head main programajanlo

A rajongó

A rajongó

"A bolygó hollandi" a Művészetek Palotájában. Kritika.

Az operairodalom klasszikus remekművei közül Richard Wagner operái az elsőként „estek áldozatul” az úgynevezett rendezői színház törekvéseinek. A Patrice Chéreaua által az 1970-es évek végén színpadra állított Ring óta a Bayreuther Festspiele valóságos fellegvára lett ennek a modern színházi irányzatnak. Budapesten mégis 2004-ig kellett várnia a közönségnek, hogy egy Wagner-operát radikálisan új köntösbe öltöztetve tekinthessen meg. Az ekkor színpadra állított, Katherina Wagner jegyezte Lohengrin viszont nem bizonyult hosszú életűnek. A rendezői színház nagyobb térnyerésére az Operaházban csak pár évvel később, Kovalik Balázs művészeti igazgatása alatt kerülhetett sor. Az akkori vezetés a Wagner-bemutatókat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe tervezte, a Wagner Napok egy-egy új produkciójaként. Az utóbbi időben az Ybl Palotában is lezajlott egy-egy olyan Bolygó hollandi és Rajna kincse premier, amely elmozdulást mutatott a modern színházi törekvések irányába. A Wagner-operák modern rendezői értelmezésében az újabb hazai csúcspontot azonban sokak számára minden bizonnyal a Kovalik Balázs által most megrendezett Bolygó hollandi jelenti. A rendező öt év után dolgozott újra Budapesten, ráadásul első alkalommal állított színpadra Wagner-operát. Nem csoda, hogy a közönség egy része és a szakma nagy érdeklődéssel várta az idei Wagner Napok új produkcióját a Művészetek Palotájában.

 

 

bolygomupa15 1James Rutherford

 

 

Senta és az elátkozott tengerész kapitány történetéből Kovalik száműzte a romantikát, a mítoszt és a katarzist is. Értelmezésében a címszereplő az életből kiábrándult, valószínűleg pályája végén lévő operaénekes, akinek Senta utolsó nagy rajongója lehet. A fiatal lány az igazi értékek nélküli, erőszakos hétköznapokból a Hollandi „opera felvételeinek” segítségével menekül egy saját maga kreálta fantáziavilágba. A nyitány alatt játszódó néma jelenetekből tudjuk meg, hogy apja vele és Erikkel is erőszakoskodott gyermekkorukban, ami elől a padlásszoba biztonságába menekültek. A fiú kalóznak, a lány „hercegkisasszonynak” öltözött, a képzelet segítségével menekülve el a hétköznapok realitása elől. Feltehetően a körülöttük lévő felnőttek is zaklathatták őket szexuálisan, hiszen a Kormányos is kislányokkal erőszakoskodik kedélyes dala éneklése közben.

 

Daland maffiózóként jelenik meg, aki pénzéhségében saját lányát is áruba bocsájtja, a fonókórus pedig mosógépeket tologatva lép színpadra. Miközben a gépben forognak a ruhák, a háttérben statiszták aerobikoznak. Az utalás elég közérthető: az asszonyok gépiesen végzik mindennapi tevékenységeiket, miközben alakjukra is ügyelve igyekeznek megfelelni a férfiak velük szemben támasztott elvárásainak. Férjüket pedig nem szerelemből, hanem elsősorban ajándékaik, kincseik miatt várják haza. Elgépiesedett, valódi értékek nélküli világ ez, amely nyomasztja a magát többre tartó Sentát. A Hollandi iránti rajongása egyfajta kitörési kísérlet ebből a közegből.

 

 

bolygomupa15 10
Elisabet Strid

 

 

A rendezés tehát nem a címszereplőre, hanem a női főszereplőre koncentrált: Kovalik értelmezésében a történet Senta megpróbáltatásairól szól. Ez a felfogás nem túl eredeti, hiszen Harry Kupfer 1978-as bayreuthi rendezése is azon alapult, hogy a Hollandi csak Senta képzeletében létezik s ily módon az egész történet a lány lázálmainak kivetülése. (Ebben a rendezésben Senta végül öngyilkos lett: kivetette magát szobája ablakán.) Nem Kovalik tehát az első, aki Sentát tekinti a darab tulajdonképpeni főszereplőjének. A rendező ennek valószínűleg tudatában van, hiszen rendezésében Senta épp ennek az 1978-as előadásnak az egyik képét - amelyiken a Hollandit megformáló Simon Estes jelenik meg láncra verten - vetíti ki a ballada éneklése közben.

 

Kovalik értelmezésében az a hősnő „tragédiája”, hogy nem a hús-vér énekesbe szeret bele, hanem abba az idealizált férfibe, akinek ő a Hollandit gondolja. Erre utal, hogy elsősorban annak felvételeit, előadásain készült képeit társítja a Hollandi személyéhez. A világot jelentő deszkákon megjelenő hőst, nem a hétköznapi férfit isteníti, amire akkor döbben rá, mikor élőben találkozik bálványával. Végül nem az illúzióival való leszámolást, hanem az álmok és vágyakozások világába való visszalépést választja: a Hollandi távozása után felteszi fejhallgatóját. A férfi mindig vele lesz, csakhogy nem a hétköznapi ember, hanem az operaénekes: a Hollandi ugyanis a maga hús-vér valójában ugyanolyan kisszerű, mint mindenki más a lány környezetében. A címszereplő pedig azért van örökös magányra utalva, mert - miután árucikként már nem kelendő, kiöregedett énekes, akit sehová sem hívnak fellépni - megpróbál egyszerű emberként közeledni rajongói felé, de azok nem tudják elválasztani az embert a művésztől: csalódnak benne.

 

 

bolygomupa15 4
Peter Rose

 

 

Ha vitatható is, Kovalik rendezése színházi produkcióként egységes egészet alkot. Tény és való, hogy a rendezés következetesen a szöveg ellen dolgozik, ami azonban a rendezői szándékot szolgálja. Kovalik ugyanis deheroizálni szerette volna a történetet, mert meglátása szerint a Hollandi nem hisz a megváltásban - hiszen nagy monológjában arról énekel, hogy minden nő hűtlen, a férfiak pedig puszta árucikknek tekintik asszonyaikat. Feleségeik sem különbek: csak az ajándékaik miatt várják haza hitvesüket. Az értelmezés vitatható, hiszen Wagner ihletett, izzó szerelmi duettet írt a Hollandi és Senta számára. Szerintem a bolygó tengerész már lemondott a reményről, mikor a véletlen elébe hozta Sentát. Amíg meg nem pillantotta a lányt, nem hitt a szerelemben, de látva annak őszinte rajongását, feltámadt benne a remény. Kovalik nem ezt az értelmezést választotta, koncepciója mintegy a fogyasztói társadalom kritikáját adja. (Ami megint csak nem túlságosan újszerű megközelítése egy Wagner darabnak, hiszen Chéreaua egész Ring-ciklusát arra a koncepcióra építette, hogy a tetralógia valójában a kapitalizmus kritikája.)

 

 

bolygomupa15 2
Nyári Zoltán

 

 

Ami a zenei megvalósítást illeti: színvonalasra, ha nem is ideálisra sikerült. A címszerepben fellépő James Rutherford könnyedén járta be a Hollandi tágas szólamát, kulturált énektechnikával, kifejezően énekelve szerepét. Könnyedebb baritonjával azonban több esetben nem tudta áténekelni a vastag zenekari szövetet, és nem volt képes kellő súlyt adni a figurának. Korrekt és megbízható teljesítményt nyújtott, de nem éreztem ideális Hollandinak. A Dalandot éneklő Peter Rose basszusa nem olyan sötét és mély, mint amilyet a szerep korábbi alakítóitól megszokhattunk, viszont ő is megbízható énektechnikával, végig jó színészi teljesítményt nyújtva énekelt. Nyári Zoltán olykor forszírozva, ugyanakkor jó szerepformálással és a szólamhoz illő hangszínnel énekelte Erik szerepét. Természetesen mozogva, hitelesen alakította Senta egykori jegyesének alakját. A férfi énekesek közül a legemlékezetesebb alakítást Uwe Stickert nyújtotta a Kormányos szerepében. Lágy, szép színű tenor hangján gyönyörűen adta elő az első felvonásban elhangzó dalt. Úgy tűnt, Elisabet Strid fokozatosan melegszik bele szerepébe Sentaként, a balladát követően egyre jobban énekelve. A szerelmi kettősben már mély ihletettséggel énekelte szólamát. Összességben magával ragadó alakítást nyújtott, az előadás végén azonban kissé megint visszavett intenzív énekléséből. Elképzelhető, hogy ezt rendezői utasításra tette: ebben a színpadra állításban nem illett volna oda a pátosszal teli, emelkedett befejezés. Az est másik fénypontja Wiedemann Bernadett volt Mary kisebb szerepében. Erős színpadi jelenlétéhez kifogástalan vokális teljesítmény társult, kiválóan interpretálta a rendező által neki szánt szerepet. A Magyar Rádió Énekkara és a Nemzeti Énekkar tisztességes teljesítményt nyújtott, de a kórusjeleneteket nem éreztem magával ragadónak, eléggé hatásosnak. A darabot kiválóan ismerő Fischer Ádám határozott elképzeléssel rendelkezett, rendkívül precízen dirigált, nagyon jól választva meg a tempókat. Ennek megfelelően a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara is jól teljesített, de úgy gondolom, hogy a dráma hullámzásának igazán érzékletes interpretációjával ezúttal adós maradt.    

 

 

bolygomupa15 6
Wiedemann Bernadett

 

 

A Wagner Napok tizedik bemutatójával - a kanonikus darabokat tekintve - immár teljes lett a fesztivál repertoárja. A bolygó hollandi mostani előadása eredeti módon helyezte új kontextusba a történetet, még ha egyes elemeiben nem is tekinthetjük teljesen újszerűnek ezt az értelmezést. Mindehhez színvonalas, ha nem is ideális zenei megvalósítás társult. Nem tudok egyetérteni azokkal a felháborodott fórumozókkal, akik szerint a rendezés semmi másról nem szólt, mint polgárpukkasztásról és a rendező önkényes önmegvalósításáról. Egy darabot sokféleképpen lehet értelmezni, ez esetben Kovalik Balázs ezt az olvasatot tárta elénk. Vitatható, de működő előadást hozva létre.

 

 

Péter Zoltán

 

 

fotók: © Posztós János, Müpa

 

 

 

bolygomupa15 3
Elisabet Strid és Nyári Zoltán

 

 

 

bolygomupa15 8
Elisabet Strid

 

 

 

bolygomupa15 11
Jelenet

 

 

 

***

 

 

 

2015. június 20., Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

 

Richard Wagner:

 

A bolygó hollandi

 

 

Jelmeztervező: Benedek Mari

Díszlettervező: Horgas Péter

Karmester: Fischer Ádám

Rendező: Kovalik Balázs

 

 

Szereplők:

 

Daland - Peter Rose

Senta - Elisabet Strid

Erik - Nyári Zoltán

Mary - Wiedemann Bernadett

Kormányos - Uwe Stickert

A hollandi - James Rutherford

 

Közreműködött:

 

a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)

a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)