head main kritikak

Esultate!

Esultate!

Az "Otello" a Magyar Állami Operaházban a Májusünnepen. Kritika.
Verdi egyik legnagyobb remeke, az Otello is színre került az Operaház Májusünnepén.
 
Amekkora csalódás volt néhány nappal ezelőtt a Manon Lescaut előadása (lásd itt: "Egy felejthető előadás"), annyira élményszámba ment az Otello. Három világsztár lépett színpadra: a címszerepet az orosz Vladimir Galouzine, Desdemonát Rost Andrea, Jagót pedig Lado Ataneli személyesítette meg.
 
Az Otello Verdi utolsó előtti operája, 1887-ben volt az ősbemutatója a milanói Scalában. A 73 éves Mesternek ekkor már 15 éve nem mutatták be új operáját. Verdi azonban évek óta dolgozott az Otellón szövegírójával, a zeneszerző, költő és librettista Arrigo Boitóval. A premier - amelyet hatalmas várakozás előzött meg - óriási siker volt. A címszerepet a legendás Francesco Tamagno, Jagót pedig Victor Maurel személyesítette meg (mindkettőjük hangját őrzi lemezfelvétel a múlt század legelső éveiből!). Az Otello azóta is a nagy operaházak gyakran játszott repertoár darabja.
 
Amiért Verdi legnépszerűbb operáihoz (pl. Rigoletto, Traviata, A trubadúr) képest viszonylag mégis ritkábban adják elő, annak elsődleges oka a címszereplő rendkívül nehéz szólama. Az olasz repertoár egyik legsúlyosabb tenor szerepéről van szó, amely azonban rendkívül biztos magasságokat kíván meg és persze átütő erejű hangot. A szerep minden drámai és hőstenor álma, de kevesen birkóznak meg vele sikerrel. Míg a múlt század első feléből számos nagy Otellót ismerünk - Paoli, Slezak, Martinelli, Zenatello, Merli, hogy csak néhányat említsek, valamennyien meghallgathatók lemezen is -, addig a II. világháború utáni évtizedekre megfogyatkoztak a nagy Otellók, különösen, ami az elmúlt éveket illeti. A legendás, 1947-es Toscanini felvételen (is) hallható a a baritonból tenorrá avanzsált Ramon Vinay, kora egyik legkiválóbb Otellója, de az ötvenes-hatvanas évekből mégis elsősorban Mario Del Monacót kell megemlíteni, akinek neve szinte összeforrt a szereppel. A század utolsó három évtizedében is hallhattunk persze remek Otellókat: többek között McCracken, Vickers, Cossutta, Giacomini és Domingo nevét kell megemlíteni.
 
 
majusotello6
Vladimir Galouzine (Otello)
 
Ebbe a sorba tartozik korunk egyik legnagyszerűbb Otellója, a most fellépő Vladimir Galouzine. A nevét talán kevésbé ismerik itthon, aminek elsődleges oka a kellő számú stúdiófelvétel hiánya és a kevésbé sikeres PR lehet. (Az előadás előtt egy sajtótájékoztatón megkérdeztem erről Galouzine-t, aki maga is elmondta: ahhoz, hogy több felvételt készítsen, kellene egy lemezcég is, amely ezt szintén akarja. Majd némi keserű iróniával hozzátette: azáltal, hogy nehezen hozzáférhető, gyakran kalóz felvételeken keresztül ismerhetik inkább meg, akár még érdekesebbé is válhat...). Galouzine egyébként legnagyobb sikerét - az Otello mellett - Csajkovszkij Pikk dámájában érte el, amit számos alkalommal énekelt a Metropolitan színpadán.
Az orosz tenor mostani produkciója igen meggyőző volt. Mind a hangi teljesítmény, mind pedig a színészi játék alapján elmondhatjuk: egy "igazi" Otellót láthattunk és hallhattunk. "Soha rosszabb Otellót..." Igaz, a  játéka néha túl teátrális volt - kevesebb összeesés és földön fekvés hitelesebb lett volna. A hang kifejezetten baritonális színezetű, de Galouzine jól bírja a magasságokat is, bár fent azért már kevésbé szárnyal a hang, belépője például  ("Esultate!") nem volt elég hatásos. Legnagyobb pillanata a III. felvonásbeli monológ volt ("Dio mi potevi") és Otello halála ("Niun mi tema"). Tudott lágyan is énekelni, ha kellett, jó példa erre az I. felvonás végi duett je Desdemonával ("Gia nella notte"). Nagyjából sikerült Otello elméje elborulásának fokozatosságát is megmutatni, bár nagyon árnyaltnak azért nem nevezném az alakítását.
A hangot és a dinamikát tekintve nem vetekszik Del Monacóval, a színészi alakítása pedig elmarad Vickersétől vagy Domingóétól, de soha rosszabb Otellót... (Itt kell meg említenem, hogy nekünk is van egy világszínvonalú Otellónk: Bándi János, akivel néhány évvel ezelőtt láttam a darabot, ami felejthetetlen élmény volt.)
 
 
majusotello11
Lado Ataneli (Jago) és Fekete Attila (Cassio)
 
Jago hálás szerep: sokat van a színpadon, a figura remek alakításra ad lehetőséget és bőven van alkalom arra is, hogy a baritonista a hangi képességeit is csillogtassa. Színészileg igen összetett alakításról van szó: az okos, gonosz, intrikus, az eseményeket mindvégig irányító Jago bemutatása átlag feletti színészi teljesítményt kíván az énekestől. (Nem véletlen, hogy a II. világháború utáni időszak talán legkiemelkedőbb Jagója a színészként is kiváló Tito Gobbi volt.) A most fellélpő grúz bariton, Lado Ataneli egyenletesen jó teljesítményt nyújtott, de nem kiemelkedőt. Hiteles volt a produkciója, a hangja kiegyenlített, szép bariton hang, bár rendkívülinek azért nem nevezném, Semmit nem csinált rosszul, magabiztosan mozgott a színpadon, láthatóan teljes mértékben "birtokolja" a szerepet. Az egész alakításból hiányoltam azonban valamit, amit tanulni nemigen lehet: a karakterességet, az igazi egyéniséget, amely ennek a démoni figurának a megjelenítését valóban emlékezetessé tette volna. Leginkább a III. felvonás végi jelenetére fogok emlékezni: ahogy lábával arrébb löki az ájult Otellót, majd gúnyos, diadalmas mosollyal annak díszes székébe ül...
Tavalyi Scarpiája óta (Puccini: Tosca) a magyar közönség láthatóan szívébe zárta Atanelit és nem érdemtelenül. Azt azonban sajnáltam, hogy a grúz bariton nagyobb tapsot kapott, mint Galouzine, mely utóbbi teljesítményét jómagam többre értékeltem.
 
 
majusotello2
 
Rost Andrea (Desdemona) és Vladimir Galouzine (Otello)
 
Desdemonát Rost Andrea énekelte, kiválóan. A szerep kissé egysíkú, legalábbis ha a másik két főszereplőhöz vagy Verdi nagy szoprán főhőseihez hasonlítjuk. Rost Andrea azonban kihozta ebből, amit lehetett, jutalma tapsvihar volt. A magyar szoprán hangszíne gyönyörű, kiegyenlített, kellemesen csengő és még a drámaibb részeknél is meggyőzően szólt. IV. felvonásbeli áriája ("Fűzfadal - Ave Maria") is szép volt (bár én ezt az áriát mindig egy kicsit hosszúnak és vontatottnak tartottam).
 
Kiemelendő még a szereplőgárdából kiváló tenoristánk, Fekete Attila, aki ezúttal csak a második számú tenor - Cassio - szerepét énekelte, viszont azt nagyon jól. Az első felvonásban ügyesen alakított a részeget - nem túljátszva azt -, és a harmadik felvonás tercettjében ("Questa è una ragna") is méltó partnere volt két híresebb kollégáinak.
 
Megfelelően színvonalon állt helyt a kisebb szerepekben Cser Krisztián (Lodovico) és Balatoni Éva (Emilia) is.
 
 
majusotello12
Jelenet a III. felvonásból
 
Vámos László 1994-es, mértéktartó rendezése, a színpadkép és a díszletek kellőképpen illúziókeltőek, ugyanakkor teret adnak az előadóknak arra, hogy ők állhassanak az előadás középpontjában.
 
A Kovács János által dirigált zenekar többé-kevésbé meggyőzően játszott, bár nem úgy tűnt, hogy sok gyakorlás állna a produkció mögött. Gyakran igen pontatlanul játszottak, Jago I. felvonásbeli áriájában, a "Credo"-ban például szinte soha nem sikerült egyszerre belépniük. A nagybőgő szóló ugyanakkor Otello IV. felvonásbeli belépőjénél igen hatásos volt.
 
A kórus közepes teljesítményt nyújtott. A lelkesedés talán nem hiányzott, nagyjából "együtt is voltak", de az I. felvonás Vihar-jelentében ("Una vela!") és a III. felvonás nagyjelentében ("Il Doge ed il Senato...") sokkal „több" hang kellene.
 
A Májusünnep Manon Lescaut előadása csapnivaló volt, az Otello nagyon jó. Várjuk a Rigolettót.

 

Csák Balázs

 

(Fotók: Juhász Attila)

 

További képek

(fotó: Juhász Attila)

 

majusotello1

Jelenet az I. felvonásból

 

 

majusotello3

Lado Ataneli (Jago) és Vladimir Galouzine (Otello)

 

 

majusotello5

Jelenet a II. felvonásból

 

 

majusotello7

Rost Andrea (Desdemona) és Vladimir Galouzine (Otello)

 

 

majusotello8

Vladimir Galouzine (Otello) és Lado Ataneli (Jago)

 

 

majusotello9

Vladimir Galouzine (Otello)és Rost Andrea (Desdemona)

 

 

 

2011. május 8., Magyar Állami Operaház

 

Giuseppe Verdi:
Otello

Négy felvonásban, három részben

 

Szövegíró: Arrigo Boito
Magyar nyelvű feliratok: Romhányi Ágnes
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Vágó Nelly
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Kovács János
Színpadra állította: ifj. Palcsó Sándor
Rendező: Vámos László

 

Szereplők:

Otello - Vladimir Galouzine
Desdemona - Rost Andrea
Jago - Lado Ataneli
Emilia - Balatoni Éva
Cassio - Fekete Attila
Roderigo - Kiss Péter
Montano - Szegedi Csaba
Lodovico - Cser Krisztián
Herold - Zsigmond Géza