head main kritikak

Figaro, a porszívó és a zsiráf

Figaro, a porszívó és a zsiráf

Christian Henking Figaro¿ című operája az Armel Operafesztiválon. Kritika.

Christian Henking Figaro¿ (így, fordított kérdőjellel) című operája kivételes mű. Ebben biztos vagyok, jóllehet, ahhoz, hogy a Figaro¿ előadása nyújtotta élményt az ember alaposabban feldolgozza magában, hosszabb időnek kell eltelnie. Sűrű és sokrétű ez a darab, az előadás alatt csak kapkodtam a fejemet, próbálva követni a zenét és az eseményeket. Majd nagyon hirtelen vége lett az egésznek, én meg csodálkozva tettem fel magamban a kérdést: mit is láttam?

Annyiban biztosan kivételes a darab, hogy szokatlan, meghökkentő, és valami egészen más, mint amit egy operától várnánk (akkor is, ha kortárs operáról van szó). A rendezés is kivételes, Andreas Zimmermann rendezőnek annyi ötlete volt, ami tíz operára is elég lenne. Szórakoztató és hatásos mű, ez is biztos. A zene? Itt már bizonytalanabb vagyok. Pergő, sodró lendületű, de olyan zsúfolt, olyan sok információval, hogy első hallásra feldolgozhatatlan. Lehet, hogy mestermű, de az is lehet, hogy blöff. Mire felfognánk, mit játszik az egyik hangszer, már régen egy másik hangszer játszik valami egész mást; gyors futamokkal szalad előttünk a zene, nem könnyű követni, mi zajlik az egyébként kis létszámú zenekarban, amelynek élén Jürg Henneberger karmester állt. A dallamfoszlányokat, zenei töredékeket, a gyakran kakofón hangzásvilágot számos érdekes hangeffekt színesíti. Különösek az énekszólamok is. Többnyire énekbeszédet hallunk, de hosszú, kitartott hangokkal - mintha mégis inkább áriák lennének -, nagy hangközbeli ugrásokkal, olykor pedig virtuóz betétekkel. A monológokat, duetteket váltó együttesekben igencsak fülelnünk kell, hogy kihalljuk, melyik szereplő mit is énekel. Ha pedig a hallószervünk még nem lenne eléggé megterhelve, a sokrétű hangzásvilág mellé kapunk egy többrétegű és többértelmű cselekményt és egy izgalmas látványvilágot is: parádés jelmezek, díszletek, fényeffektusok ötletbörzéjét. (Díszlet és jelmez: Cornelia Brunn.) A komponista, a rendező és a librettista, Raphael Urweider remek összhangban dolgoztak együtt. A szellemes szövegkönyv, a fantáziadús zene és a színes, mozgalmas színpadi cselekmény végül egységes produkcióvá állt össze, amiért hajlok arra, hogy a darab mégis inkább mestermű, és nem provokáció vagy blöff. Ráadásul remek énekeseket hallhattunk. (Akik néha franciául, néha németül énekeltek. A produkciót létrehozó svájci Biel Solothurn Színház egyébként maga is két különálló színház - a Biel/Bienne és a Solothurn/Soleure - szövetségéből jött létre. )

figarohenking 4
Geani Brad (Beaumarchais)

A mű főszereplője Beaumarchais, teljes nevén Pierre Augustin Caron de Beaumarchais (1732-1799). Fontos szereplője a 18. századi francia kulturális életnek: író, zenész, zenetanár, kém, fegyverkereskedő, diplomata, udvari tanácsadó, forradalmár, üzletember, könyvkiadó, órásmester, feltaláló, kertészeti szakértő, és még lehetne folytatni a sort. Épp elég érdekes figura ahhoz, hogy egy érdekes opera szülessen róla. Itt és most persze elsősorban azért fontos számunkra, mert ő írta azt a Figaro-trilógiát(A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya című színdarabokat), amelynek alapján olyan operák szövegkönyvei születtek meg, mint Mozart Figaro házassága vagy Rossini A sevillai borbély című remekműve. Az említetteken kívül jelentős mű Paisiello Sevillai borbélya is, amely történetet további komponisták is megzenésítették (pl. Isouard, Sterbini), csakúgy, mint a Figaro házasságát (pl. Gaetano Rossi, Carafa, Mercadante). A huszadik századi adaptációk közül pedig Darius Milhaud A bűnös anya című operáját kell elsősorban megemlíteni.

Christian Henking most látott darabjában Beaumarchais időutazik egyet, és immár idősödő emberként érkezik meg egy mai színházba. Még hangol a zenekar - gondolnánk -, de kiderül, hogy ez már a darab része, „hangolás” közben mászik fel a színpadra Beaumarchais. Klasszikus „színház a színházban” szituáció ez: az író azért jött, hogy végre megvalósítsa álmát: egy színházat, ahol igazi komédiákat mutathat be. Monológjában a színházi élet nehézségeire panaszkodik, múltbeli dicsőségéről elmélkedik, és leendő darabját tervezgeti. Nincs túl jó állapotban: „…a kedvem, nos, a hangulatom éppen a seggemben van.” - énekli.

Beaumarchais szerepe rendkívül komplex, a szólam pedig nehéz, hosszú, és nagy hangterjedelmet is igényel. Geani Brad bariton kiválóan bírta a szólam nehézségeit, ennek, és szuggesztív színpadi jelenlétének köszönhetően egy igen árnyalt és jelentékeny Beaumarchais-karaktert tudott megformálni.

figarohenking 14
Jelenet

A megfáradt író egy hatalmas dobozban magával hozta múltja egy-egy darabját is: színházi kellékeket, jelmezeket, sőt, szereplőket is. Az annak idején általa kreált, most a dobozból kimászó figurák mellett mások is vannak a színházban, de ők is mind Beaumarchais találmányai.

Sorra ismerjük meg a szereplőket, elsőként Susanne-t. A darabban ez az egyetlen versenyszerep (az Armel Operaverseny és Fesztivál menetét lásd a honlapjukon: www.armelfestival.org). Szintén nehéz szerep, amelyet a francia Marion Grange alakított színesen, markánsan, humorral, vokálisan magabiztosan.

Váratlanul egy rapper jön be a színpadra, aki nem más, mint Figaro. A rapper szerepletetését lehet hatásvadász ötletnek tekinteni, de ez is bejött. Manuel Liniger (Manillio) kitűnően csinálja (ő egyébként tényleg ismert rapper). Nem egy jó színész, de esetlen figurája szerethető és szimpatikus. A lányokról énekel, pikáns megjegyzések kíséretében („Szeretem a lányokat, mikor térdepelnek…”).Rappelése közben dallamfoszlányokat hallunk Rossini A sevillai borbélyából is. Idézetekben amúgy nincs hiány a műben: számos apró részlet hangzik fel az este során Mozart, illetve Rossini operájából, amelyeket Henking ügyesen szőtt bele a darabba.

Bartolo is megérkezik, aki most a színház éjjeliőre, gondnoka. A fafejű Bartolo takarítani, porszívózni kezd - a hatalmas porszívó a darab egyik „főszereplője”, többször is felbukkan - és nem hagyja, hogy Beaumarchais nyugodtan dolgozzon. A szerepet Carlos Esquivel alakítja, kifogástalanul oldva meg a feladatát. (Érdekes, hogy eredetileg ez is versenyszerep lett volna, de a második forduló válogatásán a versenyzők között erre nem találtak megfelelő énekest.)

A színpad egyre zsúfoltabb, a háttérben egy nő hintázik, a többiek pakolnak, mindenki rikitó, színes ruhákban van, álarcot viselnek, a nagy dobozból pedig egy több méter magas mű-zsiráf feje is kilóg. De sorra bújik elő a többi figura is, köztük a színház igazgatója - aki egyébként a Gróf.

figarohenking 2
Judith Lüpold (Marcellina)

Marcellinára a porszívózó Bartolo talál rá. Kettőjük jelenete rendkívül szórakoztató: a buja, kövér Marcellina - aki imádja Figarót - éppen részeg (Judith Lüpold, egy kitűnő énekesnő és komika alakítja), ami számos„dadogós poén”-ra is lehetőséget ad. Szándékoltan csúnya, karikírozott éneklését nagy hangözbeli ugrások tarkítják, tulajdonképpen egy primadonna-paródiát látunk. (A hölgy egy későbbi jelenetben - még mindig részegen - balettozik is!).

Beaumarchais újabb nagy monlógja a színházról keserű önvallomás („A színház, az egy szörnyeteg, ami fel akar engem falni...”).

Még azt sem egyszerű eldöntenünk, hogy komédiát vagy tragédiát látunk-e…

Nagyszerű a rapper második jelenete is, ahol a többiekkel együtt énekel - ezúttal épp olaszul. Pronto a far tutto...” ismételgetik a mondatot Rossini operájának Figaro-áriájából.

Kitűnő az igazgató/gróf sótlan, humortalan figurája is. Az őt alakító Konstantin Nazlamov karakteres színész, és nem mellesleg jó tenor. A bizarr külsejű, kellemetlen alak Susanne-nak udvarol, aki viszont Figarót rajongja körül. Eközben Beaumarchais a komédia fontosságáról igyekszik meggyőzni az igazgatót, aki azonban lekicsinylően nyilatkozik a műfajról: „Még ha tragikus lenne! De szánalmasan komikus! A komédia sosem termett semmi nemeset…”

figarohenking 1
Konstantin Nazlamov (Igazgató/Gróf) és Marion Grange (Susanne)

Susanne és Marcellina civakodása bokszmérkőzésbe torkollik (előbbi edzője Figaro, utóbbié Beaumarchais). Susanne végül egy kalapáccsal győz, de Bartolót is leütik. Az igazgatót pedig Beaumarchais és Figaro belepasszírozza a porszívóba.

A második felvonás elején újabb rezignált Beaumarchais-monológ következik (Aljas intendánsok játékszerévé válsz…”).Az időutazó regényírónem igazán talál megértésre: különböző tárgyakkal dobálják meg, vödröt húznak a fejére, lufikkal ütik és tortát nyomnak az arcába.

Színházi intrika mindenütt. És a zűrzavar csak fokozódik.

Ötletes a jelenet, amikor az előbb kékbe, majd zöldbe, végül vörösbe borult színpadon egy némafilmet idéző, de „lassított felvételen” ütlegeli az igazgatót Beaumarchais és Figaro. Közben egy misztikus harangjátékot is hallunk.

Az ájult igazgató helyét Beaumarchais veszi át. Talán ez az egyetlen jelenet, amelyben a mélyvonósok és a fúvosok hosszan elnyúló dallamai alatt a zene valamelyest megnyugszik.

A mű vége felé lép színre az utolsó szereplő: Florestine vidám figurája, akit farmerbe öltözött, mai lányként látunk viszont (ő Beaumarchais Bűnös anya című darabjának szereplője). A lányt Ljupka Rac alakítja, bravúrosan.„Tiltsuk be a gyászt, felemészt…” - énekli virtuóz áriájában Florestine, akinek az ál-igazgató Beaumarchais felajánlja, hogy szerepet kaphat a leendő darabban. Valahogy csak össze kell hozni azt a komédiát.

A darab utolsó tíz perce egyenesen fergeteges. Ismét jön rapper-Figaro (újabb Rossini-idézetek), majd az alsóneműre vetkőztetett igazgató, akit az pszeudo-igazgató Beaumarchais pórázon vezet maga előtt. A valódi igazgató végül mégiscsak átöltözik grófnak, Bartolóból pedig Doktor Bartolo lesz. A rapper most Mozart zenéjét idézi, majd egy zseniális jelenet következik. Valamennyi szereplő fel-alá sétálgat a színpadon (álarcuk ezúttal a tarkójukon, ami groteszk hatást kelt, mikor hátulról látjuk őket), és mindenki mást énekel. Azt hiszem, ezek is zenei idézetek, de nehéz a hangokat pontosan kivenni ebből a kaotikusságában is szép zenei együttesből, amely valahogy mégiscsak egységes egésszé áll össze, és egy közösen kántált „Tiltsuk be a gyászt!” kórusban végződik.

figarohenking 9
Geani Brad (Beaumarchais) és Ljupka Rac (Florestine)

Florestine meghallgatása (zsűritagok: Beaumarchais, Bartolo és a gróf) káoszba fullad, mindenki mindekivel összevész, Figarót pedig egy kalapáccsal agyonütik. Hogy miért, az nem derül ki, mindenesetre jó alkalom ez arra, hogy a rendező egy gyászjelenetet is beiktathasson: a három női főszereplő előbb fúvóshangszereken kezd játszani, majd sírva borulnak rá a fekete zsákban behúzott (immár bábu-Figaro) testére.

„Mindig éber szellememmel újjáteremtettem volna a könnyű komédiát - mondja Beaumarchais. Semmi nem jött be, amit elterveztél, semmi, amire vártunk!” - így a többiek. A véletlen jobban teljesített, mint mi mind…” - hangzik Beaumarchais válasza - „…így működik a világ, dolgozunk, tervezünk, elrendezzük erről, a szerencse bevégzi arról.”

Színes papírok hullanak alá, mindenki háttal áll a közönségnek, tarkójukon álarccal, kivéve Beaumarchais-t. „Por…” - néz le az író földre, és ekkor az operának hirtelen vége.

Bizonyára vannak, akik nem osztják a darab iránti lelkesedésemet, hiszen a közönség mintegy harmada szünetben hazament. Ők valószínűleg egészen másra számítottak, talán a mű címe tévesztette meg őket. Mozart-zenét vártak vagy Rossini muzsikáját. Pedig a mű címében - Figaro¿ - ott van az a fordított kérdőjel, ami gyanúra kellett volna, hogy okot adjon. Christian Henking, a zeneszerző végül is a nehezebb végét fogta meg a dolognak. Elszórakoztathatta volna a közönséget egy Mozart- és Rossini-zenét utánzó nosztalgia-esttel is, de ő ennél sokkal bátrabb, leleményesebb, és egy egészen egyedi hangvételű darabbal emlékezett meg a két említett zeneszerző-óriásról, valamint Beaumarchais-ról. Aki pedig kellően nyitott volt arra, hogy valami teljesen újat halljon és fogadjon be, annak ezen az estén nagy élményben volt része, az ott maradottak vastapsa is igazolja ezt. Némi előzetes ismeret (a korszakról, azok zeneszerzőiről és operáiról) nem árt a mű megtekintéséhez, de - és ennyiben megint kivételes a produkció - ezek nélkül is élvezhető a darab.

figarohenking 15
Gyász-jelenet

A mű szerzői szinte minden kérdést nyitva hagytak. Ez is volt a cél, nem véletlen a címben az a fordított kérdőjel, a néző pedig sokáig eljátszhat a különböző megfejtésekkel. Amikkel azonban csak utólag lehet eljátszani, hiszen az előadásnak egyetlen pillanata sincs, ahol előre lehetne tudni, mi fog történni a következő jelenetben. Mintha a darabban is „a véletlen teljesítene a legjobban”. Mély értelmű mondandó is akad persze bőven (lásd Beaumarchais monológjait), de közben remekül szórakoztunk egy nagyszerű társulat előadásán.

Nekem pedig az jár a fejemben, hogy Christian Henking zeneszerző erősen szimpatizálhat Beaumarchais-val. Hagyta, hogy a darabban elbukjon a Figaro-trilógia írójának kísérlete a vígjáték megmentésére, megújítására, közben azonban ő maga mentette meg Beaumarchais-t és a vígjátékot, hiszen a történetet épphogy egy remek komédia formájában adatta elő. Talán még meg is újítva a műfajt.

Csák Balázs

fotó: Kállai-Tóth Anett

 

További képek:

figarohenking 3
Carlos Esquivel (Bartolo), Marion Grange
(Suzanne)
és
Judith Lüpold (Marcellina)

figarohenking 5
Konstantin Nazlamov (Igazgató/Gróf)

 

 

figarohenking 7
Geani Brad (Beaumarchais), Konstantin Nazlamov (Igazgató/Gróf)
és Manuel Liniger (Manillio) (Rapper/Figaro)

 

 

figarohenking 8
Ljupka Rac (Florestine)

 

 

figarohenking 10
Manuel Liniger (Manillio) (Rapper/Figaro)

 

figarohenking 11
Carlos Esquivel (Bartolo)
és Konstantin Nazlamov (Igazgató/Gróf)

 

figarohenking 12
Geani Brad (Beaumarchais)
és Konstantin Nazlamov (Igazgató/Gróf)

 

figarohenking 13
Carlos Esquivel (Bartolo), Konstantin Nazlamov (Igazgató/Gróf)
és Geani Brad
(Beaumarchais)

 

 

figarohenking 16
Középen Jürg Henneberger karmester

 

***

2014. október 10., 19:00 

Liszt Ferenc Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem 

Armel Operaverseny és Fesztivál

 

CHRISTIAN HENKING

 

FIGARO¿

Opera két felvonásban.

Német nyelvű előadás magyar felirattal.

Szövegét Raphael Urweider írta. Rapszövegek: Grégoire Vuilleumier (Greis) és Manuel Liniger (Manillio).

 

Díszlet és jelmez - Cornelia Brunn

Dramaturg - Julia Eberwein

Rendezőasszisztens és ügyelő - Sonja Horisberger, Damien Liger

Ügyelő asszisztense és dramaturg asszisztense - Anna-Barbara Zimmermann

Világítás - Hamid Khadiri

Zenei tanulmányok, korrepetitor - Harald Sieger

Korrepetitor - Luigi di Bella

 Rendező: Andreas Zimmermann

 Vezényel: Jürg Henneberger

Versenyszereplő:

Marion Grange (Franciaország) - Suzanne

További szereplők:

Beaumarchais - Geani Brad

Bartholo - Carlos Esquivel

Marcelline - Judith Lüpold

Gróf - Konstantin Nazlamov

Florestine - Ljupka Rac

Rapper - Manuel Liniger (Manillio)

Közreműködik: a Pannon Filharmonikusok.