head main kritikak

Felsőfok

Felsőfok

Richard Strauss "A béke napja" és a "Daphne" című operája a Müpában. Kritika.

Az operakedvelő közönségnek óriási szívességet tett Richard Strauss, hogy épp százötven éve született (idén már százötvenegy), alkalmat adva ezzel hazánkban is a nagy német zeneszerző operáinak reneszánszára. A rózsalovag persze világszerte repertoár-darab, a Salomét és az Elektrát pedig az elmúlt években a Magyar Állami Operaház is többször műsorára tűzte. Azt azonban, hogy a fentieken túl mennyi kincset rejt még - operák tekintetében is - a szerző életműve, az elmúlt két év hazai operabemutatói után valószínűleg még azok is ámulva konstatálják, akik hangfelvételekről már ismerték Strauss többi (akár valamennyi) operáját. Egymást követték a (zeneileg, de többnyire a rendezés tekintetében is) jobbnál jobb előadások - az Arabella, Az árnyék nélküli asszony és az Ariadne Naxosz szigetén az Operaházban, illetve A hallgatag asszony, a Capriccio és a Daphne előadása a Művészetek Palotájában. Utóbbi produkciók karmestere valamennyi alkalommal Kocsis Zoltán volt, akinél avatottabb kezekbe aligha kerülhettek volna ezek a művek. Ő pedig folytatja, amit elkezdett - Strauss opera-életművének bemutatását -, amelynek legújabb állomása volt október elején a Müpában A béke napja, illetve a Daphne színrevitele. Mint említettem, utóbbit már korábban is láthattuk a Müpában illetve a Miskolci Operafesztiválon is, de azok koncertszerű előadások voltak. Ezúttal azonban a Daphnét szcenírozott formában mutatták be, csakúgy, mint A béke napját (Friedenstag), amit viszont Magyarországon most játszottak először (!).

 

 

A béke napja pzs 1
A béke napja - jelenet

 

 

A tény, hogy a fent említett előadások - beleértve az Operaház produkcióit is - szinte kivétel nélkül rendkívül magas színvonalon zajlottak, paradox módon épp annak köszönhető, hogy Strauss operáinak színrevitele hatalmas feladatot jelent. A rendkívül igényes szólamok interpretációjára csak a legfelkészültebb karmester, zenész és énekes vállalkozik, de az ő esetükben is hosszú időszakot vesz igénybe egy-egy mű betanulása. Ilyen előadói gárda s a felkészüléshez szükséges idő pedig szerencsére az operaházi és a a Müpában játszott Strauss-előadások esetében is rendelkezésre állt.

 

Látva, hogy október 1-én és 3-án a Nemzeti Hangversenyteremben egy estén mutatják be A béke napját és a Daphnét, kételyeim támadtak, nem teszik-e ezzel túlságosan próbára a nézők türelmét. Két Strauss-opera egymás után, egyetlen estén? Ez több mint három óra, ráadásul két igencsak különböző jellegű művet kell befogadni.

 

Richard Strauss azonban kifejezetten így szerette volna, azaz egy estén előadatni mindkét operát (jóllehet, a mostanihoz képest fordított sorrendben). Felesleges volt aggódnom: a lenyűgöző erejű muzsikának és a kitűnő előadói gárdának köszönhetően az estének egyetlen unalmas perce sem volt, a bátor vállalkozás teljes sikerrel, ennek megfelelően pedig hosszan tartó ovációval zárult.

 

 

 A béke napja pzs 5
A béke napja - Ric Furman és Cser Krisztián

 

 

*

 

Röviden a két opera cselekményéről.

 

A béke napja ostromlott német városának katonái hosszú évek óta háborúznak. A holsteini csapatok támadásai azonban már felőrölték erejüket, és a városiak arra kérik a parancsnokot: adják meg magukat vagy valamennyien elpusztulnak. A császárhoz hű parancsnok azonban a végsőkig harcolni akar, és azon az áron is felrobbantaná a behatoló ellenséges katonákat, hogy ők is valamennyien odavesznek. Felesége, Maria is hiába kérleli őt, de a nő megígéri, hogy így is férje mellett marad.

A parancsnokkal közlik, hogy a holsteini csapatok a város alá értek, de fehér zászlóval és virágokkal érkeznek. A közeli városokból harangzúgás hallatszik: a béke harangjai ezek. Az erődbe belépő holsteini parancsnok bejelenti a hírt, hogy a háborúnak vége, fegyverszünetet írtak alá. Az ostromlott parancsnok cselt gyanít, és kardot ránt, Maria azonban közéjük veti magát. A két katona végül megöleli egymást, a mű pedig egy hatalmas „béke-kórussal” zárul.

 

A Daphne mitológiai történetet dolgoz fel. A szemérmes, szűzies, szép Daphne egy természetet dicsőítő himnuszt énekel. Szerelmes a természetbe, de az emberi kapcsolatok hidegen hagyják, így gyermekkori barátját, Leukipposz közeledését is visszautasítja.

Az isteni Apollón gulyásnak öltözve igyekszik meghódítani Daphnét, de ő is elijeszti a nimfát.

A Dionüszosz tiszteletére rendezett ünnepségen Leukipposz lánynak öltözve próbál Daphne közelébe férkőzni. A szintén jelen lévő Apollón azonban felfedi saját kilétét, és leleplezi Leukipposzt is, akit féltékenységében nyíllal megöl. A gyermekkori barátját gyászoló Daphne látványa meghatja Apollónt, aki megkéri Zeuszt, változtassa a lányt babérfává. A nimfa boldogan válik eggyé a természettel.

 

 

 A béke napja pzs 4
A béke napja - jelenet

 

 

*

 

A Müpa adottságai csak korlátozott mértékben teszik lehetővé, hogy egy operát szcenírozott formában adjanak elő. Némedi Csaba rendező mégis vállalkozott erre, és összességében nem vallott kudarcot.

 

A béke napját (csakúgy, mint a Daphnét) 1938-ban mutatták be. A rendező alapgondolata az volt, hogy a cselekményt a II. világháború kirobbanása előtti évekre, pontosabban az 1936-os berlini olimpia környezetébe helyezi. A háború előszele egyébként már a mű megírásának körülményeit is befolyásolta. A libretto elkészítésére Strauss eredetileg korábbi szerzőtársát, Stefan Zweiget akarta felkérni, aki helyett azonban - Zweig zsidó származása miatt, a hatósági szervek nyomására - végül Joseph Gregort kérte fel (többek között éppen Zweig javaslatára). A szövegkönyv szerzője egyébként nagy vonalakban Ovidius Átváltozások illetve Euripidész Bacchánsnők című művét vette alapul.

 

Szimbolikus volta miatt az eredetileg a harmincéves háború utolsó napján játszódó cselekmény más időbe és környezetbe történő áthelyezése nem tűnt problémásnak, annál is inkább, mert a karakterek és a köztük lévő alapkonfliktus érintetlen maradt.

 

 

 

 A béke napja pzs 2
Kocsis Zoltán

 

 

Még el sem kezdődik A béke napja zenéje, amikor a színpadra fehér ruhás nők és férfiak vonulnak be (jelmeztervező: Gianpiera Bühlmann). Bemelegítenek, tornáznak, labdáznak, mozgásuk korabeli filmes híradókat idéz, a háttérből pedig - mint később megtudtam - a Strauss által az olimpiára írt Himnusz szól. Balra egy világoskék színű, hatalmas méretű dobra emlékeztető díszlet látható, jobbra egy óriási lépcsősor (a szellős térnek köszönhetően a nagy létszámú kórus is kényelmesen elfér). Kipirult, vidám arcok, békebeli hangulat. A fegyelmezett, alakzatokba rendeződő tömeg látványa mögött azonban (legalábbis mai szemmel, a későbbi fejleményeket már ismerve) felsejlik a náci Németország szelleme.

 

Daphnét már ekkor, A béke napja nyitójelenetében is látjuk egy pillanatra, amint labdával a kezében átsétál a színpadon. Persze, nem ez az egyetlen dolog, ami a két előadást a rendezés tekintetében összeköti, a párhuzamot a díszletek és a jelmezek is igyekeznek hangsúlyozni. A színpadkép ugyanis nagyrészt az est második felében előadott Daphne alatt sem változik (díszlettervező: Gilles Gubelmann), ezzel is egyfajta keretet adva a két produkciónak. A már említett, hatalmas „dob” például a Daphnéban az Olümposz hegyének érzékeltetésére is alkalmas, és a fehér ruhák is végig dominálnak: A béke napjában látható fehér melegítőkből a Daphnéban kék szalaggal átkötött fehér ruhák és tunikák lesznek, a férfi főszereplők pedig többnyire mindkét műben fehér öltönyt viselnek. (Gyanúm szerint ez a koncepció azért kapóra is jött a rendezőnek: a Daphnéhoz így nem kellett új díszlet, ami a látványt az est második felére már kissé egyhangúvá tette.)

 

A harmincéves háború és Daphne mitológiai története között első látásra nincs sok összefüggés, és a két mű zenei értelemben is igencsak különböző. Strauss szándéka azonban - egy estén előadni a két művet - érthető, mivel mondanivalóját tekintve a két opera között mégis elég nyilvánvaló párhuzamot lehet vonni, amely leginkább a békevágy eszméjével írható le. A pacifista végkicsengés A béke napja esetében egyértelmű, de Daphnét is a béke iránti vágy vezérli. Inkább a nemes versengés a sportban, mint a háború (ez A béke napjának üzenete), és inkább a természet iránti tiszta szerelem, mint az emberek közti szerelmi harc (ez Daphne vágya).

 

 

 Daphne pzs 3
Daphne - Horváth István és Pasztircsák Polina

 

 

*

 

A béke napja oratorikus jellegű mű, színpadképe a Daphnéhoz képest statikusabb. Az egyes figurák - bár zeneileg nehéz szólamokról van szó - kevésbé árnyaltan vannak megrajzolva, kivéve talán az önmagával vívódó Parancsnok alakját. Mindezzel azonban a szerző tudatosan stilizál, eltávolít minket a konkrét cselekménytől; az eszmei mondanivalóra és nem az egyes szereplők egyéni sorsára helyezi a hangsúlyt.

 

Strauss többi operájával összehasonlítva A béke napja zeneileg meglehetősen atipikusnak mondható, mindenekelőtt a kórus szokatlanul nagy szerepe miatt. A monumentális, Beethoven Fidelióját idéző, tömbszerűen zengő C-dúr zárókórus már-már a banalitás határát súrolóan „bombasztikus”. Himnikus, grandiózus, patetikus befejezés ez, „finálé a javából”, ami ismét eszembe juttatta, hogy az estének ezzel akár vége is lehetne, fölösleges újrakezdeni, és egy másik operát is eljátszani.

Nem volt igazam, a Daphne, ez a gyönyörű mítosz nagyszerűen kiegészítette A béke napját.

 

Egészen más világba kerülünk, Daphne és az istenek fenséges világába. A mondai időkben, Görögországban, Dionüszosz ünnepekor játszódó opera hangzása nagymértékben elüt A béke napjának zenéjétől. A színekben roppant gazdag, áttetsző hangszerelésű muzsika természetábrázoló és hangulatfestő ereje káprázatos. (A szerző műfaji meghatározása szerint egyébként a darab: „bukolikus tragédia”.)

 

Szemben A béke napjával, a Daphnéban már nem a kórusé, hanem a szólistáké a főszerep, és míg az előbbiben csak a Parancsnokról kapunk részletesebb jellemrajzot, a Daphnéban három ilyen szereplő is van: Daphne, Apollón és Leukipposz. A szerelmi háromszög szereplői között valódi dráma zajlik, amely színészileg is komoly elvárást támaszt a főszereplőkkel szemben. Igen sajátos a mű befejezése: emelkedett hangvételű, de szomorkás happy end; Daphne átalakulása földi énjének halálát jelenti, ugyanakkor boldog megérkezést egy másik, békésebb világba.

 

 

 Daphne pzs 4
Daphne - jelenet

 

 

*

 

A béke napja annyiban is szokatlan darab a strauss-i életművön belül, hogy szinte kizárólag férfi szólisták uralják a színpadot; a Mariát megformáló szopráné az egyetlen jelentős női szerep.

 

A városvédő Parancsnok élete a háború, felfoghatatlan számára, hogy talán minden, amiben hitt, hiábavaló volt. A szerepet éneklő Michael Kupfer-Radeczky erős, szép színű baritonjával hitelesen interpretálta az eltökélt, kötelességtudó, a császárhoz hű, kissé fafejű katona belső vívódását, aki a béke váratlan hírét szinte képtelen feldolgozni.

 

A Mariát alakító Christiane Kohl kellemes orgánuma kellő erővel is párosul. Nem állítom, hogy szereplése igazán emlékezetes maradt számomra, de Maria is egysíkúbb figura, mint férje, a Parancsnok. Az énekesnő alakítása ennek ellenére figyelemreméltó volt, vokálisan pedig gond nélkül győzte a szólam nehézségeit. Mind nagyáriájában, mind pedig a Parancsnokkal való duettjében meggyőzően énekelt.

 

Gábor Géza erőteljes basszusa és karizmatikus fellépése az Őrmester - a „vérbeli katona” - figuráját jelentősebbé tette, mint az a szerep nagysága alapján várható volt.

 

A Lövészként színpadra lépő Kiss Tivadarról szintén elmondható - és ezt vele kapcsolatban már nem először írom le -, hogy „túlnő a szerepén”. Ezúttal is csak jót tudok mondani róla, hangilag és színpadi játékát tekintve is kitűnő alakítást nyújtott.

 

A „piemonti” szerepében fellépő Horváth István nagyszerűen énekelt. Hallatlanul könnyed, szinte korlátokat nem ismerő magasságait ezúttal is megcsodálhattuk, a nagyobb feladat azonban a Daphnéban várta, amelyben Leukipposzként lépett színpadra (ő énekelte egyébként ezt a szerepet a már említett, korábbi magyarországi előadásokon is). A Daphnéban nemcsak vokálisan, de karakterét tekintve is kitűnő ellenpontja volt Apollón istennek. Kétségbeesett vágyakozása együttérzést keltett a nézőben, az istennel szembeni reménytelen, egyoldalú küzdelme pedig őszinte szánalmat.

 

Cser Krisztiánra szintén kettős feladat várt. A béke napjában az ostromló holsteini csapat parancsnokát alakította. Kellemes színű, az évek során egyre erőteljesebbé váló basszusával kellő súlyt tudott adni a béke hírnökeként a színpadi lépcső tetejéről hatásosan bevonuló katona alakjának. Az est második felében Daphne apjának, Peneiosznak a szólamát énekelte, és ekkor sem okozott csalódást: vokálisan magabiztosan, színészileg pedig hitelesen formálta meg a holsteini parancsnokhoz képest összetettebb figurát.

 

A béke napja polgármestereként belépő tenoristát meghallva azonnal felkaptam a fejem. Még egy elsőrangú tenor, ráadásul egy kisebb szerepben? Arcról sem ismerős. Persze, előadás előtt nem elég figyelmesen olvastam el a színlapot: Ric Furman volt ez a tenorista, aki a Daphnéban már az egyik főszereplőt, Apollónt formálta meg. A fiatal amerikai hőstenor hatalmas intenzitással, remek magasságokkal énekelte a Napisten pokolian nehéz szerepét (Strauss ezúttal is a tenorista hangi teljesítőképességének határait feszegette). Ráadásul vonzó színpadi jelenség, hosszú szőke hajával rögtön magára vonja a nézők figyelmét. Utánanéztem: annak ellenére, hogy Ric Furman csak pár éve debütált, már olyan szerepeket is maga mögött tudhat, mint az Ariadné Naxosz szigetén Bacchus-a, a Fidelio Florestánja vagy a Walkür Siegmundja. Olykor kicsit nyersen szólt a hangja, és hiányoltam a dinamikai váltásokat is, de összességében rendkívüli teljesítményt nyújtott, és ha így folytatja, komoly nemzetközi karrier állhat előtte.

 

 

 Daphne pzs 2
Daphne - Cser Krisztián és Ulbrich Andrea

 

 

A Daphné címszerepét megformáló Pasztircsák Polina ezzel a produkciójával végleg bebizonyította: legkiválóbb szopránjaink egyikévé lépett elő. A fiatal énekesnő alkatilag is kitűnő választás volt a szerepre: átszellemülten, odaadással formálta meg a naiv, érzékeny, tiszta, öntörvényű nimfa alakját. Puha, „gömbölyű”, hajlékony hangon, szép dallamíveket formálva énekelte az ártatlan gyermekkortól elszakadni képtelen Daphné gyönyörű és nagyon nehéz szólamát. (A drámai jelenetekben nem mindig éreztem elég erőteljesnek, de ez sem volt igazán zavaró, mert okosan bánik a hangjával: tisztában van korlátaival, a fortéknál sem forszíroz, éppen ezért erőlködés nélkülinek hat.) Muzikálisan, jó stílusérzékkel énekelt, és rendelkezik a szólam elénekléséhez szükséges állóképességgel: a fáradtság legkisebb jele nélkül énekelt az utolsó percekben is. Óriási tapsot kapott, teljesen megérdemelten.

 

A Gaiaként, Daphné anyjaként fellépő Ulbrich Andrea hírnevéhez és kvalitásaihoz méltóan, gyönyörű mélységekkel énekelte ezt az igazi alt szólamot.

 

A kisebb szerepekben is nívós teljesítmények sorát hallhattuk. Közülük is ki szeretném emelni az Első és a Második szolgálót alakító Szalai Ágnest és Kristófi Ágnest, akiknek színpadi játéka is hatásos volt.

 

A kórus szerepe, mint már említettem, A béke napjában kiemelt, a szólamok megfelelő szintű megszólaltatása nehéz feladat. A Nemzeti Énekkar nagyon pontosan és kellő erővel szólt (karigazgató: Antal Mátyás), a remek hangzáson túl láthatóan odaadással és élvezettel vettek részt a produkcióban.

 

A Kocsis Zoltán által dirigált Nemzeti Filharmonikus Zenekar káprázatosan játszott, a kitűnő zenekari hangzást pedig csak fokozta a Müpa remek akusztikája. Strauss gazdag harmóniavilága mindkét opera előadása során érvényesülni tudott, a produkciókat pontos, feszes ritmusok, koncentrált, kifinomult zenekari összjáték és kifejező szólók jellemezték.

A béke napja háborús atmoszféráját idéző súlyos akkordok sötéten és fenyegetően szóltak, a "békehimnusz" monumentális zenéje fényes és emelkedett volt.

A Daphné színeinek váltakozását a zenekar végig rendkívül érzékletesen adta vissza, az izgatott ritmusváltásokkal tarkított drámai jelenetek épp oly hatásosan szólaltak meg, mint a finálé melankolikus átváltozás-jelenete, amelyben szinte éteri magasságokba emelkedik ez a varázszene.

 

 

 Daphne pzs 1
Daphne - Ric Furman és Pasztircsák Polina

 

 

Kocsis Zoltán sorra veszi elő az itthon és világszerte is alig vagy egyáltalán nem játszott Strauss-műveket. Mintha azt mondaná: „Ezek lennének Strauss mellőzött operái? Akkor minden részletében megmutatom, hogyan szólnak ezek a mellőzött művek, döntsön a közönség.” És tényleg mindent megmutat benne, mi pedig egymás után ismerjük meg ezeket a remekműveket, és csak ámulunk.

Vannak még itthon nagyon rég vagy egyáltalán nem játszott Strauss-operák (Egyiptomi Heléna, Tűzinség, Intermezzo, Guntram), biztos vagyok benne, hogy hamarosan jön a folytatás.

 

Csák Balázs

 

fotó: Pályi Zsófia - Müpa

 

 

 

***

 

 

 

2015. október 1., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

 

Richard Strauss:

 

A BÉKE NAPJA

 

Opera egy felvonásban (op. 81)

Libretto: Joseph Gregor

 

Magyarországi bemutató.

 

Magyar szöveg: Jánszky Lengyel Jenő

Díszlet: Gilles Gubelmann

 Jelmez: Gianpiera Bühlmann

Zenei munkatárs: Bizják Dóra, Mikó Szilvia

Rendező-asszisztens: Polgár Etelka

Rendező: Némedi Csaba

Vezényel: Kocsis Zoltán

 

 

Szereplők:

 

Az ostromlott város parancsnoka - Michael Kupfer-Radecky

Maria, a felesége - Christiane Kohl

Őrmester - Gábor Géza

Egy "piemonti" - Horváth István

A holsteini ostromló csapat parancsnoka - Cser Krisztián

Az ostromlott város polgármestere - Ric Furman

Lövész - Kiss Tivadar

Tűzmester - Bakonyi Marcell

Muskétás - Pintér Dömötör

Kürtös - Silló György

Tiszt - Lisztes László

Csapattiszt - Massányi Viktor

Prelátus - Blazsó Domonkos

Egy asszony a nép közül - Wittinger Gertrúd

 

Közreműködik: a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

 

 

*

 

 

Richard Strauss:

 

DAPHNE

 

Opera egy felvonásban (op. 82)

Libretto: Joseph Gregor

 

Magyar szöveg: Jánszky Lengyel Jenő

Díszlet: Gilles Gubelmann

 Jelmez: Gianpiera Bühlmann

Zenei munkatárs: Bizják Dóra, Mikó Szilvia

Rendező-asszisztens: Polgár Etelka

Rendező: Némedi Csaba

Vezényel: Kocsis Zoltán

 

Szereplők:

 

Daphne - Pasztircsák Polina

Apolló - Ric Furman

Gaia - Ulbrich Andrea

Peneiosz - Cser Krisztián

Leukipposz - Horváth István

Első pásztor - Bakonyi Marcell

Második pásztor - Boros Sándor

Harmadik pásztor - Pintér Dömötör

Negyedik pásztor - Silló György

Első szolgáló - Szalai Ágnes

Második szolgáló - Kristófi Ágnes

 

Közreműködik: a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar