head main kritikak

Itt járt Rigoletto

Itt járt Rigoletto

A "Rigoletto" előadása az Operaházban Leo Nuccival. Kritika.
A Magyar Állami Operaház előadásán igazi világsztár lépett fel a Rigoletto címszerepében, Leo Nucci személyében.
Nucci az elmúlt évtizedek egyik legünnepeltebb baritonistája, Rigolettóként pedig különösen az. Kissé szkeptikusan vártam azonban az előadást, mivel Nucci idén töltötte be a 70. életévét. Ebben a korban már az is ritka, hogy valaki színpadra lép, ha pedig mégis, akkor többnyire csak az udvarias hangú elismerés jön az előadás után: "igen, a hang már nem a régi, de néha azért még meg-megcsillan, és legalább láthattuk őt..." A hang ugyanis ekkorra már elfárad (pontosabban nem is elsősorban a hang, hanem az operaénekléshez szükséges fizikum hiányzik).
 
rigolettonucci4
Leo Nucci
 

Nucci előadása azonban minden képzeletemet felülmúlta. A hang teljes mértékben a régi Nuccit idézi, egyszerűen érthetetlen, hogy valaki ennyi idősen ilyen teljesítményre legyen képes. Kezdettől fogva rászegeződött minden tekintet, amikor pedig első felvonásbeli áriája végén első ízben engedte ki igazán a hangját ("Follia!"), mindenki tudta, hogy ezen az estén egy egészen rendkívüli produkciót hallhatunk. "Egészen rendkívüli produkció..." És nem fáradt el, ugyanolyan intenzitással fejezte be az előadást, mint ahogyan elkezdte. A második felvonás nagy Rigoletto-jelenete ("La rà, la rà...") megrendítő volt, a "Cortigiani..." pedig elsöprő, amelynek a közönség részéről dörgő vastaps volt a jutalma. A felvonást záró bosszú-kettős ("Sì, vendetta..." - Rigoletto és Gilda kettőse) után váratlan dolog történt. Az ovációt követően a két énekes visszajött a színpadra és megismételte a duettet. Ritka pillanat, ilyesmit főleg régi (többnyire olasz és dél-amerikai) élő felvételeken lehet gyakran hallani. Valószínűleg meg is osztották ezzel a közönséget, szerintem belefért.

Nucci kritikusai leginkább a kellően dús mély hangokat szokták hiányolni, lemezfelvételeit hallgatva ezzel egyet is értek, most azonban ebben a tekintetben sem volt hiányérzetem.

 

rigolettonucci2

Leo Nucci és Miklósa Erika

 

Nucci nem csak a hang és a hangbeli kifejezőerő, de a színpadi játék tekintetében is nagyszerű volt. Apró részletekig kidolgozott, árnyalt és átélt interpretációja, szuggesztív megjelenése felejthetetlen marad. (Ha már a pályájuk vége felé járó nagy énekeseknél tartunk: számomra egyvalaki nyújtott hasonló élményt, a két évvel ezelőtt Budapesten Fülöp király szerepében fellépő - akkor már hatvanegy éves - basszista, Ferruccio Furlanetto).

 

Miklósa Erika egy korábbi Gilda-alakításáról már írtam (Rigoletto - "Májusünnep" világsztárokkal). Ezúttal jobban tetszett (bár a korábbi előadáson sem találtam rossznak), vélhetően legendás partnere is inspirálta. Számomra most hitelesebb volt, jobban átadta magát a szerepnek. A két évvel ezelőtti kritikában ezt írtam: "Végig azt éreztem: inkább Miklósa Erikát látom a színpadon, mint Gildát." Most ellenkezőleg: Gilda volt a színpadon. Ez a Gilda pedig érzelmes volt, de nem érzelgős, és a túlságosan is naiv, butácska lányka figurája helyett (sok énekesnő esik Gildát játszva ebbe a hibába) egy komoly, de reménytelenül szerelmes fiatal lányt láthattunk, aki alakítója is az eseményeknek, nem pedig csak passzív résztvevője. A "Caro nome" című áriát légiesen könnyedén énekelte, gyönyörű koloratúrákkal. A neki gyakran felrótt, gyors vibratók ezúttal egyáltalán nem voltak jellemzőek. A már említett Bosszú-kettős végén a háromvonalas Esz hang nem igazán sikerült (az áriában viszont ugyanezt a hangot nagyon szépen énekelte, igaz, ott nem kellett a teljes zenekart áténekelnie).

 

rigolettonucci3

Miklósa Erika és Ivan Magri

 

A Herceget ezúttal egy fiatal olasz tenorista, Ivan Magri alakította. A Duca igazi szerepálom a legtöbb lírai és spinto tenor számára, jóllehet, nagyon nehéz szerepről van szó. Nem véletlen, hogy élőben a legritkábban hallhatunk olyan énekest, aki maradéktalanul eleget tud tenni a szerep által megkívánt hangi és színészi követelményeknek. "Magri fantasztikusan énekelt..." Mivel Ivan Magrit nem ismertem, ezúttal is legfeljebb egy tisztes helytállásra számítottam, de nagyon kellemesen csalódtam. A beharangozó, miszerint nagy reménységről van szó, most teljesen megalapozott volt, az olasz (és tényleg olaszos hangszínű) Magri fantasztikusan énekelt. Alkatilag is kiválóan illik hozzá a szerep, nagyon meggyőzően alakította a könnyed, élveteg, cinikus, nőimádó herceget. És szerencsére nem akart hősszerelmest játszani (merthogy a Herceg kívánja és minden áron meg akarja szerezni magának Gildát, de komoly, mély érzelmei nincsenek).

 

rigolettonuccimagri

Ivan Magri

 

Első felvonásbeli duettjében Gildával árnyaltan, sokszínűen énekelt, ha kellett, bársonyosan, szép pianókkal, ha kellett, erőteljesen. Ez az árnyaltság jellemezte második felvonásbeli áriáját ("Ella mi fu rapita!") is, mely után belekezdett a "Possente amor"-ba (ezt gyakran kihagyják a tenoristák). Az ária végén olyan könnyedséggel énekelte ki a kétvonalas D (!) hangot, mintha ez a világ legkönnyebb dolga lenne, élőben ez ritkán hallható. (Nem véletlen, hogy Magri külföldön Bellini A puritánok című operájában is sikerrel lépett már fel). Ezután már nem is volt meglepő a "La donna é mobile" remek interpretációja, amit vastaps követett (és a taps ezúttal végre nem csak az áriának, hanem az énekesi produkciónak is szólt).
Fiatal kora ellenére Magri végig nagyon rutinosan énekelt és játszott, ha így folytatja, sokat hallunk majd róla.

 

A két "középszerepben" is kiváló énekesek léptek színpadra. Sparafucilét a szerepre alkatilag is nagyon megfelelő Szvétek László alakította, meggyőzően, gyönyörű mélységekkel (májusban, az Operaházban Ozminként is láthatjuk majd, kíváncsian várom).

Maddalena (elég hálátlan) szerepében pedig a kiváló Gál Erika lépett fel (nemrégiben dicsértem Carmen-alakítását az Operaportálon, ITT).

 

rigolettonucci5

Miklósa Erika, Leo Nucci, Ivan Magri és Gál Erika

 

Az előadás minőségét mutatja, hogy a kis szerepekben is olyan színvonalú énekeseket láthattunk, mint Egri Sándor (Monterone gróf), Szüle Tamás (Ceprano gróf) vagy Balatoni Éva (Giovanna). Azt azonban, hogy Ceprano grófné néhány mondatos szerepével egy olyan kiváló énekesnőt bíztak meg, mint Miksch Adrienn, már egyáltalán nem tartom jó ötletnek, ezt a szerepet bárki elénekelheti a kórusból is. (Szerencsére láthatjuk Miksch Adriennt hamarosan az Operaház Don Giovanni előadásán is, Donna Anna szerepében).

 

Nagyszerű este, volt, örülök, hogy Leo Nuccit még láthattam és hallhattam...

 

Csák Balázs

 

(fotó: Tomas Opitz)

 

 

Magyar Állami Operaház, 2012. december 21.

 

Giuseppe Verdi:

Rigoletto

Opera három felvonásban

 

Szövegíró: Francesco Maria Piave
Magyar nyelvű feliratok: Romhányi Ágnes
Rendező: Szinetár Miklós, Harangi Mária
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Velich Rita
Koreográfus: Lőcsei Jenő
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Héja Domonkos

 

Szereplők:

 

Rigoletto - Leo Nucci
Gilda - Miklósa Erika
A mantuai herceg - Ivan Magri
Sparafucile - Szvétek László
Maddalena - Gál Erika
Monterone gróf - Egri Sándor
Marullo - Káldi Kiss András
Borsa - Kiss Péter
Ceprano gróf - Szüle Tamás
Ceprano grófné - Miksch Adrienn
Giovanna - Balatoni Éva
Apród - Markovics Erika
Porkoláb - Ambrus Ákos