head main programajanlo

A Díva és a tanítványok

A Díva és a tanítványok

Bellini „A puritánok” című operája a Müpában. Kritika.

Bellini ritkán játszott remekművét, A puritánokat tűzte műsorára május 18-án a Müpa, kiváló előadásban, elsöprő sikerrel. Bár az utóbbi években a világ nagy operaszínpadain a Bellini-életmű kisebb reneszánszát éli, ez elsősorban a Normára, Az alvajáróra, és talán a Rómeó és Júliára igaz. A zeneszerző utolsó operája, A puritánok azonban ritkábban látható. Magyarországon legutóbb 2003-ban hallhattuk, Szűcs Mártával Elvira szerepében, de akkor is csak koncertszerű előadásban.

A puritánok zenéje őszinte érzelmeket tolmácsol, a mű tobzódik a szebbnél szebben áradó dallamokban, a jó arányérzékkel, változatosan kidolgozott áriákban és együttesekben. Az opera történelmi háttere (az angol polgári forradalom az 1640-es években) inkább csak „ürügy”: a cselekményt, a szereplők érzelmi világát, motivációit az elsöprő erejű zene teszi hitelessé. A librettó szövege olykor meglehetősen együgyű, a dramaturgiát tekintve pedig számos klisével találkozunk, és még ezek is gyakran következetlenek: Elvira beleőrül a szerelmi bánatba, de kiderül, hogy mégsem, aztán úgy tűnik, mégis, végül azonban teljesen magához tér. A bariton féltékeny és gonosz, de váratlanul megjavul. A fináléhoz közeledve már-már felsejlik a tragikus vég – Elvira talán tényleg megőrül vagy öngyilkos lesz, Arturót esetleg kivégzik –, ám hirtelen minden jóra fordul, és a rövid (zeneileg persze igen hatásos) fináléban már mindenki boldog. Bellini zsenije kellett ahhoz, hogy az élete első librettóját író, amúgy kortársai által tehetségesnek tartott költő, Carlo Pepoli szövegkönyvéből jó operát írjon.
 

 puritanok mupa 2
Jessica Pratt


A Müpa félig-szcenírozott előadásán a színpadon öltönyös emberek, diáklánynak öltözött nők sétálnak fel-alá, de a királyné és Sir Giorgio például korhű ruhát visel (díszlet- és jelmeztervező: Gilles Gubelmann). Az eklektikus jelmezek ellenére következetlenségről szó sincs: ahogy említettem, az Elvira és Arturo szerelmét középpontba állító cselekmény tulajdonképpen bárhol, bármikor játszódhatna. (Bár a szerelmi szál van a cselekmény középpontjában, érdemes hozzátenni, hogy Bellini korának közönségére sok tekintetben másképp hatott a mű: a legnagyobb ováció már az 1835-ös párizsi ősbemutatón is a nézők hazafias érzéseire hajazó, a basszus és a bariton által előadott duettet, a „Suoni la tromba” címűt követte. Maga Bellini is „a szabadság himnuszaként” emlegette ezt a kettőst.)

A díszlet elsősorban a színpadon elhelyezett székekből áll, amelyek egy színházi nézőtér széksoraira emlékeztetnek. A háttérben, középen látható továbbá két kis szoba (vélhetően próbaterem), egymás fölött elhelyezve. A „színházban”, illetve a „próbateremben” lapozgatja, rendezgeti kottáit az előadás alatt a produkció néma főszereplője, „Maria Callas”, párhuzamosan az operának a színpadon zajló tényleges cselekményével.
 

 puritanok mupa 7
Popova Aleszja


A Müpa Némedi Csaba által rendezett előadását ugyanis a 40 évvel ezelőtt elhunyt Maria Callas emlékének szentelték. Az énekesnő gazdag, komplex hangi és színészi interpretációjának köszönhetően az ötvenes éveket a bel canto repertoár újjászületése jellemezte, Elvira pedig egyike volt azoknak a szerepeknek, amelyek Donizetti Lammermoori Luciájának címszerepéhez és Az alvajáró Aminájához hasonlóan egybeforrtak az énekesnő nevével. (Az operarajongók között bizonyára sokan vannak, akik számára meghatározó élmény volt A puritánok 1953-as, egyébként első teljes stúdiófelvétele, Callas-szal és Di Stefanóval a főszerepben. Kettejük egy évvel korábbi, mexikói élő felvétele pedig még izgalmasabb.)

A mostani előadáson a Díva már az első taktusokat megelőzően megjelenik a színpadon. Elegáns, karcsú, sudár termetű nő sétál könnyed léptekkel keresztül, majd leül egy kottaállvány elé. Tanulja a szerepét – gondoltam először –, hamar kiderült azonban, hogy inkább Callas mesterkurzusán vagyunk, és A puritánok szereplői is az ő tanítványai. A rendező bizonyára sejtette, hogy ezek az utalások, sőt, maga Callas személye sem feltétlenül lesznek beazonosíthatóak minden néző számára, ezért dönthetett úgy, hogy további, direktebb utalásokat is tesz. A Nyitány alatt például a színpad közepén elhelyezett háttérdíszletre képeket vetítenek Callasról, a színházi székek egyikén helyet foglaló Bruno pedig áriája közben egy bakelitlemezt szorongat, borítóján az énekesnő-legenda képével. „Callas” szinte végig a színpadon van. Mimikájával, mozdulataival folyamatosan reagál a színpadi történésekre, és olykor interakcióba is lép a szereplőkkel. A jelenet, amikor Elvirát annak 1. felvonás végi áriája („Oh, vieni al tempio”) végén óvó mozdulattal átkarolja, vigasztalja, az előadás egyik legmeghatóbb pillanata. Elsősorban „Callas” szerepeltetésének köszönhető, hogy a produkció bőven kiérdemli a „félig-szcenírozott” jelzőt, sőt, több is annál: inkább egy minimalista rendezői koncepció alapján kidolgozott szcenírozott operaelőadást láthatunk. Az „elegáns, karcsú, sudár termetű nő” megszemélyesítését pedig nem bízták a véletlenre: Callas szerepében Popova Aleszja, a Magyar Nemzeti Balett kiváló táncosnője lépett színpadra. 

 puritanok mupa 3
Ninh Duc Hoang Long és Alekszej Markov


A puritánok elsősorban nem a librettó és a dramaturgia hiányosságai miatt szerepel ritkábban az operaházak műsorán, hanem mert nehéz olyan énekeseket találni – különösen, de nem kizárólag a tenor esetében –, akik a szólamokat megfelelő színvonalon el tudják énekelni. Ennek tudatában már azzal is elégedett lettem volna, ha egy vagy két kiemelkedő énekest hallhatok, azonban a Müpa előadásán fellépők kivétel nélkül nagyszerűen énekeltek.

Elvira szerepében az angol származású, de Ausztráliában nevelkedett, kifejezetten bel canto specialistaként számon tartott Jessica Pratt lépett színpadra. Az első percekben kissé csalódott voltam: az énekesnő hangja fakónak, színtelennek tűnt, ráadásul öltözete – bő nadrág és egy ráterített vállkendő – sem tűnt túl szerencsésnek. Az első hangokat és a jelmezt azonban gyorsan feledtetni tudta a szopránnak az előadás további részében már teljes szépségében megmutatkozó hangi és a színészi teljesítménye. Hamar kiderült, hogy Jessica Pratt nem csak hogy elsőrangú énekes, de egyenesen hangfenomén. Elképesztő könnyedséggel énekelt a háromvonalas C felett is, hangja betöltötte a Müpa nézőterét, ugyanakkor lehelletfinom pianókat is hallhattunk tőle, pergő koloratúrái pedig pontosak, magabiztosak voltak. Színésznőként sem utolsó, a kvartettben játékos volt, drámai erejű áriái, monológjai pedig hitelesen és megrendítően tolmácsolták ennek az érzékeny, de idegileg meglehetősen instabil nőnek a lelki világát. Minden tekintetben nem ér fel az Elvirát megformáló nagy szoprán elődökhöz, de talán mégsem túlzás, ha azt állítom: Jessica Pratt büszkén vallhatja magát Callas, Joan Sutherland vagy Edita Gruberova örökösének.
 

 puritanok mupa 4
Jessica Pratt


Ami a nagy tenor elődöket illeti: az utóbbi fél évszázadban nem sokan voltak, akik a szólamot színpadon is sikerrel énekelték, a második világháborút követő három évtized ma már legendás énekesei közül elsősorban Filippeschi, (a fiatal) Di Stefano, G. Raimondi, Kraus vagy (a fiatal) Pavarotti juthat eszünkbe. Elvira szólama is virtuóz énekest kíván, mindenekelőtt azonban az Arturót megszemélyesítő tenorista az, akit a zeneszerző – a magas hangok tekintetében – már-már megoldhatatlan feladat elé állít. Az énekesnek több ízben is a kétvonalas C fölött kell énekelnie, de nem csak ez a néhány csúcshang jelent nehézséget, mert Arturo szólama szinte végig nagyon magas lágéban mozog. A Müpában fellépő Francesco Demuro azonban fölényesen megoldotta a feladatot. Már első áriájával meggyőzött: az „A te o cara”-ban nem csak szép legatói nyűgöztek le, de magabiztosan szárnyalt a magas Cisz hang is. A harmadik felvonás duettjében („Vieni fra queste bracia”) a kétvonalas D-t a vártnál kicsit rövidebben énekelte, de az is „megvolt”. És csak ezt követően jött a csúcspont, a „Credeasi misera” (Bellini nem kímélte a tenoristát): előbb egy precízen megszólaló Desz hang, majd az a bizonyos F, persze falzettben, de tisztán és pontosan. Ezt követően csattant fel az est legnagyobb tapsa. (Tegyük hozzá: az ősbemutató legendás virtuóza, Giovanni Battista Rubini és kortársai valószínűleg a magas C-t is falzettban énekelték. Bár az operai történetírás szerint Gilbert Duprez néhány évvel A puritánok bemutatója előtt, a Tell Vilmos 1831-es előadásán énekelte először a kétvonalas C-t mellhangon, vélhetően kellett néhány év ahhoz, hogy ez a technika elterjedté váljon.) Demuro azonban nem csak azért jó énekes, mert ki tudja énekelni a magas hangokat. Végig stílusosan, kifejezően énekelt, a drámai jelenetekben a hangja hősiesebb színezetet kapott (bizonyára könnyedén megbirkózik a lirico-spinto szerepkörrel is; a Rigoletto Hercegeként például Budapesten is sikerrel lépett fel.). A játékára sem lehetett panasz. A jó megjelenésű tenorista viszonylag alacsony termete ellenére is elegánsan mozgott a színpadon és Arturo – amúgy nem túl összetett – karakterét kellő árnyaltsággal formálta meg.
 

 puritanok mupa 5
Francesco Demuro, Bretz Gábor és Jessica Pratt


A Riccardo szerepét megformáló orosz bariton, Alekszej Markov belépő áriája („Ah! Per sempre ...Bel sogno beato”) pazarul sikerült, Markov remek stílusérzékkel, gyönyörű dallamívekkel, zengő, telt bariton hangon énekelt. Igaz, ekkor volt a legjobb. Később sem énekelt rosszul, de az est további részében enerváltabbnak tűnt.

A Giorgio szerepét éneklő Bretz Gábor elsőrangú produkciót nyújtott, kifinomultan, végig egyenletesen magas színvonalon énekelt. A Riccardóval előadott duettjéből azonban hiányzott az igazi átütő erő (bár a jelenet még így is hatásos volt).

Az Elvira apjának, Gualtiero Valtonnak viszonylag kisebb szerepét éneklő, az utóbbi években nemzetközileg is egyre ismertebb Sebestyén Miklós bariton végig a főbb szerepeket megformáló énekesek egyenrangú partnerének bizonyult, és hasonlóan tudok nyilatkozni az Enrichettát éneklő Szántó Andrea teljesítményéről is (akit itthon leginkább a Kékszakállú Juditjaként hallhattunk; többnyire német operaszínpadokon lép fel).

Ilyen sok jó énekes nagyszerű együttest is alkot: kitűnő példa volt erre az első felvonást záró grandiózus jelenet, az „Oh, vieni al tempio...”.
 

 puritanok mupa 1
Szántó Andrea


A fiatalon, mindössze 33 évesen elhunyt Bellininek több kritikusa rótta fel műveinek vékony hangszerelését és szegényes harmóniavilágát. Operáinak páratlan érzelem- és melódiagazdagsága persze immár kétszáz éve töretlen népszerűséget biztosít a bel canto triász – Rossini, Donizetti és Bellini – legfiatalabb mesterének, de az a „vékony” hangszerelésis rendkívüli kifejezőerővel párosult, amelyet olyan zeneszerzők csodáltak, mint Verdi és Wagner (!).
A Rossini-specialistaként emlegetett, nemzetközileg is nagyra tartott olasz Riccardo Frizza által dirigált Pannon Filharmonikusok játéka érzékletes és választékos volt, ugyanakkor ritmikai pontatlanságok is tetten érhetőek voltak (a Nyitány például kissé „lötyögősre” sikeredett). Lehet, hogy nem volt elég idő közös próbára, de összességében így is jól kidolgozott, az énekeseket is megbízhatóan támogató zenekari produkciót hallhattunk. Ugyanez mondható el a Kolozsvári Magyar Opera Énekkaráról, amely a remek akusztikájú hangversenyteremben a viszonylag kis létszám ellenére is jól érvényesült.


Közhely, hogy a bel canto operák sikeres megszólaltatásához mindenekelőtt pompás énekhangok kellenek. A puritánok Müpa-beli előadása, azáltal, hogy „Callas” szerepeltetése révén kicsit idézőjelbe tette a mű cselekményét, még jobban kidomborította ezt a tényt. Megmutatta, hogy Bellini zenéje nívós énekesek tolmácsolásában a középszerű librettó és a lapos történet ellenére is páratlan operaelőadást hozhat létre.

 

Csák Balázs

fotók: Posztós János

 

puritanok mupa 6
Riccardo Frizza

 

*

 

2017. május 18., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bellini:
A puritánok



Félig szcenírozott előadás


Díszlet- és jelmeztervező: Gilles Gubelmann

Rendező: Némedi Csaba

Vezényel: Riccardo Frizza


Szereplők:

Elvira - Jessica Pratt

Arturo Talbo (Lord Arthur Talbot) - Francesco Demuro

Sir Giorgio Valton (Sir George Walton) - Bretz Gábor

Lord Gualtiero Valton (Lord Walton) - Sebestyén Miklós

Sir Riccardo Forth (Richard Forth) - Alekszej Markov

Sir Bruno Robertson (Brown) - Ninh Duc Hoang Long

Enrichetta di Francia (Henriette) - Szántó Andrea

Maria Callas - Aleszja Popova

Közreműködik: a Kolozsvári Opera Énekkara (karigazgató: Kulcsár Szabolcs) és a Pannon Filharmonikusok