head main kritikak

Álmok és vágyakozások

Álmok és vágyakozások

Francia egyfelvonásosok a Zeneakadémián. Kritika.

Miután Bizet Carmenje hosszú évekig egymaga képviselte a francia operairodalmat a Magyar Állami Operaház repertorájában, az idei évadban a vezetőség végre nyitott a francia darabok felé. Ennek keretében a májusra tervezett Faust-premier mellett két ritkán játszott francia egyfelvonásos február végi bemutatójára is sor került a Zeneakadémia Solti termében. Az előadás érdekessége, hogy magyar nyelven szólaltatták meg a műveket, valamint hogy az előző évadban elindult "late night" sorozat folytatásaként 18 éven felülieknek hirdették meg a produkciókat. Tény, hogy mind a Dzsamile, mind pedig A sárga hercegnő története alkalmat ad a rendezőnek az erotikus utalásokra, jelenetekre. A színpadra állítók ugyanakkor ezúttal szolidan éltek ezzel a lehetőséggel, ami természetesen önmagában se nem tett hozzá, se nem vont le semmit az előadások eszétikai értékéből.

 

Bizet és Saint-Saëns darabjait összekapcsolja a keleti témaválasztás, valamint hogy mindkét történet férfi és nő kapcsolatát tárja elénk. Az alapszituáció gyakorlatilag ugyanaz: a hősnő megpróbálja visszahódítani más után vágyakozó kedvesét. Zeneileg azonban nagyon más a két darab, ahogy a két történet is markánsan különbözik egymástól. Bizet a Dzsamilében az offenbachi operettek könnyedebb harmóniavilágát ötvözte az opera comique drámaibb stílusával. A keleti kolorit átjárja a darabot, de nem nyomja rá markánsan a bélyegét a zenei alapszövetre. Ezzel ellentétben A sárga hercegnőben a keleties hang nem puszta dekoráció, hanem a drámai sodrású muzsika egyik alapillére. Saint-Saëns ihletett profizmussal építette be a japán zene jellegzetes motívumait és harmóniáit a partitúrába, s gyakrolatilag az egész darabot ezekre építette fel.

 

frenchlatesarga 3
A sárga hercegnő - Szemere Zita és Balczó Péter (fotó: Nagy Attila)

 

 

frenchlatedzsamile 1
Dzsamile - Boncsér Gergely (fotó: Nagy Attila)

 

A FrancheLateNight első felében a Bizet-opera dallamai csendültek fel. A történet szerint Harun főúr azért akar megszabadulni egykori rabnőjétől, mert szerelme terhére vált, hiszen szíve sohasem lehet örökké hű egy nőhöz sem. Dzsamile őszinte, szerelmes könnyei azonban rádöbbentik tévedésére, és a szerelmesek együtt maradnak. A végkifejlet pszichológiailag nincs kellőképpen motiválva, a szereplők jellemzése felületes, a szappanopera-szerű történet pedig túlságosan közhelyes. Viktor Balázs rendezése nem is törekedett a mese mélyebb értelmezésére. Színpadra állítása inkább parodisztikus volt - például azzal, hogy a rabszolga-kereskedő nem fiatal lányokat, hanem középkorú hölgyeket kínál Hárunnak ágyasul -, illetve a közhelyes musical-rendezések világát idézte (többek között a giccses jelmezekkel és a statiszta táncosok alkalmazásával).

 

Az énekesek a színpad mellett játéktérnek használták az egész nézőteret: hol onnan vonultak be, hol oda lelépve adtak elő egy-egy jelenetet. Mindjárt a zenekari bevezető alatt Spleniano a közönség soraiból lépett fel a színpadra és tárta szét a függönyt. A szereplők végig reflektáltak a történet színdarab voltára, ezzel is jelezve, hogy mindez csak játék, semmi több. A színpadi megvilágítás, a zárójelenetben a színpadra szórt vörös rózsaszirmok, a háttérben meredező táncos rudak, valamint a keleties öltözékben színpadra lépő táncosok, a női énekkar és a statiszták mind-mind egyfajta zenés show-műsorrá avanzsálták az operát. A tömegmozgatás és a táncosok koreográfiájának minden esetlegessége ellenére a rendező azzal, hogy nem vette komolyan a történetet, a mai néző számára is fogyaszthatóvá tette Bizet egyfelvonásosát. A könnyed muzsikához illett a revü-szerű feldolgozás, még ha nem is feltétlenül követelné azt meg, és a rendezőnek lett volna más lehetősége is a színpadraállításkor.

 

frenchlatesarga 2
A sárga hercegnő - Szemere Zita és Balczó Péter (fotó: Nagy Attila)

 

 

frenchlatedzsamile 2
Dzsamile - Bátki Fazekas Zoltán (fotó: Nagy Attila)

 

A Hárun szerepében fellépő Boncsér Gergely tenorja sajnos nélkülözi a szólamhoz illő lágyabb líraiságot. Emellett olykor a magasabb hangokkal is meggyűlt a baja, szerepformálása pedig mesterkéltre sikeredett. Kálnay Zsófia érzelemgazdagon, lekerekített dallamívekkel énekelte el a címszerepet. Nagyobb lélegzetű szólószámaiban szopránja valósággal szárnyalt, színpadi megjelenése pedig nagyon jól illett a törékeny szerelmes lány figurájához. A fiatalok útját ebben a rendezésben ura egykori nevelőjeként Splendiano egyengeti, aki Bátki Fazekas Zoltán szerepértelmezésében egyfajta bölcs öregként lépett elénk. Bátki kétségkívül az est egyik legjobb teljesítményét nyújtotta: színészileg és vokálisan is remekelt. Megannyi színt (humort, sóvárgást, iróniát, részvétet) felvillantó éneklése mellett prózamondása is természetesnek hatott.

 

Az est második felében terítékre kerülő A sárga hercegnő egy fiatal rendező figyelemre méltó próbálkozása a zenés színház területén. Székely Kriszta egyrészt remek színészvezetőnek bizonyult, másrészt izgalmas, delíriumos álommá varázsolta A sárga hercegnőt. A történetet egy lepukkant művészlakásba helyezte át: értelmezésében a darab főszereplője alkotóművész, ezt jelezték a színpad két szegletében heverő festékes edények. Az eredetiben ópium tartalmú bájitalt vesz be, míg a rendezőnő heroinfüggő drogost kreált belőle. Az eredeti librettó szerint Léna kiragadja szerelmét a bódítószerek világából, míg ebben a rendezésben ő is alászáll a tiltott élvezetek birodalmába.

 

frenchlatesarga 4
A sárga hercegnő - Balczó Péter és Apáti Bence
(fotó: Nagy Attila)

 

 

frenchlatedzsamile 4
Dzsamile - jelenet (fotó: Nagy Attila)

 

Kornélis a világ elől menekülő művész, aki képtelen szembenézni a valósággal, és tudatmódosítószerek hatása alatt alkot: verset ír vagy képzeletbeli imádottja képét festi a falra. A sárga hercegnőt a kiváló balettművész, Apáti Bence testesítette meg. Figurája felfogható volt a művész lelkében rejtőző ösztönlényként, aki a drogok hatására kiszabadul, de vágykivetülésnek, szentimentális káprázatnak is tekinthetjük. A színlapon olvasható ismertető alapján az alkotók ennek eldöntését rábízták a befogadóra. A színpadra állítók azzal kapcsolatban is elbizonytalanítanak bennünket, hogy az Apáti megtestesítette szürreális férfialak valóság-e vagy képzelet? Hiszen Léna tiszta tudatállapotban kerül a hatása alá. A lány kívülről pokolnak látja Kornélis állapotát, de a herceg/hercegnő hatása alatt, belülről élve át a mámoros kábulatot, ő is rabja lesz annak.

 

Székely Kriszta álom és valóság határán játszódó szürreális látomása erős atmoszférát teremtetett, ügyesen helyezte új kontextusba az eredeti történetet, és asszociációk sorára adott alkalmat. Remélem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a fiatal művésznő operát rendezhetett.

 

A Kornélist megformáló Balczó Péter jól birkózott meg a nehéz tenorszólammal: érzelemgazdagon, nagyobb pontatlanságok nélkül szólaltatta meg azt. Színészileg nagyon hatásosan formálta meg a kábítszerfüggő művész alaktját. Énektechnikája szép fejlődésen ment át az elmút években, és ha ezen az úton halad tovább, a lírai tenor szerepkörben jelentős pillére lehet az Operaház előadásainak. Szemere Zita is magabiztos énektechnikával adta elő Léna szólamát, hangja azonban a magasabb regiszterekben olykor kifejezetten éles volt. Színészileg viszont ő is kifogástalan teljesítményt nyújtott.

 

frenchlatesarga 1
A sárga hercegnő - Szemere Zita, Balczó Péter és Apáti Bence (fotó: Nagy Attila)

 

 

frenchlatedzsamile 3
Dzsamile - Kálnay Zsófia és Boncsér Gergely
(fotó: Nagy Attila)

 

Az est karmestere Köteles Géza volt, aki mindkét darabot értő dirigálásában tolmácsolta. A Bizet-opera esetében nem a líraiságra, inkább a könyedebb, operettes stílusvilág kiemelésére törekedett. A sárga hercegnőben pedig a túlfűtött drámaiságra és a keleti hangzásvilág finom árnyalatainak felvillantására helyezte a hangsúlyt. Köteles érzékenyen reagált az egyes szereplők érzelmi változásaira, és kiváló zenedragmaturgiai hátteret teremtett az énekesek számára. Az énekkar ezúttal csak a Dzsamilében jutott szerephez, amelyben színvonalasan tolmácsolta a kórusrészeket.

 

A Solti terem szépen megtelt az előadás alatt: a budapesti közönség érdeklődik a francia operairodalom klasszikus darabjai iránt, az Operának tehát érdemes volt műsorra tűznie azokat. Úgy tűnik, hogy a két egyfelvonsásos színpadra állítása szerencsére nemcsak a LateNight sorozat folytatásának, hanem egyben a francia repertoár bővítése kezdetének is tekinthető.

 

Péter Zoltán

 

***

 

2015. február 21., Zeneakadémia

 

 

Camille Saint-Saëns

 

A sárga hercegnő

 

Szövegíró: Louis Gallet

Fordította: Csehy Zoltán / Kenesey Judit

Rendező: Székely Kriszta

Látványtervező: Cseh Renátó

Koreográfus: Apáti Bence / Székely Kriszta

Dramaturg: Mátrai Diána Eszter

Karigazgató: Strausz Kálmán

Karmester: Köteles Géza

 

 Szereposztás:

 

Léna - Szemere Zita

Kornélis - Balczó Péter

A herceg/nő - Apáti Bence

 

 *

 

Georges Bizet

 

Dzsamile, avagy a szerelmes rabszolgalány

 

Szövegíró: Louis Gallet

Fordította: Csákovics Lajos

Rendező: Viktor Balázs

Díszlet- és jelmeztervező: Nagy Szilvia

Koreográfus: Venekei Marianna

Koreográfus asszisztense: Sárközy Holler Ágnes

Karigazgató: Strausz Kálmán

Karmester: Köteles Géza

 

Szereposztás:

 

Dzsamile - Kálnay Zsófia

Harun - Boncsér Gergely

Splendiano - Bátki Fazekas Zoltán

Rabszolgakereskedő - Borsányi Dániel