head main kritikak

A lady melankolikus álomképei

A lady melankolikus álomképei

Eötvös Péter egyfelvonásosa a Zeneakadémián. Kritika.

 A lady melankolikus álomképei

Tény, hogy a kortárs operák külföldön se olyan kelendőek, mint a klasszikus darabok, de míg Párizsban vagy New Yorkban néhány évad erejéig műsoron lehet tartani egy modern operát, addig ez Budapesten, úgy gondolom, gyakorlatilag lehetetlen lenne. Ennek következtében a külföldön egyik legfoglalkoztatottabb operakomponista, Eötvös Péter darabjai is csak alkalmanként, néhány előadás erejéig láthatóak kis hazánkban. Nem lehetünk tehát eléggé hálásak a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválnak, amiért egy Eötvös-opera előadását is beiktatta idei programjába. A fesztivál egyik utolsó produkciójaként tekinthettük meg Eötvös Lady Sarashina című egyfelvonásosát a Zeneakadémia Solti termében október 17-én és 19-én.

Az opera az 1998-ben komponált Az álmok hídján mentem át című színpadi hangjáték operaváltozata, amelyet a zeneszerző a Lyoni Operaház felkérésére készített. A darabnak nincs összefüggő cselekménye: a címszereplő álmai, látomásai, érzelmei elevenednek meg benne kilenc képben. A 11. századi japán úrhölgy, Sarashina valóságos személy: egy ideig az egyik hercegnő udvarhölgye volt a japán császári udvarban, majd férjhez ment egy kínai származású hivatalnokhoz. Ettől kezdve életének legfőbb elfoglaltsága az utazás és a zarándoklat lett. Sarashina naplót írt, úti feljegyzéseket készített, megörökítette az útjai során hallott anekdotákat. Az opera librettóját naplójának angol fordítása alapján Mezei Mária készítette el. Maga az opera a címszereplő, egy magányos asszony belső világának, látomásainak kivetülése.

Lady Sarashina 1

A kilenc képet rendkívüli alapossággal dolgozta ki a zeneszerző, ihletett, elégikus hangulatú darabot alkotva meg. Eötvös saját elmondása szerint tiszta zenét akart komponálni, „olyan tisztát, mint a természet”, és ezt sikerült is megvalósítania. Egyrészt az összetett hangszerelés, másrészt a különböző érzelmek finom ábrázolása révén. Minden jelenetnek megvan a maga saját atmoszférája és hangulata, ennek ellenére a kilenc kép mégis homogén egésszé áll össze. A finom hanghatásokból építkező zene visszafogott érzékisége valóban távolságtartó kissé – mint ahogy azt már a francia kritikusok is megállapították – és kevésbé drámai hatású, ami azonban ebben az esetben nem hiányosság, hanem erény. Hiszen az opera a címszereplő belső világának kitárulkozása, s mint ilyen, egyenesen megköveteli a lírai sodrású muzsikát. A zenei atmoszféra a japán zene és színház nyugalmához is kapcsolódik, nem csak a lírai hangvétel viszonylagos nyugalma, hanem egyes hanghatások által is. Eötvös részletekbe menően kívánta megidézni a japán zene és színház hangulatát; a finoman kimunkált hangzásvilágot tekinthetjük a japán szépség keresése eötvösi megfelelőjének is.

Lady Sarashina 4

Almási-Tóth András szürreális rendezése a neonlámpák segítségével a színpadnak csak egy kis részét jelölte ki játszótérnek. A fekete vászonnal bevont színpadon kapott helyet a zenekar is, a rendező pedig az álomszerűséget videó vetítéssel fokozta tovább. A rendezés uralkodó színe a fehér volt, a díszletet mindössze egy hófehér ágy alkotta, ezzel is hangsúlyozva a történet álomszerűségét és a címszereplő világának behatároltságát. Sarashina az ágyból felkelve mesélt, s az eleinte az ágy mögött helyet foglaló, hófehér köpenyben, fehérre mázolt arccal jelenlévő énekes trió segítségével megelevenedtek történetei. A három énekes az előadás vége felé megszabadult fehér köpenyétől, ami alatt japán iskolai egyenruha rejlett, kabátjuk hátsó részén egy kiégetett folttal. Ezzel a megoldással Almási-Tóthnak sikerült bekapcsolnia a japán mangák jól ismert képvilágát az előadásba, ezzel mintegy saját korunkra vonatkoztatni a történetet. Ebben a rendezésben ugyanis Sarashina inkább tűnt egy mai tinédzsernek, aki elveszítette a kapcsolatot a külvilággal, mint egy középkori úrhölgynek. A rendező elsősorban a színészek arcjátékára, illetve kifejező éneklésére támaszkodott, miközben minimális színpadi mozgást követelt meg tőlük. Minimalista rendezésének melankolikus nyugalma ugyanakkor felidézte a japán színházi hagyományokat és összhangban volt a zenével is.

Lady Sarashina 3

Az előadás az énekesektől erős koncentrálást kívánt, nemcsak a rendezés, hanem olykor a karmester jelzései miatt is, több esetben ugyanis csak az ő intései jelezték nekik, hogy mikor kell belépniük vagy abbahagyniuk az éneklést. A címszerepet alakító Imai Ayane mélyen beleélte magát szerepébe, tiszta, érthető artikulációval ejtette ki az angol szavakat, miközben magabiztosan énekelte végig arioso-szerű és deklamáló részekből álló énekszólamát. Hajlékony szopránhangjának nem okoztak problémát a különböző regiszterek közti éles váltások sem. Makiko Yoshida és Zavaros Eszter kulturált énektechnikával énekelt, Maurice Lenhard pedig ihletetten, már-már megszállottan formálta meg a darab egyetlen férfiszerepét. A zenekart Eötvös művészetének szakavatott tolmácsolójaként Vajda Gergely irányította, akinek kezei alatt a zenészek hol lehelet finomságú, áttetsző hangzásvilágot, hol pedig magával ragadó, elégikus sodrást teremtettek. Vajda a kisebb dinamika árnyalatokat is rendkívül érzékletesen jelenítette meg, interpretációja felszínre hozta Eötvös muzsikájának minden finomságát. Reméljük, hogy a közeljövőben hallhatjuk majd Budapesten az ő dirigálásával a mester valamely más művét is .

Lady Sarashina 2

Jól átgondolt előadást láthatott tehát, aki ellátogatott a Zeneakadémia Solti termébe október 17-én és 19-én. Ugyanakkor - bár gyakorlatilag telt ház előtt ment a két produkció -, a közönség nagy része inkább a szakmabeliek közül került ki. Úgy látszik, hogy a magyar közönség jelentős része továbbra is marad a klasszikusoknál és a modern, kortárs darabokra sajnos kevésbé kíváncsi.

 

Péter Zoltán

fotók: ©CAFe Budapest

*

2014. október 19. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Solti terem

CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

Eötvös Péter:

Lady Sarashina

opera egy felvonásban, angol nyelven, magyar felirattal

Libretto: Lady Sarashina 11. századi naplója nyomán Mezei Mária (angol szöveg: Ivan Morris)

Rendező és díszlettervező: Almási-Tóth András

Jelmez: Lisztopád Krisztina

Koreográfia: Lázár Eszter

Zenei asszisztens: Sándor Szabolcs

Közreműködik: a kiegészített Budapesti Vonósok (művészeti vezető: Botvay Károly) és a Zeneakadémia hangszeres hallgatói

Vezényel: Vajda Gergely

Szereposztás:

 

Lady Sarashina - Imai Ayane

Hercegnő, Fiatatalhölgy, Álomhölgy, Udvarhölgy - Makiko Yoshida

Császárné, Anya, Nővér, Álomhölgy, Udvarhölgy - Zavaros Eszter

Őr, Udvari bolond, Hírnök, Macska, Pap, Úr - Maurice Lenhard