head main kritikak

Barokk elegancia

Barokk elegancia

 Hasse: "Siroe, Perzsia királya". Kritika.

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál igazi opera különlegességet kínált a barokk zene rajongói számára: Johann Adolph Hasse nemrég újra felfedezett darabjának, a Siroe, Perzsia királyának előadását, a világhírű kontratenor, Max Emanuel Cencic címszereplésével és rendezésében.

 

Hasse a 18. század egyik legelismertebb operakomponistája volt: darabjait a német és az itáliai operaházak is rendszeresen játszották, kortársai pedig az egyik legjelentősebb operaszerzőként tartották számon. Pietro Metastasio szövegkönyvei alapján összesen 56 opera seriát komponált, amelyek a barokk opera hagyományos formanyelve szerint épülnek fel: az első felvonást bevezető sinfonia és az utolsót lezáró együttes között a cselekmény recitativók és áriák láncolatából bontakozik ki. A recitativók a prózai színház dialógusait helyettesítik, a történet során pedig az egyes szereplők időről-időre felfokozottabb lelkiállapotba kerülnek, amit egy ária eléneklésével adnak a közönség tudtára. Az áriák első része általában egy hangulat vagy lelkiállapot megragadására törekszik, majd ezt követi a második szakasz, amely a fokozást szolgálja, végül pedig visszatér az ária első része. Mivel ezek a szólószámok egy érzelem kifejezésére szolgálnak, a zeneszerzők könnyen a monotonitás hibájába estek. Hasse azonban igyekezett változatosabb érzelmi fordulatokkal és dallamvilággal, valamint csillogó hangszereléssel hatásosabbá tenni áriáit. Ennek következtében darabjai a mai közönség számára is élvezetes előadást nyújthatnak, de csak abban az esetben, ha az énekesek kifejező gesztusaikkal és hatásos színészi alakításaikkal a recitativókat is életszerűen képesek előadni. Szerencsére Max Emanuel Cencic és társai egy alapos műhelymunka során létrejött, minden részletében kiérlelt produkció keretein belül keltetették életre a Siroei, Perzsa királya című darabot.

 

 

hasse 2
Max Emanuel Cencic (fotó: © Felvégi Andrea)

 

A tavalyi Athéni Fesztiválon bemutatott produkciót félig szcenírozottnak hirdették, ugyanis az alkotók nem hozták magukkal az előadás díszleteit. Az üres színpadon mindössze egy-egy zsámoly, szőnyeg vagy szék szolgált díszletelemként. A cselekmény helyszíneit a háttérben vetített animációk igyekeztek jelezni, amelyek a szereplők lelkiállapotának jellemzésére is szolgáltak. Cencic rendezése nem értelmezte át és helyezte új kontextusba a történetet: az élénk színekben pompázó stilizált jelmezek orientalizmusa, illetve az énekesek által használt gesztusok a 18. századi előadói hagyományok felelevenítésére szolgáltak. A kifejező rendezői megoldások következtében a hosszas recitativók sem voltak unalmasak, mert azokat az énekesek mindenesetben hatásos színészi alakításokkal adták elő. A barokk opera statikusságának oldására pedig a szólószámokat sohasem végig egy helyben állva, mereven a közönség felé fordulva, hanem a jelenlévő többi szereplőnek interpretálták. Siroe kegyvesztését turbánjától és díszes kaftánjától való megfosztása jelezte, kiszolgáltatottságát pedig meztelen felsőteste adta tudtunkra. Medarse túlzottan teátrális és ezért nem őszinte alázatosságát a rendező azzal érzékeltette, hogy egyik áriája közben megmosta apja lábát és karjait. Laodice Siroe visszautasítása után megszaggatta díszes ruháját, miközben áriájában felzaklatott érzelmi világáról énekelt. Ezek az apró, ám annál hatásosabb jelzések tették életszerűvé az előadást és bizonyították be, hogy egy barokk opera cselekményét sem szükséges feltétlenül a jelenbe helyezi ahhoz, hogy a mai néző számára is élvezetes produkció jöjjön létre. Olykor az üres színpad is remekül kifejezte egy-egy szereplő helyzetét: Cosroe magányosságát például fia elítélése után Cencic kitűnően érzékeltette azzal, hogy Cosroét, vállán kendővel, az üres színpad közepére ültette.

 

 

hasse 3
Lauren Snouffer és Max Emanuel Cencic (fotó: © Felvégi Andrea)

 

A rendezés nagy érdeme, hogy bár nem törekedett többre a történet elmesélésénél, nem feledkezett meg a rendezői aprómunka elvégzéséről. Ennek következtében az előadásban mindennek és mindenkinek megvolt a helye, finom jelzéseivel pedig Cencic remekül mutatta be a szereplők lelkiállapotát és egymáshoz való viszonyát. A vetített díszlet hatásosan járult hozzá a zene által közvetített érzelmek felerősítéséhez. Az egész előadás hangulata - a Vígszínház hatalmas nézőterében is - szépen érzékeltette a produkció kamara-előadás jellegét, s mindez egyfajta bensőségességet kölcsönzött a produkciónak.

 

Az énekesek is nagyon jól teljesítettek. Elsőként természetesen Cencic Siroe-alakítását kell kiemelni, aki összefogott, gömbölyű dallamívekben, hajlékony és szép színű kontratenor hangon, gyönyörű pianókat énekelve formálta meg szerepét. Alakítása az eseményekkel tehetetlenül sodródó figurának mutatta a címszereplőt, aki kétségbeesetten őrlődik szerelme és az apja iránti hűség között. A Cosroe apját alakító Juan Sacho kevésbé tiszta matériájú tenorja jól illet ahhoz a megfáradt és erőtlen aggastyánhoz, akinek a rendezés az idős királyt ábrázolta. Vokálisan is végig egyenletes teljesítményt nyújtott, de kis volumenű énekhangja nem mindig töltötte be megfelelően a teret és elég színtelenül is szólt, magasságai pedig behatároltak voltak. Az Emira szerepét éneklő Roxana Constantinescu betegen lépett fel, de ebből semmit sem lehetett hallani: az egész estét szép színű szopránhangon, a fáradság minden jele nélkül, a nehezebb ékítményeket is ügyesen megoldva énekelte végig. Medarsét Mary-Ellen Nesi alakította, aki hitelesen emelte ki a figura kétszínű álnokságát, áriáit nagy érzelmi töltettel, kifogástalan technikával adta elő. A hadvezér, Arasse alakját életre keltő Lauren Snouffer is jól helytállt szerepében, a hűséges és odaadó alattvalót jelenítve meg. A legnagyobb tapsot azonban a Laodice szerepében színpadra lépő Julia Lezsnyeva kapta. A fiatal orosz énekesnő magabiztos énektechnikával oldotta meg szólama legnehezebb részeit is, tisztán csengő koloratúrái hihetetlen könnyedséggel peregtek. Mindeközben pedig nagy gondot fordított figurája szélsőséges érzelmi világának bemutatására is, szép pianókat és erőteljes, fúriaszerű kitörésekben megnyilvánuló fortékat produkálva. Az est karmestere George Petrou volt, aki szépen kidomborította a zene patetikus jellegét, valamint kiváló zenei hátteret biztosított a szereplők számára szélsőséges érzelmeik ábrázolásához is. A sokszínű zenekari hangzásból kiemelkedtek a fúvósok finom árnyalatai, amelyek olykor Mozartot jutatták eszünkbe.

 

 

hasse 4
Júlia Lezsnyeva (fotó: © Guillaume L Hote)

 

Egy jól sikerült, elegáns operaelőadásnak lehetett tehát szem- és fültanúja, aki április 18-án ellátogatott a Vígszínházba. Izgalmasan várjuk, hogy a következő évben is lesz-e barokk opera előadás a Tavaszi Fesztivál programjai között, és ha igen, akkor remélhetőleg ismét hasonló színvonalú produkciót fognak meghívni Budapestre.

 

Péter Zoltán

 

 

***

 

 

2015. április 18., Budapest, Vígszínház

 

TAVASZI FESZTIVÁL

 

J. A. Hasse:

 

Siroe, Perzsia királya

 

Barokk opera félig szcenírozott előadásban.

 

Jelmez: Bruno de Lavenere

Világítás: David Debrinay

Video: Étienne Guiol

A rendező munkatársa: Angela Saroglou

Rendező: Max Emanuel Cencic

 

 

Szereplők:

 

Siroe: Max Emanuel Cencic

Laodice: Júlia Lezsnyeva

Medarse: Mary-Ellen Nesi

Cosroe: Juan Sancho

Emira: Roxana Constantinescu

Arasse: Lauren Snouffer

Közreműködik: Armonia Atenea Zenekar

Vezényel: George Petrou