head main kritikak

Hangorkán a pusztaságban

Hangorkán a pusztaságban

Reinmann "Lear" című operája az Operaházban. Kritika.

Utóbbi évadjaiban a Magyar Állami Operaház több hiánypótló bemutatót is megvalósított: egyrészt számos, évek óta nem játszott „örökzöld klasszikust” emelt vissza repertoárjába (Hunyadi László, Falstaff, Faust, Parasztbecsület-Bajazzók, Triptichon), másrészt pedig több, korábban soha, vagy évtizedek óta be nem mutatott ritkaságot tűzött műsorra (Sába királynője, Werther, A kéjenc útja, Az árnyék nélküli asszony, Farnace, Iphigénia Tauriszban). Ennek az újító törekvésnek köszönhetően kerülhetett sor a Shakespeare emlékének szentelt évad egyik legnagyobb teljesítményeként Aribert Reimann monumentális zenedrámájának, a Learnek budapesti bemutatójára. A darabot a legsikeresebb német kortárs operaként reklámozták, amelyet számos német színház mellet Tokióban, Párizsban és San Franciscóban is bemutattak.
 
Fontos leszögezni, hogy a komponista szerint a Lear nem egy könnyen élvezhető mű. Az atonális zenei szövetet megszólaltató kilencvenfős zenekar a végletekig fokozza a feszültséget a különböző, olykor sikolyokra, fogcsikorgatásra emlékeztető erőszakos hanghatásokkal. A huszonegy hegedű sokszor egyenként játszik külön szólamot, máskor az énekszólamok feszegetik az előadók képességeinek végső határát. Reimann zenei eszközei egyébiránt változatosak: a kíséret nélküli énekbeszédtől a zenekar által kísért monológokon és együtteseken át a prózai szövegig, illetve a vonósok hosszabb lélegzetű önálló hangszeres részleteitől az ütőhangszerek kakofónia-szerű kirobbanásáig terjednek. A kétségbeesés, az őrület, valamint az erőszakosság ilyen erős zenei ábrázolása viszont nem önkényes, hanem mindvégig a drámát szolgálja: a szereplőket jellemzi, egymás iránti indulataikat, szenvedéseiket és gonoszságukat hivatott ábrázolni. A történetben helye van a gyengédség, a lírai érzések megnyilvánulásainak is - ezt a vonalat elsősorban Cordelia szólama és a hozzá kapcsolódó zenei motívumok fejezik ki.

 

Lear 2 foto rakossy
Jelenet (fotó: Rákossy Péter)

 

Claus H. Henneberg a két fő cselekményszálra (Lear és lányai, illetve Gloster és fiai egymás parabolájának tekinthető története) koncentrálva redukálta az eredeti történetet, gördülékeny, feszes dramaturgiájú szövegkönyvet hozva létre. A librettó hatásosan irányítja a figyelmet a szereplők metamorfózisára, amelynek során a szélsőséges érzelmek és helyzetek következtében a főhős identitása összeomlik (az eredeti drámában már az első felvonásban elhangzik a címszereplő szájából: „Ismer itt valaki? Mert én nem Lear vagyok.”), és a cselekmény előrehaladtával a többi szereplő jellemrajza is átalakul. A Lear a bestiává váló emberi természetet mutatja be: senki sem az benne, akinek első megnyilvánulása során tűnik. A címszereplő tragikus vétsége, hogy minderre csak a pusztában bolyongva, az őrület szélére sodródva döbben rá. Reimannt pedig – saját elmondása szerint – két főrész motiválta a leginkább a komponálás során: a vihar és Lear pusztában való bolyongásának ábrázolása, amely során újra megtalálja önmagát. A jók fenyérre való kiszorulása, illetve a döbbenetes erejű vihar-zene a partitúra központi helyét foglalja el, ezáltal mintha a zenei kompozíció is a metamorfózis formaeszméjét követné.

Az 1978-as müncheni ősbemutatót a legendás operarendező, Jean-Pierre Ponnelle álmodta színpadra és Anger Ferenc irányításával most ennek a több évtizedes rendezésnek a rekonstrukcióját láthattuk az Andrássy úton is. Ponnelle egy interjúban elmondta, hogy a színpadra állítás folyamán „olyan színházi formát keresett, amelyben a történet minden historizálástól mentesen” mesélhető el. Az előadás egészét meghatározó kietlen, sziklákkal és fűcsomókkal tarkított mocsaras pusztára emlékeztető színpadkép tökéletes összhangot alkot a zenével, és kiemeli az opera súlypontjának tekinthető vihar-ábrázolást valamint a pusztában bolyongás jelenetét. A színpadi szintek mozgatása ma már nem hat az újdonság erejével, de kétségtelenül kifejezően ábrázolja a szétesett világ kaotikusságát. Zöldy Z. Gergely gondosan ügyelt a színpadképek vizuális megkomponáltságára, az eredeti jelmezek újraalkotásával pedig a színpadra állítók kifejezetten mutatós öltözékeket és maszkokat hoztak létre.

 

Lear 3 foto rakossy
Jelenet (fotó: Rákossy Péter)

 

Az énekesek színészi gesztusai sokszor elnagyoltak és stilizáltak – ahogy az a premier előtt kiadott sajtóanyagban is olvasható: a „színészvezetés némileg az ázsiai színházat idézi” -, ami olykor statikusságot kölcsönöz a rendezésnek. Az állóképszerű jelenetek azonban jól harmonizálnak a zene meditatív hangulatával, és a történések egyes pillanatainak kimerevítései lehetőséget adnak a pszichológiai folyamatokat gondosan ábrázoló zene szélesebb áradásának. Más kérdés, hogy a Shakespeare darabjaiban filmszerűen pergő események ilyen mértékű lelassítása a cselekményvezetést olykor vontatottá teszi. Az egységes színpadkép pedig több esetben egybemossa a jeleneteket − igaz, ezzel mintegy tér és időn kívülivé teszi a történéseket, kiemelve azok egyetemes jellegét.

A színpadra állított reflektorok, a sziklákat mozgató szerkezet belógása a színpadképbe, vagy a csöves szerkezetek aláeresztése a zsinórpadlásról leleplezik az előadás színházi jellegét, és önreflexíven felhívják a figyelmet a színpadi környezet műviségére, jelezve az ember és a körülötte lévő világ elidegenedését. Ponnelle-t és Reimannt egyértelműen a szereplők lelkivilágának ábrázolása, nem pedig a cselekmény mozgalmas illusztrálása vagy a hatalmi versengések konfliktusai érdekelték. Nem tudom, hogy Anger Ferenc irányításával a mostani előadás alkotói mennyire hűen rekonstruálták az egykori ősbemutató színpadra állítását. Az azonban egyértelmű, hogy a Lear vizuálisan jól megkomponált és hatásos előadásával gazdagodott a Ház repertoárja.

A rendező munkáját nagyban segítették a kiváló énekesek, akik kivétel nélkül színvonalasan szólaltatták meg a nehéz darabot. A Wagner-szerepeket rendszeresen éneklő Tómas Tómasson szép hangszínű, minden regiszterben egyenletesen megszólaló bariton hangon, megrendítően formálta meg a címszerepet. Az előadás elején egy testileg-lelkileg megfáradt aggastyánt, majd az őt ért megpróbáltatások hatására új erőre kapó dörgedelmes öregembert varázsolt elénk. Mivel nem először énekelte a szerepet, nem kellett túlzottan a partitúra hibátlan eléneklésére koncentrálnia, és maradt energiája a kiérlelt szerepformálásra is.

 

Lear 1 foto palyi zsofia
Sümegi Eszter ( fotó: Pályi Zsófia)

 

Matthew Shaw szép dallamformálással, a figura árnyalt lelkivilágának finom ábrázolására is érzékenyen, hajlékony kontratenor hangon énekelte Edgart. Színvonalas vokális teljesítménye minden manírtól mentes színészi alakítással párosult, nagy drámai erővel jelenítve meg az igazságtalanul elüldözött ember fájdalmát. Frank von Aken Edmundként hitelesen alakította a gonosz intrikust, miközben határozott színpadi megjelenésével és kulturált éneklésével szintén biztos pontja volt az előadásnak. Gloster grófot Palerdi András formálta meg, magabiztosan énekelve a megtört és megnyomorított apa szólamát.

Sümegi Eszternek betegsége miatt le kellett mondania a premiert, de február másodikán már ő énekelte Cordeliát. Összetett szerepformálása biztos énektechnikával párosult, érzékenyen ábrázolva az igazságtalanul eltaszított, az apját őszintén szerető lány alakját. A figura érzelmi világával mélyen azonosulva nemcsak az első felvonás kétségbeesett érzelmi kitöréseit, hanem a második rész lírai részleteit is nagy drámai erővel, hitelesen interpretálta. A legapróbb részletekig jól felépített vokális produkciót hallhatunk tőle.

Goneril megerőltető szólamát Bátori Éva keltette életre, hatásosan és precízen énekelve, miközben sikerült kellőképpen ellenszenvesnek is ábrázolnia a figurát. Rálik Szilvia technikailag könnyedén megoldotta Regan szólamának nehezebb részeit is. Éles hangon megszólaló érzelmi kitörései jól illettek a hataloméhes nő erőszakos jelleméhez, magabiztos vokális teljesítményéhez határozott színpadi jelenlét társult.

 

Lear 4 foto rakossy
Jelenet (fotó: Rákossy Péter)

 

A kisebb szerepekben fellépő énekesek is nagyszerűen megbirkóztak feladatukkal. Haja Zsolt szép hangú Albany hercege kellő határozottsággal lépett fel feleségével szemben. Kovács István a francia királyt, míg Újváry Gergely Cornwall herceget alakította üzembiztosan. A Bolond prózai szerepét Káldi Kiss András játszotta el, kielégítően, természetes színpadi mozgással. Sajnos nem mindig ügyelt eléggé arra, hogy kellő hangerővel szavaljon, így több esetben nem lehetett tisztán hallani.

Az énekkari jeleneteket a Honvéd Férfikar keltette életre nagy profizmussal. Stefan Soltész szépen összefogta a zenekar játékát, jól megválasztott tempói és crescendói pedig a végletekig fokozták a feszültséget. Hirtelen kirobbanó fortéi azonban olykor már túlságosan is harsányra és hangosra sikerültek, szinte lehetetlenné téve az énekesek számára a zenekar áténeklését.

Az Operaház vezetősége az idei évad egyik súlypontjaként értékelte a Lear-bemutatót, és el kell ismerni: bátor tett volt ennek az énekesek és a közönség számára egyaránt nehéz darabnak a színrevitele. Csak remélni lehet, hogy legalább még egy sorozatot megél a produkció, és nem kerül az idei évad hét előadása után a süllyesztőbe.

 

Péter Zoltán

 

 ***

 

Aribert Reimann:

 

Lear

 

Opera két felvonásban

Szövegíró: Claus H. Henneberg

Eredeti díszlet: Jean-Pierre Ponnelle

Eredeti jelmez: Pet Halmen

Eredeti rendezés: Jean-Pierre Ponnelle

Díszlet- és jelmezrekonstrukció: Zöldy Z Gergely

Színpadra állítja: Anger Ferenc

Közreműködik: Honvéd Férfikar

Karmester Stefan Soltész

 

Szereplők:

Lear király - Tómas Tómasson

Franciaország királya - Kovács István

Albany hercege - Haja Zsolt

Cornwall hercege - Ujvári Gergely

Kent grófja - Kovácsházi István

Gloster grófja - Palerdi András

Edgar - Matthew Shaw

Edmund - Frank van Aken

Goneril - Bátori Éva

Regan - Rálik Szilvia

Cordelia - Sümegi Eszter

Bolond - Káldi Kiss András

Szolga - Hajdu András

Lovag - Frech Zoltán