Korszerű előadásban mutatta be a teljes Erkel-életművet repertoárján tartó Kolozsvári Magyar Opera társulata a Brankovics Györgyöt április 1-én a Thália Színházban. A délszláv háború időszakába helyezett négyfelvonásos, nagyszabású történelmi opera ma is eleven erővel hatott, a zenei megvalósítás is példamutató volt.
Ellentmondásos személyiségként tartja számon a történetírás az 1427-től uralkodó Brankovics György szerb despotát (1377?-1456), aki országa viszonylagos függetlensége érdekében hol V. László, hol a Hunyadiak, hol a törökök oldalán állt. A második rigómezei csatát (1448) Brankovics árulása következtében vesztette el Hunyadi János, így mért ránk a török sereg 15 ezer magyar katona életébe kerülő vereséget. 1455-ben, mikor az oszmánok elfoglalták Dél-Szerbiát, Szilágyi Mihály elfogta a despotát és levágatta jobb keze két ujját. Fogságból történő szabadulását követően nem sokkal Brankovics belehalt sérüléseibe.
Erkel Ferenc számára a Nemzeti Színház két énekese, a drámaíróként és festőként is jeles baritonista, Odry Lehel (híres Faust-Mephisto, Jago és Hans Sachs) és a kisebb szerepeket alakító bariton, Ormai (Ormay) Ferenc készítette el a szövegkönyvet, az előbbi énekelte a címszerepet az 1874. május 20-án a Nemzeti Színházban tartott bemutatón is. A komponista a műben továbbfejlesztette a zenedrámai kifejezésmódon és Meyerbeer hatásán alapuló, a Dózsa Györgyben már megmutatkozó kompozíciós elveit. A zenei szövet szerves egységében a zárt számok szinte teljesen feloldódnak, az énekbeszéd is a drámai szituációkat aknázza ki. A kórusrecitatívók szerepe pedig még szembetűnőbb, mint a Dózsa Györgyben.
A Brankovics Györgyben megnyilvánuló zenei törekvéseket a korabeli közönség hűvösen fogadta és bár 1889-ben az Operaház is műsorára tűzte, pár előadást követően lekerült a repertoárról. Hosszú szünet után, 1962-ben, Kókai Rezső átdolgozásában, Romhányi József szövegével újította fel a művet az Operaház az Erkel Színházban. A főbb szerepeket Fodor János (Brankovics György), Simándy József / Ilosfalvy Róbert (Murat), Mátyás Mária / Déry Gabriella (Mara), Házy Erzsébet (István) és Palcsó Sándor (Gergő) énekelték, Kórodi András vezényletével. A produkciót 1963-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon is előadták. Később a Magyar Rádió ugyancsak Kórodi András zenei irányításával készített felvételt a műből, olyan kiváló szólistákkal, mint Kováts Kolos (Brankovics György), Simándy József (Murat), Pászthy Júlia (Mara), Kalmár Magda (Gergő), Palcsó Sándor (István), Sólyom-Nagy Sándor (Cselebi aga) és Takács Klára (Fruzsina, Mara duennája).
Selmeczi György rendezése a XX. század utolsó évtizedébe, a jugoszláv háborúk keretébe helyezve adaptálja a történetet, ezáltal adva fokozott drámai feszültséget az elfeledett operának. A színpadraállítás - főleg a Venczel Attila által jegyzett színpadkép és a színészvezetés tekintetében - párhuzamba állítható Selmeczi operaházi André Chénier-rendezésével; mindkettő az ember és a történelem kölcsönhatásának problematikáját, illetve a vészterhes történelmi fordulópontok lélektanát vizsgálja.
Selmeczi György karmesterként a zenekart is magas színvonalon fogta össze. Különösen emlékezetes marad az I. felvonást lezáró Kóló, amely a Vujisics Együttes feldolgozásában eredeti népzenei hangzásvilágot adott vissza. Fokozta a hatást, hogy az együttesben részt vevő szólisztikus hangszerek megszólaltatói a színpadon játszottak.
Az előadásban fellépett egy másik, impozáns orgánummal született, őserejű basszbariton, Szilágyi János is. A Cselebi agát megformáló énekes a kisugárzása és a színészi képességei révén is jelentős művész, nemhiába ő alakítja Kolozsvárott a Kékszakállú címszerepét.
Murat nagyvezírként a szép lírai hangszínnel rendelkező Daróczi Tamást hallottuk, aki mostanában epizódhősöket énekel az Operaházban, de Kolozsvárott gyakran szólaltatja meg nagy szerepeit. A pályafutásának 30. jubileumát ünneplő tenorista igazi értéke a magyar operakultúrának: ő énekelte Solti György utolsó lemezfelvételén a Psalmus Hungaricust és a Cantata Profanát. A berlini Komische Oper állandó vendégeként Harry Kupferrel dolgozott, a bécsi Staatsoperben 1991-ben mutatkozott be.
Brankovics fiait két ifjú tenorista, a lírai hangú Szakács Levente és a Rossini-szerepeket (Almaviva, Semiramis - Idreno) is repertoárján tartó karakterénekes, Bardon Tony keltette életre.
Székely László kisebb szerepében pedig a kiváló baritonista, Bancsov Károly lépett fel, aki 1984 óta meghatározó egyénisége a kolozsvári operaéletnek. Emlékezetes vendégszereplések fűződnek a nevéhez Budapesten is: a kilencvenes években a Trubadúr Luna grófját énekelte Tokody Ilona és B. Nagy János partnereként, majd a Macbeth címszerepét alakította a Thália Színházban. A művészt a 2001-es Miskolci Operafesztiválon Simon Boccanegraként láthatta a közönség.
A rendezésnek és a zenei megvalósításnak köszönhetően a kolozsvári Brankovics György számomra a 2010-es Tavaszi Fesztivál és az Erkel-év egyik legmaradandóbb élménye lett. Hasonló színvonalú előadásban érdemes lenne az alkotást a Magyar Állami Operaházban is bemutatni.
Fotók: SzkárossyZsuzsa
Erkel:
Brankovics György
A Kolozsvári Magyar Opera előadása
Szereplők:
Brankovics György: Sándor Árpád
Hunyadi László: Naphegyi Béla
Murát: Daróczi Tamás
Cselebi aga: Szilágyi János
Mara: Covacinschi Yolanda
István: Bardon Tony
Gergő: Szakács Levente
Fruzsina: Mányoki Mária
Székely László: Bancsov Károly
Lázár, szolga, hírnök: Mányoki László
Közreműködik: a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara, Ének- és Balettkara
Díszlet: Venczel Attila
Jelmez: Starmüller Katalin
Koreográfus: Kozma Attila
Koncertmester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
Rendező: Selmeczi György