head main kritikak

A kötelező teljesítve

A kötelező teljesítve

A "Tosca" José Curával az Operaházban. Kritika.

Egy tenor-legenda lépett fel nálunk Jose Cura személyében, aki a Tosca Cavaradossijának szerepét énekelte az Operaházban március 21-én és 23-án. Cura immár két évtizede a nagy nemzetközi operaszínpadok egyik legnagyobb sztárja, a fellépését érthető módon nagy várakozás előzte meg (egyébként énekelt már nálunk, többek között Szegeden, az Otellóban).

Cura fellépése számomra csalódást jelentett. A nagy várakozás persze gyakran túl nagy elvárást is támaszt a „legnagyobbakkal” szemben, ezúttal azonban biztosan kijelenthetem: a három főszereplő - Boross Csilla, Kálmándi Mihály és José Cura - közül ezen az estén utóbbi volt a legkevésbé meggyőző. Ez a megállapítás persze – lévén, hogy mégiscsak a világ egyik vezető operaénekesével való összehasonlításról van szó - a két magyar énekes nagyszerű teljesítményét is dicséri.

Cura meglehetősen erőtlen produkciója az I. felvonásban volt a legnyilvánvalóbb. A hang kiegyenlítetlen volt, olykor egyenesen kellemetlen színeken szólalt meg. A „Recondita armonia” alatt a tenorista végig sietett, mint aki túl akar már lenni az árián, a zenekar alig tudta őt követni. (Ezen csak az ária záróhangjával javított valamit, a közönség szerintem elsősorban ezt jutalmazta a nagy tapssal.)

tosca cura 1José Cura

Természetesen előfordulhat, hogy egy énekes rosszabb napot fog ki, az azonban már kevésbé megbocsátható, hogy Cura szemmel láthatóan nem is nagyon törekedett arra, hogy a maximumot nyújtsa. Olykor egyenesen flegmának, egykedvűnek tűnt, mimikája szinte alig volt, néha azt hittem, hogy már el is bóbiskolt.

Az viszont tetszett, és új színt jelentett számomra a Cavaradossi-interpretációk sorában, ahogy a szerelmi duettben Toscához viszonyult. Túláradó romantika helyett szeretettel és megértően, de türelmetlenül noszogatta a nőt, érzékeltetve, hogy bár örül neki, de Toscának ideje lenne már mennie - hiszen a férfinak Angelotti, a politikai szökevény ügyét kell most elrendeznie. („Ancora?” – „Még mindig?” - nézett fel az égre ironikusan mosollyal, mikor Tosca még egy utolsó utáni szerelmi vallomásra kérte távozása előtt Cavaradossit.)

Hangilag Cura a második felvonásban sem lett sokkal jobb, a játéka azonban őszintébbnek tűnt. A kínvallatási jelenet hiteles volt, Cavaradossi vért köpködve, láthatóan tényleg meggyötörten jött be a színpadra, és bár a „Vittoria!” nem szárnyalt igazán, nem maradt bennem hiányérzet.

A tenorista a harmadik felvonásra talált igazán magára. Az „E lucevan le stelle”-t puhán, szép legatókkal énekelte, méltán aratott az áriával sikert. (Kár, hogy a többi néző élvezetét megint sikerült valakinek elrontania, amikor az olasz operairodalom talán legszebb dallamának zenekari bevezetője alatt az illető köhögőrohamot kapott. Nem halkan köhécselt, hanem úgy igazán, forte fortissimo…) A záró duettben Cura őszintén szenvedélyes volt. A jelenet, ahogyan Toscával hosszan ölelték egymást, miközben a katonák már valamennyien bejöttek a sortűzhöz, megható volt. Cura jól érzékeltette, hogy Cavaradossi mennyire nem tud felhőtlenül örülni a szabadság hírének: ő sejti, hogy Scarpia várában ez nem mehet ilyen könnyen…

tosca cura 4Boross Csilla és José Cura

Számos korábbi hangfelvétele alapján azt gondolom: az argentin José Cura persze kiváló énekes, ráadásul egy olyan baritonális tenor hanggal rendelkezik, ami meglehetősen ritka, és amely olyan szerepek eléneklésére is alkalmassá teszi, mint Sámson vagy Otello. Cura ugyanakkor tipikus példája annak az énekesnek, aki a modern hangtechnikának (is) köszönhetően nagyszerűet tud nyújtani lemezen, élőben azonban már távolról sem mindig. Kitűnő a PR-ja, jól eladható, sármos férfi, közvetlen stílussal, tényleg lehet őt szeretni, és ő nagyon pontosan tudja is, hogyan kell az imidzsének megfelelnie. Az előadás végén, a taps közben hosszan ölelgette partnernőjét, és arra is gondja volt, hogy lelkesen megrázza a súgó kezét. Mostani produkciójához képest – amelyet rutinjának köszönhetően rossznak azért semmiképpen nem neveznék - aránytalanul nagy ovációban volt része, ami azonban még így is rövid volt azoknak a nálunk fellépő világsztároknak az ünnepléséhez képest, akik tényleg azt nyújtották, amit vártunk tőlük (ilyenben volt része Edita Gruberovának vagy Cecilia Bartolinak a Művészetek Palotájában, hogy csak két példát említsek a közelmúltból).

Ha Cura esetleg nem volt teljesen egészséges (mert ezt sem tartom kizártnak), akkor a fent leírtak nagy részét zárójelbe kell tennem. Ha azonban nem erről volt szó, akkor az énekes hangjának fénye mára igencsak megkopott, pedig ezt a kora semmiképpen nem indokolná (alig múlt 50 éves).

tosca cura 7 José Cura és Boross Csilla

Cavaradossi szólama hálás feladat, tele gyönyörű dallamokkal. A szerep ugyanakkor kevésbé összetett és kevesebb színészi játékra ad alkalmat, mint Scarpia vagy Tosca figurája. Tenor legyen a talpán, aki ebben az operában a másik két szereplő fölé tud kerekedni, Cura pedig ezen az estén messze volt ettől. Ez azonban köszönhető volt a két másik főszereplő, Boross Csilla és Kálmándi Mihály nagyszerű teljesítményének is.

 

Boros Csilla kitűnő Tosca, nagyon jól énekelt, magabiztosan uralva a szólam nehézségeit. Az énekesnő olyan drámai szoprán szerepekben arat világszerte sikert, mint amilyen Abigél, Aida vagy Norma. A hangja kellő vivőerővel rendelkezik, ugyanakkor finom és puha is tud lenni. A játéka kiforrott, Tosca legapróbb érzelmi rezdülései is pontosan tükröződtek mind a hangjában, mind a színészi alakításában. A magas hangok biztosan szóltak (bár a háromvonalas C-k már kicsit bizonytalanabbul). Végig kellő tűzzel, szenvedéllyel énekelt, a mozdulatai viszont olykor kissé avíttan teátrálisak voltak. Hiányoztak néha a kellően kidolgozott legatók is. Nagy áriája („Vissi d’arte”) emiatt nem volt igazán átütő, töredezetté vált. Máskor pedig egy-egy túl rövidre sikerült hang inkább a kellő hatást csökkentette (például az első felvonásban az „Egli vede ch'io piango!” résznél, vagy az opera végén, az „O Scarpia, avanti a Dio!” záróhangjánál, bár lehet, hogy az énekesnő ekkorra kissé el is fáradt). Összességében egy nagyon jó produkciót láthattunk és hallhattunk tőle.

tosca cura 3 Boross Csilla és Kálmándi Mihály

A Scarpiát alakító Kálmándi Mihály is nagyszerűen énekelt. Elegáns volt, méltóságteljes, szuggesztív és kegyetlen. A hang szépen szárnyalt, legfeljebb a hangszín változatosságát hiányoltam kissé (bár Scarpia jelleme meglehetősen egyértelmű, hangulatai azért változóak). Scarpia belépője és az első felvonás fináléja hátborzongató és rendkívül hatásos volt. Hallottunk már nagyobb volumenű bariton hangot, de a Te deum kórusát és zenekarát Kálmándi Mihály is nagyszerűen áténekelte. A második felvonás Scarpia-Tosca jelenetei aprólékosan kidolgozottak voltak, a két énekes körül szinte izzott a levegő, és Scarpia haláltusája is hiteles volt.

tosca cura 2  Kálmándi Mihály és José Cura

 

Kocsár Balázs irányításával a zenekar színesen és plasztikusan játszott. Tetszettek az éles kontrasztok, hatásos volt az ütősök erőteljes játéka.

A mellékszereplők közül elsősorban az Angelottit megszemélyesítő Cser Krisztiánt kell kiemelnem, akinek kidolgozott játéka és szép basszusa révén a figura az általában megszokotthoz képest több figyelmet kaphatott.

Ügyesen volt megformálva Spoletta sunyi karaktere is, akit Haramza László személyesített meg.

Az utóbbi években szerencsére több jó Tosca-előadást is láthattunk itthon (elég, ha csak Sümegi Eszter és Rálik Szilvia Toscáját, vagy Perencz Béla Scarpiáját említem). A mostani előadás méltán sorolható közéjük.

Csák Balázs

Fotó: Nagy Attila

***

2014. március 23., Magyar Állami Operaház

Puccini:

TOSCA

Opera három felvonásban

Szövegíró: Giuseppe Giacosa, Luigi Illica

Magyar nyelvű feliratok: Romhányi Ágnes

Díszlettervező: Vayer Tamás

Jelmeztervező: Vágó Nelly

A gyermekkar vezetője: Gupcsó Gyöngyvér

Karigazgató: Szabó Sipos Máté

Karmester: Kocsár Balázs

Rendező: Nagy Viktor


Szereplők:


Floria Tosca - Boross Csilla

Mario Cavaradossi - José Cura

Báró Scarpia - Kálmándi Mihály

Cesare Angelotti - Cser Krisztián

Sekrestyés - Hábetler András

Spoletta - Haramza László

Sciarrone - Busa Tamás

Börtönőr - Bakó Antal