head main kritikak

Mario és a tréfás varázsló

Mario és a tréfás varázsló

"A színigazgató" és a "Mario és a varázsló" az Erkel Színházban. Kritika.

Az OperaKaland elnevezésű programsorozat keretében került sor két egyfelvonásos opera, Mozart A színigazgató és Vajda János Mario és a varázsló című művének bemutatására az Erkel Színházban.

Az OperaKaland célja a műfaj minél szélesebb körben való népszerűsítése, elsősorban a fiatal korosztály számára; az Operaház tájékoztatója szerint a célközönséget a középiskolások jelentik. A kezdeményezés nagyszerű (az Operaház honlapján a művek könnyebb megértéséhez igényesen összeállított háttérinformációk is találhatóak), a most látott produkciók azonban számos kívánnivalót hagynak maguk után.

Az ötlet, hogy egyfelvonásos operákat mutassanak be, érthető, bár nem biztos, hogy két, egészen különböző jellegű mű egy estén történő befogadása könnyebb, mint egyetlen, hosszabb műé. Az előadás délután 5-kor kezdődött, ami nem szerencsés, talán ez is szerepet játszott abban, hogy a nézőtér igencsak foghíjas volt, jóllehet, a diákok természetesen kedvezményesen vásárolhattak jegyeket.

Mozart egyfelvonásosa szórakoztató produkció volt (bár túl sok volt benne a próza), a Vajda-opera mostani színrevitelével szemben viszont komoly kifogásaim vannak (utóbbit már korábban is játszotta az Operaház, akkor egy estén a Kékszakállú herceg várával).

Az Oberfrank Péter dirigálta zenekar produkciója viszont mindkét műben kiváló volt, a Mozart-darabot stílusosan, könnyedén, a Vajda-operát pedig sokszínűen, árnyalatokban gazdagon szólaltatták meg, ami azért némi kárpótlást jelenthetett számunkra.

***

Mozart: A színigazgató

A Színigazgató tulajdonképpen egy paródia, a zenés színház kulisszák mögötti világának ironikus hangvételű bemutatása. A történet szerint a nehéz anyagi helyzetben lévő színházi igazgató új darabot szeretne színre vinni. Az előadáson a primadonnát az igazgató felesége, Madame Herz játszaná, a produkciót azonban Hans Buff, egy gazdag mecénás – itt gyáros - finanszírozza, aki ragaszkodik hozzá, hogy a szerepet az ő kedvese, Madame Silberklang kapja. Ráadásul a gyáros igyekszik meggyőzni az igazgatót, hogy minőségi művek helyett gyengébb, de szórakoztató operákat adasson elő, mivel arra jön be a közönség, az a jövedelmező. Meghallgatásra kerül sor, ahol a két rivalizáló énekesnő igyekszik bemutatni, mit tud: versenyeznek, virtuóz áriákkal igyekeznek meggyőzni a kétségbeesett direktort. Végül közösen megállapodnak: mindketten felléphetnek, és a közönség majd eldönti, ki a jobb primadonna.

szinigaz1
A színigazgató - Bátki Fazekas Zoltán
(fotó: Csibi Szilvia)

A Színigazgatót sokan, sokféleképpen feldolgozták már. Az eredeti mű ifjabb Gottlob Stephanie II. József Habsburg császár felkérésére írt komédiája, amihez Mozart egy nyitányt, két áriát, egy tercettet és egy finálét komponált. Nem is igazán opera, hanem inkább Singspiel (daljáték) a helyes műfaji megnevezés. Az eredeti Mozart-darabban is bőven van próza, a mostani előadáson azonban oly mértékben ez dominált, ami már nem szerencsés. Kevés olyan operaénekes van ugyanis, aki a prózai részeket ilyen hosszan tudná hitelesen tolmácsolni. Ez a mostani előadás szereplőire is igaz volt, kivéve az egyetlen Bátki Fazekas Zoltánt, aki a leginkább megállta a helyét színészként is. A többiek is kitettek magukért, és ezért elismerés nekik, de mégiscsak énekesekről van szó, és nem színészekről, nem jó ötlet, ha többet kell beszélniük, mint énekelniük.

Az eredetihez képest csökkentett létszámú szereplőgárdára átírt mű prózai jeleneteinek szövegét Litkai Gergely író, a hazai stand-up comedy egyik jeles képviselője írta. A szövegek többnyire szellemesek, bár olykor kicsit ellaposodnak. Érdemes lett volna talán jobban tömöríteni a librettót, már csak a fentebb említettek okán is (az énekesek számára túl sok ennyi próza).

szinigaz2
A színigazgató - Hantos Balázs és Puja Andrea
(fotó: Nagy Attila)

A rendező Szabó Máté volt, akinek legutóbb nagyszerű Don Giovanni-rendezését láttam Miskolcon, majd az Erkel Színházban (az ún. „Primavera’14” keretében). A Színigazgató előadásán a rendező ötletessége leginkább abban nyilvánult meg, hogy az énekeseket a színpadon – és a színpad mögött - egy operatőr is kísérte, akinek „közvetítését” az előadás alatt kivetítve láthattuk. Az ötlet persze nem új, és gyakran kritika éri (a vetítés ugyanis elvonhatja a figyelmet a színpadról). Ezúttal működött, bár szerintem kevesebb is elég lett volna.

A díszlettervező, Menczel Róbert műanyagpalackokból készített fala adta a színpad hátterét (a sztori szerint ezt még a mecénás – aki műanyag-gyáros - készíttette egy korábbi Varázsfuvola-előadáshoz…). Maga a gyáros is műanyag-kalapot hord, ahogy szeretője, Madame Silberklang is. Leleményes a művészet érdekében méltatlan küzdelmeket folytató, megfáradt igazgató ruházata is, a gyűrött öltönynadrág, a szürke nyakkendő és a kopottas kardigán.

Bátki Fazekas Zoltán színészi képességeit fentebb már kiemeltem (énekelni ebben a műben alig volt lehetősége).

Madame Herz-et Sáfár Orsolya alakította. A fiatal énekesnőt az utóbbi időben egyre több koloratúr-szoprán szerepben láthatjuk (korábban elsősorban lírai szopránként jeleskedett). Nagyszerűen énekelt, stílusosan és könnyedén, Madame Herz bravúr-áriája egyáltalán nem jelentett neki gondot.

szinigaz4
A színigazgató - Sáfár Orsolya (fotó: Csibi Szilvia)

Madame Silberklang szerepét egy másik fiatal énekesnő, Puja Andrea tolmácsolta, szintén igen jól, de kevésbé érthető szövegmondással. (A szöveg egyébként a könnyebb érthetőség kedvéért ezúttal feliratozva is olvasható volt, jóllehet magyarul énekeltek).

Hantos Balázs basszistának jól állt a buffo szerep (Selim Hekeri, a gyáros figurája), a szép orgánumot hallva itt is sajnálkozhattunk, hogy csak prózai szerep juthatott neki.

Jó választás volt a Mozart-szerepekben nagyon otthonosan mozgó Megyesi Zoltán is, aki Johann Vogelsang, a „sztár-tenorista” szerepét kapta.

Összességében egy szórakoztató kis Színigazgató-előadást láthattunk (nekem jobban tetszett, mint a mű pár hónappal ezelőtt bemutatott másik változata, amelyre a „Mozart Late Night” elnevezésű műsor keretében került sor a Zeneakadémián).

***

Vajda János: Mario és a varázsló

A Mario és a varázsló Thomas Mann azonos című novelláját dolgozza fel. Az opera szerzője Vajda János, akinek művét 1988-ban mutatták be először, és amely művet az utóbbi évtizedek egyik legjobb és legsikeresebb magyar operájaként tartják számon. (Az operából CD-felvétel is készült, az utolérhetetlen Polgár Lászlóval a címszerepben.)

Az operát néhány évvel ezelőtt az Operettszínház is bemutatta, Kerényi Miklós Gábor rendezésében, a musical énekesként ismert Szabó P. Szilveszterrel a főszerepben. (Ezt a produkciót 2011-ben a Miskolci Operafesztiválon is előadták, az ottani előadásról szóló beszámolónkat - videó részletekkel - itt olvashatják: „Hipnózis”). Adódik az összehasonlítás, amelynek eredménye számomra egyértelmű: az Operettszínház produkciója telitalálat volt, a Galambos Péter által rendezett mostani előadás viszont a legkevésbé sem az. Rejtély, mi vihette rá a rendezőt arra, hogy ennyire átírja és átértelmezze a művet; mind Thomas Mann-ét, mind pedig Vajda Jánosét, akinek operája szellemiségét és mondanivalóját tekintve hűen adja vissza a nagy német író gondolatait.

mario1 Mario és a varázsló - jelenet (fotó: Nagy Attila)

A történet szerint egy hipnotizőr, Cipolla érkezik egy tengerparti kisvárosba. Fellépésére összesereglenek a város lakói és az odaérkező turisták. A különleges, hipnotikus képességekkel rendelkező Cippolla torz, gonosz figura, aki élvezetét leli abban, hogy a közönség soraiból kiválasztott, hipnózisba ejtett áldozatait nevetségessé tegye és megalázza. A mágus előbb egy könnyű prédát választ a közönség soraiból (aki a mostani előadáson valamiért egy punknak öltözött fiú volt). „Azt teszed, amit akarsz. Vagy előfordult már, hogy nem tetted azt, amit akartál? Vagy éppen azt tetted, amit nem akartál? Amit nem te akartál?” – kérdezi tőle, mielőtt hipnózisba ejti a fiút. Majd sorra következnek a többiek is. Marióval, a szerelmi bánattól gyötört, csöndes fiatalemberrel nehezebb dolga van, de végül nála is eléri, amit akar: az elkábított fiú őt, Cipollát hiszi szerelmének, és a nézőközönség gúnyos nevetése közepette meg is csókolja. A magához tért, megalázott Mario végül fegyvert kap elő, és lelövi az illuzionistát.

A mű nyilvánvaló utalások sorozata a fasizmusra (Cipolla még arról is tájékoztatja közönségét, hogy egy korábbi előadásának előkelő vendége volt a Duce fivére.) Egy őrült elme manipulálja, fanatizálja és használja itt ki az embereket, játékterepnek tekintve azok személyiségét, érzelmeit, akaratát. („Akarat is van, szabadság is van, akarat-szabadság azonban nincs!” – kiáltja oda ámult nézőinek Cipolla.)

mario2
Mario és a varázsló - jelenet (fotó: Nagy Attila)

A mostani produkcióban azonban más a helyszín, mások a szereplők, és sajnos más a végkifejlet is.

Galambos Péter rendező színpadképe színes, látványos, a Cipolla előadására összegyűlt nézőseregben a legkülönbözőbb figurákat látjuk: filmszereplőket, szuperhősöket, a Csillagok háborúja C3-PO-robotjától kezdve Superman-en és Elvis-en át öltönyös testőrökig (zsaruk a Men in Black-ből?). Maga Cipolla – Bretz Gábor énekli – valami sámánszerű hittérítőnek van öltözve. „Csekély testi hibám is van.” - mondja a nézőknek - de nem derül ki számunkra, hogy mi az. Bretz Gábor amúgy kihozza a szerepből, amit lehet. Szuggesztív sámán ő, erős színpadi jelenléttel (ez amúgy tőle nem meglepetés) és persze nagyszerű basszus hanggal (ez még kevésbé az). Nem az ő hibája, hogy nem sámánnak kellene lennie, és hogy egyébként meg kellene halnia.

Ahogy ugyanis már utaltam rá, az eredeti novellában – és Vajda János operájában – a megalázott Mario lelövi Cipollát. A lövés a mostani opera-előadáson is eldördül, amelyet követően azonban Cipolla – a színpadi közönség és az Erkel közönségének egyöntetű, felszabadult kacaja mellett – büszke mosollyal feláll, és megmutatja: golyóálló mellényt viselt, melynek köszönhetően kutya baja! A rendező itt vélhetően maga is elbizonytalanodott, mert a mű végén, néhány másodperc erejéig láthatjuk még Mariót (Szamosi Donáth alakította), amint szomorúan kuporog a földön. Mégiscsak megalázták őt, valamit kezdeni kell ezzel. A győzelem azonban Cipolláé, akinek előadása nagyszerűen sikerült, egy igazi show-műsor volt ez a hálás közönségnek. Katarzis nincs, és mint már említettem, az Erkel Színház fiatal közönsége kifejezetten jól szórakozott az eredetileg mélyen tragikus hangvételű művet hallgatva-nézve, hálás tapssal fogadva a happy end-et. De nem ez volt a rendezés egyetlen hibája.

mario3
Mario és a varázsló - jelenet (fotó: Nagy Attila)

Amikor a hipnózisba esett Mario megcsókolja Cipollát, a bűvész a mostani előadáson egy maszkot tart az arca elé, amelyen Angelina Jolie – napjaink egyik sztárja - fotója látható. De miért? Cipolla már-már démonikus képességei nem elegendőek, hogy elhitesse a fiúval, hogy egy nőt lát? Vagy csak meg akarja a rendező magyarázni a nézőnek, hogy Mario tényleg ezt látja? De ezt tudjuk, kiderül a dialógusokból. Avagy egy szemérmes megoldásról van csak szó, nehogy két férfi nyílt színen megcsókolja egymást? Színészek vannak a színpadon, meg tudnák ők ezt oldani. (Azt azért hozzá kell tennem, hogy a jelenet még így is az előadás csúcspontja volt, melyben a rendező ügyesen adagolta a feszültséget egészen a csók pillanatáig.)

Vajda János kitűnő operájának fontos része a tánc. Cipolla ugyanis megtáncoltatja hipnotizált nézőit. „No lám, hisz táncolsz már.” – mondja – „Nem is harc ez, hanem élvezet. Táncolj! Táncoljatok!” A mostani előadáson azonban senki nem táncol, a szereplők elájulnak, majd visszaülnek a székeikre. Pedig a Vajda-operának hátborzongató pillanata a finálé, amikor Cipolla már haldoklik, de a transzba esett közönsége a fülbemászó zenére még ekkor is tovább folytatja véget nem érő táncát. Ezúttal azonban a végén sem táncolt senki, ehelyett a megmenekült Cipollát éljenezték. A kóristák és a szólisták persze nem táncosok, de egyrészt lehet táncosokat is szerepeltetni a színpadon, másrészt olyan koreográfiát készíteni, hogy azt bárkinek be lehessen tanítani. (Előttem van még a Kerényi-féle rendezés hipnotizált, üveges tekintetű szereplőinek esetlen, darabos tánca…)

mario4
Mario és a varázsló - jelenet (fotó: Nagy Attila)

Vajon az volt a cél, hogy a Mario és a varázslóból egy gyerekoperát csináljanak? (Nincs csók, nincs gyilkosság.) De hiszen nem óvodások ültek a nézőtéren, hanem középiskolások (és persze felnőttek), akik olvasták Thomas Mann novelláját, vagy hamarosan olvasni fogják. A Mario és a varázsló mostani interpretációja félreérti a művet. Mutatós a színpadkép, impozánsak a jelmezek, de mindennek túl sok értelme nincs, a rendezői eszközök öncélúak. A tarka-barka sokaság – a fasizmus légköre helyett - talán a globalizált világot óhajtja szimbolizálni, zűrzavarként beállítva azt (a színpad előtti, átlátszó függönyre vetítve láthatjuk is Bábel tornyát), így kívánva aktualizálni a történetet. Ezt a történetet azonban fölösleges aktualizálni, mert amúgy is aktuális, és az is marad. Galambos Péter rendezésében a mű mondanivalója értelmét veszti.

Nagy hiba, ha a középiskolások azt gondolják, erről szól Thomas Mann novellája és Vajda János operája. Remélem, elmagyarázzák majd nekik, hogy nem.

Csák Balázs

***

2014. május 14., Erkel Színház

 

Wolfgang Amadeus Mozart:

A színigazgató

Gottlieb Stephanie nyomán a prózát írta: Litkai Gergely

Rendező: Szabó Máté

Díszlettervező: Menczel Róbert

Jelmeztervező: Tihanyi Ildikó

Karmester: Oberfrank Péter

Szereplők:

Hans Buff - Bátki Fazekas Zoltán

Brigitte Herz – Sáfár Orsolya

Selim Hekeri - Hantos Balázs

Julia Silberklang – Puja Andrea

Johann Vogelsang – Megyesi Zoltán

***

Vajda János:

Mario és a varázsló

Szövegíró: Bókkon Gábor

Rendező: Galambos Péter

Díszlettervező: Galambos Péter

Jelmeztervező: Kárpáti Enikő

Koreográfus: Solti Csaba

Karigazgató: Strausz Kálmán

Karmester: Oberfrank Péter

Szereplők:

Cipolla - Bretz Gábor

Mario - Szamosi Donáth

Angiolieri asszony - Farkasréti Mária

Angiolieri úr - Egri Sándor

Gyapjúinges - Tarjányi Tamás

Római úr - Rezsnyák Róbert