head main programajanlo

Verdi-operák Budapesten - A kalóz

Verdi-operák Budapesten - A kalóz

A "Kalóz" a Művészetek Palotájában. Beszámoló.

 

A Verdi-bicentenárium keretében az Operaházban koncertszerűen bemutatott Stiffeliót követően április 25-én egy újabb korai Verdi-operát, a Kalózt láthattuk a Művészetek Palotájában, ezt is koncertszerű formában.

 

A Stiffelio esetében még könnyebben megmagyarázható, hogy miért nem vált a gyakran játszott Verdi-repertoár részévé: kitűnő a zene, de csapnivaló a szövegkönyv. A Kalóznál azonban értetlenül áll az ember a tény előtt, hogy a művet alig játsszák, nálunk pedig csak most került sor az opera hazai bemutatójára, több mint 160 évvel (!) annak ősbemutatója után. Persze rögtön tegyük hozzá: Angliában is csak 1966-ban, az Egyesült Államokban pedig 1981-ben hallhatta először a közönség.

 

Nem mintha a Kalóz esetében egy igazán jó librettót írt volna Francesco Maria Piave – egy Rigolettóval vagy egy Traviatával összehasonlítva legalábbis dramaturgiailag kevésbé kidolgozott a cselekmény és felületes a jellemábrázolás -, de a mű azért messze színpadképes, és jó lenne, ha szcenírozott formában is láthatnánk valamikor.

 

kaloz mupa 1

  Borsos Edith, Luciano Ganci, Fodor BeatrixMarzio GiossiCarlo Montanaro


A zene pedig egyenesen nagyszerű, lendületes, hatásos és áradó melódiák jellemzik. Külön közönségbaráttá teszik a művet a tömör, viszonylag rövid felvonások. A siker nem is maradt el, a Művészetek Palotája közönsége tapsviharral fogadta a premiert, köszönhetően persze a kitűnő előadói gárdának is, de róluk majd később.

 

Korai Verdi-operát írtam, és így is szoktuk mind a már említett Stiffeliót, mind pedig a Kalózt emlegetni. Ez persze leegyszerűsítés és pontosításra szorul, hiszen Verdinek az ún. korai korszaka alatt az első operájának (Oberto, 1839) és a Rigolettónak (1851) a bemutatója közti időszakot szoktuk érteni. Márpedig ezalatt sokat változott, fejlődött Verdi zenéje, és a Kalóz mind időben, mind pedig színvonalát tekintve sokkal közelebb áll a Rigolettóhoz, a Traviatához vagy a Trubadúrhoz, mint Verdi első műveihez. Egyes korábbi művekkel, elsősorban a Macbeth-tel összehasonlítva a konvencionálisabb Kalóz ugyan némi visszalépést jelent, de kiválóan megírt és rendkívül hatásos darab.

 

Hozzá kell tennem: nagyon jó ötletnek tartom, hogy a bicentenárium alkalmából a szerző már jól ismert művei mellett a kevéssé ismert operái közül is megismerhet néhányat a közönség.

 

A szövegkönyv Byron költeménye (The corsair) alapján készült, mely mű megzenésítése évekig foglalkoztatta Verdit, végül 1848-ban készült el a partitúrával. A háromfelvonásos A kalózt (olasz címe: Il corsaro) még abban az évben bemutatták Triesztben, a fogadtatása azonban - nehezen megmagyarázható módon - hűvös volt és az opera hamar le is került a repertoárról.

 

kaloz mupa 2

 Marzio Giossi és Carlo Montanaro

 

A főszereplő, a társadalom peremén élő, kitaszított, megvetett ember tipikus példája annak a figurának, amelyet Verdi előszeretettel zenésített meg: Corrado, a kalóz mellett jó példa erre Violetta, a kurtizán, Rigoletto, a kigúnyolt, testi hibás bohóc, de Verdi nem sokkal a Kalóz előtt írta meg - Schiller drámája nyomán - a Haramiák című operáját is.

 

Készült egy stúdiófelvétel is a műből a hetvenes évek közepén Lamberto Gardelli vezényletével, José Carreras-szal, Montserrat Caballéval és Jessye Norman-nel a főszerepekben, valamint kiadtak néhány élő felvételt is. Ez nem valami sok.

 

A cselekmény dióhéjban: a történet az Égei-tenger egyik szigetén és a Peloponnészoszi félsziget török fennhatóság alatt lévő városában, Koroniban játszódik a 19. század elején. A száműzetésben lévő, megkeseredett Corrado, a kalózok vezére új megbízatást kap: a koroni Seid pasa ellen kell támadnia. A harc során Corrado kimenti a pasa rabszolganőit az égő háremből. Elfogják, de Gulnara, a pasa kedvenc rabszolganője beleszeret, kiszabadítja őt és megöli a pasát. Corrado hű akar lenni otthon maradt menyasszonyához, Medorához, aki viszont – miután Corradót halottnak hiszi – megmérgezi magát. Mikor Corrado hazatér, értesül menyasszonya haláláról és a tengerbe veti magát.

 

kaloz mupa 3

 Luciano Ganci

 

Az előadók közül mindenekelőtt a címszereplőt alakító Luciano Gancit szeretném kiemelni (akit egyébként láthattunk már itthon két évvel ezelőtt, a Miskolci Operafesztivál Zárógáláján). Ilyen minőségű tenorhangot nagyon ritkán hall az ember, még világviszonylatban is, leginkább csak akkor, ha felvételről hallgatja az elmúlt 50-60 év legjobbjait. Már első megszólalásakor nyilvánvalóvá vált, hogy rendkívüli élményben lesz részünk: ennyire „olaszul” énekelni csak nagyon kevesen tudnak (az olasz énekesek között is). A tökéletes dallamformálás és énektechnika kitűnő drámai érzékkel párosul és nem utolsósorban nagy vivőerejű, vérbeli spinto hanggal. Az énekes egy-egy fortéban énekelt magas hangjánál „leszakadt a ház”, ami azért a Művészetek Palotája nagytermének méreteit figyelembe véve önmagában is imponáló teljesítmény. Ganci aratta az est legnagyobb sikerét, teljesen megérdemelten. Jó lenne majd őt az Operaház színpadán is látni.

 

Gulnarát, a rabszolganőt Borsos Edith alakította, akit két évvel ezelőtt hallottam először a Simándy József Énekversenyen (amit megnyert), lenyűgöző volt. Mostani produkciója kevésbé volt meggyőző. Vokális képességi - többek között nagy hangterjedelme vagy gyönyörű pianói a legmagasabb lágéban is – nem változtak, de az előadását némi bizonytalanság jellemezte, mind a hangot, mind pedig a szerepformálást illetően, pedig Medorához képest Gulnara összetettebb figura. Remélem, hogy csak egy rossz napot fogott ki és hamarosan ismét a régi formájában láthatjuk viszont.

 

A Medorát alakító Fodor Beatrix illúziókeltően és vokálisan is magabiztosan énekelt. Ebben a szerepben persze nehéz igazán maradandót nyújtani, de Fodor Beatrix kihozta belőle, amit lehetett.

 

Bár a Seid pasa szerepét éneklő bariton, Marzio Giossi alakítása tudomásom szerint nem aratott osztatlan sikert, én azok közé tartozom, akiknek tetszett a produkciója. Az énekes valószínűleg túl van már pályája zenitjén és maga a hang aligha nevezhető szépnek, de nagyon karakteres és Giossi is kétségkívül otthonosan mozog a bel canto világában.

 

kaloz mupa 4

 Luciano GanciBorsos Edith, Fodor BeatrixMarzio GiossiCarlo Montanaro

és a Nemzeti Filharmonikusok

 

Döntő mértékben járult hozzá a darab sikeréhez a Carlo Montanaro irányította Nemzeti Filharmonikusok brilliáns játéka. Montanaro kiváló ismerője és mestere az olasz zenének, az élénk színekkel teli és jó arányérzékkel megvalósuló zenekari hangzás nagyszerű volt, a zenészek pontosan, lendületesen, összefogottan és lelkesen játszottak.

 

Hasonlóan jókat mondhatok a Nemzeti Énekkarról is (karigazgató: Antal Mátyás), amely mind a vegyes, mind pedig a férfi- és női kari jelenetekben kiválóan szerepelt.

 

Nagyon fontos, hogy ilyen minőségben hallhattuk először itthon a darabot.

 

Csák Balázs

 

fotó: NF - Széll András

 

 

 

 2013. április 25., Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

G. Verdi:

A kalóz

opera három felvonásban

 

Szövegkönyvét Francesco Maria Piave írta Byron The corsair című epikus költeménye alapján.

 

 

Szereplők:

 

Corrado - Luciano Ganci
Seid - Marzio Giossi
Medora - Fodor Beatrix
Gulnara - Borsos Edith
Selimo aga - Lisztes László
Giovanni, kalóz - Blazsó Domonkos
Fekete eunuch - Boros Sándor
Egy rabszolga - Bundovics István

Közreműködik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)

 

Vezényel: Carlo Montanaro