head main kritikak

Huszonöt év után

Huszonöt év után

Saint-Saëns operája, a Sámson és Delila az Erkel Színházban. Kritika.

A szeptemberi Szerelmi tilalom után a Kolozsvári Magyar Opera az idei Primavera Fesztiválra is egy operaritkaságot hozott el az Erkel Színházba. Camille Saint-Saëns legsikeresebb színpadi alkotását, a Sámson és Delilát ugyanis 1963 óta nem újította fel a Magyar Állami Operaház, maga a darab pedig 15 éve nem hangzott el a fővárosban – 2001-ben a Ferencvárosi Ünnepi Játékok alkalmával volt belőle egy előadás a Bakáts téren. Kétségtelen, hogy a kolozsváriak az operairodalom kevésbé népszerű darabjainak előadására tett már-már heroikus törekvései az elmúlt években egyenetlen színvonalú előadásokat sorát eredményezték. Joggal érezhettük, hogy Rossini Ory grófjának, a Verdi életmű korai szakaszában keletkezett Schiller-feldolgozásoknak (Szent Johanna, Haramiák, Luisa Miller), vagy Wagner második operájának színpadra állítása a társulat lehetőségeinek végső korlátait feszegette. Szerencsére a Sámson és Delilából – bár kétségtelenül grandiózus és igényes darabról van szó – az énekesi teljesítmények szempontjából egyenletesebb színvonalú előadást sikerült megvalósítani, ahogy Korcsmáros György rendezésének is voltak jó ötletei.


samson 1


A rendezés az „elképzelt mába” helyezte és demitizálta a cselekményt, ugyanakkor alapjaiban nem értelmezte azt át. Sámsont ugyan gerillaharcos-szerű népvezérré avanzsálta, aki az előadás végén öngyilkos merénylőként robbantotta népe elnyomóira a mulatót, Delilát pedig egyfajta nagyvilági kurtizánként mutatatta be, de ez még önmagában véve nem egyenértékű a történet átértelmezésével. Korcsmáros felfogásában is a zsidó nép áll szembe elnyomóival, akik meggyalázzák vallásukat és kultúrájukat, mindezt pedig igen világos, bár olykor didaktikus, közhelyes utalásokkal adta tudtunkra: a filiszteusok eltépik a Tóra tekercset, leverik a Dávid csillagot a zsinagógáról, majd mulatóhellyé alakítják át az imaházat, és erőszakoskodnak a zsidó asszonyokkal. A harc persze a felkelőket is megnyomorítja – az Operaház új Faust- és Trubadúr-bemutatói után elcsépeltnek érezhettük a háborúból visszatérő katonák között felbukkanó kerekesszékes „veterán” figuráját. Az elnyomók és elnyomottak közti harc koreográfiája kicsit kaotikussá tette az első felvonás közepét, olykor a kidolgozatlanság érzetét keltve, de a rendezés történetvezetése így is egyértelmű volt.

samson 2


Nem túl eredeti, de hatásos megoldás, hogy a zsinagóga tartóoszlopai fallikus szimbólumként is funkcionáltak, és a második felvonásban Delila ágyának baldachinjává alakultak át. Korcsmáros rendezése sokszor a hagyományos operarendezések tablószerű beállításaival dolgozott, vizuálisan jól megkomponált színpadképeket varázsolva elénk, ugyanakkor gyakran kimerevített állóképeket hozva létre, amelyek megakasztották a drámai történéseket. Jakab Melinda koreográfiája jól illeszkedett a rendezés világába: a táncbetétek látványosak voltak, de szervesen nem ágyazódtak be a cselekménybe, ahogy a kórus részeket is sokszor epizódszerűnek érezhettük. Mindez persze elfogadott megoldás egy hagyományos operarendezésben, és tovább erősítette azt az érzésemet, hogy ha külsőségeit tekintve aktualizáló is volt a rendezés, Korcsmáros alapvetően régi, jól bevált fogásokkal dolgozott, és visszafogott módon, óvatosan igyekezett aktualizálni. Sajnos a végkifejlet, Sámson öngyilkos robbantása sem volt kellően hatásosan megoldva – a falak leomlását világítás-effektekkel oldották meg. Az egész előadást belengő erotika és erőszak kétségtelenül nem idegen a témától, de egy idő után már túlságosan szájbarágósnak bizonyult. Az eklektikusra sikerült rendezéshez szerencsére jóval egységesebb zenei megvalósítást társult.

samson 3


Veress Orsolya magabiztosan és a technikai nehézségeket is könnyen megoldva énekelte Delila sokszínű szólamát. Szép hangszínű mezzoszopránja végig magabiztosan szólt, miközben a színpadon is természetesen mozgott. A hősnő mindhárom áriáját üzembiztosan énekelte. Hiányzott azonban alakításából a figurával való nagyobb fokú érzelmi azonosulás, a fülledtebb érzékiség, szerepformálása még nem teljesen kiérlelt. Mindez persze finomodhat a későbbiekben, hiszen az énekesnőnek megvannak a képességei egy, a mostaninál hatásosabb Delila-alakításhoz is. Marius Vlad Budoiu Sámsont érett, indulatos férfinek ábrázolta. Szólamát kisebb megingásokkal ugyan, de színvonalasan abszolválta. Kétségtelen, hogy ő is jó választás volt a szerepre, mind hangi adottságait, mind színpadi megjelenését tekintve. Balla Sándor Dagon főpapját színészileg hatásosan, vokálisan fakón adta elő. Színészi alakítás tekintetében Szilágyi János Abimelechje volt az este legfigyelemre méltóbb produkciója. Az énekes nemcsak nagyon jól hozta a rendezés elvárta maffiózó-szerű figurát, de ezúttal is bebizonyította, hogy jelentős basszus hang birtokosa, csak szólamformálása lehetett volna kicsit árnyaltabb. Az est vokálisan legkidolgozottabb alakítását az Öreg zsidó kisebb szerepében színpadra lépő Köpeczi Sándor nyújtotta. Szép hangszínű, meleg basszusát élvezet volt hallgatni. Igazi mélységekkel nem rendelkezik, de gondos szólamformálása kárpótolt ebbéli hiányosságaiért.

samson 4


A partitúra nagy feladatot ró a kórusra, azonban a Kolozsvári Magyar Opera Énekkara szépen vette az akadályokat. Igaz, visszafogottan és bizonytalanul indítottak, de az első felvonás közepére sikeresen magukra találtak. Horváth József kezei alatt a zenekar a kisebb pontatlanságokat leszámítva jól teljesített, de összességében nem éreztem igazán kiérleltnek és színesnek a zenekari hangzást.

Miután hosszú éveken át csak a Carmen képviselte a francia operairodalmat a Magyar Állami Operaházban, ezért több mint örvendetes, hogy a Faust és a Werther felújítása után, hacsak csak egy alkalomszerű vendégelőadás keretei között is, de negyed évszázad elteltével az Erkel Színházban ismét felcsendültek a Sámson és Delila dallamai. Az 1991-es Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából szintén a Kolozsvári Magyar Opera hozta el a darabot a Házba. Hálásak lehetünk tehát a társulatnak, amiért időről időre lehetőséget biztosít a budapesti közönség számára az operairodalom ritkán játszott remekműveit élő előadásban is megtekinteni. Ezúttal pedig zeneileg egyenletes és – hibái ellenére – összességében színvonalas kiállításban hozta el nekünk Saint-Saëns zenei szépségekben bővelkedő operáját.

Péter Zoltán

(fotó: Nagy Attila)

 

***

 

2016. április 7., Erkel Színház


Camille Saint-Saëns

SÁMSON ÉS DELILA


Opera három felvonásban

Szövegíró: Ferdinand Lemaire
Díszlettervező: Lőrincz Gyula
Jelmeztervező: Amalia Jude
Koreográfus: Jakab Melinda
Vezényel: Horváth József
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
Rendező: Korcsmáros György
Közreműködik a KMO ének-, zene- és balettkara
 

Szereplők:

Delila - Veress Orsolya
Sámson - Marius Vlad Budoiu
Dagon főpapja - Balla Sándor
Abimelech - Szilágyi János
Öreg zsidó - Köpeczi Sándor
Filiszteus hírnök - Rétyi Zsombor
Első filiszteus - Rigmányi István
Második filiszteus - Peti Tamás Ottó


Szólótáncosok

Vlad Moldovan
Tőkés Ioana
Oprean Simin
Popa, Andreea
Rațiu Camelia
Râpă Alin