head main kritikak

Verdi-operák Budapesten – Attila

Verdi-operák Budapesten – Attila

Az "Attila" a Művészetek Palotájában. Beszámoló.

A Stiffelio és a Kalóz után egy harmadik, korai Verdi-művet is láthatott a budapesti közönség: az Attilát. Ez sem tartozik a repertoár-darabok közé, de az említett két másik operához képest azért jóval ismertebb (bár itthon kevésbé). Magát a címszerepet számos nagy basszista énekelte és énekli előszeretettel, elég csak Samual Ramey-t említeni, akinek a neve az utóbbi három évtizedben szinte összeforrt a szereppel. Lemezfelvételen pedig olyan énekesek tolmácsolásában hallgathatjuk Attilát, mint R. Raimondi, Nyesztyerenko (a Gardelli vezényelte 1987-es Hungaroton lemezen), a már említett Ramey vagy Furlanetto.

 

A művet a fiatal Verdi egyik legjobbjaként tartják számon. A lendületes zene, az invenciózus dallamok, a viszonylag komplex, de mindenképpen karakteres figurák az ősbemutatót követően az Attilát azonnal népszerűvé tették.

 

attila mupa 3

 Jelenet; Cser Krisztián (Leó pápa) és Giacomo Prestia (Attila)

 

A mű szövegkönyvét részben Temistocle Solera, részben pedig Francesco Maria Piave írta. (Verdi többször is szövegírót váltott az Attila megírása idején, mert egyiknek a munkájával sem volt maradéktalanul elégedett.) Solerának több korai Verdi-opera szövegét is köszönhetjük, az Attila mellett az Oberto, a Nabucco, a Szent Johanna és a Lombardok librettóját. Piave pedig közel húsz éven át, egészen az 1860-as évekig dolgozott Verdivel, számos nagy Verdi-mű szövegét írva meg ezalatt. A történet alapjául Zacharias Werner 1809-es drámája, az Attila, König der Hunnen szolgált. A művet 1846-ban mutatták be a velencei La Fenice-ben, hatalmas sikerrel. Nem utolsósorban persze annak is köszönhetően, hogy az opera szorosan illeszkedik Verdi azon műveinek sorába (Nabucco, A lombardok), amelyek – amellett, hogy nagyszerű operák -, a korabeli politikai helyzetre való utalásokkal, áthallásokkal eleve lelkesíteni tudták a Risorgimento, vagyis az Itália egyesítésének lázában égő hazai közönséget.

 

attila mupa 2

 Jelenet

 

A művet félig szcenírozott előadás keretében mutatták be, Káel Csaba rendezésében, a Sanghaji Nagyszínház és a Művészetek Palotája közös produkciójában. Nemzetközi előadók sora lépett fel, a karmesteri pódiumon az olasz Pier Giorgio Morandival, aki a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarát dirigálta (mely zenekar anyaszínháza jelenleg is repertoáron tartja az Attilát). A koprodukcióban készült operát egyébként novemberben a kínai közönség is láthatja majd a Sanghaji Nagyszínházban (ott már saját zenekarral, kórussal és táncosokkal). Hozzá kell tennem, a koprodukció azért elég egyoldalúra sikeredett, amennyiben a kínai felet inkább csak Wang Xin tenorista képviselte, illetve a színlapon még két kínai jelmeztervező neve is fel van tüntetve.

 

attila mupa 4

 Giacomo Prestia (Attila)

 

Ami a rendezést illeti: a háttérvetítés és a fényeffektusok domináltak, olykor kifejezetten látványosan (a Nyitány alatt láthattuk például a pusztuló Aquileia leomló épületeit). Az említett eszközök ugyanakkor praktikusak is, mivel nagyobb színpadtér hatását keltették. Néhány díszletelem is volt a színpadon, de inkább csak jelzésértékűen, a környezet, a hangulat érzékeltetése végett. A korhű jelmezeket Németh Anikó, valamint Pan Jianhua és Xu Lin tervezte, a videografika Lóránt Demeter munkája volt.

 

A címszerepet éneklő Giacomo Prestia a hazai közönség számára sem ismeretlen, magam is láttam őt a Simon Boccanegrában, Fiesco szerepében. Akkor mélyebb benyomást tett rám, most kevésbé győzött meg. Nem mintha rosszul énekelt volna, de tőle többet vártam egy pusztán jó alakításnál. Zengő orgánuma gyönyörű, a szálfatermetű énekes színpadi megjelenése is imponáló, de nekem úgy tűnt, hogy ezen az estén kevésbé ihletetten, inkább csak rutinból énekelt. Persze még így is ő volt a szereplőgárda egyik legfőbb erőssége.

 

attila mupa 1

 Ana Lucrecia García (Odabella)

 

A másik az Odabella szerepét éneklő venezuelai szoprán, Ana Lucrecia García volt. Az ő produkciójára már sokkal inkább illik az "ihletett" jelző; lendületesen, tűzzel énekelt, és az este legnagyobb közönségsikerét aratta. Őszinte és intenzív előadása ellenére én hiányolom a hangjából a kellően változatos színeket, de kétségkívül ő volt az este másik nagy erőssége.

 

A római hadvezért, Ezio szerepét éneklő bolgár bariton, Vlagyimir Sztojanov inkább árnyalt szerepformálásával tűnt ki, mintsem vokális produkciójával. Átlagon felüli baritonistáról van persze szó, de egy igazán átütő erejű énekesi produkcióval ezen az estén adós maradt. Ezio ugyanakkor összetett figura, akit Sztojanov igen árnyaltan tudott viszont megjeleníteni. 

 

A legnagyobb csalódást a Forestót éneklő katalán tenorista, José Bros jelentette. Őt is hallottam már a Rigoletto Hercegeként, de akkor is azt írtam róla, hogy „a hangja … túl vékony a szerephez”. Forestóra nézve ez még inkább igaz volt, itt ugyanis egy kifejezetten drámai színezetű és erejű hangra lett volna szükség. Bros esetében szereptévesztésről van szó – sokkal inkább Bellini és Donizetti világa az övé -, és ennek köszönhetően az aquileiai lovag a mostani előadásban meglehetősen jelentéktelen maradt.

 

A Leó pápa rövid, de a cselekmény szempontjából fontos szerepében Cser Krisztiánt hallhattuk, aki hangilag és színészileg egyaránt éretten és meggyőzően alakította a tekintélyt parancsoló pápa szerepét.

 

Az Uldino kis szerepében fellépő kínai tenor, Wang Xin tisztességesen elénekelte a szerepét, de semmi több.

 

A Kolozsvári Magyar Opera Énekkara – a viszonylag kis létszám ellenére – jól szólt, bár a kellő hatás érdekében mégsem ártott volna, ha többen vannak a színpadon. Egy Verdi-opera kórusának létszámával nem érdemes spórolni, ezt többször megjegyeztem már az Operaház előadásai kapcsán is.

 

Pier Giorgio Morandi rendkívül professzionális, Verdi muzsikáját alaposan ismerő és értő dirigálása alatt a Kolozsvári Állami Magyar Opera Zenekara, ha nem is nyújtott felejthetetlen élményt, de lendületesen, pontosan, színvonalasan játszott.

 

Attila mupa 5

 Vlagyimir Sztojanov (Ezio)

 

A közelmúltban itthon bemutatott három korai Verdi-mű – a Stiffelio, a Kalóz és az Attila – közül rám a Kalóz előadása tette a legmélyebb benyomást és az Attila maradt a legkevésbé emlékezetes. Utóbbi esetében ismét hangsúlyozni szeretném, hogy egy színvonalas, ugyanakkor nem kiemelkedő előadást láthattunk. Lehet persze, hogy a jóval ismertebb Attilát megelőző felfokozott várakozás és az alig ismert Kalózzal szembeni lényegesen kisebb elvárás engem is megtévesztett, még akkor is, ha a fent említett operákat ismertem már felvételről.

A tény azonban, hogy ez a három opera a zeneszerző emlékéhez méltó módon élőben is elhangozhatott Budapesten, mindenképpen fontos (persze még jónéhány „ismeretlen Verdi-opera” van!) és csak remélni tudom, hogy nem kell újabb száz évet várni ahhoz, hogy ismét műsorra kerüljenek.

Csák Balázs


(fotók: Művészetek Palotája)

 

 

2013. április 28., Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

Giuseppe Verdi:

Attila

 

háromfelvonásos opera

 

Díszlet: Bátonyi György
Jelmez: Németh Anikó (Manier), Pan Jianhua, Xu Lin
Rendezőasszisztens: Sylvie Gabor
Rendező: Káel Csaba

Szereplők:

 

Attila, a hunok királya - Giacomo Prestia
Ezio, római generális - Vlagyimir Sztojanov
Odabella, Aquileia urának leánya - Lucrezia Garcia
Foresto, aquileiai lovag - José Bros
Uldino, Attila rabszolgája - Wang Xin
Leone (I. Leó pápa) - Cser Krisztián

 

Közreműködik: a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara (karigazgató: Kulcsár Szabolcs)

Vezényel: Pier Giorgio Morandi