head main kritikak

Árnyékok és ideák

Árnyékok és ideák

Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájának bemutatója. Kritika.

A hazai operakedvelők kevés dolognak örülhettek jobban az elmúlt egy évben, mint a ténynek, miszerint Richard Strauss éppen 150 évvel ezelőtt született. Az évfordulót ugyanis a Magyar Állami Operaház – csakúgy mint a Művészetek Palotája – a nagy zeneszerzőhöz és életművéhez méltó módon ünnepelte meg, bemutatva a szerző számos operáját, az Arabellától kezdve a Salomén és az Elektrán, a Rózsalovagon és az Ariadné Naxos szigetén című darabon keresztül a Capriccióig, többségükben kiváló produkciók keretében. Ennek betetőzését jelentette a Magyar Állami Operaház most játszott előadása, Az árnyék nélküli asszony (Die Frau ohne Schatten), amely egyben az opera hazai ősbemutatója volt. Ez döbbenetes tény, tekintve, hogy a bécsi ősbemutatóra 1919-ben került sor, az operát pedig Strauss egyik főműveként tartják számon. Majd száz évet késett a magyarországi előadás, de most már csak az a fontos, hogy bemutatták, ráadásul nem is akárhogyan. Erre szokták mondani, hogy az előadás „a világ bármely nagy operaszínpadán megállná a helyét”.

arnyeknelkuli 2
Rálik Szilvia

Hugo von Hofmannsthal író és szövegíró Richard Strauss-szal való együttműködésének köszönhetően 1906 és 1929 között (Hofmannsthal tragikus haláláig) összesen hat opera született (Elektra, A rózsalovag, Ariadné Naxos szigetén, Az árnyék nélküli asszony, Egyiptomi Heléna, Arabella). Az Árnyék nélküli asszony tehát a negyedik közös munkájuk volt, amelyen már az 1910-es évek elején elkezdtek dolgozni. (Strauss később egy rövidített, szimfonikus zenekari változatot is készített a műből, amit 1947-ben mutattak be.)

Az opera az ősbemutatón nem aratott sikert, ami elsősorban a szövegkönyv és a zene komplexitásának, nehezen értelmezhető, bonyolult szimbólum-rendszerének volt köszönhető. (Az első előadásokkal egyébként maga Strauss sem volt elégedett. Biztos nem az énekesekkel volt a baj: a bécsi premieren többek között olyan legendás előadókat hallhatott a közönség, mint Maria Jeritza, Lotte Lehmann és Richard Mayr.)

A mű azonban lassan az operaházi repertoár részévé vált. Persze nem úgy, mint a Bohémélet vagy a Traviata. A darab színpadra állítása ugyanis hatalmas feladat, mind a rendezés, mind pedig a grandiózus zenekar és a nagy létszámú énekesi gárda tekintetében.

Az operából készült hangfelvételek száma nem túl nagy, a lemezeken hallható karmesterek névsora azonban impozáns: Joseph Keilberth, Karl Böhm, Herbert von Karajan, Wolfgang Sawallisch, Georg Solti és Giuseppe Sinopoli egyaránt lemezre rögzítette a darabot.  

arnyeknelkuli 11
Jelenet

Az Árnyék nélküli asszony egy egzotikus mese, egy misztikus történet mély, többrétegű lélektani és filozófiai tartalommal.

A történet szerint Keikobadnak, a szellemvilág királyának lánya feleségül ment a Déltengeri Szigetek császárához. (Magát Keikobadot soha nem látjuk a színpadon.) A császár épp vadászott kedvenc sólymával, és nyíllal megsebesítette a gazella képében megjelenő lányt, aki ekkor emberré változott, és az uralkodó felesége lett. Ezzel elvesztette az átváltozás képességét, de mégsem vált igazán emberré. Nincs árnyéka, ami annak jelképe, hogy nem lehet gyermeke.

Apja, Keikobad rendszeresen követet küld a császár birodalmába felesége dajkájához, akivel végül közli: ha úrnőjének három napon belül nem lesz árnyéka, vissza kell, hogy térjen a szellemvilágba, férje, a császár pedig kővé dermed.

A földi világot szívből gyűlölő dajka és a császárné ekkor elmegy az emberek közé egy kelmefestőhöz, Barakhoz és annak feleségéhez. Nekik sincs gyermekük, amit a feleség gyakran a férj szemére is vet, a kelmefestő pedig megadóan tűri a szidalmakat. A feleség jobb életre vágyik, a dajka pedig kihasználja ezt és ráveszi az asszonyt, hogy a beígért földi javakért cserébe adja oda az árnyékát a császárnénak. A császár ezt megtudja, és meg akarja ölni a feleségét, de végül képtelen megtenni. Baraknak is tudomására jut, hogy felesége lemondott az árnyékáról – nem lehet már gyereke –, és dühödten vonja felelősségre az asszonyt.

Barak és felesége a szellemvilág sziklabörtönébe kerül. Itt döbben rá a feleség, hogy mennyire szereti a férjét, akit most ismert csak meg igazán.

Keikobad az emberek közé száműzeti a dajkát.

A megkövült császárt a felesége csak úgy mentheti meg, ha iszik a Szellemvilág forrásának vizéből, ezáltal pedig a kelmefestőné árnyéka is az övé lehet. A nő azonban megszánja a házaspárt, és nem iszik a vízből. Önfeláldozásának köszönhetően férje visszaváltozik emberré, Barak és felesége pedig kiszabadulnak és egymáséi lesznek. Immár a császárné és a kelmefestőné alakja is árnyékot vet. (A cselekmény részletesebb leírását lásd a cikk végén).

arnyeknelkuli 3
Rálik Szilvia és Heiko Trinsinger

Bonyolult história. A mű témája tágabb értelemben az áldozatvállalás és az ebből fakadó megváltás. Konkrétabban pedig a nő és a férfi szerelme, amely a földi világban csak a gyermekvállalás által tud beteljesülni. A császárné annak árán is szenvedő, hús-vér emberré akar válni, hogy le kell mondania az öröklétről, mert csak így adhat életet. Az élet és a halál elválaszthatatlanságát magában hordozó emberi létnek, az “árnyékvilágnak” felmagasztalását jelenti mindez az ideák birodalmával szemben. (Hugo von Hofmannsthal szövegkönyvében egyébként számos hatás kimutatható a Grimm-testvérek meséitől Az ezeregyéjszaka meséin, Carlo Gozzi Turandotján és Goethe Faustján keresztül Mozart Varázsfuvolájáig.)

Az opera zenéje lenyűgöző, briliáns, sokszínű, harmóniákban és ötletekben gazdag, mesteri hangszereléssel. A mű megszólaltatása hatalmas hangszeres apparátust igényel (az Operaház tájékoztatója szerint ez a valaha volt legnagyobb létszámú zenekar, amely a Házban játszott). A Salome vagy az Elektra feszesebb tempóihoz képest az operát inkább hosszabb jelenetek és monológok jellemzik. A vezérmotívumokkal is operáló darabban a monumentális, zengő, dübörgő zenekari részek mellett jól megfér a kamarazenei hangzás is, gyakran hangszeres szólókkal is színesítve a partitúrát. Csakúgy, mint ahogy megférnek a romantikusan áradó, dallamdús részek is a disszonáns hangzatok mellett. Mindezek persze soha nem öncélúan jelennek meg, hanem az adott szituációk jellegének, hangulatának, illetve a szereplők jellemének, mondanivalójának érzékeltetése, zenei interpretálása céljából.

Strauss zsenialitásának köszönhetően ez az eklektikusnak tűnő zene mégis egységes egésszé forr össze, egy gigantikus, lebilincselő, sodró erejű muzsika által elénk varázsolva ezt a szimbólumokkal teletűzdelt, mitikus történetet.

A Halász Péterdirigálta zenekar teljesítményéről alegnagyobb elismeréssel tudok csak szólni. Előadásukban a sűrű zenei szövet legapróbb részletei is megmutatkoztak. A gondos építkezésnek köszönhetően az előadásnak zenei értelemben is volt íve. A zenekar plasztikusan, koncentráltan játszott, a tömbszerűen, fortéban zengő rézfúvósok és a lírai részek finoman szóló vonósai egyformán kifejezően és ihletetten szólaltak meg.

arnyeknelkuli 10
Rálik Szilvia és Heiko Trinsinger

A mű színpadra állítása - mindenekelőtt annak összetett jelképrendszere, valamint a több síkon és több világban zajló történet okán - nagy kihívás elé állítja a rendezőt.

 

Szikora János rendezése az ötletes és látványos színpadkép, illetve a mű kellően elmélyült értelmezése révén kiállta a próbát. A díszlet - Horesnyi Balázs munkája - monumentális, ugyanakkor a díszlettervező kevés eszközzel dolgozik. Egy hatalmas, ovális alakú csarnokot látunk, amelyik felül nyitott, benne két színes oszlop van, a hátuljában pedig egy lift, amely a „lét egy másik szintjére” vezet. Horesnyi Balázs szavai szerint egy parkolóházban vagyunk a lét és nemlét határán”. Bevallom, ha ezt a nyilatkozatot nem olvasom, nem jövök rá, hogy ez egy parkolóház. Szerencsére nem is ez a lényeg, jóllehet, Szikora János rendező is így nyilatkozott korábban: A tér metafora: a létezés terének metaforája. Az emberi létezésé, amely maga is átmenet, és az átmenetek közt egy pillanatnyi időzés itt a Földön, vagyis parkolás.” A díszlet azonban szerencsére akkor is betölti funkcióját, ha nem tudjuk, hogy az a „tér” egy parkolóház. A lift, a vetítés (erről majd később) és maga a hatalmas, üres csarnok így is nyilvánvalóvá teszik, hogy egyfajta misztikus térben vagyunk, ahonnan a szereplők bármikor átkerülhetnek egy másik dimenzióba: a földi életbe, a Délkeleti Szigetekre (ahol a császár uralkodik) vagy a szellemvilágba. A három felvonáson, azaz a teljes előadás során változatlan színpadkép alkalmazása persze nagyobb fokú absztrakciót igényel a néző részéről, de ennek hiányában a művet amúgy sem érthetjük meg. Nem beszélve arról, hogy a cselekmény tényleges, konkrét megjelenítése szcenikailag alighanem lehetetlen feladat elé állítaná a rendezőt és a díszlettervezőt.

arnyeknelkuli 4
Sümegi Eszter és Komlósi Ildikó

Az értelmezést segítendő alkalmazta Szikora János mindhárom felvonásban a vetített animációkat és egy kamera élő felvételeit, amit a színpadi fölötti vásznon kísérhettünk figyelemmel.

Előbbi funkciója egyértelmű: a hangulati elemek, a szereplők által csak gondolt, illetve elmesélt helyek, történetek, érzések képi megjelenítése, amit a színpadon lehetetlen lenne ábrázolni. Tetszetős, impozáns volt az ily módon illusztrált, kecsesen futó gazella (a vadász elől menekülő Császárné, gazella formájában), a Hét Holdhegy által körülvett Délkeleti Szigetek sziklái körül zúgó tenger és a nyitott csarnok fölé vetített, impozáns „Édenkert”.

A vetítés segítségével sikerült áthidalni olyan, rendezői szempontból szinte megoldhatatlan jeleneteket is, amelyek a színpadon könnyen komikussá válhatnak. Például a meg nem született gyermekek énekét, akik serpenyőben sülő halak (!) által szólalnak meg (a hal számos kultúrában a termékenység jelképe). Ezt látja-hallja ugyanis magában a Kelmefestőnő, miközben férjének vacsorát főz. (Itt említem meg, hogy a produkció színlapján az alábbi megjegyzés olvasható: „Az előadás során alkalmazott vetítésben szereplő halakat a felvételek ideje alatt biztonságban tartották, egészségi állapotukban romlás nem következett be.”  Úgy tűnik, ez tényleg egy gondosan előkészített előadás volt…)

A kamerák már említett alkalmazását viszont problematikusabbnak éreztem. Az operatőr olykor ráközelített a szereplőkre, ami elvonta a figyelmet a színpadról. Márpedig nem filmet akarunk látni, hanem zenés színházat. Még gyakoribb volt a hármas osztatú, leginkább egy biztonsági kamera felvételeire emlékeztető „közvetítés”, amely különböző szögekből mutatta a színpadi történéseket. Az első néhány percben ez is érdekes volt, és egy-egy jelenetnél talán még funkciója is lehet, azonban szinte végig ezt láttuk, ami a második felvonástól kezdve már unalmassá vált. (Ráadásul a kép időben hajszálnyit csúszott is a hanghoz képest, ez igen zavaró volt.) A rendező itt talán egy kicsit elkényelmesedett, további ötletek híján hagyta, hogy a kamerák „tegyék a dolgukat”, ami az összességében egyébként kitűnő rendezést az idő előrehaladtával kissé egyhangúvá tette.  

 

arnyeknelkuli 9
Rálik Szilvia és Heiko Trinsinger

Zoób Kati szürke, fekete és fehér árnyalatú jelmezei jól harmonizáltak a díszlettel. A ruhák olykor egy mese, máskor egy science fiction szereplőit juttatták eszembe (ideértve az evilági szereplőket is). A történelmi korokba nem illeszthető öltözékek ugyanakkor jól érzékeltették a cselekmény időtlenségét. Maga a jelmeztervező így nyilatkozott: „Hagytam megszületni, kialakulni a karaktereket, és csak azután fogalmazódott meg bennem az árnyék, mint fogalom ábrázolása, az elfelezett, hátul fekete ruhák megalkotásának gondolata. Ennek ellentétpárját, az égi tisztaságot egészen másképp, a világos színek erejével és szimbolikusan, ragyogó fejdíszekkel jelenítem meg.”

Impozáns látványt nyújtott a fények gazdag játéka is (a világítás-technika felelősének nevét sajnos nem találom a színlapon). Igaz, az „árnyék nélküliség” megjelenítése felemásra sikeredett. A kelmefestőnő árnyékának elvételekor az árnyék tényleg eltűnt, a császárné – akin áthatol a fény – árnyéka azonban az első felvonásban is végig látható volt (holott neki az nincs). Fogalmam sincs, hogy technikailag ez megoldható lett volna-e, ha igen, akkor kár volt ezt a „ziccert” kihagyni.

Az Árnyék nélküli asszony színpadra állításához öt elsőrangú szólista kell, ráadásul a mellékszerepek megszólaltásához is kiválóan képzett operaénekesekre van szükség. A szólamok rendkívül igényesek, vokális szempontból hatalmas feladatot jelentenek, a szerepek hiteles megformálása pedig aprólékosan kidolgozott színészi játékot igényel. Nem csak a szöveg, de az egyes szólamok dallamvilága és az énekmód is jellemzi a szereplők karakterét.

A műben a Kelmefestőné személyisége a legösszetettebb, jellemfejlődése pedig a legnagyobb ívű. (Hofmannsthal amúgy Strauss feleségéről, Pauline de Ahna énekesnőről mintázta az asszonyt.) A vívódó, szeszélyes nő hangulatváltozásait, hisztériáit izgatott zene, míg az álmodozó és szerelmes asszony jeleneteit – például harmadik felvonásbeli áriáját – érzelemdús hangzásvilág jellemzi. Amit ezen az estén a szerepet alakító Rálik Szilvia produkált, arról csak szuperlatívuszokban tudok szólni. Az énekesnő vokális teherbíró képességét, szárnyaló magasságait és átütő hangerejét már sokszor megcsodálhattuk olyan drámai szoprán szerepekben, mint például Elektra, Salome vagy Turandot. A Kelmefestőné még többet énekel, Rálik Szilvia hangján azonban a fáradtság legkisebb jele sem érződött. Szinte eggyé vált az általa megjelenített nőalakkal. Az asszony érzelmi állapotváltozásainak megfelelően egyszer szenvedélyes volt és romantikus, máskor ironikus, megint máskor pedig erotikus és kacér (például az emlékezetes jelenetben, amikor a Dajka által ígért földi javak és gazdagság bűvöletébe kerülve, a ritmikus zenére mozogva ékszereket ölt magára, kalapot tesz a fejére, napszemüveget vesz fel és nőtársaihoz csatlakozva, lendületesen elindul az áhított jobb élet felé…)

arnyeknelkuli 19
Rálik Szilvia

Hasonlóképpen felsőfokú jelzőkkel tudom csak illetni a Császárnét alakító Sümegi Eszter teljesítményét. Őt is hallhattuk már Strauss-opera főszerepében (Arabella), mostani alakításával is igazolta, hogy kitűnő Strauss-énekesnő (is). Méltóságteljes, emelkedett és nemes volt, sokféle színnel énekelte a Császárné melódiákban gazdag szólamát, hangja padig betöltötte a nézőteret. Elsőrangú vokális és színészi teljesítményt nyújtott az opera csúcspontján, a harmadik felvonás nagy monológjában is, amikor a Császárné lemond az Élet vizéről. (A második felvonásban viszont bizonyára nehezítette az énekesnő dolgát, hogy - bár ekkor is a színpadon van -, jóval kevesebbet énekel. Sümegi Eszternek ugyanis ezalatt végig állnia kellett, a rendező talán megkímélhette volna ettől.)

arnyeknelkuli 7
Sümegi Eszter és Haja Zsolt

A harmadik női főszereplő, Komlósi Ildikó énekelte az ármánykodó Dajka szerepét. A nemzetközi hírű mezzoszoprán tavaly novemberben debütált ebben a szerepben a New York-i Metropolitanben, így Budapesten hallhattuk Dajkaként második alkalommal. A figurát Strauss mefisztói jegyekkel ruházta fel (egyértelmű a hasonlóság az „árnyék eladása” és a „lélek eladása” között is). Komlósi Ildikó nem okozott csalódást: tűzzel, szenvedélyesen, már-már egzaltált módon jelenítette meg a földi világot gyűlölő „boszorka” alakját. Szép színezetű mezzoszopránja egyaránt erőteljesen zengett a mély és a magasabb lágéban is.

arnyeknelkuli 8
Komlósi Ildikó és Haja Zsolt

Barak, a kelmefestő figuráját egy német vendégművész, Heiko Trinsinger formálta meg. Barak az egyetlen szereplő, akinek neve is van a darabban. (Utánanéztem: a „baraka” szó számtalan nép nyelvében előfordul. Arabul például bölcsességet, de minden dolgok legbelsőbb lényegét is jelenti. Az indonézek isten ajándékát hívják barakának, míg szuahéli nyelven a szó áldást jelent.) A rendezésben Barak, amikor munkába indul, egy hatalmas gumiabroncsot görget maga előtt, a megélhetésért küzdő, becsületesen dolgozó férfit szimbolizálva. Kicsit szájbarágós megoldás, de ez sem volt igazán zavaró.

Heiko Trinsinger, a Wagner-szerepekben és az olasz bel canto operákban egyaránt sikeres bariton muzikálisan, értően interpretálta a derék, dolgos, tiszta lelkű kelmefestő szerepét, akinek azonban béketűrése dühödt felháborodásba csap át, amikor a férfi az hiszi, felesége megcsalta őt. Trinsinger szép fényű bariton hangja kellő vivőerővel is rendelkezik, a gondom azonban épp a bariton hanggal volt, ez ugyanis egy basszbariton szerep. Trinsinger hangját túl világosnak találtam, egy sötétebb színű basszbariton Barak személyének nagyobb súlyt tudott volna adni. (Az 1919-es ősbemutatón nem véletlenül énekelte a Kelmefestőt Richard Mayr, aki többek között olyan szerepekben jeleskedett, mint a Rózsalovag Ochs bárója vagy az Istenek alkonya Hagenje.)

 arnyeknelkuli 12
Rálik Szilvia és Heiko Trinsinger

A Császár szerepét Kovácsházi István alakította. Sokoldalú tenoristánk nem csak Mozart- tenorként és az olasz lírai és spinto szerepekben, de mint Heldentenor is nagyszerűen megállja helyét (Walther von Stolzing szerepében a Nürnbergi mesterdalnokokban, illetve a Parsifal címszerepében). Utóbbi alakításai alapján biztos voltam benne, hogy kitűnő Császár lesz, és a vokális teljesítményt tekintve nem is kellett csalódnom. Ahogy a többi szólistáé, úgy a Császár szólama is embert próbáló feladat, amelyet csak egy biztos magasságokkal rendelkező, nagy teherbírású, és a német operák stílusjegyeiben is jártas énekes tud sikerre vinni. Kovácsházi István birtokában van mindezeknek. A színészi játékot tekintve már kevésbé voltam elragadtatva; a tenorista alig észrevehető gesztikulációjára és mimikájára nem találtam magyarázatot.

arnyeknelkuli 18
Kovácsházi István

A nagyszerű egyéni szólóteljesítményeket, duetteket és tercetteket a két házaspárnak a művet lezáró himnikus, fenséges négyese koronázta meg.

Strauss talán soha nem írt könnyű szerepeket. A Árnyék nélküli asszony sem kivétel ez alól, így gondosan kell megválogatni a mellékszereplőket is. Sikerült: olyan énekesek léptek színpadra, mint Haja Zsolt (a Szellemek hírnöke), Balczó Péter (az Ifjú jelenése), Markovics Erika (a Sólyom), Kertesi Ingrid (a Templomküszöb őre) és Schöck Atala (az Égi hang). Valamennyien stílusosan, jól énekeltek és a színészi játékukra sem lehetett panaszunk.

A kisebb „együttesekben” is el voltunk kényeztetve. Hosszú az énekesek listája, de mindenképpen érdemes felsorolni őket. Barak alvilági, erőszakos fivéreit (a Félszemű, a Félkarú és a Púpos) Geiger Lajos, Cserhalmi Ferenc és Horváth István alakította. A Hat gyermekhangot Szakács Ildikó, Kertesi Ingrid, Keszei Bori, Markovics Erika, Balga Gabriella és Schöck Atala szólaltatta meg. (A fentiek közül kerültek ki továbbá a két trió tagjai is: „A város őreinek hangja”: Haja Zsolt, Cserhalmi Ferenc, Geiger Lajos illetve a Három szolgáló: Szakács Ildikó, Keszei Bori, Balga Gabriella.)

Az Árnyék nélküli asszony bemutatója sokat, nagyon sokat késett. Nem szabad, hogy újra feledésbe menjen, ezt a produkciót műsoron kellene tartani.

Csák Balázs

Fotók: Herman Péter, Nagy Attila

További képek

arnyeknelkuli 1
Komlósi Ildikó, Rálik Szilvia és Sümegi Eszter

 

 

arnyeknelkuli 6
Markovics Erika és Kovácsházi István

 

 

arnyeknelkuli 13
Rálik Szilvia és Heiko Trinsinger

 

 

arnyeknelkuli 15
Rálik Szilvia

 

 

arnyeknelkuli 16
Rálik Szilvia és Komlósi Ildikó

 

 

arnyeknelkuli 17
Rálik Szilvia és Balczó Péter

 

 

arnyeknelkuli 22
Sümegi Eszter

 

 

arnyeknelkuli 23
Sümegi Eszter

 

 

arnyeknelkuli 24
Sümegi Eszter és Kovácsházi István

arnyeknelkuli 14

***

2014. május 28., Magyar Állami Operaház

Richard Strauss

Az árnyék nélküli asszony (Die Frau ohne Schatten)

Opera három felvonásban

Magyarországi bemutató (második előadás)

Szövegíró: Hugo von Hofmannsthal

Magyar nyelvű feliratok: Mesterházi Máté

Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane

Karmester: Halász Péter

Díszlettervező: Horesnyi Balázs

Jelmeztervező: Zoób Kati

Karigazgató: Szabó Sipos Máté

Dramaturg: Matuz János

Rendező: Szikora János

Szereplők:

A császár - Kovácsházi István

A császárné - Sümegi Eszter

A dajka - Komlósi Ildikó

A szellemek hírnöke - Haja Zsolt

A templomküszöb őre - Kertesi Ingrid

Az ifjú jelenése - Balczó Péter

A sólyom - Markovics Erika

Égi hang - Schöck Atala

Barak, Kelmefestő – Heiko Trinsinger

Barak felesége - Rálik Szilvia

A félszemű, Barak fivére - Geiger Lajos

A félkarú, Barak fivére - Cserhalmi Ferenc

A púpos, Barak fivére - Horváth István

A város őreinek hangja - Haja Zsolt, Cserhalmi Ferenc, Geiger Lajos

Hat gyermekhang - Szakács Ildikó, Kertesi Ingrid, Keszei Bori, Markovics Erika, Balga Gabriella, Schöck Atala

Három szolgáló - Szakács Ildikó, Keszei Bori, Balga Gabriella

 

***

CSELEKMÉNY

Egy távol-keleti sziget császára a szellemkirály, Keikobad lányát vette feleségül. Az átváltozás bűvös képességével megáldott lány (Keikobad és egy földi haladó leánya) egy vadászat alkalmával fehér gazella képében került a császár felidegzett íja elé. A lövés előtti pillanatban a rettegés kiszakította az állatalakból a gyönyörű testet: vadász és áldozata egymásba szerettek. Három nap híján egy éve császár és császárné együtt él a Hét Holdhegy által körülvett magányos szigeten. Mivel egy halandó asszonya lett, Keikobad lánya elveszítette az átváltozás mágikus képességét, de maga még nem vált igazi halandóvá: teste nem vet árnyékot. Miként üvegen, úgy halad át testén a fény.  

I. felvonás

Hajnalodik. A teraszon a császárné dajkája virraszt: őrzi úrnője röpke álmát a gyűlölt halandó karjaiban. Bár a dajka gyűlöli az emberek világát, és vágyik vissza a szellemvilágba, úrnőjétől nem szakad el. Mint az eltelt tizenegy hónap mindegyikében, a tizenkettedik holdban is megérkezik a szigetre a szellemvilág egy hírnöke, hogy megtudakolja: vet-e már árnyékot Keikobad lánya. A nemleges válaszra közli a szellemkirály döntését: ha három nap múlva a császárné még mindig nem vet árnyékot, szíve alatt nem hord gyermeket, vissza kell térnie az övéihez, a császár pedig kővé dermed.  

A császár három-napos vadászatra indul, hogy megkeresse kedvenc sólymát, amely gazdája segítségére volt a „fehér gazella elejtésében is. A madarat a császár haragtól elvakulva tőrével megsebezte. A madárnak azóta nyoma veszett.  

A dajka felébreszti a császárnét. Megpillantják a vérző szárnyú sólymot, aki sírva idézi fel a császárné elveszett talizmánjába vésett átkot: „Ha nincs árnyék az asszony körül, a császár megkövül. A császárné arra kéri a dajkát, hogy segítsen neki árnyékot szerezni. A dajka erre csak egy lehetőséget lát: egy halandó nőtől kell árnyékot szerezniük. Ehhez azonban le kell szállniuk a halálpárát lehelő emberi világba.  

Barak, a bivalyerős, jólelkű Kelmefestő szerény körülmények között él fiatal feleségével és három nyomorék fivérével. Az asszony boldogtalan, hisz már harmadfél éve házasok, de még nem sikerült teherbe esnie. Rossz sorsáért, helyzetéért Barakot okolja, aki azonban bizakodóan „várja és reméli az áldást, ami jönni fog.  

A dajka és a császárné szolgálónak öltözve érkeznek a Kelmefestő hajlékához. Amikor a férfi a piacra indul, hogy áruját eladja, a dajka szemfényvesztő trükkökkel behálózza Barak jobb sorsra vágyó, szép feleségét: kincset, jólétet, szeretőket, örök fiatalságot ígér a nőnek, ha árnyékát, azt „a sarkába akadt sötét semmit eladja nekik. Az asszony rááll az alkura: három napon át szolgál majd neki ez a két furcsa szerzet, amiért bérük az ő árnyéka lesz, és cserébe megkapja a boldog öröklétet.  

A hazatérő Barakot felesége szokatlanul szeszélyesen fogadja. A férfi erre csak egyetlen magyarázatot talál: az asszony minden bizonnyal várandós. Barak boldog - a gyermekáldás a leghőbb vágya. 

II. felvonás 

Másnap reggel. Amint Barak kitette a lábát a hazulról, a dajka tisztátalan varázslat segítségével megidézi a Kelmefestő felesége előtt egy korábban, a városban látott fiatal fiú alakját. Az ifjú szerető sápadt, erőtlen óriásként jelenik meg. Barak felesége ellenáll a csábításnak. Különösen, hogy férjét hallja közeledni hangos társaság élén. Abban a hitben, hogy hamarosan apa lesz, a nagylelkű Barak pazar lakomával, fivérei és koldusgyerekek társaságában tér haza, hogy együtt ünnepeljenek. De feleségétől csak szidást kap.  

Aznap éjjel. A császár megtalálta a sólymot. A madár ezúttal az erdő mélyén megbúvó sólyomházhoz vezeti. A császár döbbenten látja ott feleségét és a dajkát, amint az emberi világból visszaérkezve éjszakai nyugovóra térnek, és alakjukat belengi a bűnös emberi pára. A császárt féltékenység mardossa: arra készül, hogy végez hűtlennek vélt feleségével. De végül képtelen rá - összetört szívvel a kopár sziklák közé indul, „hol sem ember, sem állat nem hallja panaszát. 

A következő napon a Kelmefestő felesége és a dajka is türelmetlenül várják, hogy Barak ismét elmenjen hazulról. De a férfi nem érzi jól magát, inni kér. A dajka álomport kever az italába, majd a szoba homályában újra meg akarja idézi a fiatal csábító alakját. Az asszony ellenkezik: nem akar a dajka, e „fekete-fehér foltos kígyó hatalmába kerülni. Visszariadva az ifjú kísértetszerű jelenésétől, rémülten keltegeti álomittas férjét. Barak magához tér, de nem érti, miért vádolja őt a felesége, és miért menekül fejvesztve a házból. A császárnéban szánalom és lelkifurdalás ébred a Kelmefestő feleségének szenvedései láttán. 

Éjszaka. A sólyomházban a császárnét rémálmok gyötrik. Először Barak elkínzott arcát látja maga előtt, majd a császárt, amint belép egy sziklasírba, és megkövül. A császárné saját magát vádolja a két férfi szenvedéséért.  

A Kelmefestő felesége közli Barakkal, hogy a saját házában több alkalommal is megcsalta, és saját árnyékát kiárusította: gyermekláb az ő méhét már soha nem tapossa. Az asszony árnyéka eltűnik. Barak tombol, hirtelen egy kard terem a kezében: lesújtani készül izmos karja. A dajka unszolása ellenére a császárnénak nem kell az árnyék, melyhez vér tapad. A Kelmefestő felesége most először látja férjét olyannak, amilyennek mindig is látni vágyta: erős, igazságosztó férfinak. Megvallja, hogy a hűtlenség vádjában bűntelen, de készen áll férje halálos csapására. Ekkor azonban megnyílik a föld: Barakot és feleségét elnyeli a mélység.  

III. felvonás 

Mélyen a föld alatt Barak és a felesége sötét magányban, egymástól elzárva gyötrődnek: Barakot lelkifurdalás kínozza, amiért feleségét boldogtalanságba taszította, az asszonyban pedig igaz, tiszta szerelem ébred a férje iránt. Mindkettejük előtt megnyílik a felfelé vezető út.

A Hét Holdhegy legmagasabbikán egy csónak fut partra: a császárnőt és a dajkát hozza. A dajka retteg Keikobad bosszújától, a császárné ugyanis atyja színe elé készül, hogy feleljen tetteiért. Örökre elbocsátja a dajkát: „Túl keveset tudsz arról, ami az embereket hajtja, szívük mély titkait nem ismered. A dajka kétségbeesésében Keikobad nevét kiáltja. Hírnök jelenik meg, és a dajka szemére veti, amiért szájára merte venni annak nevét, kinek gyermeke őrá volt bízva, de megóvni nem tudta. Büntetésből ezentúl az emberek között kell tévelyegnie, és azokkal laknia, akiket gyűlöl. Eközben Barak és felesége egymást keresik elkeseredetten. A császárnét egy hang szólítja: csak innia kell az Élet Arany Vizéből, s olyanná válhat, mint akinek árnyékáért eseng. „Vér van a vízben, nem iszom! Itt vétkeztem, ide tartozom. - kiáltja a császárné. Kővé vált férjének már csak segélykérő pillantása élő, de az asszony inkább meghalna, minthogy feláldozza Barak és felesége boldogságát a sajátjáért. 

Az átok feloldódik: a császár újra hús-vér emberré változik, Barak és felesége egymásra találnak. Mindkét asszony alakja árnyékot vet.  

(forrás: Magyar Állami Operaház)