Egy izgalmas, operatörténeti jelentőségű műfajkísérletnek lehetünk a tanúi január 17-én a Művészetek Palotájában. Opera - szólisták nélkül; így lehetne röviden jellemezni Tóth Péter A helység kalapácsa című „koncert kórus-operáját", melynek ősbemutatójára a Debreceni Filharmonikus Zenekar hangversenyén kerül sor, Kocsár Balázs vezényletével. (Az est második részében Stravinsky: Oedipus rex című opera-oratóriuma hangzik fel.) A zeneszerzővel, Tóth Péterrel az alkotás hátteréről beszélgettünk.

Petőfi eposzparódiája, a Helység kalapácsa már régóta foglalkoztatta: a kilencvenes évek elején egy zenekari művet is komponált a téma alapján. Hogyan keletkezett a vokális feldolgozás?

1992-ben vetődött fel az opera ötlete, amikor a tatabányai zenekar vezetője, Bencsik Pál egy új mű megírására kért fel. Úgy éreztem, hogy remek vígoperát lehetne írni Petőfi komikus hőskölteményéből, de mivel nem találtam megfelelő librettistát, egy 15-20 perces szimfonikus költemény született. Ez sohasem hangzott fel, többszöri halasztás után végül elmaradt a bemutató. "...egyre inkább operához kezdett hasonlítani..." Másfél évvel ezelőtt megkeresett Kocsár Balázs, hogy lehetőségem nyílhat egy oratorikus mű komponálására, a debreceni zenekar számára. A készülő oratorikus hősköltemény egyre inkább operához kezdett hasonlítani, és egyértelművé vált - bárhogy szépítem is a dolgot -, hogy végülis egy operáról van szó. Olyan operáról, ahol nincsenek szólisták: a szereplők zenei anyagát a kórus énekli. Ilyen kórusoperához hasonló műfaj régebben is létezett, ennek példái a madrigáloperák. Az énekesek mellőzése tudatos döntés volt, a darab hősei 15-20 fős blokkokhoz kapcsolódnak a kóruson belül. Ez új dimenziókat, plusz pikantériát ad a műnek. A librettót az eredeti költeményből válogattam össze, és ahol a dramaturgia szükségessé tette, más Petőfi-verseket is felhasználtam. A szöveg zseniális, hihetetlenül parodisztikus, humoros, szellemes. Nagyon közel áll hozzám az a szeretetteljes gúny, amellyel a költő a hőseit ábrázolja. Rengeteg lehetőséget adott a számomra a költő stílusjátéka és ezt a stílusjátékot én a zenében is igyekeztem megvalósítani. Számos műfaji és hangulati idézetet használtam fel, kezdve a romantikus operától Pucciniig, Kodályig. Ha csak tized annyira ötletes az adaptációm, mint Petőfi költeménye, talán érdemes volt megírni. Élvezettel komponáltam és biztos vagyok benne, hogy a közönség tud még nevetni és szórakoztató lesz számukra az előadás.

Tóth Péter

Részt vesz-e személyesen a premier előkészületeiben?

A hét közepén megyek le Debrecenbe a próbákat meghallgatni, de Kocsár Balázzsal személyesen már többször átbeszéltük a kottát. A művészi kapcsolatunk több évtizedre tekint vissza, együtt tanultunk zeneszerzést. Az életünk később különféle irányba kanyarodott: ő a nagy német és olasz dalszínházakban a műfaj követelményeit nagyon jól ismerő, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, profi operakarmesterré vált. A művemet alaposan áttanulmányozta, hangról hangra ismeri a partitúrámat. A próbákon eleinte nem vettem még részt, szerintem a szerzőnek csak a folyamat végén, az utolsó periódusban kell bekapcsolódnia. Az elején nem jó, mert csak idegeskedik, miket hall.

Vannak-e újabb tervei az opera műfajában?

Konkrét operát nem tervezek, de a vokális szólóműfajok az utóbbi időben előtérbe kerültek. "...nem írok a fióknak..." Tavaly Garcia Lorca-sanzonokat zenésítettem meg, szopránhangra és vonószenekarra, ezután még nagyobb kedvet érzek az operához. De úgy vagyok vele, hogy ha nincsen biztos bemutató, vagy legalább egy inspiráló, halvány ígéret, nem írok a fióknak. Egy opera megírásához másfél-két évre lenne szükségem és egy jó librettistát is kellene találnom. Az opera költséges műfaj, kevés színház engedheti meg, hogy ezzel kísérletezzen. Viszont van okunk bizakodásra is. Egyes kezdeményezések, többek között a Mezzo operaverseny, azt mutatják, hogy van érdeklődés a kortárs darabokra.

"Igéző" - lemezborító

Egyházzenei kórusművei mellett kompozícióinak többsége irodalmi vagy történelmi ihletésű. Miért fontos az Ön számára az irodalom és a történelem?

Azt vallom, hogy a zenének szólnia kell valamiről. Nem nagyon hiszek az abszolút zenében. A barokk korban létezett még a gondolatiságtól független zene (tökéletes példája ennek akármelyik Bach-fúga), de a XIX. századtól - az esetek döntő többségében - már egyértelmű a zene konkrét mondanivalója. Számomra a háttér, az eszmei alap a fontos, de ez nem programzene, ahol minden zenei frázisnak konkrét szavak feleltethetőek meg. Az irodalom és a történelem mellett az ősi mítoszok, mondák, legendák világa is érdekel: szeretem, ha kerek a világ. "...a zenének szólnia kell valamiről..." A diplomamunkám az Istár című zenekari mű volt, ezt követte a szintén zenekarra írt Kheiron és a vonószenekarra és cselesztára komponált Ámor és Psyché - Jelenetek az istenek életéből. Döntő hatást gyakorolt rám Weöres Sándor költészete. A zseniális forma- és ritmusérzéke mellett minden sora egy külön magánmitológia. Pályakezdő zeneszerzőtársaimnak csak ajánlani tudom a verseit, annyira jó a szövegük, hogy a komponálás folyamán már csak a hangokkal kell megbirkózni. Kányádi Sándor költészete is közel áll hozzám. Nagyon finom lírája miatt az ő költői világa egyszerűbb, de az egyszerűség ugyanakkor sokrétűséget is takar. Az elmúlt években fedeztem fel Nagy Lászlót: - az ő verseinek látomásos jellegét viszont igen nehéz megragadni és zenében visszaadni. Ezért csak sorokat ragadok ki a műveiből...

Zeneszerzői tevékenységén túl igazi „reneszánsz" ember: újságíró, szerkesztő, pedagógus, az Óbudai Társaskör igazgatója, kulturális menedzser, hangtechnikus, zenei rendező, a pályafutása indulásakor még rendezőasszisztensként és dramaturgként is dolgozott az Operaházban.

Mindig sok minden érdekelt és amihez volt affinitásom, lehetőségem, abban kipróbáltam magam. Szívesen lennék még sok minden: gyerekeimet is úgy nevelem, hogy egyaránt válhatnak mélytengeri búvárokká és hegymászókká, tudósokká és zenészekké. Egyik sem zárja ki a másikat, az viszont lényeges, hogy találjunk meg egy dolgot, ami a legfontosabb. Mellette aztán „csipegethetünk" más területekről is. Korábban meghatározó tevékenysége volt az életemben az újságírás. 1998-ban Dauner Nagy István barátommal hoztam létre az első magyar internetes komolyzenei magazint, a Café Momus-t. Akkoriban nem volt egyetlen olyan komolyzenei újság sem a piacon, aminek a nyelvezete, stílusa mindenki számára közérthető lett volna. Mivel nem rendelkeztünk alaptőkével és az internet használata kezdett elterjedni, a számítógépes forma mellett döntöttünk. Ketten voltunk a szerkesztőségben, sűrített tempóban dolgoztunk, számos recenziót és interjút készítettem. Alkalmanként most is készítek interjúkat az Operamagazin című rádióműsor számára. Az Óbudai Társaskör vezetőjeként pedig az összes sajtóanyag hozzám tartozik.

Tóth Péter

Az Óbudai Társaskörben is szívügyének tekinti opera népszerűsítését. Mely programjaikat emelné ki?

A komplex kultúrtörténeti megközelítés jegyében indult útjára néhány éve az „Opera és irodalom" című sorozatunk, Baranyi Ferenc vezetésével, neves szólisták közreműködésével. Február 22-én a Figaro házassága Beaumarchais- és Mozart-feldolgozásainak összefüggéseit ismerhetik meg az érdeklődők. Márciusban Fehér András „Miből lesz a cserebogár?" című sorozatának következő darabja Rossini: A sevillai borbély című vígoperája lesz. A közönség itt a nyári előadást megelőző műhelymunkát, a próbafolyamatot követheti végig. Tehetséges, fiatal művészek énekelnek, mindenképpen érdemes rájuk odafigyelni.

Péterfi Nagy László

(Fotók: www.petertoth.net)