ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

"Bárhol felépülhet, majd romba dőlhet"

"Bárhol felépülhet, majd romba dőlhet"

Kurt Weill: Mahagonny városának felemelkedése és bukása című operájának két bemutatójáról a Thália Színházban. Molnár Szabolcs kritikája.

Kurt Weill - Bertolt Brecht:

Mahagonny városának felemelkedése és bukása


Szikora János nem a Weill-opera kapitalizmuskritikai szálára hívta fel a közönség figyelmét. S itt mindjárt adódik is a kérdés, hogy tulajdonképpen miért is nem? Talán mert amúgy is dúskálunk az artikulált hangvételű és színvonalas kritikai elemzésekben? "Mindeközben szemközt a magyar kamu-elit tartott egy kamu-operabált..." Vagy épp fordítva, annyira silány a felhozatal, hogy a jó ízlés (ezúttal persze finnyáskodásra kell gondolni) nevében a rendező ösztönösen egy általánosító, konkrétumokat kerülő, historizáló beszédmódot választott? Vagy csak egyszerűen megrettent a darab könnyen populizmusba hajló retorikájától, s igyekvőn az "örök emberi" után kezdett kutatni?

A kapitalizmuskritika-zsáner szép és színvonalas példájával találkozhatott a szombati premierre igyekvő néző, feltéve, hogy a Thália Színházat az Opera felől közelítette meg. Az egykori Balettintézet előtt egy feltűnően talpraesetten és vállaltan artikulálatlanul muzsikáló punk együttes adott ízelítőt baloldali radikális hőbörgésből. Ha valamilyenben, hát ilyen tónusban érdemes hőbörögni. Mindeközben szemközt a magyar kamu-elit tartott egy kamu-operabált, kamu-hírességek koptatták a kamu-vörös kamu-szőnyeget. Természetes, hogy ilyenkor az ember a punkokkal szimpatizál. Persze azt is be kell látni, hogy az Andrássy út mindkét oldalán bőven van leplezni és leleplezni való.

 

Wiedemann Bernadett és Herczenik Anna (fotó: Éder Vera)

 

(fotó: Éder Vera)

 

 

Nem könnyű a Mahagonny-opera egykori (1930, Lipcse) hevületét a mai helyzetre (2009, Budapest) temperálni, Szikora János ebbéli igyekezetét nem is minősíthetjük lázasnak. Lanyha törekvéssel találkoztunk, rendkívül feltűnő volt, hogy a jelenetek és műsorszámok elrendezése ezúttal mennyire nélkülözte a tehetséget, s mennyire hiányzott a produkcióból az eredeti gondolatok frappírozó feszültsége. "...távolról sem remekmű..." .Mindez nehezen észrevehető olyankor, amikor a jelenetek és műsorszámok elrendezése feddhetetlen szakmaiságról árulkodik, s a rendezői ötletek - ha nem is eredetiek, de legalább - koherensek. Márpedig ha sorra vennénk mindezeket, aligha jutnánk túl a felsoroláson: regisztrálhatnánk, hogy voltak. Szikora Jánosnak persze igazságot is szolgáltathatunk, de ennek ára van: ki kellene mondani, hogy a Mahagonny városának felemelkedése és bukása távolról sem remekmű. Miközben (Szikora Jánossal szemben) hajlanánk erre, fenntartjuk, hogy nevezett mű jó színházi alapanyag, melyből remek előadást lehetne készíteni. Csak el kellene dönteni, hogy miről akarunk általa beszélni. Szikora korhű gengszterekkel, korhű prostikkal bámultatja a korhű lebuj falára függesztett plazmatévét. A második felvonás nyitójelenetében aztán ráerősít a darab bibliai asszociációira, például amikor Jack O’Brien halálra zabálja magát, utolsó vacsorát látunk, melyben a kenyeret megtörő Jézust Jim Mahoney alakítja. De említhetjük Jim kivégzését is, melyhez Jézus kereszthalálának egyik mozzanatát (inni kér és ecetet kap) fűzi. Az utolsó képben arcnélküli, fenyegető, mahagóni-barna színű fabábszerű lényeket (ilyennek látta Brecht az SA katonákat, amikor még sokak számára veszélytelennek tűntek) hoz a színpadra, ezzel illusztrálja a darab megírásának korszakát, amivel fel is számolja a bibliai példázat általános érvényét: Mahagonny bárhol és bármikor felépülhet, majd romba dőlhet. Ebben az előadásban az emberiség megválthatatlanságának szólama is felerősödik: a transzparens gyanánt körbehordozott feszületet "aktuálisabb", de szemétdombra való transzparensekkel borítják el.
 

Herczenik Anna (balra) és Cser Krisztián (fotó: Éder Vera)

 

Herczenik Anna (balról a második) (fotó: Éder Vera)

 

 

De ne regisztrálgassunk tovább. Az előadás ugyanis nem a rendezői koncepció tarkasága miatt vált menthetetlenül diffúzzá, hanem a rendezői munka hiánya miatt. Arra lettünk figyelmesek, hogy minden egyes énekes-színész megjelenésekor újabb és újabb Mahagonny-értelmezést látunk. Mindenki megfejti önmaga számára az adott szerep színészi és zenei problémáját. Nem tagadhatjuk, hogy több, igen ígéretes megoldással is szembesültünk. Egyet kellett volna csak kiemelni és az előadás alaptónusává tenni.

Kesselyák Gergely például igen határozott, tempós, élénk színű és hangosra edzett zenekari kísérettel lökte a művet a szürreális káoszba - képes volt a balettintézet előtt látott és hallott szombat esti performance hangütését a Thália falai és Weill partitúrasorai közé csempészni. Adornónak biztos tetszett volna. Kesselyákot egyébként segítette a terem akusztikája is, hiszen Weill zenéje (miként egy igazi punk) tüntetően nem idevalónak tűnt.

 

Hámori Szabolcs, Massányi Viktor, Daróczi Tamás, Nyári Zoltán
(fotó: Éder Vera)

 

Rálik Szilvia (rózsaszínben) (fotó: Éder Vera)

 

 

Az elsőnek és másodiknak látott szereposztásban több, a rendezői érdeklődés kiváltására alkalmas értelmezési javaslat bukkant fel. Szikora mindegyiket elfogadta, hiszen mindegyiket engedte - amiből arra következtetünk, hogy egyiket sem vette különösebben komolyan, egyiket sem fogadta meg. Herczenik Anna döbbenetes mélységű alakítást nyújtott, a prostituálttá lett Jenny Smith-t ellenállásra képtelen áldozatnak mutatta. "Herczenik Anna döbbenetes mélységű alakítást nyújtott..." Szövegmondása és énekének minősége még javulásra vár, de színpadi lényének vibrálása már most részvétet és ritkán tapasztalható aggodalmat vált ki a nézőből. Idegenként asszisztál a város történetéhez, de játéka ettől még nem válik idegenkedővé, példás művészi alázattal formál meg egy olyan karaktert, mely igen távol áll tőle. Meglepve kellett észrevennünk beszédhangjának szép és természetes színét is. Herczenik Annára egy egész előadást lehetett volna építeni. Rálik Szilvia sablonosabb színpadi örömlányt alakított, tragikum nélküli képregény-figurát. Szövegét végig érteni lehetett, a magyar fordítással mindazonáltal nem vagyunk elégedettek. Nem először halljuk Rálik operettes hangját, valamiért most is ezt vette elő.

Wiedemann Bernadett és Kovács Annamária magas szakmai színvonalon oldotta meg az özvegy Begbickné szerepét, Wiedemann valamivel delejesebb vokalitással. Mindkettőjük alakításán érződött, hogy az ügyeskedő asszonyság megjelenítését elsősorban játéknak, színészi kalandnak fogják fel. Jim Mahoney-t vastag kontúrokkal, szélsőséges gesztusokkal elevenítette meg Nyári Zoltán, magabiztos és extrovertált énekléssel. Talán túlságosan is lubickolt a kínálkozó helyzetben, s a felületes ripacskodás sem állt távol szerepformálásától, ám épp ezzel tudta hitelesen megragadni Mahoney ellentmondásos személyiségét. Itt is különös vibrációra lehettünk figyelmesek, ám míg Herczenik részvétet és aggodalmat, a féktelen Nyári félelmet váltott ki. Kár, hogy nem láthattuk őket együtt. Wendler Attila személyében - szép, de helyenként maníros tenorja elidegenítette a figurát - egy sodródó Mahoney-t láthattunk. Tóth Jánosnak keveset kellett önmagán faragni, így is Hétszentség Mózes volt. Ettől persze még nem kellene azt gondolni, hogy a szerep eléneklése is meg lenne oldva. Szvétek László ezzel szemben kifejezetten vokális kihívást látott a figurában, némi oldódás után igazolódni fog, hogy helyes utat választott. Cser Krisztián (Alaszkafarkas Joe) izgalmas alakítást, Hámori Szabolcs visszafogott, szolid teljesítményt nyújtott. A többiektől korrekt produkciót kaptunk.

 

Rálik Szilvia és Nyári Zoltán (fotó: Éder Vera)

 

(fotó: Éder Vera)

 

A férfikart fegyelmezni kellett volna. Sok az egyénieskedő kezdeményezés és sok a suta téblábolás. S talán sokan is vannak a színpadon.


A díszlet deszkából összedobott western-ivó, pianínóval és nikkelezett acélcsővel. Utóbbi erotikus produkcióhoz ad támasztékot. A dobbantós lépésekre redukált "tánc" koreográfiának halovány, a jelmezeket pedig az egyénítés igyekezete próbálja meg igazolni. (Ennek az igyekezetnek "köszönhetjük" például a kötött sapkás alaszkai favágót...) Smukk gyanánt kápráztatja a szemet két görkorcsolyázó garçon, egy tüllszoknyás balerinaígéret, négy fehérképű, leragasztott szájú, táblahordó cirkuszi törpe, s állandó díszletelemként ugyanennyi tönk, beléjük vágott fejszével.


Molnár Szabolcs

 

 

2009. február 21., 22.

Thália Színház

 

Kurt Weill:

MAHAGONNY VÁROSÁNAK FELEMELKEDÉSE ÉS BUKÁSA

 

Opera két részben

 

Zeneszerző: Kurt Weill
Szövegíró: Bertolt Brecht
Fordította: Görgey Gábor
Rendező, látványterv: Szikora János
Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa
Koreográfus: Papp Tímea
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Kesselyák Gergely

 

 

2009. február 21.

 

Wiedemann Bernadett - özv. Begbickné
Beöthy-Kiss László - a cégvezető
Tóth János - Hétszentség Mózes
Herczenik Anna - Jenny Smith
Wendler Attila - Jim Mahoney
Busa Tamás - Spórolós Billy
Derecskei Zsolt - Jack O’Brien
Cser Krisztián - Alaszkafarkas Joe
Mukk József - Tobby Higgins

 

 

2009. február 22.

 

Kovács Annamária - özv. Begbickné
Kiss Péter - a cégvezető
Szvétek László - Hétszentség Mózes
Rálik Szilvia - Jenny Smith
Nyári Zoltán - Jim Mahoney
Massányi Viktor - Spórolós Billy
Daróczi Tamás - Jack O’Brien
Hámori Szabolcs - Alaszkafarkas Joe
Kóbor Tamás- Tobby Higgins

 

 

Kapcsolódó oldalak ezen a honlapon:

Mahagonny