte Wagner Wesendonck-dalok című művét Rados Ferenc kíséretével.

 

Csodálatos volt, életem egyik legnagyobb élménye. Rados Ferenccel 14 éves koromban találkozhattam először, amikor zongoraórákat adott nekem, már ott le voltam tőle nyűgözve.
Hasonlóan emlékezetes marad számomra az elmúlt évadból a Liszt: Krisztus oratórium is Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal, szerintem világszínvonalú produkció volt.

 

Elmaradt viszont Brahms Német requiemjének előadása, miután Christoph von Dohnányi karmester lemondta a produkciót.

 

Igen, sajnos. Megjegyzem, nekünk, előadóknak a mai napig nem fizették ki a vis maior helyzet miatt járó pénzt...

 

Fellépett az Operaházban is, a Don Giovanniban, Donna Elvira szerepében. Ez viszont egy igen vitatott előadás volt, a produkció nagyon negatív kritikákat kapott.

 

Már a próbák is igencsak nyögvenyelősen mentek, eleve túl sok idő ment el ennek a nem túl komplikált darabnak az előkészületeivel. A helyzetet a próbák során a kanadai-amerikai karmesternő [Keri-Lynn Wilson - szerk.] is nehezítette, akiről a mai napig nem tudjuk, hogy mit is akart kihozni a darabból. Szerencsére végül nem ő, hanem Kesselyák Gergely dirigált. Ha a Tannhäusert áldott produkciónak neveztem, a Don Giovanniról csak azt mondhatom, hogy szerencsétlen produkció volt, amelyben valahogy semmi sem jött igazán össze. A darab egyetlen igazi pozitívuma Nanà Cecchi személye volt. Még soha nem találkoztam olyan díszlet- és jelmeztervezővel, aki ennyire érti a dolgát. Nem véletlenül világhírű, és amit a darabban elgondolt, azt végig is vitte.
Visszatérve a fellépéseimre: a Győri Szimfonikusokkal volt január végén egy nagyon szép operett gálánk - imádok Lehárt énekelni! Május végén pedig a Művészetek Palotájában léptem fel az "Hommage à Ligeti" című esten - az ott elhangzó darabokat szeretnénk a közeljövőben felvenni CD-re.

 

szabokitint12dongeder

A Don Giovanni előadásán a Magyar Állami Operaházban Bretz Gáborral

(fotó: Éder Vera)

 

Térjünk rá a következő évadra. Az Operaházban ismét a Don Giovanniban lép majd fel?

 

Igen, egyelőre legalábbis csak erről van szó. Persze jó lett volna, ha ezt már novemberben megtudom, és nem csak májusban, mert akkor több fellépést vállalhattam volna el máshol. A produkciók ilyenkor már le vannak kötve... Az azonban biztos, hogy decemberben lesz két Lohengrin-előadásom a Pannon Filharmonikusokkal és szó van külföldi fellépésekről is, így a Fidelio és a Kékszakállú herceg vára előadásairól. Mindezt megelőzően, nyáron fellépek Bruckner Te deum című művében Grazban, és énekelek egy Mozart C-moll misét Karintiában. Utána tanítani megyek a Crescendo Nyári Akadémiára és zsűrizek egy kórusversenyen Ausztriában.

 

Csák Balázs