head main kritikak

Nyitóhangverseny

Nyitóhangverseny

Elindult a 2011. évi "Bartók + Verdi" Miskolci Nemzetközi Operafesztivál.

A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál minden évben igazi ünnep. Elkerülhetetlen azonban, hogy ezúttal ne ünneprontóan kezdődjön ez a beszámoló, hiszen az idei évben miden eddiginél szűkösebb költségvetés között kellett a Fesztivált megrendezni, ami végül a programok számának jelentős mértékű csökkentéséhez vezetett. Az elmúlt hónapok során szomorúan kellett tudomásul vennünk a Fesztivál rendszeres bejelentéseit arról, hogy mi minden marad el az eredetileg tervezett előadások közül. A Fesztivál első évéhez hasonlóan ismét "Bartók + Verdi" a program elnevezése, a meghirdetett operaelőadások közül azonban elmaradt a Trubadúr, az Álarcosbál, az Otello, az Aida, a Falstaff... A legfájóbb talán mégis Verdi korai művének, a Kalóznak a lemondása, amelyet Kocsis Zoltán vezényelt volna, aki a tavaszi sajtótájékoztatón az Operaházban még lelkesen beszélt a produkcióról. Összesen két Verdi-mű, a Rigoletto és a Nabucco kerül csak színre (mellesleg elmaradnak idén a megszokott, látványos balett-előadások és nem lesz koncert a Jégcsarnokban sem...)
 
nyitokoncert5bk
A Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara
 
Felcsendül viszont Liszt Don Sanche című operája (születésének 200. évfordulóján Liszt Ferencet is ünnepeljük), idén is lesz az elmaradhatatlan Kékszakállú herceg vára, és láthatunk majd kortárs operát is: Vajda János Mario és a varázsló című művét.
 
Bátor Tamás, a Fesztivál igazgatója hosszú évek óta vezeti sikeresen a Fesztivált, ezúttal azonban a pénzügyi háttér biztosításáért folytatott heroikus küzdelme ellenére is súlyos kompromisszumokra kényszerült. "Méltatlan ez a helyzet..." Meglehetősen méltatlan ez a helyzet, és csak remélni lehet, hogy a jövő évben, a "Bartók + Puccini" alkalmával már ismét rangjához, nemzetközi híréhez méltó módon lehet majd megtartani a Fesztivált.
 
Ennyi kesergés elég, most már csak arra koncentráljunk, hogy mik a pozitívumok; merthogy a megszorítások ellenére azért számos színvonalas, remek program várja az érdeklődőket.
 
Ilyen volt a Fesztivál Nyitóhangversenye is, amely talán az elmúlt évek miskolci nyitókoncertjeinek színvonalát is felülmúlta.
 
nyitokoncert6bk
Kelemen Barnabás és Győriványi Ráth György
 
Az est első felében ezúttal csak zenekari műveket hallhattunk. Idén nem a Miskolci Szimfonikus Zenekar játszott (ők majd a Záróhangversenyen szerepelnek), hanem a Magyar Állami Operaház zenészeiből álló Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara, Győriványi Ráth György vezényletével. Mint ahogy azt a koncert elején Bátor Tamás a közönségnek elmondta: a Fesztivál kezdete óta, azaz tíz éve ez az első (!) alkalom, hogy az Operaház zenészei itt fellépnek (ami persze örömteli, de egyben elgondolkodtató is, hogy miért csak most...). A zenekar az est során végig nagyon jól játszott, a karmester pedig lendületes és szuggesztív volt. Az egységes hangzás és a többnyire magával ragadó játék az apró pontatlanságokat is messzemenően feledtetni tudta.
 
A Liszt Mazeppa után lépet a színpadra Kelemen Barnabás hegedűművész, aki izgalmas, virtuóz produkciójával (amely Bartók II. rapszódiájában csúcsosodott ki) hatalmas közönségsikert aratott.
Az első rész Dohnányi Szimfonikus percek című szellemes remekművével zárult.
 
nyitokoncert1bk
Liszt, Verdi és Bartók (színpadkép)
 
A második részben Verdi-művek következtek. Ebben két zenekari részlet hangzott el, a Végzet hatalma és a Traviata Nyitánya. Előbbiből talán hiányzott az átütő erő, utóbbiból pedig az átszellemült vonós-hangzás, de mindkettő színvonalas produkció volt.
 
Az est két énekes szólistája közül elsőként Jorge Lagunes lépett színpadra. "...fényesen igazolta a produkciója..." Életrajza szerint a mexikói bariton elsősorban az olasz repertoárban érzi magát otthon, és hogy ez mennyire igaz, azt fényesen igazolta a produkciója. Kivételesen szép hangról van szó, Lagunes azonban nem elégszik meg annyival, hogy szép a hangja. Nagy átéléssel, szenvedélyesen, dinamikusan énekel, előadása méltán váltott ki vastapsot a közönség soraiban. Nekem különösen Macbeth áriája ("Pietà, rispetto, amore") tetszett, de emlékezetes marad Renato áriája is az Álarcosbálból ("Eri tu..."). A "Cortigiani..." kezdetű ária a Rigolettóból szerintem nem igazán koncertre való - csak erőltetetten lehet ezt a drámai jelenetet kiragadni az opera cselekményéből - és Lagunes itt kissé darabosan énekelt. A Trubadúr-duettben ismét nagyot alakított, remélem, látjuk még itthon (operaszínpadon is).
 
nyitokoncert7bk
Jorge Lagunes
 
Az est másik énekes szólistája az olasz Serena Farnocchia szoprán volt. Kiváló énekesnő, bár a mexikói baritonhoz képest - de csak hozzá képest - haloványabb volt. Elsőként Desdemona áriáját énekelte ("Ave Maria"), ami szerintem megint csak nem igazán szerencsés választás egy koncertre, különösen nem "belépőként", azaz első áriájaként. A Don Carlos Erzsébetének szerepében Farnocchia már sokkal inkább csillogtathatta képességeit (bár nem nagyon értettem, miért kellett neki ehhez az áriához kotta...). Magabiztos technikai tudását és stílusérzékét bizonyította az énekesnő Leonóra I. felvonásbeli áriájával is ("Tacea la notte placida"). Serena Farnocchia előadásából sem hiányzik a drámai erő, az egyébként szép hang kapcsán legfeljebb csak a kissé erőlködő magasságait lehet negatívumként megemlíteni. Az est zárásaként Farnocchia és Lagunes a Trubadúrból énekelte el a "Mira, di acerbe lagrime...Vivra!" kezdetű duettet, lendületesen, sőt, bravúrosan (a duett második felét ismételték meg "ráadásként" is).
 
nyitokoncert8bk
Serena Farnocchia
 

Az est valamelyest máris feledtetni tudta a nehézségeket, az idei Fesztivál hiányosságait. Reméljük, ilyen lesz a folytatás is.

Csák Balázs
 
 
További fotók:
 
nyitokoncert9bk
Jorge Lagunes és Serena Farnocchia
 
nyitokoncert4bk
Győriványi Ráth György
 
nyitokoncert3bk
Kriza Ákos polgármester és Bátor Tamás fesztiváligazgató
 
Fotók: Bócsi Krisztián
 
 
2011. június 10., 20 óra - Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház
 
Nyitóhangverseny
A "Bartók + Verdi 2011" Miskolci Nemzetközi Operafesztivál nyitóhangversenye
 
Szólisták:
Serena Farnocchia (szoprán), Jorge Lagunes (bariton), Kelemen Barnabás (hegedű)
 
Közreműködik: Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara
Vezényel: Győriványi Ráth György
Rendező: Halasi Imre
 

Műsorvezető: Vándorfi László

 

Műsor:

 

I. rész


Juhász Gyula: Liszt Ferenc emlékezete
Előadja: Vándorfi László

 

Liszt: Mazeppa (szimfonikus költemény)

 

Bartók: I. és II. rapszódia

 

Dohnányi: Szimfonikus percek, Op.36.

 

II. rész


Verdi: La Forza del Destino (A végzet hatalma) - Nyitány
Verdi: Macbeth - Macbeth áriája - "Pietà, rispetto, amore", IV. felv.
Verdi: Otello - Desdemona áriája - "Ave maria, piena di grazia", IV. felv.
Verdi: Rigoletto - Rigoletto áriája - "Cortigiani, vil razza dannata", II. felv.
Verdi: Don Carlos - Elisabetta áriája - "Tu che le vanita conoscesti del mondo", IV. felv.
Verdi: La Traviata (Traviata) - Nyitány
Verdi: Il Trovatore (A trubadúr) - Leonóra áriája - "Tacea la notte placida", I. felv.
Verdi: Un ballo in maschera (Az álarcosbál) - Renato áriája - "Eri tu, che macchiavi quell'anima", III. felv.
Verdi: Il Trovatore (A trubadúr)- Leonóra és Luna gróf kettőse: "Mira, di acerbe lagrime", IV. felv.

 

 

További fotók (Nyitóparádé)

(fotó: Vajda János)

 

nyitoparade1vj

 

 

nyitoparade5vj

Bátor Tamás fesztiváligazgató

 

nyitoparade2vj

 

 

nyitoparade3vj

 

 

nyitoparade4vj