ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main programajanlo

Operamagazin

Operamagazin

Sajtótájékoztató keretében mutatták be a Magyar Állami Operaházban az Operamagazin nevű új kiadványt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az évadonként négy alkalommal megjelenő magazint 4 ezer példányban adják ki és az Operaház előadásain, valamint egyes könyvesboltokban, zeneműboltokban lesz kapható.

 

 

Sajtóközlemény


Az Operamagazin a Magyar Állami Operaház kezdeményezésére, az Operaház illetve a Gramofon - Klasszikus és Jazz zenei lap közös kiadványaként jelenik meg. A mostani bemutatkozó szám után a tervek szerint évadonként négyszer lesz olvasható, február, április, szeptember és november hónapban.

 

Az Operamagazin már indulása pillanatában hiánypótló, ha figyelembe vesszük, hogy a Magyar Állami Operaház 123 éves fennállása alatt mindössze egyszer, 1946-ban, Oláh Gusztáv kezdeményezésére volt az intézménynek saját lapja, amely csupán rövid ideig, néhány szám erejéig bizonyult életképes-nek.

 

A most megjelenő Operamagazin alcíme szerint a régi és az új, sőt a leendő operabarátokat is sze-retné megszólítani. Természetesen számít a zenés színház műfajának évtizedek óta hagyományosan elkötelezett rajongóira, de azokra is, akik életkoruknál fogva nem emlékezhetnek a magyar operaját-szás aranykorára. Korosztálytól függetlenül pedig mindazoknak kínál érdekes témákat, akik most kez-denek ismerkedni a műfaj szépségeivel.

 

Ennek megfelelősen a kiadványra szakmai igényesség és precíz adatközlés mellett közérthető nyelvezet, könnyen áttekinthető, elegáns és letisztult vizuális megjelenés - a szó jó értelmében vett közérthetőség - a jellemző.

 

Tartalmi szempontból az Operamagazin szerkesztőinek és kiadójának két fontos törekvése van:
Egyrészt a Magyar Állami Operaház tevékenységének árnyalt, sokszínű bemutatása. Ez magában foglalja az aktuális premierek ismertetését, a folyamatosan repertoáron lévő előadásokról szóló beszámolókat éppúgy, mint a közreműködő művészek, énekesek, karmesterek, rendezők, díszlet- és jelmeztervezők bemutatását. Ugyanennek a tematikus koncepciónak jegyében a lap ha-sábjain keresztül bepillanthat az olvasó a kulisszák mögé is, hiszen izgalmas cikkeken keresztül megnyílik az operabarátok előtt az a műhelyfolyamat, amelynek során elkészül egy produkció. Az Operamagazin első száma a jelmeztervező műhelyek tevékenységét bemutató írást közöl, számos izgalmas fotóval.

 

A másik fontos tematikus célkitűzés szerint az Operamagazin minden egyes számban kitekintést nyújt a magyar operajátszás más műhelyei, fővárosi, vidéki és határon túli színterei felé. Bemutat-koznak struktúrán kívüli zenés színházi társulatok és produkcióik. Ezen felül nem lehet szem elől téveszteni a nemzetközi, elsősorban európai operajátszás hagyományos értékeit és új kezdeménye-zéseit sem, amelyeknek az Operamagazin szintén hű és friss krónikása kíván lenni.

 

Címek a bemutatkozó szám tartalmából:
• Elektra: Richard Strauss operájának premierje - beszélgetés Kovalik Balázs rendezővel, Agnes Baltsa és Nadine Secunde főszereplőkkel
• Kortörténeti adalékok Richard Strauss operáihoz
• Portré Vidnyánszky Attila rendezőről
• Beszélgetés Keveházi Gábor balettigazgatóval
• Látogatás az Operaház jelmeztervező műhelyeiben
• Vágó Nellyre és Fülöp Zoltánra emlékezünk
• Smetana- és Schnittke-premier Debrecenben
• Teázás kivégzéssel - a Staatsoperen kívül is élénk a bécsi operaélet
• Emlékeim - Szinetár Miklós rovata
________________________________________
Operamagazin

Főszerkesztő: Retkes Attila
Felelős szerkesztő: Bánó András
Művészeti vezető: Práczky István
Főmunkatársak: Réfi Zsuzsanna és Várkonyi Tamás
Felelős kiadó: Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház főigazgatója

 

Forrás: Magyar Állami Operaház