ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main programajanlo

Bel canto unalom

Bel canto unalom

Donizetti "Calais ostroma" című operája az Armel Operafesztiválon.

„Egy hazai ősbemutató mindig különleges eseménynek számít. Annál inkább az, ha a mű szerzőjét Gaetano Donizettinek hívják.” - írtam a nagy olasz zeneszerző Calais ostroma című operájának magyarországi bemutatója kapcsán egy néhány hónappal ezelőtti műsorajánlóban. Az előadás június 30-án le is zajlott, és bár a fent említett okból - egy itthon még soha nem játszott Donizetti-operáról van szó - az esemény tényleg különleges volt, nagyjából ez az egyetlen ok, amiért a produkció számomra emlékezetes marad.

 

Egy meglehetősen jellegtelen és unalmas előadást láthattunk, amit még rossznak sem igazán tudnék nevezni, egyszerűen csak „semmilyennek”.

 

Hogy miért esett James Conway rendező választása éppen erre a darabra, fogalmam sincs. Ha viszont ezt a művet választotta, célszerű lett volna kezdeni is vele valamit. Egy bel canto opera színpadra vitelének lehet oka valamilyen évforduló - tudomásom szerint ilyen most nincs -, vagy egy sztárénekes színpadra lépése, aki csillogtathatja technikai tudását, csakhogy sztárénekes szintén nem volt. A harmadik ok egy újszerű rendezés lehetett volna, ilyet azonban megint csak nem láttam.

 

 

Calais 2
Paula Sides, Catherine Carby, Andrew Glover és Craig Smith

 

 

A színpadkép az előadás során végig ugyanaz: az ostromlott város, Calais hadiszállása, amely azonban meglehetősen jellegtelenül és ötlettelenül van berendezve. (Dióhéjban: a 14. században, a százéves háború kezdetén játszódó, patetikus hangvételű, romatikus opera az angolok által ostromlott francia város, Calais védőinek kétségbeesett küzdelmét, kitartását és dilemmáit mutatja be.) A földön rongyok, a mennyezetről rongycsomók lógnak le. A színpad közepén egy hatalmas, félig összetört cső van - olyan, mint egy mai építkezés betoncsöve -, amelyet egyébként ügyesen, „többfunkciósan” használnak: amellett, hogy a környezet lepusztultságát érzékelteti, lakás és az énekesek számára átjáró is egyben.

 

A szereplők többsége is rongyokban van, a calais-i polgármester viszont öltönyben (ő az „értelmiségi”?), míg az angol katonák valamilyen modernebb, talán első világháborús katonaruhában. Mindössze ezek a kissé idétlen módon összeválogatott anakronisztikus öltözetek, valamint az említett betoncső az, amelyek révén a rendező a történetet valamilyen okból „modern” környezetbe helyezi, egyébként semmi nem utal arra, hogy a cselekmény ne a 14. századi Calais-ban játszódna. Ha viszont így van, akkor miért ez az erőltetett, átgondolatlan, céltalan modernizálás? Csak egy realisztikusabb színpadkép kellett volna, valamint venni a fáradtságot, hogy korhű öltözékeket találjanak, és máris kész a „realista rendezés”, akkor legalább értem, hogy ez volt a cél: hagyományos előadás keretében bemutatni ezt a ritkán játszott művet.  

 

Rossz volt a színpad megvilágítása is: végig félhomályban zajlott a cselekmény.

 

 

Calais 3
Paula Sides és Catherine Carby

 

 

Meg kell azonban említenem a második felvonás pozitívumként elkönyvelhető utolsó nagy jelenetét, amelyben a hat calais-i polgár önként jelentkezik, hogy kivégezzék őket (merthogy ez volt az angolok feltétele, cserébe azért, hogy Calais-t nem rombolják le). A jelenet, majd a hozzátartozók búcsúja megrázó, a második felvonás fináléja pedig zeneileg is az opera csúcspontja.

 

Maga a mű amúgy számos értékkel bír, sőt, sok tekintetben remekmű. Nehéz megmondani, hogy miért került le már 1840-ben a repertoárról, hogy aztán 1990-ben (!), a bergamói Donizetti-fesztiválon újra felfedezzék. Ugyanaz lett a sorsa, mint Donizetti legtöbb operájának, hiszen a nagy olasz zeneszerző mintegy 70 operát írt, de ezek közül alig néhányat tűznek a színházak rendszeresen műsorukra. (A Szerelmi bájital és a Don Pasquale mellett elsősorban a Lammermoori Luciát, illetve néha Az ezred lányát, a Boleyn Annát, esetleg A kegyencnőt, ami a Donizetti által írt operák mennyiségéhez képest igen kevés.)

 

Pedig a zseni ritkán alkot jelentéktelent: a Calais ostromát is fülbemászó melódiák, néhány bravúrária és mindenekelőtt remek együttesek jellemzik. A mű Donizetti érett alkotói korszakának gyümölcse - közvetlenül a Lammermoori Lucia után mutatták be nagy sikerrel a nápolyi Teatro San Carlóban 1836-ban -, amelynek kiforrott zenéje igényes szövegkönyvvel is párosul (írója Salvatore Cammarano, számos Donizetti-opera és több korai Verdi-opera librettójának írója). Dramaturgiai szempontból talán elmarad a szerző legjobb darabjaitól, de meggyőződésem, hogy megfelelő énekesekkel és jó rendezésben a mű ma is sikert arathatna.

 

 

Calais 1
Craig Smith

 

 

Ami azonban az énekes szólistákat illeti: lelkes, ám meglehetősen középszerű produkciókat hallhattunk. A legkiemelkedőbbet számora az Eustachio-t alakító Craig Smith nyújtotta. A baritonista szenvedélyesen, szép ívű legatókkal interpretálta Calais kétségbeesett, de eltökélt polgármesterét. Pontosan, de kissé színtelenül és egysíkúan énekelte Aurelio rendkívül nehéz szólamát Catherine Carby mezzoszoprán. (Merthogy nadrágszerepről van szó: Aureliót alt vagy mezzoszoprán énekli, amelynek egyébként elsődleges oka az volt, hogy Donizetti abban az időben nem talált megfelelő tenoristát…). Az Eleonorát alakító Paula Sides korrekt alakítást nyújtott. A versenyszereplőként színpadra lépő Nicholas Merryweather a színlap szerint III. Eduárd angol király szerepét énekelte volna, ehelyett azonban Edmundót, az angol sereg vezérét alakította. Utóbbi meglehetősen kis szerep, előbbi komolyabb lett volna (az ősbemutatón a kor legendás baritonistája, Luigi Lablache énekelte a király szerepét).

 

Itt álljunk meg egy pillanatra. Eduárd királynak - és Izabella angol királynénak - a harmadik felvonásban kellett volna színre lépnie. A Calais ostroma ugyanis háromfelvonásos opera, amiből azonban mi most csak kettőt láthattunk. A háromfelvonásos változat happy end-del végződik, a most látott kétfelvonásos mű tragédiával. Nagy különbség...

 

Tény, hogy maga Donizetti sem volt elégedett a balett-betéteket is tartalmazó harmadik felvonással - sem a librettóval, sem pedig saját zenéjével. Tervezte is, hogy lerövidíti, átírja azt. Az eredeti változat harmadik felvonásában az angol királynét meghatják a családjuk által siratott, kínpadra vonuló franciák; férjétől megbocsátást kér, Eduárd király pedig eleget tesz a kérésnek. A francia nagyoperák stílusában íródott mű harmadik felvonása megírásának azonban igen prózai oka volt: operáját a zeneszerző az angol királynénak ajánlotta, annak születésnapját ünnepelendő… Végül maradt a három felvonás, bár valószínű, hogy 1837 és 1840 között a kétfelvonásos verziót is játszották, vagyis egyes előadásokon már akkor is elhagyták a harmadik felvonást.

 

A rövidített változat előadása tehát egyáltalán nem indokolatlan. Igaz, az 1990-es újrafelfedezést követően továbbra is a háromfelvonásos változatot játszották, a most fellépő társulat, az English Touring Opera viszont 2013 óta megint a kétfelvonásost. (James Conway rendező egy interjújában elmondta: a rövidítés nem egyszerűen a harmadik felvonás elhagyását jelentette, mivel abból is emeltek át részleteket az első két felvonásba.)

 

 

Calais 4
Nicholas Merryweather

 

 

A Jeremy Silver által dirigált Pannon Filharmonikusok összefogottan, precízen játszott, és ugyanez mondható el az English Touring Opera férfi karáról is, amely nagyon jó teljesítményt nyújtott.

 

A zenei összhatást azonban nagymértékben rontotta a tény, hogy a darab előadására egy kisméretű színpadon került sor. Ez persze „adottság” volt, hiszen idén az Armel Operaverseny és Fesztivál valamennyi produkcióját a Thália Színházban mutatják be. Mégis: a Calais ostroma egy monumentális mű, ami nagy létszámú kórust, zenekart és nagyméretű színpadot igényelne. (Több alkalommal írtam már, hogy a nagy operaházakban játszott művek jelentős része nem igazán odavaló, és egy kisebb színházban, meghittebb légkörben jobban érvényesülne. A Calais ostroma viszont ennek ellenkezőjére példa.)

 

Örülök, hogy láthattam, de remélem, hogy egyszer a műhöz méltó, igazán színvonalas produkcióban is megnézhetem majd a Calais ostromát

 

 

Csák Balázs

 

fotók: Kállay-Tóth Anett

 

 

 

Calais 5
II. felvonás, finálé

 

 

 

***

 

 

Június 30. 19:00 Thália Színház

 

Armel Operaverseny és Fesztivál

 

 

Gaetano Donizetti:

 

Calais ostroma

 

 

Opera két felvonásban.

 

Szövegét Salvadore Cammarano írta Luigi Marchionni azonos című drámája, valamint Luigi Henry azonos című balettje alapján.

 

Magyarországi ősbemutató.

 

Olasz nyelvű előadás magyar és angol felirattal.

 

Az English Touring Opera (London, Egyesült Királyság) előadása.

 

Tervek: Samal Blak

Fények: Mark Howland

Produkciós vezető: Ryan Evans

Vezető technikus és világosító: Thomas White

Ügyelő: Catherine Kapff

Segédügyelő: Eleanor Dear

Öltöztető: Charlotte Fenton

Díszlet kivitelező: John Farrant

Technikai felelős: Thomas Nutt

 

Vezényel: Jeremy Silver

 

Rendező: James Conway

 

Versenyszereplő:

 

Edmondo - Nicholas Merryweather

(Egyesült Királyság)

 

További szereplők:

 

Eustachio de Saint-Pierre, Calais polgármestere - Craig Smith

Eleonora, Aurelio felesége - Paula Sides

Aurelio, a fia - Catherine Carby

Pietro de Wisants - Matthew Stiff

Giovanni d’Aire - Andrew Glover

Giacomo de Wisants - Matt R. J. Ward

Armando - Jan Capinski

A kém - Peter Brathwaite

 

Közreműködik: A Pannon Filharmonikusok