Wagner első színpadi alkotásait a szakma nem tekinti az életmű kanonikus darabjainak, és a mester is ellentmondásos érzelmekkel viszonyult fiatalkori szárnypróbálgatásaihoz. Legtöbbre nyilván a Rienzit tartotta közülük, amely meghozta számára az első jelentős sikert. A Tündéreket sohasem adatta elő, de A szerelmi tilalom partitúráját is sűrű bocsánatkérések mellett ajándékozta II. Lajos bajor királynak. Az utókor nagyrészt osztja a zeneszerző ítéletét, hiszen, míg a Rienzit időről időre elő szokták adni, mint Wagner-ritkaságot, addig a mester előző két operájával meglehetősen mostohán bánik az utókor. Pedig az Operaház Shakespeare-évada alkalmából az Erkel Színházban egyetlen alkalommal előadott A szerelmi tilalom sokkal jobb opera, mint amit Wagner és a szakma ítélete sejtetetni engedett róla. A darab zenei világa persze távol áll a nagy Wagner-darabok fenséges pátoszától, de a jelenetek többsége remek vígoperai hangulatot teremt. Igaz, itt még szó sincs eredeti és újszerű zenei dramaturgiáról: a darab zenéje elsősorban az olasz opera buffa hagyományaiból merítő élénk, pezsdítő és szórakoztató muzsika.
A Nyitány kifejezetten jól sikerült, könnyed hangvételű operazene csörgődobbal, triangulummal és kasztanyettákkal. Ennek első perceiben egy kedélyes téma ragadja magával a hallgatóságot, amely a darab folyamán többször is visszatér: ez lesz a későbbiekben a karneváli zene, amelyet a Nyitányban hirtelen szakít félbe egy ereszkedő téma. Utóbbi a szerelmi tilalommal kapcsolódik majd össze, rendre akkor fog a darabban visszatérni, amikor a helytartó és emberei fellépnek a mulatozó, enyelgő sokasággal szemben. Ezután jelenik meg a harmadik lényeges motívum, amely a későbbiek folyamán Friedrich sóvárgását fejezi ki. Magasba törekvő, fokozatosan emelkedő, ugyanakkor lezáratlan ütemeivel ez a dallam már előrevetít valamit a későbbi nagy zeneszerző monumentális stílusából. Az egyes jeleneteket azonban még feltűnően szakítják félbe a recitativikus, sőt prózai részletek, ily módon az opera nagyobb zenei egységei élesen elkülönülnek egymástól. A zenei anyag jelentős részét teszik ki az olaszos együttesek, amelyek elég terjedelmesek. Ha ezeket és a recitativikus részeket egy jó stílusérzékkel rendelkező dramaturg vagy karmester ügyesen meghúzza, akkor egy szórakoztató, könnyed hangvételű vígoperát kapunk, fülbemászó dallamokkal.
Maga a librettó bohózattá egyszerűsítette Shakespeare Szeget szeggel című „keserű komédiáját”. Wagner átíratában a történet Bécs helyett Szicíliában játszódik és egy Friedrich nevű német helytartóról szól - ő feleltethető meg Angelónak -, aki betiltja a mulatozást és a házasságon kívüli szerelmet. Hamar kiderül azonban álszentsége, hiszen az első halálra ítélt nemes ifjúnak (Claudiónak) hajlandó megkegyelmezni, amennyiben annak húga titokban odaadja magát neki. Az apácának állt Isabella színleg beleegyezik a szerelmi légyottba, majd egy álarcosbálon maga helyett Friedrich régi hitvesét, Marianát küldi el a találkozóra, akivel még a darab elején, a kolostorban ismerkedett meg. Mariana és Isabella ugyanolyan álarcot viselnek, így Luzio - Claudio barátja - is összetéveszti a két hölgyet, és hevesen udvarolni kezd Marianának. Az utolsó felvonás általános zűrzavarba fullad, majd végül kiderül a helytartó álszentsége, Claudio kegyelmet kap, és a szerelmesek egymáséi lesznek. Isabella is önként lemond az apácaéletről, és párt választ magának Luzio személyében. Wagner az opera buffa szokásos sablonjait alkalmazva, de alapjában véve jól működő szövegkönyvvé alakította Shakespeare drámáját. A Kolozsvári Állami Opera tehát nem pazarolta érdemtelen műre energiáit, amikor A szerelmi tilalom bemutatása mellett döntött.
Az előadást rendező Szabó Máté a cselekményt az 1930-as évekbe helyezte. A látványos díszlet egy elvont teret ábrázolt, amely kis átalakítással bárként, a kormányzói palota termeként vagy a kolostor udvaraként funkcionált. (Képi megjelenésében egyébként a rendezés olykor a musical-előadások hangulatát idézte.) Ezek a jellemzők önmagukban véve akár egy ígéretes előadás kellékei is lehetnének, Szabó Máté rendezésének azonban sajnos több félresikerült megoldása is volt. A legproblematikusabbnak közülük azt tartom, hogy a dialógusokat csak kisebb mértékben kurtították meg, holott az énekesek prózamondása látványosan gyengére sikeredett. A Csákovics Lajos fordította librettóba utólag beleírt poénok csak tovább rontottak a helyzeten, azok előadása pedig meglehetősen lapos és hatástalan volt. Nem mintha a műfordítás minőségével lett volna a probléma: Csákovics jó irodalmi érzékkel megalkotott, gördülékeny magyar szövege prozódiailag sem döcögött. Nem sikerült azonban ötletesen előadatni az énekesekkel a - vélhetően a rendező instrukciói nyomán a szövegbe írt – poénokat (például azokat, amelyekben a szereplők maguk is azon értetlenkedtek, hogy voltaképpen versben, rímekben beszélnek). A rendezőnek a színészvezetést sem sikerült hitelesen megoldania, az énekesek pedig eléggé egyoldalúan formálták meg a szereplőket. A produkció látványvilága meglehetősen egysíkú volt, hiszen végig ugyanazt a díszletet láthattuk. Az együttesek tablószerű beállításai jól sikerültek, de a rendező túlságosan is statikusan kezelte az énekkart. Voltak ugyan jó ötletek, de a gördülékeny és szellemes miskolci Don Giovanni, valamint a jól átgondolt operaházi Doktor Faust rendezése után Szabó Máténak ezúttal nem sikerült egy minden részletében hatásos produkciót megvalósítania.
A rendezés hiányosságaiért az énekesek teljesítménye sem kárpótolt. A színpad hátsó részén énekelve szinte valamennyien igen gyengén hallatszottak, ráadásul majd mindegyikük küszködött kisebb-nagyobb technikai nehézségekkel.
A Claudiót éneklő Pataki Adorján hangja lassan melegedett be, és az előadás első felében erőtlenül, fáradtan szólt. Olykor kisebb intonációs problémái is akadtak. Az est második felében valamivel jobb, ám korántsem ideális teljesítményt nyújtott.
A Luziót éneklő Szabó Levente is intonációs ingadozásokkal és számos gikszerrel énekelt. Ugyanakkor jól komédiázott, aminek köszönhetően ő aratta a legnagyobb közönségsikert.
A Ponzio Pilato szerepében fellépő Rétyi Zsombornak a prózai részekben előadott poénjai nem sikerültek jól, vokális teljesítménye pedig egyenetlen volt.
A Friedrichet alakító Balla Sándor baritonja viszont az egész előadás alatt magabiztosan és kiegyenlítetten szólt (igaz, hangi korlátait nem feszegette a szerep). Színészileg is elfogadható teljesítmény nyújtott.
A Brighella szerepében színpadra lépő Szilágyi János jelentős basszus hang birtokosa, éneklése azonban dinamikailag elég kidolgozatlan, szerepformálása pedig kevésbé árnyalt volt (többnyire viszont jól komédiázott).
A legfigyelemreméltóbb teljesítményt Egyed Apollónia nyújtotta Isabella szerepében. Szép színű, hajlékony szoprán hangon énekelt, érzelmileg is hatásosan azonosult szerepével.
Barabás Zsuzsa Mariana kisebb szerepében szintén színvonalas teljesítményt nyújtott, törékeny, szánnivaló asszonynak ábrázolva a figurát.
Hary Judit Dorellája meggyőző karakter-alakítás volt, és az énekesnő tisztességes vokális teljesítményt nyújtott.
A kissebb szerepek alakítói közül Sándor Csabát emelném még ki, aki Danieli figuráját biztos színpadi jelenléttel és egyenletes vokális teljesítménnyel interpretálta.
Az énekkarra a darabban nagy feladat hárul, amit a kórus szépen teljesített. A nyitóképben kifejezetten frissen és üdén szóltak, de az este további részében is sikerült nekik igazi vígoperai hangulatot teremteni.
Péter Zoltán
fotó: Pályi Zsófia
2015. szeptember 29. Erkel Színház
Richard Wagner:
A szerelmi tilalom
Víg nagyopera két felvonásban, magyar nyelven
A Kolozsvári Állami Magyar Opera vendégjátéka
Szövegíró: Richard Wagner
Fordító: Csákovics Lajos
Díszlettervező: Cziegler Balázs
Jelmeztervező: Tihanyi Ildikó
Koreográfus: Jakab Melinda
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
Karmester: Selmeczi György
Rendező: Szabó Máté
Szereplők:
Friedrich, szicíliai helytartó - Balla Sándor
Luzio - Szabó Levente
Claudio - Pataki Adorján
Isabella - Egyed Apollónia
Mariana - Barabás Zsuzsa
Brighella - Szilágyi János
Danieli - Sándor Csaba
Ponzio Pilato - Rétyi Zsombor
Antonio - Plesa Róbert
Angelo - Mányoki László
Dorella - Hary Judit