head main kritikak

A „Halott város” feltámadása

A „Halott város” feltámadása

Korngold operája a Miskolci Operafesztiválon. Kritika.

Erich Wolfgang Korngold komponista 1897-ben született Brno városában. Bár a Halott város című operáját általában remekműnek tartják, ritkán adják elő, és a szerző nevét sem elsősorban operái, hanem hollywoodi munkássága tette szélesebb körben is ismertté. Korngoldot ugyanis a filmzene egyik atyjaként szokták emlegetni, ő volt az első zeneszerző, aki 1938-ban egy film zenéjéért (Robin Hood kalandjai) Oscar-díjat is kapott.

 

Korngold Bécsben nőtt fel, zenekritikus apja már öt éves korától zongorázni tanította. Később a fiú Alexander von Zemlinsky zeneszerzőnél tanult. Gustav Mahler csodagyerekként emlegette Korngoldot, aki már egészen fiatalon megírta első színpadi művét, a Der Schneemann (A hóember) című balettet, amelynek Bécsben volt a premierje 1910-ben. Első zenekari művét 14 évesen komponálta, első egyfelvonásos operáit – Der Ring des Polykrates (Polükratész gyűrűje) illetve Violanta - pedig 1916-ban mutatták be Münchenben, Bruno Walter vezényletével.

Legsikeresebb operájának, a Halott városnak1920-as premierje idején a szerző még mindig csak 23 éves volt.

Negyedik operájának, a Das Wunder der Heliane-nek1927-ben volt az első előadása, maga a szerző egyébként ezt tartotta legfontosabb művének.

halottvaros 3
Robert Dean Smith (fotó: Vajda János)

Korngold eközben vezényelt, és zeneszerzést is tanított Bécsben. 1929-ben Amerikába vándorolt, ahol filmstúdióknak kezdett el dolgozni. Az ezt követő évek során Hollywood egyik első számú filmkomponistája lett, őt tarják az úgynevezett „hollywoodi hangzás” egyik kidolgozójának.

Azért a színpadnak sem fordított teljesen hátat: 1939-ben mutatták be Kathrin című operáját, amelynek premierjére a szerző még hazautazhatott Ausztriába. Az Anschluss-t követően azonban zsidó származása miatt már nem térhetett vissza, Amerikában maradt. (“Mi bécsiekként tekintettünk magunkra, Hitler tett minket zsidókká” – mondta később Korngold.)

A II. világháború után a zeneszerzőnek egyre inkább elege lett Hollywoodból, ismét csak a koncerttermek és a színpad számára szeretett volna komponálni. 1949-ben tért vissza újra Bécsbe, ahol azonban népszerűsége már nem volt a régi, korábbi műveit nem játszották, új darabjainak többsége pedig hűvös fogadtatásra talált.

Korngold 1957-ben, hatvan évesen halt meg Hollywoodban, miközben 2. szimfóniáján és hatodik operáján dolgozott.

*

Az Operafesztiválon most bemutatott háromfelvonásos művének, a Halott városnakaz ősbemutatója 1920.december 4-én volt, és hatalmas sikert aratott. Ekkor már Richard Strauss és Giacomo Puccini is a legnagyobb elismeréssel szólt az ifjú géniuszról, utóbbi a német zene legnagyobb reménységének nevezte Korngoldot. A fiatal zeneszerző hallatlan népszerűségét mutatja, hogy új operájából ugyanazon a napon rögtön két ősbemutatót is rendeztek, Hamburgban és Kölnben. Az előbbi városban nem kisebb szopráncsillag, mint Maria Jeritza keltette életre Mariettát (maga Korngold is megjelent az előadáson), utóbbi helyszínen pedig Otto Klemperer volt a karmester. Az I. világháború utáni évek közönsége számára a mű témája - amelyben a főszereplő meghalt szerelmét gyászolja – szomorúan aktuális volt.

A Halott város ezt követően bejárta a világot, Prága, Zürich, Berlin, Antwerpen után a New York-i Metropolitan is bemutatta. A náci rezsim később betiltotta, de ekkorra már máshol is lekerült a repertoárról. Korngold két-három évtizeddel korábban még progresszívnek tekintett, késő romantikus zenéjét a közönség immár konzervatívnak, idejétmúltnak tartotta.

halottvaros 10
Jelenet (fotó: Gálos Mihály Samu)

A mű modernkori újrafelfedezése 2004-ben kezdődött, amikor a Salzburgi Ünnepi Játékok műsorára tűzte a darabot. A Halott várost azóta megint többet játsszák, 2009-ben a londoni Royal Opera House is bemutatta. 

 

Bár a mű részleteit már az 1920-as években hanglemezre rögzítettek (többek között Lotte Lehmann és Richard Tauber előadásában), 1952-ből pedig egy rádiófelvétel is fennmaradt (Fritz Lehmann vezényletével), az első teljes stúdiófelvételt csak 1975-ben adták ki. Ezen Carol Neblett és René Kollo énekelte a főszerepeket, és Erich Leinsdorf vezényelt.

 

Magyarországon a Halott város első előadására 2012-ben, a debreceni Csokonai Színház előadásában került sor, amely társulat nem sokkal később Budapesten, a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában is előadta a darabot. Most, a Miskolci Operafesztiválon ismét a Debreceni Csokonai Színház vendégjátékában láthattuk a produkciót, ezúttal azonban a Miskolci Szimfonikus Zenekarjátszott.

*

A Halott város szövegkönyvének írójaként Paul Schott van feltüntetve, amely azonban egy álnév. Magát a zeneszerzőt és apját rejti, akik együtt írták a librettót. (“Paul” az opera főszereplőjének a neve, míg a “Schott” név a szerző kiadójára utal.)

A mű Georges Rodenbach 1892-ben megjelentetett Bruges-la-Morte című regényén alapszik, melyet a szimbolista regény egyik archetípusaként tartanak számon. (Érdekesség, hogy ez volt az első olyan irodalmi mű, amelyet fotókkal illusztráltak).

halottvaros 2
Robert Dean Smith (fotó: Vajda János)

Az opera cselekménye a 19. század végén játszódik Bruges-ben.

Paul évekkel ezelőtt, fiatalon meghalt feleségét, Marie-t gyászolva, annak emléktárgyai közt él hűséges házvezetőnőjével. A házban valóságos kis szentélyt állított elhunyt feleségének, ahol képeket, tárgyakat, egy festményt valamint Marie egy hajfonatát őrzi.

Pault zavart állapotban találja Bruges-be érkező barátja, Frank, akinek a férfi elmeséli: találkozott egy táncosnővel, Mariettával, aki megszólalásig hasonlít Marie-ra. A nő el is jön a férfi lakására, és teljesen elbűvöli Pault, de a vidám természetű, kissé ledér Marietta is kíváncsi lesz a férfira. A hasonlóság miatt révült állapotba került Paul Marie sálját is ráadja a nőre; ettől kezdve álom és valóság összekuszálódik az elméjében.

Látomásaiban olykor Marie-t látja kísérteni, máskor Mariettával társalog (mindkét szereplőt ugyanaz az énekesnő játssza). Tisztább pillanataiban lelkiismeretfurdalástól gyötörve vergődik a Marie iránti hűség és az „új” szerelem között. Marietta egyszerre vonzza és taszítja őt.

Barátja, Frank is megjelenik előtte, akitől megtudja, hogy Marietta őt is elcsábította. Nem barátok többé. Paul hűtlensége miatt Brigitta, a házvezetőnő is elhagyja a férfit.

Vidám társaságban érkezik az utcán Marietta és társulata. Mulatnak, énekelnek, majd elpróbálják az Ördög Róbert egyik jelenetét (Meyerbeer Robert le diable című operájáról van szó, a történet szerint Marietta ebben szerepel táncosnőként). A feltámadási motívum alatt egy közeli katedrálisban megszólal az orgona, zúgni kezdenek a harangok. Amikor Marietta egy koporsóból kikelve el is játssza „a felemelkedést”, Paul – aki titokban figyelte őket - felháborodva előront. Marietta és a férfi kettesben maradnak, Paul pedig közli a nővel: csak halott feleségét szerette benne. Az önérzetében sértett Mariettát azonban ez még jobban felbőszíti, és Paul végül ismét nem tud ellenállni a csábításnak.

halottvaros 7
Jelenet (fotó: Gálos Mihály Samu)

Már együtt élnek, amikor egy reggelPaul a volt feleség szobájában talál rá Mariettára, aki győztes pózban áll „riválisa” képmása előtt. Az utcán szent körmenet vonul, ami nagy hatással van a vallásos Paulra. Marietta kineveti őt és provokálja a férfit, majd gúnyosan felkapja Marie hajfonatát, amit akkor vesz észre. A férfi teljesen elveszti a fejét, a földre löki a nőt, és a hajfonattal megfojtja Mariettát. „Most már éppen olyan, mint ő – Marie!” – kiáltja.

Paul felébred, látja, hogy a hajfonat érintetlen. A látomásnak vége. Házvezetőnője, Brigitta bejelenti, hogy Marietta visszajött (merthogy tényleg itt járt a nő, miután megismerkedtek): a házban felejtette az esernyőjét és a rózsákat, amiket kapott. Marietta kíváncsian bejön, miután azonban Paul csak szótlanul mered maga elé, sarkon fordul és elmegy. Frank is megérkezik, fürkészve nézi barátját. Paul keserűen elindul, hogy elhagyja Bruges-t, a halott várost.

*

A Halott város, ez a borús, komor mű egyrészt az elmúlásról, a gyászról, másrészt a férfi és a nő kapcsolatáról szól: a szerelemről, és a pusztítani is képes, felfokozott vágyról és szenvedélyről.

A történet látszólag meglehetősen eseménytelen. A tényleges cselekmény azonban lélektani síkon, Paul elméjében zajlik. A fér­fi ugyan Bruges városában él, de bolyongása ebben a ködös, „holt” vá­rosban az ő lelkében zajló események világát szimbolizálja. Belső párbeszédeket folytat Marie-val és önmagával, de a Mariettával való külső párbeszédei közben sem a valóságot érzékeli. A Halott város lélektani dráma (és ez, mint ilyen, óriási kihívás egy zeneszerző számára). Paul nem egyszerűen gyászol, hanem megszállott ember, bele is őrült a fájdalomba: patológiás eset, aki hallucinál, és a valóságot már nem tudja megkülönböztetni az álomvilágtól.

Éppen az elérhető nő, Marietta döbbenti rá Pault vágya, a halott Marie elérhetetlenségére, és ez az ellentmondás az, ami végképp összeroppantja a férfit.

*

Az opera librettója nagy vonalakban követi ugyan az eredeti mű cselekményét, azonban másképp fejeződik be. A regényben ugyanis a főszereplő tényleg megöli a nőt, az operában viszont csak álmodja ezt. Az eredeti műben súlyos tragédia - egy gyilkosság - történik, a megzenésített változatban viszont ez elmarad.

Felmerül a kérdés, hogy vajon a két szövegíró - Korngold és apja - miért változtatták meg az eredeti mű végét. A tényleges okot nem tudom, és persze lehet ironizálni Korngold „hollywoodias lelkületén”, amely a tragikus vég helyett mindenképpen happy endet akart a mű végére - nem egyszer olvasni ilyen véleményt -, szerintem azonban nem ez a helyzet. Happy end ugyanis nincs, az opera befejezését nem hogy vidámnak, de még melankolikusnak sem érzem, ellenkezőleg, nagyon is drámainak. A gyilkosság - bármennyire is tragikus - mégiscsak egyfajta feloldást jelent Paul számára, egy beteg ember lelki gyötrődésének, vívódásának lezárását, végállomását. Azáltal azonban, hogy ez nem történik meg, a feszültség is fennmarad, az opera vége nem nyújt semmilyen megoldást. Paul talán meggyógyult, de boldog soha nem lesz, a lelki terhet - felesége elvesztését - tovább cipeli élete végéig. A fájdalmas beletörődés, ahogyan Paul a mű végén lassan kisétál a szobából - és addigi életéből -, számomra nem egy reményekkel teli, új életet kezdő férfi benyomását kelti, hanem egy olyan valakiét, aki már csak árnyéka korábbi önmagának. Igen, a halottat „el kell engedni”, a gyásznak vége, de hogy ez egy happy end lenne, azzal a legkevésbé sem értek egyet. A katartikus vég nem következik be, de ott marad az űr, amit Marie elvesztése okozott, a szorongás, a kiégettség, és a reménytelenség érzése. Talán nem annyira „látványosan” drámai és tragikus, de legalább annyira komor és szomorú ez a vég.

halottvaros 11
Robert Dean Smith és Bátori Éva (fotó: Gálos Mihály Samu)

Lehet persze a finálét úgy is előadni, hogy Paul kedélyes mosollyal, barátjával a karján sétál ki a színpadról - láttam már ilyet -, a néző pedig megkönnyebbülten felsóhajt: „hiszen csak rossz álom volt az egész!”. A mostani előadás főszereplője, Robert Dean Smith szerencsére nem ezt az ostoba megoldást választotta. Ahogyan ő elhagyta a várost, az a legkevésbé sem a megnyugvás érzetét keltette a nézőben.

Hadd említsek azonban példaként egy másik előadást is, a berlini operaház 1983-as produkcióját - DVD-n is kiadták, de a YouTube-on is megtekinthető -, amelyet Götz Friedrich rendezett, és amelyben James King alakította Pault. Abban a rendezésben a mű fináléjának utolsó taktusai alatt Paul visszaül a székébe, elővesz egy pisztolyt, felhúzza, és üveges tekintettel bámulni kezdi a fegyvert. Nem éppen happy end, és meggyőződésem, hogy a szerzők eredeti szándékához ez az értelmezés áll közelebb.

*

A mostani előadás rendezője az ukrán Vlad Troickij - egyébként a kijevi Kortárs Művészeti Központ alapítója és vezetője -, akinek ebben a műfajban ez volt az első munkája. (Korábban is dolgozott már Magyarországon, de akkor prózai darabokat rendezett.)

Troickij pontosan tudja, hogy miről szól a darab, és ezt el is tudja nekünk mondani. A rendezés alaposan átgondolt és következetes.

A zenekar szokatlan módon a színpadon foglal helyet, annak hátsó részében, valamint egy erkélyen, ami szintén a díszlet része (díszlet: Dmitrij Kosztyuminszkij). Bár az elrendezés - talán épp szokatlansága miatt is - látványos, annak oka nem dramaturgiai vagy esztétikai jellegű, hanem nagyon is prózai: a Halott város hatalmas zenekara egyszerűen nem férne el egy kisméretű, de még egy közepes nagyságú színház zenekari árkában sem. Ez a megoldás viszont igencsak megnehezítette az énekesek dolgát. Mivel a karmester mögöttük volt, csak a színpad elején elhelyezett kis monitorokon keresztül figyelhették őt, amit azonban többnyire sikerült a nézők számára észrevétlenül, vagy legalábbis nem feltűnően tenniük.

halottvaros 5Robert Dean Smith és Bátori Éva (fotó: Gálos Mihály Samu)

A színpadon egy temető képe tárul elénk, ami mégsem csak egy temető. Ugyanazokat a sírokat, kereszteket, és koporsókat látjuk akkor is, amikor Paul szobájában, vagy épp az utcán zajlik a jelenet. A színpad jobb oldalán ott vannak a szoba bútorai, a dohányzóasztal, a Marie-nak berendezett kis szentély, de a koporsók tetején is el van helyezve egy-egy hétköznapi tárgy, például egy teáskészlet. A realisztikus tér, vagyis a használati tárgyak és maga a szoba fizikailag nem különül el a temetőtől, sőt, mindkettő beleolvad a városba is, amelynek düledező házait háttérdíszletek, makettek illusztrálják. A falakra képeket is vetítenek, olykor a város panorámáját látjuk, máskor csak a szürke, komor falakat, amelyek a főszereplő lelki állapotának megfelelően néha színessé válnak. A „szobában” ott van Marie életnagyságú festménye is, ami szintén változik (mert a képre is vetítenek). A halott város bizarr látványa természetesen egy metafora, Paul gyászának, belső világának a helyszíne. Két világ olvad itt egybe, hiszen maga Paul is két világban él: a valóságban és a látomásaiban.

A cselekményt uraló párbeszédek és belső monológok színre vitele még a sodró erejű zene mellett sem könnyíti meg a rendező dolgát, Troickij azonban gondoskodik arról, hogy a színpadon mindig történjen valami: táncosok, koporsókat cipelő pantomim-figurák önálló jelenetei zajlanak a háttérben, persze nem öncélúan, hanem a halott város misztikus légkörét, illetve a szereplők mondanivalóját illusztrálandó.

Korngold dramaturgiai érzékét dicséri, hogy a második felvonásban azért „megkegyelmez a rendezőnek”. Ekkor kerül sor a szabadban zajló jelenetre, amelyben Marietta és társulata az Ördög Róbertet próbálja. A bizarr, groteszk kép igen látványosra sikeredett, köszönhetően a többszereplős jelenet résztvevői színészi játékának, valamint a hatásos koreográfiának is.

A szereplők mozgása, gesztikulációja végig hiteles. Nem tudom, hogy a darab témájából, dramaturgiájából adódóan mozogtak-e ilyen természetesen, vagy a rendező meggyőző erejének volt ez köszönhető, de tény, hogy az operaszínpadon oly sokszor látható, kínosan teátrális mozdulatoknak ezúttal nyoma sincs, amely megállapítás a főszereplőkre és a mellékszereplőkre egyaránt érvényes.

halottvaros 4
Jelenet (fotó: Vajda János)

A színpad jobb oldalán elhelyezett emelvény funkcióját viszont kevésbé értettem. Az ingatag vasszerkezetre Paul rendszeresen felmászik, onnan adva elő egyes monológjait, sőt, Mariettával való duettje is itt zajlik a második felvonás végén.

A szereplők korhű öltözékekben vannak (jelmez: Bánki Róza). A férfiak öltönyt viselnek, Marietta pedig elegáns ruhát, amely a mű elején, amikor Paul először látja őt meg, hófehér, az utolsó felvonásban vérvörös színű. Látványosak Marietta és az Ördög Róbert-jelenetben színre lépő hölgyek kalapkölteményei, de a táncosok, táncosnők öltözéke is színes, változatos, olykor pedig meghökkentő.

*

Korngold zenéjében leginkább Puccini és Richard Strauss hatása érhető tetten.Ahogyan Kocsár Balázs karmester megfogalmazta: "A halott város olyan, mintha egy kései Puccini-operát Richard Strauss hangszerelt volna meg". Sűrű, színekben és harmóniákban gazdag hangszerelés és nagyzenekari hangzás vegyül itt bámulatra méltó módon a vokális szólamok wagneri énekbeszédével és a bel canto hagyományaira épülő nagyszerű melódiákkal. Az első hallásra szinte feldolgozhatatlanul sokrétű (és rendkívül igényes szöveggel párosuló) muzsika feszültséggel teli, amely feszültséget a zeneszerző a mű során végig képes fenntartani. A zene légkörteremtő és lélekábrázoló ereje lenyűgöző, a partitúra mesterien van megkomponálva. A Halott város sötét tónusú, sejtelmes hangulatú, érzéki zenéje ízig-vérig romantikus, amely ugyanakkor jó ízléssel kerüli el a szentimentalizmus veszélyét.

A fő zenei motívumot először az első felvonás végén halljuk kibontakozni Marietta gyönyörű áriájában, amely a Paullal való duett formájában folytatódik, majd Paul áriájában tér vissza a mű legvégén. Az éteri szépségű dallam Marietta, illetve Paul önálló számaként koncerteken, ária-albumokon is gyakran elhangzik. (Bár ezekből számos híres felvétel készült, rám Elisabeth Schwarzkopf, illetve Rudolf Schock interpretációja tette a legnagyobb hatást; ha valaki csak ismerkedik a művel, érdemes az áriákat először velük meghallgatni.)

halottvaros 6
Robert Dean Smith (fotó: Gálos Mihály Samu)

A mű előadása a zenekar számára hatalmas feladat. Itthon a darabot annak idején a debreceni Csokonai Színház zenekara játszotta, ők azonban most nem jöttek el, így ezúttal a Miskolci Szimfonikus Zenekar tanulta be a művet. Nem volt könnyű dolguk, de Kocsár Balázs irányításával kitűnően megoldották a feladatot. Lehet, hogy nem játszottak hibátlanul, de ezek a kisebb pontatlanságok a közönség számára alig voltak észrevehetőek, sőt: a nyilvánvalóan megfeszített összpontosítás ellenére a zenekar többnyire nem csak megfelelő összhangban, de kifejezően, a rendkívül komplex partitúra részleteinek szépségeit is feltárva interpretálta a művet. (Mindezzel kapcsolatban az előadást követően a karmester elmondta nekem: a zenészek számára nemcsak nehéz, de szokatlan feladatot is jelent Korngold partitúrája. Az egyes hangok ugyanis olykor csak jelzésszerűen vannak feltünteve, azaz a kottát nagyjából kell csak úgy lejátszani, ahogyan le van írva, inkább érezni kell... A klasszikus zenészek azonban ritkán találkoznak ilyen kottával, és amikor az említett részeket tényleg pontosan úgy akarják megszólaltatni, ahogyan azok le vannak írva, nagyon megnehezítik a saját dolgukat. Körülbelül olyan ez - mondta a karmester - mintha egy jazz mű improvizációit valaki lekottázná és azt a zenész hangról hangra akarná lejátszani.)

*

A két főszereplő szólama rendkívül igényes, mi több, hatalmas kihívás a tenorista és a szoprán számára. Paul szólamának ideális megszólaltatója egy Wagner és Strauss zenéjében is otthonosan mozgó, nagy vivőerejű, kellően súlyos, de a lírai jeleneteket is hitelesen megszólaltatni képes Heldentenor hangot igényel. Paul szinte állandóan jelen van a színpadon, ráadásul nagyon magas hangfekvésben kell énekelnie. Robert Dean Smith rendelkezik ezekkel a képességekkel, színészi játéka pedig különösen imponáló volt. Láthatóan eggyé vált a szereppel, Paul lelki világának, belső történéseinek minden apró mozzanatát hitelesen érzékeltette. A hang talán nem szárnyal már úgy, mint 2-3 évtizeddel ezelőtt (az énekes hatvan év közelében jár), ezért a felső regiszterben olykor kissé forszírozottan énekelt, de az alakítás jól kidolgozott és mélyen átélt volt, nem okozva csalódást a világsztárra kíváncsi nézőknek.

halottvaros 1
Fülep Máté és Dobi Kiss Veronika (fotó: Vajda János)

Hasonlóan nagy feladat a szoprán számára Marietta (és Marie, merthogy ugyanaz az énekesnő énekli) szerepe. Itt sem hiányozhat a drámai erő, ugyanakkor a könnyedség sem, és a szerep színészileg is árnyalt játékot kíván megszólaltatójától. Bátori Éva nagyszerűen énekelt, szerepfelfogásával azonban nem minden ponton értettem egyet. Az ő Mariettája szinte végig magas hőfokon égett, már a második felvonástól kezdve egy szerelmes, vívódó nő drámáját tárva elénk. Holott Marietta egy életvidám, kacér táncosnő, akinek ugyan Paul tényleg felkeltette az érdeklődését, de legalább annyira a kíváncsiság és a hiúság az, ami arra készteti, hogy meghódítsa a férfit. A második felvonás zárójelenetében, nagy, erotikus kettősében szerintem egy csábító, szenvedéllyel, de még nem fájdalommal teli és nem halálosan szerelmes nőt kellene látnunk, Bátori Éva azonban nem így interpretálta Mariettát. (A „tragikus szerelmes” szerintem Paul, és nem Marietta.) Ezzel az énekesnő vokális szempontból is megnehezítette a saját dolgát, hiszen a második és a harmadik felvonást is maximális erővel kellett végigénekelnie. (Tény, hogy hangi adottságainak köszönhetően bírta is végig erővel, de nem biztos, hogy erre szükség lett volna). Ha a drámai csúcspontot a harmadik felvonásra, az ekkorra már Paulhoz kétségbeesetten ragaszkodó, ugyanakkor a halott feleség emlékével reménytelen küzdelmet folytató, végül gyilkosság áldozatává váló nő jelenetére tartogatja, még árnyaltabb alakítást kaphattunk volna.

halottvaros 9
(fotó: Gálos Mihály Samu)

Ami a kisebb szerepeket illeti: Fülep Máté pontosan, stílusosan énekelte Frank szólamát, hitelesen alakítva Paul barátját (ő játszotta a második felvonás „Ördög Róbert-jelenetében” Fritz, a Pierrot szerepét is). Színesítette az előadást Cselóczki Tamás játéka is (Gaston, táncos és Victorin, a rendező) az említett jelenetben, amelyben megfelelő partnerei voltak Balla Melinda (Juliette, táncosnő), Rendes Ágnes (Lucienne, táncosnő) illetve Böjte Sándor (Albert gróf) személyében. Dobi Kiss Veronika is rutinosan játszotta Brigittának, Paul házvezetőnőjének a szerepét.

A Halott várost látva a nézők többsége valószínűleg arra gondol: érthetetlen, hogy ez az opera miért nem szerepel gyakrabban a színházak műsorán. Mint azonban arra a cikk első részében utaltam, maga Korngold nem is a Halott várost, hanem néhány évvel később írt másik operáját, a Das Wunder der Heliane-t tartotta legfontosabb művének. Az Operaportálnak tavaly adott interjújában Kesselyák Gergely karmester, a Miskolci Operafesztivál igazgatója elmondta: tervezi a Das Wunder der Heliane bemutatását. Remélem, hogy a közeljövőben erre is sor kerül majd.    

Csák Balázs

*

2014. június 21., Miskolci Nagyszínház - Miskolci Operafesztivál

 

 

Erich Wolfgang Korngold:

 

A halott város

Opera két felvonásban, német nyelven

A szöveget Paul Schott írta G. Rodenbach „Bruges la morte” regénye nyomán.

Díszlettervező: Dmitrij Kosztyuminszkij

Jelmeztervező: Bánki Róza

A gyermekkar vezetője: Nemes József

Karigazgató: Gyülvészi Péter

Vezényel: Kocsár Balázs
Rendező: Vlad Troickij

Szereplők:

Paul - Robert Dean Smith

Marietta, táncosnő és Marie, Paul elhunyt feleségének szelleme - Bátori Éva

Frank, Paul barátja és Fritz, a Pierrot - Fülep Máté

Brigitta, Paul házvezetőnője - Dobi Kiss Veronika

Juliette, táncosnő - Balla Melinda

Lucienne, táncosnő - Rendes Ágnes

Gaston, táncos és Victorin, a rendező - Cselóczki Tamás

Albert gróf - Böjte Sándor

Színészek - Bakota Árpád, Papp István, Kiss Gergely Máté, Mercs János, Szűcs Kata, Szalma Noémi

Közreműködik a debreceni Csokonai Színház Énekkara, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Lautitia gyermekkar.

 

2014-ben a Bartók Plusz főszponzora a MOL és a TVK.