A Kékszakállú herceg vára a Művészetek Palotájában. Kritika.

 

Wagner zenéjének megszólaltatása nem mindennapi kihívások elé állítja a zenekarokat, és ez a megállapítás hatványozottan igaz, ha egy klasszikus hangversenytermi repertoáron edződött együttesről van szó. A Pannon Filharmonikusoktól - minden szakmai kvalitásuk ellenére - idegen a wagneri világ, annak ellenére, hogy újonnan kinevezett főzeneigazgatójuk, a világhírű Peskó Zoltán a magas színvonal elérése érdekében mindent megtett.

Sajnos, kevesen tudják hazánkban, hogy Peskó Zoltán Wagner-karmesterként is szívesen látott vendége a nagy operaházaknak: a Trisztán és Izoldát 1983-ban, Bolognában Jurij Ljubimov, 1988-ban, Hamburgban Ruth Berghaus, 1998-ban, Duisburgban William Schroeter színpadraállításával mutatta be, az utóbbiban olyan énekesek közreműködésével, mint Linda Watson, Raimo Sirkiä, Johann Tilli és Bodo Brinkmann. A Ring-tetralógia 1986 és 1988 között Torinóban került színre az ő dirigálásával, az elmúlt évtizedben pedig Cataniában (2002-2003, Siegfried és Az istenek alkonya - Janice Baird és Gabriele Marie Ronge, ill. Albert Dohmen főszereplésével) és Lisszabonban (2006, A Rajna kincse - Fricka szerepében Németh Judittal) vezényelte a ciklus egyes darabjait. A harmadik Wagner-opera a Bolygó hollandi, amely szerepel a repertoárján (1992 Nápoly, 2000 Düsseldorf).

 

 

A Pannon Filharmonikusok koncertjének nyitószáma a Trisztán és Izolda előjátéka és "Izolda szerelmi halálának" zenekari változata volt. Peskó Zoltán áradó dallamívek kibontására törekvő, romantikus, lendületes megközelítése jó kiindulási pont lehetne, ha a zenekar az ideális wagneri hangzást meg is tudná valósítani. A zenekari szövet egysége nem jött létre, a különféle hangszerek már az előjáték során is ki-kilógtak az összjátékból. „Izolda szerelmi halála" pedig a dinamizmussal, a zene egyenletes emelkedésével és kiteljesedésével maradt adós. Főleg a zeneszám elején volt zavaró az állandósult forte játék monotóniája. A kisebb létszámúra csökkentett együttes a „Siegfried-idill"-ben már visszaadta a zene bensőséges líráját, poézisét, szép perceket okozva a hallgatóságnak, de a dinamikai csúcspontok valahogy itt sem érték el a kívánt hatást.

Az első rész bizonytalanságáért azonban mindenben kárpótolt a második rész, Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operájának koncertszerű előadása. A Pannon Filharmonikusok itt valóban bebizonyították, hogy anyanyelvi szinten beszélik Bartók nyelvét. Peskó Zoltán pályafutásában is kulcsfontosságú a darab: ő volt a dirigense annak az etalonértékű 1981-es bemutatónak a milánói Scalában, amelyben Marton Éva és Melis György alakította a két főszerepet. A velencei Teatro La Fenicében több alkalommal, 1980-ban, 1982-ben és 1984-ben is vezényelte az operát, a számtalan koncertszerű előadása közül pedig az 1981-es jeruzsálemit és az 1984-es barcelonait, ill. párizsit emelhetjük ki.

 

Karmester és zenekar tökéletes találkozása valósult meg az esten: a Pannon Filharmonikusok Peskó Zoltán avatott irányításával a mű minden rétegét kibontották. Pedig Bartók zenéjét nem nehezebb előadni, mint Wagnerét. Mindkét mester műveinek megszólaltatása tökéletes nagyzenekari hangzást, a zenei szövet alapos ismeretét igényli, és egyiknél sem lehet a fődallamot a zenekarral hagyományos módon „lekísérni". Valószínű, hogy a jelen előadásban a magyar zenei közeg és a rendszeres gyakorlat lehetett az, amely megadta a kulcsot Bartók remekéhez (a Pannon Filharmonikusoknak, mint hangversenyzenekarnak nem sok esélye van teljes Wagner-operákkal találkozni).

Peskó Zoltán a sötét alaptónust eltalálva, mesterien építette fel a mű zenei-dramaturgiai ívét. A koncertszerű keretek ellenére drámai hatást, és katartikus színházi élményt sikerült megvalósítania, nem utolsó sorban a két énekes szólistának köszönhetően is. A szereplőválasztás önmagában véve is determinálta a koncepciót. A fiatal, extrovertált lírai mezzoszoprán Judit (Meláth Andrea) találkozása az élete alkonyán lévő, introvertált, súlyos basszus Kékszakállúval (Peter Mikuláš-sal) operaszínpadon is telitalálatnak bizonyult volna.

 

 

Meláth Andrea hangilag és színészileg egyaránt hiteles alakítása számtalan produkcióban érlelődött: a művésznő ma már Európa- és világszerte egyike a szerep legjelesebb tolmácsolóinak. (Először 2001-ben az Operaházban, Kovalik Balázs nagy vihart kavart rendezésében formálta meg a hősnőt, majd ezt követően - többek között - Glasgow-ban, Kuala Lumpurban Peskó Zoltán vezényletével, a palermói Teatro Massimo színpadán Jan-Latham König vezényletével, a londoni Barbican Hallban, Antwerpenben és Amsterdamban Alexandru Agache partnereként, Quebec-ben Robert Lepaige rendezésében, tavaly pedig a stuttgarti operában. 2007-ben a Naxos lemezfelvételére is őt kérték fel: a kiadványon Gustav Beláček oldalán, Marin Alsop vezényletével, a Bournemouthi Szimfonikus Zenekarral hallható.)

Az énekesnő - bár lírai hangmatériával rendelkezik - hangban is meggyőzően érzékeltette Judit karakterének drámaiságát. Elmélyült színészi játékával a nőiség minden aspektusát felszínre hozta: a szerelmes asszonytól a végső, fájdalmas csalódásig. Nemcsak játszotta, de valóban meg is élte Judit sorsát a koncertpódiumon.

 

A kiváló szlovák basszus, Peter Mikuláš három évtizedes pályafutásának megkoronázásaként, hangjának teljében szólaltatta meg a címszerepet. (A világ jeles operaszínpadain, köztük a New York-i Metropolitanben is fellépett művész nem először találkozik a magyar operával: a 2004-es Monte Carlo-i koncertfelvétel hanganyaga Violeta Urmanával, Marek Janowski vezényletével CD-lemezen is hozzáférhető.) A nyelvi akadályokkal való konfrontáció Mikuláš esetében nem zavaró, bár érezhetően vannak gondjai a magyar nyelv prozódiájával, de ez összességében nem tesz zavaró benyomást. Hangilag tökéletes alakítást nyújtott - impozánsan zengő, mély hangmatériájával ideális Kékszakállúnak bizonyult. A magába forduló, ősz öregember megközelíthetetlenségének, nyomasztó magányának tragikumát a szemkontaktus hiányával a végletekig fokozta. Judit és a Kékszakállú drámája így párhuzamosan bontakozott ki, lehetetlenné téve a két ember találkozását, egymásra találását...