A 19. században, amikor a történetünk játszódik, mindennapos a gyermek-munka. Ma, a törvényi tiltások ellenére sem mondhatjuk azt, hogy megszűnt, eltűnt. Nem csak az elmaradt országokban élők vannak e veszélynek kitéve, itthon is jócskán találunk borzalmas példákat. Nem szabad szemet hunynunk fölötte!

Britten, az áldozatok iránti rokonszenvével, és a kiszolgáltatottság elleni fellépésével arra tanít, hogy már kisiskolásként is lehet tenni a megaláztatás ellen. Erre azonban szocializálódni kell, mint minden másra, szülőknek és gyerekeknek egyaránt.

Fontos momentum volt számomra látni és megtapasztalni a gyermekszereplők reakcióit, amikor a próbaidőszak kezdetén meséltem nekik a kis kéményseprőket ért kegyetlenségekről. Ugyanolyan szomorúság, együttérzés, fájdalom és düh volt az arcukon, ugyanúgy reagáltak, mint amit később olvashattak főhőseinkről a szövegkönyveikben. Az énekes és a táncos gyerekek elhitték, hogy a találékonyság és az akaraterő képes a segítségadásra és a változtatásra.

A darab hősei azonban nem csak a kiszolgáltatottság ellen lépnek fel. A kis kéményseprők történetének felfedése kapcsán elhatározzák, hogy csinálnak egy operát. Szöveget írnak, megtervezik a díszletet és a jelmezeket, ráveszik a felnőtteket, hogy segítsenek, és próbálnak, próbálnak...

Nagyon fontos az ma is, hogy a gyerekek elhiggyék, képesek valamit létrehozni, amit kitalálnak, megvalósítható, együtt erejük van, hatalmas erejük. Ha a gyerekek már hitet nyertek önmagukban, a felnőttek pedig megértik, hogy nem kell minden akaratukat érvényesíteni, a porontyokra tukmálni, ha mernek gyermekek maradni, otthon, az iskolában, a mindennapokban egész nagy álmok, csodáknak vélt dolgok válhatnak valóra.

Britten hallatlan elkötelezettsége a gyerekek és a nevelésük iránt, tanít minket tanulni és megtanulni, elhinni, hogy lehetséges megvalósítani, a jót érvényesíteni és tenni.

Benjamin Britten (1913-1976)

Koreográfusként és táncművészként Párizsban dolgoztam 2003-ban, ahol alkalmam volt egy-két kortárs operát is megnézni. Lenyűgözött! Az addigi tapasztalataim alapján fizikai képtelenségnek, lehetetlennek tűnt ez a fajta elevenség és mélység, ami áradt az előadásokból. Nem csak elvarázsoltak, a lelkembe hatoltak, egészen erősen. Ekkor döbbentem rá az operának, ennek az igen csak idős műfajnak a létjogosultságára. Hazaérkezésem után nem sokkal színpadi mozgást kezdtem el tanítani az énekeseknek a Zeneakadémián. Ott ragadtam. Ma már annak örülhetek, hogy Magyarországon is elindultak a változások. Lassan, de biztosan ÚJ opera születik! Az operabarát közönség már rég igényelte, sokan most ismerkednek ezzel, de ami a legfontosabb, hogy már elkezdődött a jövő nemzedékének megszólítása, itt a Magyar Állami Operaházban is.

Most pedig! Végre egy opera, ami gyerekekről, gyerekeknek szól, amit gyerekek főszereplésével adnak elő!

Köszönöm, hogy részt vehetek benne!"

Bata Rita

(Forrás: Magyar Állami Operaház)