head main interju

"A mai operáknak ez a sorsuk..."

"A mai operáknak ez a sorsuk..."

 Interjú Fekete Gyula zeneszerzővel.

Fekete Gyula zeneszerzővel, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszékének vezetőjével beszélgettünk, aki az idei Miskolci Operafesztiválon az Operaverseny egyik zsűritagja volt.

 

 

 

A Miskolci Operafesztiválon Kesselyák Gergely fesztiváligazgató, karmester kezdeményezésére – idén először - operaíró versenyt is rendeztek. Tud még ilyen versenyről?

 

Igen, van egy „Fedora” elnevezésű kortárs kamaraopera-író verseny Olaszországban. Én is csak erről az egyről tudok, de gondolom több is van. Gergő sokat tesz ennek a versenynek a felvállalásával azért, hogy új operák szülessenek. Felismerte a problémát, hogy az opera ma egy múzeumi tárgy, és a műfaj nagyon küzd azért, hogy kikerüljön ebből a múzeumból. Új operákat íratni: ez egy nagyon bátor vállalkozás.

 

Az ismertebb és elismertebb szerzők műveit nyilván színházakban, operaházakban mutatják be. Erre a versenyre tehát inkább amatőrök fognak jelentkezni.

 

Valóban van egy olyan generáció, amelynek a tagjai már nem jelentkeznek egy versenyre. Ugyanakkor érkezhetnek másoktól olyan friss, új szellemű művek, gondolatok, amikre nem is számítunk. Akár külföldről is, mint például idén az olasz Girolamo Deraco operája, a Taci!. A szerző egy egészen új ötlettel állt elő.

 

Egy nyolc másodperces operáról van szó. Nem poénnak szánta ezt a szerző?

 

A Taci! itt, a bemutatón egy „gegre volt fogalmazva”, azonban van a műnek egy másfajta olvasata is. Ez pedig az élet és a világ mindenségéről szól. A nagy csendből kiszakított nyolc másodperc, amelyben a szerző felszólít, hogy „Csend!”, egy nagyon mély, filozofikus állítás. Egyébként Girolamo Deraco el is mondta: kíváncsi, hogy a darab végén milyen hosszú lesz a csend, vagyis meddig marad csendben a közönség.

 

fgyint

Fekete Gyula zsűritagként az Operafesztivál Zárógáláján (fotó: Vajda János)

 

Kérem, jellemezze röviden a többi döntős művet is! Hallhattuk Szilágyi Miklós Ostrom című operáját, Németh Norbert Hazug románc című művét és – versenyen kívül – az Ember tragédiáját, amelynek Dobos Attila a szerzője.

 

Az Ostrom történetválasztása izgalmas. Az aggodalmam a művel kapcsolatban az, hogy lehet-e egy ilyen érzelmi összetettségű és hosszúságú művet kizárólag fúvószenekarra írni. A Hazug románcban nagyon ügyes zenei készséggel megfogalmazott muzikális gesztusokat, zenei frázisokat hallhattunk. Kérdés azonban számomra, hogy a zenedráma, a darab építkezése kellően átélhetővé tudja-e tenni a történetet a közönség számára.

 

A művet a szerző verista operaként definiálta. Lehet ma verista operát írni?

 

Volt egy tanárom, egy „igazi kortárs zeneszerző”, aki egy nap elhatározta, hogy Schubert stílusában fog írni. A megszólalásig hasonló műveket írt, persze mégsem olyanokat, mert ő nem Schubert volt. Bele lehet tehát bújni mások bőrébe, ha valakinek ez a gondolata támad. Magam is veszélyesen közel kerültemehhez a helyzethez a Liszt-operámmal, az Excelsior!-ral. Abbana Liszt iránti hódolatot szerettem volna megmutatni, és nem igazán találtam ehheza megfelelő kortárs zenei hangot. Liszt művészetéhez képest minden olyan gyengének tűnt. Ezért Liszt-motívumokból és modorokból, a Lisztet körülvevő világból állítottam össze a darabot. Úgyhogy ez egy „modor-opera”… Találó elnevezés, eddig nem is jutott eszembe! [Nevet.] Ugyanakkor mégis modern opera. Az eklektika az építészetben jól ismert, elfogadott kategória. A zenében viszont inkább pejoratív értelemben használják, ami nem helyes. Hiszen annyiféle zene van ma velünk…

 

Visszatérve a művekre: az Ember tragédiáját versenyen kívül mutatták be, mert nem volt meghangszerelve. Egyetért azzal, hogy csak olyan szerzők indulhassanak, akik meg is hangszerelték a darabot?

 

Így szólt a kiírás, bár egy szerző odaadhatja a művét egy hangszerelőnek is. Ami gyakori, főleg a filmzenei vagy a musical bizniszben. Kesselyák Gergő pedig kezdettől fogva hangsúlyozza, hogy népoperaként ő az ún. crossover műfajt is szívesen fogadja.

 

Hogyan ismerik meg a zsűritagok a versenyre beérkezett műveket? Elég a zongorakivonatot elolvasniuk és már tudják, hogyan szólna?

 

Nem, én azért leülök a zongora mellé és egy kicsit átjátszom a darabot. Egyébként a versenyzők küldenek valamennyi hangzó anyagot is.

 

A versenyen csak zongorakísérettel hallhattuk a műveket, igaz, a gálán már zenekarral is elhangzottak egyes részletek. Ezt persze nem is lehetne másként, de a közönségnek így nem könnyű valós képet kapnia a darabokról.

 

Ez teljesen érthető. Zenekari kíséret nélkül az előadás a zsűrit is becsaphatja. A mai zenében már olyan hangszerelési technikák vannak, amit nagyon nehéz zongorán visszaadni. Utóbbi addig áll meg a lábán, amíg a 12 hangból építkezik egy zene, de amikor már hangszínek válnak kiemelkedően fontossá, azt a zongora nem tudja visszaadni. Persze, ami nyilvánvalóan rossz, azt a zongorakivonatból is lehet látni.

 

A versenykiírás alapján kifejezetten ún. népoperákat keresnek. Hogyan definiálná azt, hogy „népopera”? Ráadásul, ahogy már Ön is említette: gyakori a műfaji keveredés, sőt, kifejezetten szívesen látják a vegyes műfajú crossover darabokat. Úgyhogy azt a kérdést is feltehetem: hogyan definiálja azt, hogy „opera”?

 

Az opera egy zenedráma, ezzel a kifejezéssel lehet talán a legjobban leírni. Olyan drámai műfaj, amelyben a színpadra lépő embereknek karakterük, történetük van, a szereplők konfliktusba kerülnek egymással, mindezt pedig a zene is hordozza. A „népopera” pedig olyan opera, amely közérthető, befogadható, élvezhető, de anélkül, hogy a minősége csökkenne. Magas zenei színvonalon van megírva, jó történettel, és a zenedramaturgiai követelményeknek is eleget tesz. Mint például Donizetti operái, amelyek annak idején széles körben nagyon népszerű voltak. Persze, ma is azok, de az új népoperáknak mai nyelven kell szólniuk a közönséghez.

 

Amit elmondott, az a musicalre vagy az operettre is igaz lehet.

 

Igen, de itt lépcsőfokokról van szó. A kérdés az, hogy mennyire hangsúlyos a műben a zene szerepe. A musicalben és az operettben kevésbé. Ha nagyon leesik a műben a zene teherhordozó ereje, már nem beszélhetünk operáról.

 

A hangosítás hiánya nem lehet kritérium?

 

A hangosítás miatt a zene vagy a dramaturgia még nem sérül. Az előadás minőségét viszont a hangosítás ronthatja. Hiszen nem arra vagyok kíváncsi, hogy a hangfal milyen minőségű, én az énekest akarom hallgatni.

 

fgyexcelsiorint

Jelenet Fekete Gyula Excelsior! című operájából; Thália Színház, 2010

(fotó: Magyar Állami Operaház - Juhász Attila)

 

Önnek több operáját mutatták már be nagy közönségsikerrel, a legutóbbi a már említett Excelsior! volt 2010-ben. Néhány előadást követően azonban a darabjait nem játszották tovább, ami természetesen más kortárs szerzők műveire is ugyanígy igaz. Ha egy zeneszerző ma operát ír, szükségképpen ezzel kell számolnia?

 

Azt hiszem, hogy igen, és botorság lenne ezen sajnálkoznom. Ma ilyen az operaházak gondolkodása, a mai operáknak ez a sorsuk. Ha kap is az ember egy megrendelést, az csak néhány előadásra szól, és ez a világon mindenütt így van. Ez marketing kérdése. Külföldön van egy-két szerző, akiknek játsszák a darabjait, de nekik nagyon nagy a kapcsolatrendszerük és nagyon komoly marketing tevékenység áll mögöttük. Magyarországon azonban a művészeti menedzseri szakma és a mecenatúra nincs túl jó állapotban, egy szerzőnek pedig elég limitáltak a lehetőségei, ha menedzselni szeretné a saját darabját. Korábban az Interkoncert, majd a Hungaroton és az Editio Musica végzett promóciós tevékenységet, de ezek a rendszerváltás után fokozatosan szétestek. Ráadásul Magyarországon az elmúlt években az Operaház sorsa is nagyon képlékeny volt. Az Excelsior! bemutatója után is jött egy igazgatóváltás, ezért nem igazán volt gazdája a darabnak. A vidéki színházak pedig végképp nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy kortárs művek bemutatását is felvállalják, inkább biztosra mennek egy Traviatával.

 

Kesselyák Gergely fesztiváligazgató említette a záró sajtótájékoztatón, hogy jövőre szívesen bemutatná az Egy anya története című operát, amit Ön 2005-ben írt.

 

Igen, nyolc éve írtam Chicagóban. Akkor el is kezdtem tárgyalni az Operaház aktuális igazgatójával, de aztán olyan gyakran váltották egymást, hogy mire egyikük megígérte, hogy bemutatja, már új igazgató került a helyére. Gergő viszont a kezdetektől a darab mellett van, úgyhogy talán bemutatják a művet itt, a fesztiválon. De ha nem, akkor nem.

 

Az Egy anya történetét nem mutatták be, az Excelsior!-t viszont, amit később írt, igen.

 

De az egy rendkívüli helyzet volt, mert a mű a Liszt-évfordulóra készült. Az Operaház és a Fesztiválközpont Kht. már három évvel korábban megkeresett és megrendelte. Manapság a szerzők inkább felkérésre írnak operát. Az Egy anya történetét viszont magamtól kezdtem el írni.

 

Írja már az új operáját?

 

Igen, de ez még kezdeti stádiumban van, nem érdemes róla beszélni.

 

Ön tanszékvezető is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszékén. Már az egyetemi évek alatt is látható, hogy ki tud a hallgatók közül operát is írni?

 

Legfeljebb a tanulmányok legvégén. Egy teljes operát egy zeneakadémista még nem tud megírni. Persze, nem is mindenki ír majd operát, ahhoz dramaturgiai, színházi érzék is kell. Ez egy bonyolult, összetett műfaj. Időnként azért bemutatunk egyet-egyet, ilyen volt tavaly az operatanszak vizsgáján Bella Máté műve, idén pedig Solti Árpád operája.

 

fgy1

(fotó: Operaportál)

 

Alkalmazott zeneszerzést is tanítanak. Miért kezdtek el a tanszéken ezzel is foglalkozni?

 

Az alkalmazott zeneszerzés egy szakirány a tanszéken belül, és igen népszerű. Színházi és filmes kísérőzenék írását tanítjuk, idén már a második évfolyamnak.
A zeneszerző társadalmi helyzete sokat változott. Húsz éve egészen mást értettünk egy kortárs zeneszerző alatt. Akkor egy nagyon szigorú, komoly, akadémikus ember képe jelent meg előttünk. A mai zeneakadémisták nyitottabbak. Sokféle feladatot kell ellátniuk, sokféle műfajban, és erre fel kell őket készítenünk, mert ma már nagyon nehéz megélni csak abból, hogy koncert darabokat írunk. A film és a színház persze mindig is eltartó piacunk volt, de a filmzenét és a színházi kísérőzenét meglehetősen lenézték. Nekünk viszont már fel kell vállalnunk, hogy a társművészetek igénylik a zenét, és ott is feladatunk van. Nem várhatjuk, hogy zeneszerzőként csak csodáljanak minket és egyfolytában telt házzal játsszák a kísérleti műveinket. Ki kell szolgálnunk a filmet és a színházat is, persze jó minőségű zenével.

 

Ha filmről és színházról beszélünk, akkor másképp kell tanítani a zeneszerzést?

 

Nem másképp, de másra. A zeneszerzés alapjai természetesen ugyanazok, de meg kell tanulni, hogyan lehet együtt dolgozni egy színházi szakemberrel. A hallgatóknak a színház nyelvét is meg kell ismerniük. A Színművészeti Egyetem óráira is elküldjük őket, hogy szokják ezt a közeget.

 

Csák Balázs